Alma Katsu: Halhatatlan

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Halhatatlan trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: Amikor Dr. Luke Findley éjszakai műszakba érkezik St. Andrew kisvárosának kórházába, nem is sejti, hogy az élete örökre megváltozik. Ugyanis ott találkozik Lanore McIlvrae-vel, akin nem hogy egy karcolás sincs, hiába csupa vér, de gyilkossággal is gyanúsítják. De van valami a lányban, ami megfogja a végtelenül magányos Luke-ot, és meghallgatja a nő történetét a szerelemről és árulásról, ami kétszáz éven át tartott, mert legyen bármilyen őrültség is, Lanny halhatatlan. A mese pedig úgy kezdődik, hogy az 1800-as évek elején egy fiatal és naiv lány beleszeret a fiú legszebb és leggazdagabb fiújába, ami nem sok jóra vezethet…

Amikor először olvastam a fülszöveget, azt hittem, hogy olyan lesz, mint az Interjú a vámpírral, tehát visszaemlékezős, és mivel van, ahol kiemelik, hogy ez szerelmi háromszöges történet, ezért kedves, bolyhos, rózsaszín romantikát vártam, ami javarészt az 1800-as években játszódik. Nos, én nem szeretem a történelmi romantikus regényeket, de annyi kiemelkedő kritikát olvastam róla, hogy nekivágtam. Valamiért – mert ennyire előítéletes vagyok – azt hittem, hogy ez vámpíros könyv, és meglepődve kellett rájönnöm, hogy nem, szóval azon kívül, hogy egy apró mágia és halhatatlanok csoportja szerepel a könyvben, nem igazán fantasy. De persze ez nem változtat azon, hogy ez is az idén olvasott könyveim közül az egyik legjobb, és hiába próbálok majd valami rettentően jó kritikát írni róla, hogy mindenki azonnal olvassa, nem fog összejönni.

Bár viszonylag vastag a könyv, még sincs pörgős cselekménye, hiszen ki is emelik, hogy romantikus regény, így ez van előtérben. Viszont ebben nincs semmi boldogság, semmi cukros habos-babos érzelem. Magáról a szerelemről, mint érzésről szól a történet, hogy milyen az, amikor nem szép, amikor nincs boldogan-éltek-amíg befejezés, hogy milyen erős motiváló erő lehet, miközben magunkat és másokat is tönkreteszünk vele.

A történetet váltott nézőpontban, e/1-es és e/3-mas vezetéssel festi fel Katsu, és remekül bánik ezekkel. Abszolút nem zavart, hogy a férfiak szemszögét e/3-ban látjuk, a női e/1-ben, teljesen előnyére vált az írónőnek, hogy nem próbált mindenhova „én” szemszöget erőltetni. Bár a jelenben játszódik a történet, vajmi kevés történik, és az egészet Lanny és Adair meséje tölti ki, ugyanis a könyv közepe táján, Lanny egyik „szerelme” is elmeséli a nőnek a saját történetét, így előáll a mesében a mese elem, de szintén, se nem volt zavaró, se nem volt unalma, sőt! Adair karakterének nagyon jót tett, hogy így megismerhettük, és ettől lett ő olyan kellemesen borzongatóan összetett. Azt kiemelném, hogy Adair története az 1300-as évekbeli Magyarországon játszódik, és bár a regény nem kellemes, se nem vicces, mégis jókat mosolyogtam a Ferenceken és Istvánokon.

De a lényeg! Ez az a fajta romantikus történet, amire mindig is vágytam, és kicsit az Üvöltő szelek jutott róla eszembe, ahol szinte senki nem volt normális, és ugyanúgy kegyetlen, pusztító erőként mutatja be a szerelmet, ami igenis hiába tiszta érzelem, mégis képes romlásba is dönteni.

Adott nekünk Lanny, aki szegény családból származik, és sokan írták külföldön kritikában, hogy mennyire nem szerethető és önző. Én inkább csak azt mondanám, hogy nagyon naiv, és mire fel ne lenne, hiszen gyakorlatilag csak egy kis puritán várost látott, ugyanazt a pár embert életében, és semmi viszonyítási alapja nincsen, nem is tanítják őket, és a többi. Lannynek hiába van három testvére, ő nem fiú, nem száll rá semmi, tőle csak azt várják el, hogy jól házasodjon, és tudjon varrni, főzni, és a többi. És bár Lanny nem egy tipikusan lázadó alak, mégis érzi, hogy ez nem igazságos, és miért is kéne ugyan meghatároznia az életét annak, hogy ő nőnek született. Szeretne szabad lenni a nőknek kiszabott feladatoktól és kalandosabb, vadabb életre vágyik, az elején a szabadságvágy keveredik a naivságával, és én ettől tudtam vele abszolút együtt érezni.

Ehhez jön Jonathan, a város alapítócsalád legidősebb, legszebb fia, akibe minden lány szerelmes, köztük Lanny is, és ki hibáztathatná ezért. Bár Jonathan minden egyes hibáját felfesti előttünk Lanny, ő mégis mindig talál kifogást neki, és örökre a szívében hűséges marad hozzá. Ez az a szerelem, ami teljesen feltétel nélküli, mégis egyoldalú, és Lanny legnagyobb hibáit az életében azért követi el, mert nem képes elengedni azt, akit nem kéne szeretnie, hiába tudja, hogy ez rossz. A könyv egyik nagy szála erről szól, az angol cím is ebből származik, hogy vannak olyan kapcsolatok, sőt gyakoriak, ahol a két fél nem szereti egymást egyenlően, van, aki csak ad, van aki csak kap, és az adó fél, akár bele is betegszik ebbe a szerelembe, ha nem képes feladni. És van amikor az ember egyszerűen nem tudja elengedni a számára káros dolgokat.

A könyv másik pontja Lanny másik „szerelme,” Adair, aki a halhatatlanok csoportját vezeti, és mert nem tudja elengedni Lannyt, a nőt is halhatatlanná teszi. Ehhez a szálhoz tartozik az is, hogy Lanny ártatlan kislányként a nagyvárosba költözik, ahol a luxus és a szabadság, amivel még nem találkozott soha, megkísérti, és olyan dolgokat hoz elő belőle, ami nem feltétlen jó. A halhatatlanok csoportja pedig egy kegyetlen kis csoport, akik azzal szórakoznak, hogy elcsábítanak és tönkretesznek embereket, tehát a regény innentől kap egy szexuális alaphangot. (Erről később kicsit bővebben.)

Adair tényleg az a pasi, akit a legtöbb helyen abuzívnak neveznének, mégis elcsábítja az embereket. (Be kell vallanom, bármilyen rossz képet is fest rólam, mint karakter, teljesen oda voltam érte, habár tényleg ő a nagy gonosz.) Még az olvasó szívére is akar hatni Adair, és ő meséli el nekünk a történetét, amit Katsu annyira jól megoldott, hogy így a férfi nem csak Lannyhez szól, nem csak őt bűvöli el ez a gonosz elme a manipulációjával, hanem az olvasóhoz is kiszól, és Lannyvel együtt leszünk az áldozatai. Lehet vitatkozni arról, hogy Adair mit érez Lanny iránt, ezért is jó könyv ez, az én felfogásomban Adair annyira sérült volt, hogy már nem tud hogyan az emberekhez állni, ezért folyamodik erőszakhoz. Adair az, aki az egyik percben elbűvölő, a másik percben megerőszakol és megaláz, és ezzel a szállal pedig egy másik fajta pusztító szerelmet mutat be Katsu, ami már nem kicsit beteges határokat is súrol.

Mindenki sérült lélek a könyvben, ezért talán nehéz őket megszeretni, bár nekem Lanny és Adair mindketten belopták magukat a szívembe. És legyenek bármennyire is negatív hősök, kellően összetetten ábrázolja őket Katsu, így elbírja az egész regényt szimplán csak a karakterábrázolás.

Mivel a regény sötét, kegyetlen és komor hangulatú és van hangsúly a szexualitáson – noha nincsenek részletes leírások –, ezért akadhatnak olyan témák benne, ami másnak kényes, és nem akar róla olvasni. Több helyen láttam olyan panaszt a könyvre, hogy sok benne az erotika, de én egy lényegtelen szex jelenetet se láttam benne. Van itt nemi erőszak, nem is egyszer, mert itt a szexualitást, mint kegyetlen lelki terror eszközét is bemutatják, és igen, még orgiákra is van utalás, csoportos nemi erőszakra és a többi. Ehhez hozzáadódik még a droghasználat, az öngyilkosság kérdése, és egyéb sötét dolgok.

A Halhatatlan egy csodálatosan megírt szerelmi történet, az érzelmek és az emberek sötét oldaláról, tele kegyetlenséggel és erőszakkal. Nehéz olvasmány, de gyönyörűen bánik az írónő a szavakkal, szóval aki egy kis sötét romantikára vágyik, azoknak nagyon ajánlom.

Kedvenc karakter: Adair, Lanny

Ami kifejezetten tetszett: az érzelmek ábrázolása, Adair

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2012. október 30.

Oldalszám: 480 oldal