Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség

Hogy akadtam rá: Laurell K. Hamilton rajongó vagyok.

Sorozat: A Merry Gentry 7. része.

Úgy általában az egészről: Meredith hercegnőnek ideje sincs feldolgoznia az erőszakot, amit nagybátyja, Taranis király, az Aranyló Udvartartás vezetője elkövetett ellene, sem azt, hogy szerelmét, a Gyilkos Fagyot elveszítette, mert máris az életére törnek, hiába esett teherbe, és ezzel elméletileg el is nyerte a Sötét Udvar koronáját. Eszközként nem más használják fel, mint anyjaként szeretett nagyanyját, és az ő halálát pedig megbosszulhatja, ha más sérelmeit nem is, és a vad falka segítségével keríti elő a gyilkosságért felelősöket.

Mivel Merry teherbe esett, ezért azt várná az olvasó, hogy vége lesz a sorozatnak, és valahol nekem ezen a köteten az érződik, hogy tökéletes befejező rész lenne, de Hamilton nem lenne Hamilton, ha nem végtelenített sorozatot írna. Nem tudom, hogy a Merry Gentrynek hány része lesz még, odakint ezen túl egy kötet jelent meg, de a 9. részt már bejelentette az írónő, bár nem írta még meg.

Mert illene befejező résznek, ezért ez sokat elárul a kötetről, főleg, hogy ez is egy minőségi Hamilton darab, szóval a rajongók megtalálják benne mindazt, amit szeretnek, és nem a szex jelenetek vannak előtérben. (Sőt! Összesen csak egy darab van benne.) Nincs ám bajom az erotikával, különben nem olvasnék ilyen könyveket, csak nem szeretem, ha a cselekményt maguk mögé szorítják, de itt erről szó sincs.

Merrynek egy nyugodt perce sincs, és a kötet cselekménye pörgős, izgalmas, bár nagy nyomozás nem folyik. Az elején már egyből megtalálják a Nagyi gyilkosát, de itt többről van szó, Merrynek rá kell jönnie, hogy túl sok ellensége van, és az se biztos, hogy minden ellene, a szerelmei és a gyerekei ellen elkövetett merényletnek egy kitalálója van, hiszen a származása miatt ennyire megvetik. A trónus öröklésének és Merry apjának gyilkosának kérdése is megoldódik, noha ez gyorsan elénk ül a végén, azért kapunk egy kellemesen véres csatajelenetet, és inkább Merry lelki tépelődését és fejlődését látjuk a könyvben, ami a végső döntéshez vezet.

Hamilton írásait amúgy is a sötét hangulat jellemzi, mindig előhoz olyan témákat, amik egyeseknek nehezen emészthető és hiába is ír fantasyt, a való világ gonoszságait csempészi bele, és részben ezért is vagyok nagy rajongója. De ebben a részben még inkább előtérbe kerül ez, hiszen bár a könyv nagy részében Merrynek cselekednie kell folyamatosan, mégis megerőszakolták, és emellett még a gyásszal is meg kell küzdenie duplán is. A traumáival küzd, és ettől lesz még keményebb karakter, mint eddig volt, és bár sok karakter kiemeli milyen kegyetlen lett, igazából az olvasó nem tud vele nem együtt érezni, mert ilyen kilátástalan politikai helyzetben, még ha akarna, se lenne előnyös, ha mindenkinek kegyelmet adna. A könyv másik nagy pontja a bosszú, és Merry is bosszút áll, először a vad falka segítségével, utána saját maga, de kénytelen belátni, hogy az, hogy nem érez semmit, csak a jéghideg haragot bármilyen csábító is, nem megoldás, ezt Hamilton szépen párhuzamba vonja a vad mágia varázsával. A világkidolgozásba pedig így építette bele jobban a vad falkát, és most őket ismerjük meg, és imádtam a Hamilton-féle feldolgozását.

A szokásos előítélet téma is előkerül, ami a Merry Gentry sorozatban erőteljesebb, mint az Anita Blake-ben, mert itt az udvartartásokban a nemesi vér és a származás jobban kiütközik, mint amúgy a modern kori felfogásban a különbségek. Persze ettől ugyanúgy igaz, hogy sokszor ítélkeznek az emberek a külső alapján, és láss csodát, hány szép ember kegyetlen, illetve akár sorozatgyilkos is, ezt a külső-belső eltérést mutatja be Hamilton még mindig az Unseelie és Seelie Udvartartással, hogy az emberek képesek első látásra ítélni, mert könnyebb, mint megismerni valakit. És az egyik karakter is képes lenne bármit eladni, még a saját családját is, hogy elfogadja a társadalmi norma. Sőt nem egy szereplő küzd ezzel a háttérben és Merry férfijai között is, hogy sosem elég senkinek, és hiába is próbálják magukat elnyomni, attól még nem lesznek boldogak, és nem ez lenne a normális, hogy inkább mindenki megpróbálná elfogadni saját magát, minthogy bármit feladjon, és még úgy se érezze jól magát.

Erőteljesen érződik ebben a regényben is Hamilton családi háttere és ezért itt is felvetődik a szülők kérdése, és Merry nagyon szép és igaz beszédet is mond arról, hogy szülőnek lenni nem annyi, hogy életet adsz a gyereknek, hanem foglalkozol és törődsz vele. A szülői szeretet boncolgatja, hogy nem feltétlen kell ahhoz vérszerinti rokonnak lenni, hogy kialakuljon ez a kötelék, viszont paradox módon valamiért mindig keresi az ember a kapcsolatot a vérszerinti családjával, bármennyire is lehetetlenek.

Persze ezeken felül ott vannak Merry egyéb problémája is, és a sokaknak nem tetsző hárem – amit én még mindig szeretek, mert Hamilton valóságosan adja elő, reális párkapcsolati problémákkal. A főhősünknek el kell döntenie, hogy mi is igazából neki a fontos, egy olyan nép rendbe tétele, akikre tényleg ráférne a változás, és ő a kulcs hozzá, főleg a származása és a nevelése miatt, vagy pedig a szerelmei és a gyerekei. Nehéz döntést kell meghoznia, de én személy szerint elégedett voltam, ahogyan Hamilton megoldotta az egészet, hiába reménnyel teli a könyv vége (és én jobban szeretem, ha valami negatív.)

Az Elnyel a sötétség vérbeli Hamilton kötet, egy sötét tündérmese tele szexi és félelmetes szörnyekkel, politikai manőverekkel és áldozatokkal.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Doyle, Rhys

Ami kifejezetten tetszett: a világkidolgozás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2012. október

Oldalszám: 342 oldal