Claudia Gray: Balthazar

Hogy akadtam rá: Egy "Mit olvassunk az Alkonyat után" cikkben leltem.

Sorozat: Az Evernight 5. része. Bár állítólag lehet önállóan is olvasni, önmagában értelmetlen, és erősen spoileres az előző négy részre.

Úgy általában az egészről: Skye Tierney amióta hazajött az Evernight Akadémiából, és az ott lezajlott vámpírháborúból, látja a halottakat. Nem éppen szellemek, inkább az erőszakos halálesetek lenyomatai, amik újra és újra ismétlődnek a végtelenségig, ő pedig kénytelen végignézni és átérezni a fájdalmukat. Ha ez nem lenne elég, a szülei se igen figyelnek rá, a bátyja halála óta a munkába temetkeznek, és most, hogy porrá égett az Evernight, nincs más választása, mint a régi iskolájába visszatérnie, ahol ott az expasija és annak új barátnője. De a legrosszabb dolog, hogy pont Balthazar teremtője, a szexi és gonoszan vigyorgó Redgrave akarja magának Skye-t valami rejtélyes okból. Így hát Balthazar Lucas nógatására megérkezik, hogy megvédje Skye-t.

Sokat hallottam, hogy Claudia Gray már fejlődött, mint író, meg őt, mint személyt szeretem is, ezért egész pozitívan álltam hozzá a regényhez. Hát sajnos csalódnom kellett, a színvonal megragadt az Evernight szintjén. Aki esetleg azon gondolkozik, hogy ez előtörténet-e, mert legelőször úgy reklámozták a könyvet: Nem, nem az, az Evernight sorozat folytatása, csak éppen Balthazar és Skye a nézőpontunk, de spoileres az előző kötetekre, és az ott levegőben maradt szálat folytatja. Sőt, még Bianca is feltűnik, kár érte…

Az egész történet nem más, mint ami a fülszövegben le van írva, Redgrave mindig meglátogatja Skye-t, beszél vele, eközben pedig Balthazar beáll a gimnáziumba tanárnak – mert 19 éves külsővel ezt meg lehet oldani – és minden lány rá olvadozik. Miközben persze Skye is, hiszen ő már régen kinézte magának Balthazart. A könyv feléig semmi romantika nem történik, majd Balthy rájön, hogy menthetetlenül szerelmes Skye-ba, aztán még rájön erre háromszor. És ennyi. Nem igazán éreztem a vonzalmat a két karakter között, azon kívül, hogy Balthazar olyan szexi, mert nyelvtanilag helyesen ír sms-t, sőt, még szemüvegben is szexi, sőt, még blézerben is. Az írónő úgy érvel, hogy Balthazar tanárt játszik, nem lehet így együtt Skye-jal, mert ez pedofília, de amúgy gondoljunk már bele, Balthazar 400 éves, szóval amúgy nem az?

A történetet az hajtja előre, hogy Balthazar nem képes értelmes döntéseket hozni, így mindig megjelenhet Redgrave és mosolyoghat gonoszul szexin, a gyűrődés nélküli öltönyében, és szépen kifényesített bőrcipőjében. Balthazar legyen bármilyen öreg, nem okos, ezt még mindig nem tudom lenyelni, hogy Gray úgy oldotta meg a dolgot, hogy a vámpírok megragadnak azon az agyi szinten, amikor átváltoztatták őket. Úgy gondolják, hogy az iskolában nem támadnak a vámpírok (segítek: de, fognak, ha szeretnek embert ölni, ugyan mit érdekelné őket ez), Balthazar otthagyja egyedül, védtelenül Skye-t egy kávézóban, mert oda biztos nem mennek be a vámpírok (segítek: de, bemennek), de az utcákon kísérgeti, hiába nyilvános hely az is. Úgy gondolják, hogy ha emberek szállítják ide-oda, akkor Skye biztonságban van, (említettem, hogy a vámpírok szeretnek embert ölni? Egy ember mitől lenne akkora védelem a főhősnőnek?) Úgy gondolják, hogy a vámpírok nem ölnek embert az iskolai bálon, mert… öhm, nem tudom, szépek a ruhák? Elhagyja az egyetlen karóját – de gáz már, hogy csak egy karója volt amúgy is – Balthazar, és nem szerez újat, hiába van ott az ÁLLANDÓ VESZÉLY. Úgy gondolják, hogy ha Balthazart megölték a vámpírok, akkor majd hagyják elmenekülni a többieket, és fel is készülnek arra, hogy szökjenek el másik államba. De előtte meg ezt beszélik, hogy Redgrave BÁRHOL A VILÁGBAN megtalál. Biztosan majd ad nekik előnyt, mint a bújócskánál szokás? Szóval a cselekményt, ami igazából nincs is, élvezhetetlenné teszi ez a sok folytonos baki, ezért nem is tudtam komolyan venni a könyvet. Az egész azt a hatást keltette, hogy egy maréknyi hangya mászkál körbe-körbe, és a végén mindenféle feszültség nélkül vezeti le a nagy problémát. A megoldás egyszerűen egy mondatban lezárul, és elég esetlen volt, hogy a lovagolás és a lovak több mondatot kaptak, mint a "nagy csata."

De ezek mellett akadnak szimpla logikátlan dolgok is. Egy pár közülük:

– A vámpírok olyan mélyen alszanak, hogy semmilyen zajra nem kelnek fel.

– Balthazar meglepődik azon, hogy a Keats Kávézó egy kávézó. Mi más lenne?

– Miután láttuk a tévében, hogyan vesznek vért, mi is prímán meg tudjuk otthon oldani.

– Vajon mi lehet abban veszélyes, ha a főgonosz beszélni akar velünk?

– Ha éppen smároltunk a testőrünkkel és ezen veszekszünk, menjünk el a fenébe egyedül, mert a dráma fontosabb, mint a testi épségünk.

– Ha szétverünk egy nőt nyilvános helyen, több ember előtt, valószínű meg se állítanak minket.

– A vámpírok gyorsak, de a kocsinál és a lovaknál nem gyorsabbak, mégis emberek nem látják őket, olyan gyorsan mozognak. – HOGY MI?!

– A testvéreket azért lehet felismerni, mert egyforma magasak, és másban nem hasonlítanak egymáshoz.

Ugyanakkor Claudia Gray próbálna üzenetet átadni a fiatalságnak, és ez jó, de a körítése gyenge, és túl száraz és kiálló lesz ez a morális dolog. Azt próbálja felfesteni, hogy rossz az iskolai bántalmazás, hogy öngyilkossághoz is vezethet, és ezek mellett ott van a „kurva szidás,” amit nem pártol. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, fogalmam sincs magyarul mi a neve, de van egy ilyen jelenség, főleg a mostani ifjúsági regényekben. (És azért nem tartom a K betűs szót ide túlzásnak, mert a könyvben is többször szerepel.) A lényeg az, hogy a legtöbb könyv a szürke kisegér lányokat veszi olvasóközönségnek, és mindig a főhősnek van egy ellenfele, aki szép, sminkelt, minden pasit akar, feltehetően sokszor szexelt is és általában egy két dimenziós, semmilyen karakter, a nagy ellenség. Míg a való életben tényleg vannak üres lányok, vannak, akik hiába sminkelik magukat és élvezik a szexuális életet, attól még nem rosszak. És ez ellen szól fel Gray, hogy attól, hogy valaki cicababának tűnik, még nem kell csúnya szavakat mondani rá. Ezért járt a piros pont, és a két csillag.

Viszont megint van egy halom téma, amit nem kezelt rendesen az írónő: a szokásos nemi erőszak és a mentális betegség. Nem igazán mennék bele, de itt is kár volt a gonoszság és a mentális betegség közé egyenlőség jelet tenni. Ezek mellett ott van Redgrave, akiről már írtam pár sort, hogy mindig tökéletes az öltönye, fényes a cipője, udvarias, és szexi. Míg a vonzó, karizmatikus gonoszokkal nincs bajom, itt teljesen üres a karakter, mint a többiek is, és ezért inkább erőltetettnek jön le, mintsem félelmetesnek. Kicsit mosolyogtam, hogy a koszos avarban oly pompásan besétál és kedvesen beszél, abszolút komikusak voltak a jelenetei.

Lehet, hogy Claudia Grayből egyszer nagyszerű író lesz, de ez, az ötödik könyve, nem volt az. (Lehet, ám ez a hatodik megjelent könyve, mert volt egy vérfarkasos is és nem tudom pontosan a megjelenési dátum szerint ez hányadik irománya.) Magam sem tudom, hogy merjek-e több esélyt adni az írónőnek, de végül is a háttér mondanivaló jó lenne, csak a körítésen kéne erősen csiszolni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: a logikai bakik tömkelege, a rosszul kezelt témák, a hirtelen románc

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. november

Oldalszám: 344 oldal