Dan Wells: Bluescreen (Kék halál)

Hogy akadtam rá: Szeretem Dan Wells írásait.

Sorozat: A Mirador 1. része.

Úgy általában az egészről: Marisa legszívesebben a mindennapjait a virtuális valóságban tölti, amit meg is tehet, mert a jövőben mindenkinek a fejében van a csatlakozója, amivel a világhálóra kapcsolódhat. A lány feltörekvő esportoló és a barátnőivel készül bejutni a világbajnokságra, ám a készülődéseket megzavarja, hogy hiába fizetnek Marisa szülei védelmi pénzt, az egyik helyi banda meglátogatja és megfenyegeti őket a saját éttermükben. Ha ez nem lenne még elég, egy újfajta drog is kikerül az utcákra, a Kék halál, ami elvileg ártalmatlan, csak túlterheli és kikapcsolja az emberek netcsatlakozóját, de Marisa barátnője furcsán kezd el viselkedni a használata után. Így hát Marisa nekilát ez után a drog után nyomozni az sportcsapatával/hacker legjobb barátnőivel, a technofób legjobb barátjával és a helyi maffiafőnök elkényeztetett fiával, akit egy furcsa, megmagyarázhatatlan tragédia köt a főhősünkhöz.

Lehet van egy kis problémám a játékokkal...

Ha már esportoló lányok vannak a főszerepben, akkor úgy érzem, csak tiszteletet tanúsítok a könyv iránt, ha Hearthstone-ozás közben írom meg ezt a posztot. Bár a könyves blogomból talán annyira nem látszik, nagy rajongója vagyok a videojátékoknak, így kifejezetten élveztem ezt a regényt, amit nem tudom mennyire lehet értékelni, ha az embert nem érdeklik az ilyesfajta dolgok, ugyanis itt ez a főtéma. Dan Wells is gamer és a köszönetnyilvánításban írja, hogy az a cikk volt a végső ihletlöket számára, amikor arról olvasott, hogyan szereznek a versenyre utazó esportolók vizát, és elgondolkozott azon, mennyit fejlődött a világ, hogy már itt tartunk. Végre a hivatalos versenyeknek is egyre nagyobb híre van világszerte − és igen, Magyarországon is.

Noha rengeteg negatív kritikát kapott a könyv, mondván ez Wells legrosszabb regénye − amivel egy szinten egyet is tudok érteni −, nekem a hibáival együtt is egy abszolút kikapcsoló élményt tudott nyújtani, amiben lehet a témaválasztás is szerepet játszott. A könyv felépítése amúgy elég aránytalan, az első 100 oldalon kb. nem igazán történik semmi, a drog, amiről tudjuk a fülszövegből, hogy gondot fog okozni szinte elő sem kerül és bár valamennyire felvázolja a világot Wells, ami érdekes, mégis inkább csak a lányok barátságát látjuk és hogy partiznak. Valahogy sokkal inkább a megszokott ifjúsági regény klisékből építkezik, mint Wellstől vártam volna, ami nem rossz, de így csak a kellemes limonádé szintet üti meg, ami egy cyberpunk regénytől egy kicsit fura.

A nyomozás része leginkább abból áll, hogy egy programkódot próbálnak megfejteni és különböző vírusirtókkal játszadoznak, de nem olyan részletesen vagy szakszöveggel, hogy ne lehetne érteni. Talán egy kicsit túl felületes is és hollywoodias is volt a hackerkedés, de volt annyira magával sodró a regény, hogy ne figyeljek erre.

Mégis azt meg kell említeni, hogy bár a világfelépítés felvet érdekes kérdéseket az internet és a szociális média hatásáról az életünkre, mégis úgy érzem, hogy egyáltalán nem volt kidolgozva. Elvileg a főhős a szegénynegyedben lakik, mivel a robotok minden munkát elvégeznek, már nincsen nagyjából kétkezi, fizikai munka, mégis Marisa szüleinek jól menő étterme van, amiből havi tízezer dollárt kifizetnek a védelmi pénznek. Persze, lehet mondani, hogy mást jelentenek az összegek a jövőben, de mégis teljesen felszerelt, modern gépekkel ellátott konyhájuk van és még félre is tudnak tenni, mert van tartalékuk négy gyerek mellett. Hasonlóan mindenki gyerekkorában megkapja a netcsatlakozót, ami nem kötelező, de ugyanakkor amikor Marisa barátnőjének megfertőződik a gépe, muszáj lesz kicserélni, amire a főhősünk meg is jegyzi, hogy de hát az rengeteg pénzbe kerül! Most akkor az első ingyenes mindenkinek? Ha olyan olcsó az előállítás és a speciális agyműtét, akkor később miért drága? Másfelől a szegénynegyedben hogy nincsen orvos- és gyógyszerhiány? Egy nagyobb balesetkor elözönlik az emberek a kórházat és mindenki profi gyógyszert kap és minden teljesen felszerelt és tiszta − míg nézzünk már rá a mi országunk orvosi ellátására és mi elvileg nem élünk nyomorban. Abszolút hihetetlen volt, hogy Marisa családja teljesen szegény, ha a horribilis árú kórházi kezelést és napi ágydíjat tudták fizetni, még ha csak egy családtagnak a kettő helyett, akkor is. Így bár az érdekes kérdések a technológia hatásáról az életünkre megmaradnak, de a hangulat valahol szétesik és nem is tudtam a világot komolyan venni.

De sajnos néha a karakterek is elég furcsán viselkednek: Az egyik lány az egész életét közvetíti a neten élő felvétellel (a szociális média és a net celebség kérdését boncolgatva) és sokszor megemlítik, hogy igen, ő közvetíti Marisa legbelsőségesebb beszélgetéseit is, utána pedig simán a titkos összeesküvés elleni terveket is végigközvetítik neten? Valahol egyszer utógondolatként odaveti a szereplő, hogy "ja, ne aggódj, ezt most nem közvetítettem," de ez még mindig nem a titkos tervre vonatkozott, ahol szintén ott voltak a kamerák. Marisa pedig amúgy nem naiv, realizálja és tudja nagyon jól, hogy a bandaháborúk vérrel és fegyverekkel járnak, később pedig úgy megy oda egy bandavezérhez, hogy reméli, hogy csak a kezére csap valakinek és senki nem fog megsérülni vagy meghalni. Lehet a főhős impulzív, de ezt mégis túlzásnak tartottam.

De a hibái ellenére gyorsan lehet haladni a könyvvel, rettentően olvasmányos és a humorával abszolút könnyed kikapcsolódást nyújt. Wellstől már megszokottan a karakterek közötti kapcsolatok és kémia nagyon erős, és leginkább a baráti társaság miatt szerettem meg ezt a könyvet. (És itt megemlítenék még egy negatívumot: A szülők abszolút csak dísznek vannak, a gyerekek nagy része iskolába se jár be, mert meghackelik a rendszert.) A karakterek mind a szürke moralitás talaján mozognak, hiszen egyikük sem igazán törvénytisztelő, és még az a kérdés is felmerül, hogy ha változtatni akarunk a világon, vajon meddig mehetünk el. Mi az, ami még morálisan elfogadható? Esetleg nyúlhatunk-e törvénytelen eszközökhöz is?

Frissítés/Toldalék: A könyv elég diverz, sok a nem fehér bőrű szereplő és a főhős lánynak ráadásul csak egy keze is van (bár ez nem annyira hangsúlyos, hiszen van olyan pótkeze a technika miatt, amitől egyáltalán semmi problémája nem akad.) Viszont mégis, hiába ennyire multikulturális a könyv, a németek akkora sztereotípiák, hogy csak mosolyogni tudtam rajta, főleg, hogy a német nyelvű mondatokat/szavakat még jól félre is gépelték.

Noha tényleg a Bluescreen az eddigi leggyengébb, leglightosabb Wells regény − ami látszik abból is, hogy hiába adta rá öt csillagot, mégis kb. csak negatívat írtam róla, mert azok voltak annyira szembetűnők −, mégis kellemes olvasmány azoknak, akiket legalább egy kicsit lekötnek a számítógépes játékok.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: esportolók a főszereplők! méghozzá lányok! lányok, akik programoznak is!

Ami nem tetszett: logikai bakik

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Balzer + Bray

Kiadás dátuma: 2016. március 24.

Oldalszám: 352 oldal

Honnan: saját, e-book