Hogy akadtam rá: A kedvenc vámpíros filmem az Interjú a vámpírral. Aztán sok-sok év után leesett nekem, hogy ez egy könyvsorozat első része is.Úgy általában az egészről:
Lestat, a vámpír, aki tökéletes szépség, szőke, kék szemű francia. Akinek olyan ereje van, hogy csak igen kevés vámpír győzhetné le, hiszen ivott Akasha, a vámpíristennő véréből. Tud gondolatokban olvasni, tud tüzet gyújtani csupán az elméjével, és tud repülni. Lestat, aki rövid ideig, de volt rocksztár, aki megírta két könyvét, felhívva a figyelmet a vámpírokra. Lestat, aki azt teszi, amit akar, és most… leginkább meg akar halni. Még barátja, és újdonsült, nem tudom hanyadik szerelme, David Talbot, a Talamasca egyik tagja sem tudja erről lebeszélni.
Nos az első három Vámpírkrónikákat imádtam. Ezt… kevésbé. Nem tudom, nem azért, mert ekkora kihagyással olvastam. Imádtam Lestatot, mint karaktert a régi kötetekben, de itt ebben a részben Rice tényleg elhúzott a bizonyos kétéltű hátsórésze alá színvonalban. Legalábbis karakter kidolgozásilag. Úgy éreztem, hogy Lestat önmaga paródiája, ugyanis oké, beleszeretett Nicki-be anno, ő meghalt, beleszeretett a mi Louis-nkba, oké, aztán tovább lépett és Akashában ragadta meg valami. Most pedig David Talbotban, aki hetvennégy éves, és alig van neki hátra valami. Persze, imádtam az elején, ahogyan azok elbeszélgetnek és nem is zavart volna, hogy Lestat ismét szerelmes, de aztán Lestat elszakadt Davidtől, és találkozott egy apácával, akibe kitaláljátok? IGEN! Megint beleszeretett. Egyszerűen így megy ez nála, meglátja, megszereti, rájön, hogy nem tud egyhelyben maradni, de azért még mindig szereti őket.
Ez lett volna a kisebbik baj, lényegében a másik nagyobb hibája Lestat karakterének, hogy végig bőg. Kb. mint Damon a Vámpírnaplókban, és ez bizony nagy szó. Sír, mert félnek tőle, sír, mert ő a gonosz, de két lap múlva, már abban dúskál, hogy milyen szívtelen. Értem, én, hogy csak magát vigasztalná, de olyan nevetséges helyzetekben képes könnyeket hullajtani, hogy már én is sírtam… csak kínomban.
A történet lényegében nem szólt semmiről, nagy történések eddig sem voltak a kötetekben, de mégis le tudtak kötni. Ez nem. A fülszöveg lelőtt mindent előre, a könyvben sokkal, de sokkal lassabban bontakozik ki minden. És persze, mindent ki lehet találni.
Mivel a történetvezetés ismét olyan, mintha Lestat írná naplószerűen, néha (mit néha, MINDIG) elkalandozik, ami van, amikor zavaró, főleg, amikor órákig írja le a szőnyegek mintáját, vagy valamire visszaemlékszik. Amikor viccesen előre megjegyez valamit, az kevésbé zavaró, sőt még fel is dobja a könyvet.
Humor akad, persze, ami kárpótol, de itt már nem vámpírregényről van szó, hanem, hogy Lestat ember lesz, és mit kezd vele. Nem hiszem el, hogy kétszáz év alatt elfelejtette volna, hogyan kell „vizelni” és „üríteni” és hogy ezen miért kell ennyire megbotránkozni. És miért ez a fő része az egésznek? Olyan, mint egy rettenetesen rossz vígjáték, ahogy Lestat a nemi szervével foglalkozik, hogyan pisil, hogyan szeretkezik, és a többi.
Persze megvan a Rice-féle „Mi végre ez az egész teremtés” feszegetés, de a Kárhozottak Királynőjében is utáltam, hogy mennyire az olvasó szájába rágja, „A VALLÁS ROSSZ!” Most ott tartunk, hogy nincs Isten, képesek a karakterek erről órákat beszélni, és nem is zavarna, ha finom hitgondolkozás lenne. De nem, itt nem a karaktereket akarja meggyőzni Rice, itt minket akar meggyőzni a maga igazáról.
Szóval van itt nekünk valami halovány történet, egy jól felépített vámpíros világban cirkalmas fogalmazással, de elfedik a kérdések, hogy mi van a halál után, miért élünk, Isten miért teremtett minket. Aki nem akar még több filozófiával szembenézni, főleg az erőltetett félével, az inkább ne kezdjen bele. Nem rossz könyv, de túlságosan érezni rajta, hogy ezt elsősorban nem szórakoztatásra szánták.
Kedvenc karakter: Lestat
Ami kifejezetten tetszett: a megoldás, hogy úgy van megírva, mintha ebben a világban játszódna
Ami nem tetszett: hogy szinte semmi sem történt
A történet: 4/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Dáin kiadó
Kiadás dátuma: 2004.
Oldalszám: 408 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése