Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Hogy akadtam rá: A Könyvmolyképzősök újdonsága volt, de nem volt kedvem elolvasni először, mondván, hogy nem a mondern időkben játszódik. De a húgom ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Gemma Doyle és társai a Spence Akadémián készülnek az első báljukra, hogy utána végre a társadalom szemében is felnőtt nők legyenek. De persze nem mindegyiküknek adatik meg ez a sors, hiszen Ann-nek az unokatestvéreinél kell nevelőnőnek lennie, míg Pippa élőhalottként tengetni napjait a Birodalmakban. Felicity csak bizonyos feltételek mellett kaphatja meg az örökségét, hogy ne kelljen az édesapjával élnie, míg Gemma családjának jó híre is veszélybe kerül, hiszen apja ópium függőségéről terjengnek a pletykák. Emellett persze ott vannak a Birodalmak és a mágia is, mindenki az erőt akarja magának, de Gemmának van fontosabb dolga is, minthogy valamiféle békét teremtsen a másik világban.

Ez a Gemma Doyle trilógia vége, és mivel zárókötet, talán túl sokat vártam tőle, pláne azért, mert ölni lehetne ezzel a könyvvel olyan vastag. Na már most nekem semmi bajom nincs a hosszú könyvekkel, nem az oldalszám alapján ítélem meg, de elvárom, hogy ha 800 oldalas egy sztori, abban történjen is valami, hogy végig lekössön, elvégre azért ilyen hosszú, mert túl sok mondanivalója volt az írónőnek, nem?

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük azzal, hogy én imádtam az első részt, a másodikkal már voltak gondjaim, de ugyanúgy egy napos olvasmány volt. Hát ez nem. Egyrészt a hossza miatt, másrészt, mert folyamatosan le kellett tennem.

A történet maga nem nagy durranás, ugyanaz, mint eddig, látjuk a 19. század világát és a Birodalmakat. És ez a jó pontja az egésznek: a 19. század, pedig én viszolygok a történelmi regényektől, mégis Bray kézen fogott és berántott magával, és teljesen átéreztem az egész helyzetet, hogy milyen is volt akkor a nők helyzete. Nemcsak hogy hihető a korfestése, de élvezetes is, még olyan számára is, aki nem szereti a témát. Ennek oka főleg az, mert olyan főhőssel van dolgunk, aki lázad ezek ellen a gátak ellen, amit ez a kor húz a nők köré, és a történetben ez is szerepel, hogy a nők jogaiért küzdenek, bár ez csak halványan.

Ami még jó Brayben, hogy olyan, mint egy horrorfilm író. Eleve nagyon szépen lefesti a tájakat, az egész Birodalmakat kristálytiszta pontossággal látjuk magunk előtt, szinte látjuk a virágokat és érezzük az illatukat. Ehhez jön az, hogy van pár borzongató jelenet, (nem, szerintem nem félelmetes), de főleg a látomások és a nyomozás néhol ezt a horror-gótikus érzést keltik, ami kellemes.

Van mögöttes tartalma is a könyvnek, amit mindig nagyon díjazok. Itt nem másról szól, hogy milyen az, amikor eleve el van rendelve valami, és milyen küzdeni a saját életünkért, ezt min a négy főhősünkkel együtt átérezzük. Ott van az, hogy mind felnőnek, legalábbis a társadalom szemében ezt a bál teszi lehetővé, azért a való életben ez máson múlik, és az eddig oly’ annyira gyűlöletes, felszínes, kicsinyes szereplőink egy kicsit felnőnek. Nem mindenki lesz szerethető, ugyanúgy nagyon sok hibájuk van, és ettől sosem lesznek a kedvenceim, de nagyon emberiek és esendők, és ezt is akarja bemutatni Bray. És persze a fantasy vonalon ott van a már jól megszokott „nagy hatalommal nagy felelősség jár.”

Ezek voltak a jó pontok, hát jöjjenek a rosszak: Bray nagyon nem tud fantasyt írni. Valahogy az a vonala kevésbé érdekfeszítő, amikor a Birodalmakbeli háborúról és/vagy béketárgyalásokról ír. Bármi, ami a Birodalmakhoz vagy a mágiához köthető cselekmény szál (ki a főgonosz, ki ölt meg egy kentaurt) annyira átlátszó, hogy nagyon fájdalmas, mivel 300 oldallal előbb tudjuk ezt, mint a főhősök. És ez a baj, hogy nem pár oldallal előbb, nem pár fejezettel előbb, hanem több száz oldallal előbb, és úgy vezeti ezeket az elemeket elő Bray, mintha azt várná, hogy ezen hanyatt esve lepődjünk meg. Mellesleg a nyomozás és a látomások nagyon-nagyon egyszerűek és ezért nekem unalmasak voltak.

836 oldalas a könyv, tehát nem egy napos olvasmány, hanem mondjuk, kettő. Mégis nem éreztem feltétlen szükségesnek ezt a hosszúságot és nem azért, mert mi előbb rájövünk a dolgokra, hanem mert Bray rossz dolgokat fejtett ki. Van egy tucatnyi „Óh, a Birodalmakban táncolunk” jelenetünk, ahol semmi, de semmi lényeges nem történik, mégis ki van fejtve, ugyanez azzal, hogy Gemma vendégségbe megy, Gemma most bálozik. Semmi lényegi, és karakterábrázolási dolog nem volt benne, és ezért haragszom is picit Brayre, mert a fontos dolgokat meg elfelejtette leírni. A végén a nagy csata túlságosan egyszerű és rövid és van egy nagyon érzelmes jelenet, amivel bőgetni lehetne sokakat. Erre Bray HÁROM MONDATBAN írja le és elvárja, hogy szomorúak legyünk, mikor elfelejti, hogy nem elég a tényközlés, érzelmet is kéne festenie, főleg, hogy E/1-es a történet. Másfelől van egyetlen egy szál, amit szerintem nem zárt le és érdekelt volna engem nagyon.

Mivel minden lezáró kötetnél megy a vita, hogy most ez nyitott vagy nem, megfelejt-e sorozat zárásnak vagy nem, ezért én is idebököm erről a véleményem. Szerintem tökéletes befejezés és az én ízlésvilágomnak való, bár az epilógus-féle utolsó 4 fejezet kicsit rontja az amúgy sem tökéletes érzelmi hatást, mert mint említettem Bray leír valamit, aztán azt el is felejti, és nem ér el semmilyen katarzis hatást, nem hagy maga után semmit nagyon a kötet, nem gondoltam rá azóta sem könnyes szemekkel. DE! Teljesen lezárt (a fent említett mikroszkopikus szálon kívül) és végül is érdemes elolvasni a sorozatot, mert egy délutánra biztosan kikapcsol, ha nem is fogok érte őrülten rajongani. Bónusz, hogy van benne Végzet Ereklyéi és Curse Workeres utalás.

Jó volt ez a három év együtt ezzel a sorozattal, meggyőzött, hogy igenis lehet történelmi regényt érdekes megírni, de azért Bray még gyakorolhatna történetvezetésileg, mindenesetre, ha a többi könyveit is látjuk magyarul, én biztosan megveszem.

Kedvenc karakter: Simon, Tom

Ami kifejezetten tetszett: a kor leírása, a humor, a horror részek

Ami nem tetszett: az elnyújtás, a nagy nyomozás, a fantasy szál csattanója

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011. június 2.

Oldalszám: 836 oldal