Ann Redisch Stampler: Where It Began (Így kezdődött)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Gabby Gardiner autóbalesete után a kórházban ébred, de egy nagy gond van, nem emlékszik rá, hogy került oda. A rendőrök beszélni akarnak vele, hiszen olyan magas volt a véralkohol szintje, hogy valószínűleg jó sok ideig nem lesz jogsija. Viszont Gabby alig tudja mozgatni a kezét, a lábát egyáltalán nem, és valamiért nem engedik, hogy megnézze az arcát a tükörben. Mi mást tehetne így, egy kórházi ágyhoz kötve, minthogy visszaemlékszik az életére, illetve arra az egy évre, ami A Balesethez vezetett.

Ez szintén olyan könyv, ahol az ember ránéz a borítóra, és elkönyveli másnak, mint amiről igazából szólna a sztori. Én azt hittem, hogy hiába a baleset, ez egy könnyed, olyan romantikus könyv lesz, ahol a főhős szürke kisegérből átváltozik a smink és szép ruhák segítségével, majd a nagymenő csávó beleszeret, és akkor rájön, hogy a belsőség számít, de jajj, a nagymenő csávónak is milyen mély lelke van… *tücsökciripelés* Nem, ez a könyv egyáltalán NEM ERRŐL SZÓL, olyannyira, hogy Stampler beállt a kedvenc íróim sorába.

Először is: a könyv három részre van osztva, az első része igazán nehezen megemészthető, hiszen a főhőssel vagyunk a kórházban, és eszébe jutnak dolgok az életéről, amit szintén három részre oszt: Előtte, Utána és Utána-után. Szóval Gabby hol a jelenben van, az orvosokkal vitázik (ez az Utána-után), közben pedig peregnek a szeme előtt az élete eseményei, az Előtte korszakból, amikor szürke kisegér volt és az Utána korszakból, amikor az édesanyja (!!!) befizette egyik nyáron egy átváltozatásra, hogy átfessék a haját, kisminkeljék és divatos ruhákat aggasszanak rá. Miután Gabby átváltozik, a legnépszerűbb fiú, Billy Nash egyből felfigyel rá, és ez instant szerelem Gabby részéről. Remekül játszik Stampler itt a szavakkal és a jelenetekkel, hiszen mi is leszünk annyira összezavarodottak, mint Gabby, mivel teljesen nem-lineáris itt a történet, hol már jár Billyvel, hol még nem, hol pedig azt várjuk, hogy kiderüljön, mi az élet történt a balesetkor. Az első résznek van egy komor hangulata, hiszen nem tudjuk, hogy mi történt Billyvel, miért nem hívja fel Gabbyt, és erre rátesz egy lapáttal, hogy látjuk a vidám képeket, amit Gabby töltött Billyvel, és úgy is tudjuk, hogy ennek nem lesz jó vége. Ennél szerintem nincs is jobb használata a visszatekintéseknek. (A Long, Long Sleepben is pont ezt szerettem.)

A második és harmadik rész arról szól, hogy Gabby visszamegy az iskolába, innentől a történet lineáris lesz, és egy kicsit talán vidámabb, bár ezt a jelzőt nem igazán használnám erre a könyvre. Ugyanis úgy tűnik, hogy mindenki többet tud a balesetről, mint Gabby, de ő csak meg akarja úszni, hogy bármiféle nyoma legyen ennek, mert akkor nem juthat be jó nevű egyetemre.

Ugyanis (és itt a történet igazi ereje) Gabby szülei mindenáron elvárják lányuktól, hogy a maximumot nyújtsa, hogy népszerű legyen, hogy ő legyen a diákönkormányzat elnöke, stb., stb., stb. Mert ez a könyv a gazdagok iskolájában játszódik, ahol minden a látszat, a külsőségek, és ez egy olyan nyomást gyakorol Gabbyre, hogy nem csoda, hogy összetörik alatta.

Ugye Gabby szerzett pár sebet a balesetben, bár csoda, hogy még menni tud, ami szintén felvet egy kérdést, ami egy ilyen helyen még többet nyom a latban: Mennyit számít igazából, hogyan nézel ki. Gabby nagy bánatára úgy érzi, hogy édesanyja sosem szerette igazán, csak amikor szépen ki volt festve, és most pedig a zúzódásokkal rá se néz az anyja. Akit megjegyzek, sosem „anyunak” hív, hanem Viviannek. És ez is mutatja, hogy mi a következő nagy téma a könyvben: a család és a szülői szeretet. A főhős családja nem mintapélda, hiszen az édesanyja ilyen mindent elváró, rideg ember, akinek csak a presztízs számít, míg édesapja alkoholista. Ugyanakkor minden háttérszereplő szüleit is megismerjük, és mindegyik egy-egy példa egy-egy családi helyzetre: ahogy Billy anyja képtelen látni a fia hibáit, és bárkit lefizet, hogy Billy mindent megússzon, ahogyan védi Anita és Lisa anyja a lányaikat (egyikük indiai család és hagyományőrző, a másik túlbuzgó keresztény), és ahogyan szereti Huey anyja a fiát.

De persze alap egy ilyen könyvben a barátság: Gabby bekerül a nagymenők közé, ahol ott van Andy és Andie (mindig elfelejtem, melyik a fiú és melyik a lány), és hirtelen a Kurvamuffinok (így hívják a szőke pompon lányokat :D) is szóba állnak vele, mindeközben pedig egyre távolabb kerül a régi barátaitól, akik nem menők. Gabby is tudja, hogy a többiek csak álbarátok vele, és nagyon jó volt látni, hogy a régi barátai mindig ott maradtak Gabby mellett, és bár voltak hibáik, hiszen tinédzserek és emberek, megpróbálták rendbehozni.

A romantika és a következő nagy témája a könyvnek (a legnagyobb témája) nem igazán választható szét. Az olvasó az első perctől látja, hogy Billy bármennyire aranyos néha, bármennyire akarjuk, hogy legyen mély lelke és legyen romantikus, nem az. És ezt nem veszi észre Gabby, illetve nem akarja, tehát még szívszorítóbb lesz a történet, és igazából a könyv 90%-ában meg akarjuk fogni Gabbyt és jól megrázni, hogy „ESZEDNÉL VAGY TE?!” Gabby és Billy szerelme tökéletesen van ábrázolva (ezért megy a kedvenc romantikus könyveim közé), de A) nem nyálas B) ez a legrosszabb szerelem a világon, ami sosem fog működni. Gabby igazából meg sem nyílik Billy felé, csak azt teszi, amit szerinte a fiú jónak lát, mert nem akarja, hogy ennek vége legyen, és MEG AKAR NEKI FELELNI. És erről szól javarészt a könyv, hogy Gabby nem önmaga, mindenkinek meg akar felelni, hiszen otthon is ezt várják el tőle. Aztán ez a baleset, és a pszichológus, és a többi lassan, komótosan ráébreszti, hogy ki is az igazi Gabby, és hogy igenis a sarkára kell állnia. Na, ezért a mondandóért kap csillagos ötöst a könyv!

Ami melléktéma, de az egészet átjárja, az az alkoholizmus, hiszen a főhős apja alkoholista. Igen, de vajon ki még? Mi, az olvasók, az első pár fejezet után tudjuk, hogy Gabby alkoholista, de nagyon nehéz ezt beismernie magának, főleg, hogy nem ébred az árokban nap, mint nap, nem iszik minden reggel iskolába menetel előtt. Hiába bizonygatja ezt magának, mi látjuk, hogy ha nem is reggel, de minden délben iszik, és igen, ez már Probléma.

Az írásmód! Arról is essen szó. Stampler olyan gyönyörűen játszik a szavakkal, néha nagyon ritmusos a szöveg és élvezet volt olvasni, és ezek mellett annyira közvetlen hangot ad Gabbynak, hogy szinte úgy érezzük, leült mellénk a lány és nekünk meséli el, főleg ezen segítenek a kiszólások is a szövegből. És akkor a gyönyörű párhuzamokról ne is beszéljünk, no meg egy-két keretes szerkezetről. Imádtam, ahogyan Gabby sebei és a lelki állapota egymás párhuzamai, főleg arra is, hogy a barátai X ideig nem látják a zúzódásait smink nélkül, azaz egy ideig nem beszélt nekik az igazi önmagáról, meg hogy mit érez.

A vége tökéletes: elindul pár karakter jó úton, látjuk a változás szelét, de bemutatja az írónő, hogy ezért dolgozni kell, hogy ezen az ösvényen tudjanak maradni. Míg más karakterek maradnak olyanok, mint voltak, mert nem minden rózsaszín az életben.

Remek kis realisztikus könyv ez, és nagyon várom Stampler mit alkot következőre, MERT MUSZÁJ MÉG ÍRNIA!

Kedvenc karakter: Madeleine

Ami kifejezetten tetszett: a téma, az érzelmek ábrázolása

Ami nem tetszett: az első fejezet, elég fura volt

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2012. március 6.

Oldalszám: 384 oldal