Anna Sheehan: A long, long sleep - Hosszú álom

2011. augusztus 10., szerda

Hogy akadtam rá: Böngésztem a friss megjelenések között.

Sorozat: A UniCorp 1. része.

Úgy általában az egészről: Rose Fritzroy olyan, mint Csipkerózsika, legalábbis a sajtó szerint. Ugyanis Rose 62 évet töltött hibernálva, mikor Bren, egy jóképű, fiatal srác rá nem talál a régi lakásának alagsorában. Rose-nak rá kell jönnie, hogy mind a szülei és mind régi szerelme, Xavier meghalt, és 16 évesen várományosa a világot irányító cégnek. Dúsgazdag elviekben, de meg kell várnia míg 18 lesz, addig pedig a cég, a UniCorp kirendelt mellé egy párt, aki a gondját viseli. De persze Rose-nak nem csak a gyásszal kell megküzdenie, hanem még az utána küldött bérgyilkossal is.

Azt vártam, hogy ez egy egyszeri disztópiás romantikus regény lesz, kicsit klisés, de élvezhető. Nem hittem el, hogy ifjúsági könyv, főleg amit ennyire romantikusnak reklámoznak, okozhat nekem meglepetést. Nem annyira disztópiás ez, bár igen, látom benne a potenciált, mert társadalomkritika is, és az is van benne, de jobban poszt-apokaliptikus sci-fi, hiszen a Sötét Időket aludta át Rose, ami egy nagyobb TBC és pestis járvány volt, ami majdnem kitörölte az egész emberiséget.

Az az igazság, hogy annyira a hatása alatt vagyok a könyvnek, hogy nem tudom, mit mondjak. Sheehan első könyve ez, és ütött, csak gratulálni lehet, hogy ilyet írt és tessék! Itt egy író, aki elsőkönyves, és olyat tett le az asztalra, amit csak magasztalni tudok! Nem lehetetlen.

Vannak apróbb nézőpontváltások a regényben, és talán fura lehet, mert E/1 és E/3 között vált, de hát ilyet már láttunk, és egyáltalán nem volt zavaró, és nem árult el bónusz információkat vele, hogy a rejtélyes bérgyilkos nézőpontját látjuk. Persze, egy darab dolgot előbb tudunk, mint a karakterek, de Sheehan nem is akarja eltitkolni ezt előlünk, nem az a lényeg, hogyan is találja meg a bérgyilkos mindig Rose-t, hanem hogy ki küldte őt, amin őszintén bevallom, koppantam.

És ez a dicséretes Sheehanban, gondolod, hogy jajj, ez lesz, az lesz, de sablonos, közben pedig csak cselesen félrevezeti az olvasót, néhány klisének látszó dologgal. Ugyanis még a főhős gyanakszik valakire, hogy ő a gyilkos, hiszen oka is van rá, mi tudjuk, hogy nem ő az, és mást sejtünk a dolog mögött. De Sheehan nem is akarja elrejteni ezt előlünk, csupán az orrunknál fogva vezet, mert a vége megoldásra nem gondoltam volna.

Cseppet sem unalmas a könyv, noha nagyrészt nem ez a bérgyilkosos dolog van előtérben. Akkor miről is szól ez? Csaknem olvadoznak benne, sok szexi pasi után? NEM! Van benne szexi pasi, meg aranyos pasi és mindent elsöprő szerelem, de úgy, ahogy eddig még nem láttam, hogy merte volna valaki használni.

Sheehan merész, és ezzel a merészséggel fogja és csavargatja a szívünket, mert annyira könnyfakasztó az alaphelyzet is. Rose-nak volt egy szerelme, Xavier, ami a tipikus, átlagos, nagyon szépen megírt romantika, vagyis megígérik, hogy örökkön-örökké szeretik egymást, de a gond Xavier meghalt. Rose pedig sokszor visszaemlékezik, és olyan jól bánik a szavakkal Sheehan, hogy szinte filmként elevenednek meg előttünk a flashbackek. Mind vidám kép és emlék, és ettől lesz szívszorító, hiszen Xavier halott. Látjuk, hogy Rose és Xavier hogyan jöttek össze, szurkolunk nekik, hogy összejöjjenek, de ez mind a múlté, nem lehet köztük semmi. TÉNYLEG NEM! Nincs itt mágia, hogy jajj, majd felkel, és együtt leszünk. És ettől lesz annyira szomorkás az egész hangulata.

De emellett ott van, hogy Rose egyedül van, néhol alig van párbeszéd és egy kicsit a karakter bőrébe bújunk, a fejében élünk és átérezzük, hogy mennyire elszigetelt, mennyire idegen neki minden és mennyire lesújtja a gyász. Vannak pszichológussal beszélt terápiás órák és végül sikerül Ottóval összebarátkoznia Rose-nak, még ezek alkotják az első felét a könyvnek. Közben pedig ott van egy kicsit azaz igazi gimis/bentlakásos sulis hangulat, és Rose azért hiába szomorú van egy kis öniróniás narrációja, amitől néhol sikerült felnevetnem is.

De mégis a központi téma nem vicces. Brutális társadalomkritika, hogy hova tarthatunk, lásd a Sötét Idők milyen volt, és hát végül is az akkori korszakban is egyetlen egy cég ural kb. mindent. Annyira ural, hogy igen, emberi kísérletek és emberi rabszolgák is vannak. Kicsit rávilágít arra, hogy a mostani korunkban van szegénység, és hogy milyen borzalmas a helyzet egyes országokban, kicsit rámutat a rabszolgaságra, az elnyomottságra, hogy hogyan használjuk ki a Földünket, de mindezt csak halványan szórja el Sheehan, hagyja, hogy mi döntsük el, mit gondolunk róla, nem rág semmit a szánkba.

De mégis ez a könyv, ha megkérdezik, miről szól, nem azt mondom, hogy társadalomkritika. Azt mondanám, hogy a különféle emberi szeretetről szól. Ott vannak Rose és a szülei (persze csak emlékekben), ez a családi szeretet boncolgatja. Természetesen Rose-nak ott van Xavier emléke, ami az az igazi tényleg szívfájdító igaz szerelem, de hát túl kell tennie magát rajta, ezért ott van talán Bren, akivel nem tudja, hogy mi lesz, annyit tud, hogy imádja, ahogy kinéz a fiú, és hogy jó vele beszélgetni. És ott van Otto, aki a legjobb igaz barátja. Aki ebből azt hiszi, hogy Otto/Rose/Bren lesz, azt el kell keserítsem, ez nem ilyen sablonos. Ottóval valami gyönyörűen leírt barátság van közöttük, és teljesen élvezet volt olvasni. Bren pedig nem egy tipikus nyálas pasi, nem egy nagy szarkasztikus pasi, simán egy átlagos tinédzser és ahhoz mérten viselkedik. Ki kell emelnem, hogy Xavier is bármennyire szereti Rose-t, sosem lesz nem fiús, túl nyálas, vagy hihetetlen. (Khm… nem szűz… Khm…)

Nagyon sok mindenről szól ez a regény, és nagyon sokrétű, de mégis az érzelmek annyira megfoghatóak benne, hogy együtt törik össze a szívünk a karakterekével. És a vége? A vége az, ami nálam betetette a kiskaput és bőgtem egy jót rajta. Nem átlagos végre kell számítani, hanem egy olyanra, ami tényleg megvisel érzelmileg. Nem azt mondom, hogy hú, de depressziós vége van, nem, csak keserédes, és ettől lesz valós és hihető. Hiszen megadja a cselekménynek a zárt véget, de nem lesz minden elvarrt, mert az élet is olyan, hogy megy tovább, bármi történhet. És hogy ez jót vagy rosszat jelent? Azt az olvasóra bízza.

Csillagos hatost érdemel Sheehan és írjon még sok-sok-sok ilyet! Ha nem is ehhez folytatást, akkor is még sok ilyen regényt kívánok! Ez az, amit elvárnék minden ifjúsági könyvtől!

Kedvenc karakter: Rose, Xavier, Otto

Ami kifejezetten tetszett: az érzelmek

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Candlewick Press

Kiadás dátuma: 2011. augusztus 9.

Oldalszám:
352 oldal

7 megjegyzés:

Sophie írta...

Hú de szeretném ezt a könyvet!!! Nagyon tetszik a kritika alapján .Viszont nem fogok hozzá látni a fordításnak.:s ugye azt még nem lehet tudni,hogy megjelenik-e magyarul? :(

Gigi írta...

Sophie: Az a baj, ezt minden könyvnél leírom, hogy első könyves írónőt, aki még nagyon nem bizonyított (vagyis nincs még akkora sikere/reklámja odakint) nehezen hoznak be Magyarországra. Volt egy sorozat, amit szerettem, négy éves csúszással kezdték el itthon kiadni, mert várnak sokat, hogy teljesít a kinti piacon, legalábbis általában várnak valamennyit.
Ezért nem tudok mit mondani rá, mivel Sheehannak ez az első könyve, és még nemrég jelent meg, ebben a hónapban. Általában ha tudok megjelenést, beleszoktam írni a kritikába. :( De sajnos nem hiszem, hogy ezt látjuk magyarul, de tévedhetek.

Anna Sheehan írta...

Hungarian rights have been sold. When the translation will be released is unknown.

Gigi írta...

@Anna Sheehan: I can't wait to get my hands on it in Hungarian. :)

Luca írta...

remélem, minél előbb kiadják, ha már megvették a jogokat :) el akarom ezt olvasni, méghozzá az anyanyelvemen, ha már lehetőség van/lesz rá.

Gigi írta...

@Luca: Én maximum jövőre várnám. :) Úgy hallottam (a kiadótól), hogy kb. egy év telik el jogmegvétel és kiadás között. És idei kiadási tervek között nem láttam, de ez persze bármikor változhat.

Luca írta...

én sem vártam erre az évre, de azért kösz a felvilágosítást :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.