Ugrás a fő tartalomra

Anna Sheehan: A long, long sleep - Hosszú álom

Hogy akadtam rá: Böngésztem a friss megjelenések között.

Sorozat: A UniCorp 1. része.

Úgy általában az egészről: Rose Fritzroy olyan, mint Csipkerózsika, legalábbis a sajtó szerint. Ugyanis Rose 62 évet töltött hibernálva, mikor Bren, egy jóképű, fiatal srác rá nem talál a régi lakásának alagsorában. Rose-nak rá kell jönnie, hogy mind a szülei és mind régi szerelme, Xavier meghalt, és 16 évesen várományosa a világot irányító cégnek. Dúsgazdag elviekben, de meg kell várnia míg 18 lesz, addig pedig a cég, a UniCorp kirendelt mellé egy párt, aki a gondját viseli. De persze Rose-nak nem csak a gyásszal kell megküzdenie, hanem még az utána küldött bérgyilkossal is.

Azt vártam, hogy ez egy egyszeri disztópiás romantikus regény lesz, kicsit klisés, de élvezhető. Nem hittem el, hogy ifjúsági könyv, főleg amit ennyire romantikusnak reklámoznak, okozhat nekem meglepetést. Nem annyira disztópiás ez, bár igen, látom benne a potenciált, mert társadalomkritika is, és az is van benne, de jobban poszt-apokaliptikus sci-fi, hiszen a Sötét Időket aludta át Rose, ami egy nagyobb TBC és pestis járvány volt, ami majdnem kitörölte az egész emberiséget.

Az az igazság, hogy annyira a hatása alatt vagyok a könyvnek, hogy nem tudom, mit mondjak. Sheehan első könyve ez, és ütött, csak gratulálni lehet, hogy ilyet írt és tessék! Itt egy író, aki elsőkönyves, és olyat tett le az asztalra, amit csak magasztalni tudok! Nem lehetetlen.

Vannak apróbb nézőpontváltások a regényben, és talán fura lehet, mert E/1 és E/3 között vált, de hát ilyet már láttunk, és egyáltalán nem volt zavaró, és nem árult el bónusz információkat vele, hogy a rejtélyes bérgyilkos nézőpontját látjuk. Persze, egy darab dolgot előbb tudunk, mint a karakterek, de Sheehan nem is akarja eltitkolni ezt előlünk, nem az a lényeg, hogyan is találja meg a bérgyilkos mindig Rose-t, hanem hogy ki küldte őt, amin őszintén bevallom, koppantam.

És ez a dicséretes Sheehanban, gondolod, hogy jajj, ez lesz, az lesz, de sablonos, közben pedig csak cselesen félrevezeti az olvasót, néhány klisének látszó dologgal. Ugyanis még a főhős gyanakszik valakire, hogy ő a gyilkos, hiszen oka is van rá, mi tudjuk, hogy nem ő az, és mást sejtünk a dolog mögött. De Sheehan nem is akarja elrejteni ezt előlünk, csupán az orrunknál fogva vezet, mert a vége megoldásra nem gondoltam volna.

Cseppet sem unalmas a könyv, noha nagyrészt nem ez a bérgyilkosos dolog van előtérben. Akkor miről is szól ez? Csaknem olvadoznak benne, sok szexi pasi után? NEM! Van benne szexi pasi, meg aranyos pasi és mindent elsöprő szerelem, de úgy, ahogy eddig még nem láttam, hogy merte volna valaki használni.

Sheehan merész, és ezzel a merészséggel fogja és csavargatja a szívünket, mert annyira könnyfakasztó az alaphelyzet is. Rose-nak volt egy szerelme, Xavier, ami a tipikus, átlagos, nagyon szépen megírt romantika, vagyis megígérik, hogy örökkön-örökké szeretik egymást, de a gond Xavier meghalt. Rose pedig sokszor visszaemlékezik, és olyan jól bánik a szavakkal Sheehan, hogy szinte filmként elevenednek meg előttünk a flashbackek. Mind vidám kép és emlék, és ettől lesz szívszorító, hiszen Xavier halott. Látjuk, hogy Rose és Xavier hogyan jöttek össze, szurkolunk nekik, hogy összejöjjenek, de ez mind a múlté, nem lehet köztük semmi. TÉNYLEG NEM! Nincs itt mágia, hogy jajj, majd felkel, és együtt leszünk. És ettől lesz annyira szomorkás az egész hangulata.

De emellett ott van, hogy Rose egyedül van, néhol alig van párbeszéd és egy kicsit a karakter bőrébe bújunk, a fejében élünk és átérezzük, hogy mennyire elszigetelt, mennyire idegen neki minden és mennyire lesújtja a gyász. Vannak pszichológussal beszélt terápiás órák és végül sikerül Ottóval összebarátkoznia Rose-nak, még ezek alkotják az első felét a könyvnek. Közben pedig ott van egy kicsit azaz igazi gimis/bentlakásos sulis hangulat, és Rose azért hiába szomorú van egy kis öniróniás narrációja, amitől néhol sikerült felnevetnem is.

De mégis a központi téma nem vicces. Brutális társadalomkritika, hogy hova tarthatunk, lásd a Sötét Idők milyen volt, és hát végül is az akkori korszakban is egyetlen egy cég ural kb. mindent. Annyira ural, hogy igen, emberi kísérletek és emberi rabszolgák is vannak. Kicsit rávilágít arra, hogy a mostani korunkban van szegénység, és hogy milyen borzalmas a helyzet egyes országokban, kicsit rámutat a rabszolgaságra, az elnyomottságra, hogy hogyan használjuk ki a Földünket, de mindezt csak halványan szórja el Sheehan, hagyja, hogy mi döntsük el, mit gondolunk róla, nem rág semmit a szánkba.

De mégis ez a könyv, ha megkérdezik, miről szól, nem azt mondom, hogy társadalomkritika. Azt mondanám, hogy a különféle emberi szeretetről szól. Ott vannak Rose és a szülei (persze csak emlékekben), ez a családi szeretet boncolgatja. Természetesen Rose-nak ott van Xavier emléke, ami az az igazi tényleg szívfájdító igaz szerelem, de hát túl kell tennie magát rajta, ezért ott van talán Bren, akivel nem tudja, hogy mi lesz, annyit tud, hogy imádja, ahogy kinéz a fiú, és hogy jó vele beszélgetni. És ott van Otto, aki a legjobb igaz barátja. Aki ebből azt hiszi, hogy Otto/Rose/Bren lesz, azt el kell keserítsem, ez nem ilyen sablonos. Ottóval valami gyönyörűen leírt barátság van közöttük, és teljesen élvezet volt olvasni. Bren pedig nem egy tipikus nyálas pasi, nem egy nagy szarkasztikus pasi, simán egy átlagos tinédzser és ahhoz mérten viselkedik. Ki kell emelnem, hogy Xavier is bármennyire szereti Rose-t, sosem lesz nem fiús, túl nyálas, vagy hihetetlen. (Khm… nem szűz… Khm…)

Nagyon sok mindenről szól ez a regény, és nagyon sokrétű, de mégis az érzelmek annyira megfoghatóak benne, hogy együtt törik össze a szívünk a karakterekével. És a vége? A vége az, ami nálam betetette a kiskaput és bőgtem egy jót rajta. Nem átlagos végre kell számítani, hanem egy olyanra, ami tényleg megvisel érzelmileg. Nem azt mondom, hogy hú, de depressziós vége van, nem, csak keserédes, és ettől lesz valós és hihető. Hiszen megadja a cselekménynek a zárt véget, de nem lesz minden elvarrt, mert az élet is olyan, hogy megy tovább, bármi történhet. És hogy ez jót vagy rosszat jelent? Azt az olvasóra bízza.

Csillagos hatost érdemel Sheehan és írjon még sok-sok-sok ilyet! Ha nem is ehhez folytatást, akkor is még sok ilyen regényt kívánok! Ez az, amit elvárnék minden ifjúsági könyvtől!

Kedvenc karakter: Rose, Xavier, Otto

Ami kifejezetten tetszett: az érzelmek

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Candlewick Press

Kiadás dátuma: 2011. augusztus 9.

Oldalszám:
352 oldal

Megjegyzések

  1. Hú de szeretném ezt a könyvet!!! Nagyon tetszik a kritika alapján .Viszont nem fogok hozzá látni a fordításnak.:s ugye azt még nem lehet tudni,hogy megjelenik-e magyarul? :(

    VálaszTörlés
  2. Sophie: Az a baj, ezt minden könyvnél leírom, hogy első könyves írónőt, aki még nagyon nem bizonyított (vagyis nincs még akkora sikere/reklámja odakint) nehezen hoznak be Magyarországra. Volt egy sorozat, amit szerettem, négy éves csúszással kezdték el itthon kiadni, mert várnak sokat, hogy teljesít a kinti piacon, legalábbis általában várnak valamennyit.
    Ezért nem tudok mit mondani rá, mivel Sheehannak ez az első könyve, és még nemrég jelent meg, ebben a hónapban. Általában ha tudok megjelenést, beleszoktam írni a kritikába. :( De sajnos nem hiszem, hogy ezt látjuk magyarul, de tévedhetek.

    VálaszTörlés
  3. Hungarian rights have been sold. When the translation will be released is unknown.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Anna Sheehan: I can't wait to get my hands on it in Hungarian. :)

      Törlés
  4. remélem, minél előbb kiadják, ha már megvették a jogokat :) el akarom ezt olvasni, méghozzá az anyanyelvemen, ha már lehetőség van/lesz rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Luca: Én maximum jövőre várnám. :) Úgy hallottam (a kiadótól), hogy kb. egy év telik el jogmegvétel és kiadás között. És idei kiadási tervek között nem láttam, de ez persze bármikor változhat.

      Törlés
  5. én sem vártam erre az évre, de azért kösz a felvilágosítást :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség