Ugrás a fő tartalomra

Az olvasás hét hete - Ötödik hét

Kedvenc műfajok

Na most ezzel bajban leszek, mert kulturálatlan kaktusz lévén, sosem ment a nagyon nagy definíciók megkülönböztetése, tehát nálam a műfaj az egyes kategóriákat jelenti, míg talán igazából nem is arról van szó. Szóval az én értelmezésem alapján fogok erre válaszolni.

Nálam a fantasy a nyerő, szerintem az olvasmányaimból látszik, nem is tudom igazán, hogy miért ez köt le. Mindig is mitológiabuzi voltam, még az olvasós korszakom előtt is, és világéletemben utáltam az űrgolyhókat, ebből fejlődött ki, hogy a fantasyt falom, a sci-fit taszítom.

Ezen belül pontosabban az urban fantasyt szeretem, azaz létező helyszíneken játszódó történet, és lehetőleg a modern korban. Egyszerűen azért nem megy a történelmi, akár az 1920-as években játszódó regény sem, mert nem tudok azzal a fejjel gondolkozni, és a régi korok nem kötnek le, legalábbis az életmód és az akkori társadalmi rétegek, helyzetek nem az én asztalom.

Persze, most rámutatnátok, hogy hé, te olvasol Warcraftos sztorikat, az nem modern… Igen, bevallom egyedül a Warcraft világa, ami meg is tudott fogni, és hiába középkori. Néha-néha becsúszik egy-két ilyen regény, de a kalandozós-harcolós nem az én stílusom. Ritka az, hogy egy író tud úgy írni, hogy én átérezzem és ne unjam az adott kort, ilyenek: Oscar Wilde, Libba Bray, Richard A. Knaak, Kristin Cashore, Laurell K. Hamilton és George R. R. Martin. (Tőle még csak most olvasom a Trónok Harcát és az elején vagyok, de teljesen magával tud ragadni, és nem szenvedek rajta, ami nálam minden középkorinál nagy teljesítmény.)

Ezen felül szeretem még a „realistic fictiont,” amiről fogalmam sincs, hogy micsoda magyarul. Realisztikus, nulla mágia sztorik ezek, de ebből nem szeretem a „chick litet,” vagyis a túl laza, romantikus könyveket, csakis kizárólag a véresen komoly dolgokat bírom ilyenekből, amik hasonlítanak az egyetlen nem fantasy sorozatra, amit nézek, a Különleges Ügyosztályra. (Most itt beékelődik még egy kivétel, mind sorozatban, mind könyvekben: imádom a kémeket, a kémes sztorikat, így jön be nálam Ally Carter.)

Ezek mellett új kedvencem, bár magát a sci-fit nem szeretem (űrben, más bolygón játszódó cuccokat), de ezen belülre sorolják a disztópiás regényeket, amik mostanában a mindeneim. Ezek jellemzője, hogy negatív jövőképeket mutat be és inkább az élet komorabb dolgain és a társadalomkritikán van a hangsúly, mint a technikán, így ezért tudom elviselni, akár még a robotokat is.

Általában ifjúságit olvasok, és sokan kötekednek, hogy miért olvasok ilyet, hiszen sok belőle a sablonos, rosszul megírt, és úgy sem fog nekem tetszeni, hiszen nem vagyok már tini. Nem, ezt meg kell cáfolnom, egy jó ifjúsági könyvet, szerintem bárki képes élvezni, mármint akinek eleve van erre hajlama, nekem pedig van. Szeretem, ahogy a főhősök keresik önmagukat, ez egy olyan téma, ami engem még mindig érdekel, ezért szeretem az ifjúsági könyveket, noha csak a 14 év felettieknek valót olvasok, néha-néha becsúszik egy-két mesekönyv is, és ugyanúgy tudom őket élvezni.

Ritkán olvasok felnőtt irodalmat, mert a ponyvából évi 4 kötet kb. elég is. Néha van rá kedvem, néha nem, de nagyon nem ábrázolják reálisan ezek a férfi-nő kapcsolatokat, inkább csak vágyálmok, és van, amikor elegem van belőlük. Most épp ilyen szünetet tartok.

SZERETEM A KÉPREGÉNYEKET! Amit lehet külön műfajnak mondani, hiszen teljesen más eszközökkel dolgoznak. Nem a mangákért vagyok oda, (semmi bajom velük, csak abból nem olvastam annyit), hanem az amerikai képregények nagy rajongója vagyok. Ugyanúgy lehetnek ezek is irodalmi szintű dolgok, nem csak agyatlan verekedésre és szuperhősökre kell gondolni, ami a legtöbb embernek általában eszébe jut. Mostanában több képregény tudta nekem nyújtani a humor-izgalom-romantika-háttértartalom ütős egyvelegét, mint regény, ezért pártolom és vadászom őket.

„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Erre van egy elméletem, de sokan le fognak hurrogni. Szerintem lehet következtetni valamennyire, de persze nem konkrétan, hiszen egy-egy könyvet is másképp értelmez egy-egy ember. Így még nekem Ellen Hopkins támaszt nyújt vagy vigaszt, másnak csak egy egyszerű sztori, sosem lehet ezért teljesen beazonosítani valakit az olvasmányai alapján, hogy milyen.

Mindazonáltal valamennyit le lehet szűrni abból, hogy ki-mit olvas, minimum az olvasottságát, mert ugye vannak olyan könyvek tipikusan, amit csak a kezdő olvasók élveznek, mert számukra egy gyengébb könyv is az újdonság erejével hathat.

Ami szerintem inkább többet elárul az ember személyiségéről, hogy milyen karakterekkel tud azonosulni, és hogyan viszonyul hozzájuk. Ugyanis még én példának okáért az okos, szarkasztikus szereplőkkel tudok azonosulni (NEM MONDOM, HOGY OKOS VAGYOK, csak azt, hogy szarkasztikus), addig valakinek ez nem jön be. Én bírom a kemény női karaktereket, akik sokat szenvednek a kemény külső miatt, mert valami miatt közel érzem őket magamhoz, mert én is keveset mutatok kifelé, (bár ezzel mindenki így van, de én azért az átlagnál jobban) más példának okáért, az ilyenektől sikítva fut.

Kifejezetten én bírom a gonosz karaktereket, és ezt mindig is azzal magyaráztam, hogy valahol bennem is van egy kis gonoszság, amit sok magyar író alá is tud támasztani. :D Természetesen nem arra gondoltam, hogy a hobbim az emberölés, de én is tudok kegyetlen lenni avagy sokszor látom az erőszakot megoldásnak, túl hirtelen haragú vagyok, stb.

Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám

Amik megváltoztattak és hatottak rám, szerintem egyértelműen Neil Gaiman, Ellen Hopkins, Amy Reed, Mike Carey művei lesznek, ugyanis ténylegesen erőt adtak az élethez, néha segítettek egy-egy problémával. És tényleg van ilyen, hogy a könyv miatt ébresztett gondolatok hatnak az emberre és az életére.

Innen szeretném közölni (és nem várok rá kommentet), hogy igenis nekem is van tapasztalatom a kemény témákban, amiket Hopkins és Reed feldolgoz. Ezért merek bárkinek beszólni, ha nem hiteles. Ismerek olyanokat (és most nem fogom részletezni, mivel tisztelem őket), akiknek van köze az alábbi témákhoz: alkoholizmus, drogfüggőség, nemi erőszak, öngyilkosság, mentális betegség. Láttam, mire képes ez emberekkel a saját közvetlen környezetemben, ezért vagyok erre érzékeny, ezért merem felemelni a hangomat, ha csak poénból dobja bele, mert igenis dühös vagyok érte, hogy ezzel akar dramatizálni. (Ékes példa: Jenna Black, Claudia Gray, Alyson Noel, Dora Craiban)

Milyen könyvet írna legszívesebben?

Ohóóóó, vajon milyet? :D Természetesen akkor most elkezdem önteni magamból a szavakat és meglátjuk, ki jut el egyáltalán idáig. :D Szerintem nyílt titok, hogy én is írogatok, főleg a fiókomnak, és hogy nagy álmom, hogy én is megjelenthessek sooook-sooook könyvet. (És akkor majd olyan híres leszek, hogy csak na és majd jön Robert Pattinson filmet forgatni a könyvemből. – viccelek ám)

Szóval természetesen urban fantasy ifjúsági romantikus regényeket ontanék magamból. Az alapelképzelésem a következő ahhoz, amit most írok. Előtérben van az akció és a nyomozós rész, van benne romantika, olyan szinten, hogy csak karakterek közötti vonzódás az első részben (mert hát én is sorozatolok, sajnos rá kellett jönnöm, hogy csak ehhez „értek.”) Nem akarok eredeti és egyedit írni, mivel nem hiszem, hogy nagy megváltó ötleteim lesznek és úgy vagyok vele, hogy az emberiséget ugyanazok a témák érdeklik, újat már nem lehet felmutatni. De próbálom a nagy sablonokat is szórakoztatóan felhasználni.

Amit szeretnék még írni és most tervben van, az a NaNoWriMo (írós verseny) projektem, ahol egy négy szemszöges ifjúsági dark fantasyt fogok írni, ugyanis megpróbálok életemben először komoly témákról írni. (Jó, ez nagy hazugság, már írogattam magamnak komoly témákról.) Az egész egy nagy adag lelki tépelődés lesz, és amolyan negatív tündérmesék, tehát nem lesz „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Igen, leszek olyan kreatív, hogy a tündérmesék eredetijét veszem elő, elvégre is Csipkerózsikában is volt nemi erőszak.

Amiket tervezek még írni: Jelenleg a fent említett regényem folytatását vázlatolom, és majd lesz ám másik is, amihez csak egyetlen darab főhősöm van meg és szeretne magának egy kis történetet. Én pedig nem vitatkozhatok a karaktereimmel…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség