Carrie Harris: Bad Taste in Boys (Rossz ízlés fiúk terén)

2011. augusztus 3., szerda

Hogy akadtam rá: Böngésztem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Kate Grable átlagos gimnazista életét nem fenyegeti semmi, maximum az unalom. Mivel minden vágya, hogy orvosira menjen, ezért külön foglalkozásként az iskola rögbi csapatát ápolgatja, már ha történnek sérülések. És bizony történnek, mert… az iskola csapata… szar, finoman kifejezve. Valószínűleg ezt akarja kompenzálni az Edző, amikor rejtélyes szteroidokat kezd el adni a játékosoknak. Viszon Kate-nek ez nem tetszik, és nem csak azért, mert így a fiú, akibe szerelmes, az is veszélybe kerül. Nincs mit tenni, mint utána járni, hogy mit is okozhat ez a titokzatos szer és vajon honnan szerezte az Edző? És mi az ellenszere? Ugyanis egyre több játékos lesz beteg…

Nézzünk a borítóra. Rózsaszín. Nagyon. Ha jól emlékszem, ez a cukros száj dolog egy-két pornó könyvön is szerepelt. Mégis milyen ifjúsági könyv lehet ez? Ugye, hogy az az első benyomás, hogy ez rózsaszín, ifjúsági gagyi romantikus történet? HÁT EZ MINDEN, CSAK AZ NEM!

Az egész regényt a humor jellemzi, és nem tudom rendesen megfogalmazni, hogy hogyan. Egyrészt a szereplőknek van nagyon jó szarkasztikus humora, és mindig élvezetes egy picit szerencsétlen, csetlő-botló lány öniróniáját olvasni. De ezek mellett valahogy olyan paródia szaga is van az egésznek.

Nem lehet komolyan venni a történetet, de mégis. Nem az az eszetlen paródia, mint a Herri Kókler könyvek, vagy mint az Alkonyathoz a New Mona (nem olvastam, csak láttam, épp elég volt a fülszöveg), hanem magát a horrorfilmek sablonját figurázza ki és egy picit odavág a mostani ifjúsági romantikus fantasyknak. Ugyanis nagyon sok ilyen szöveg van benne, hogy „ha most filmben lennénk, és én lennék a főszereplő, akkor szőke lennék nagy mellekkel,” és egyéb ilyenek. Vannak benne horrorfilm klisé jelenetek, de mind csak a mi szórakoztatásunkra, hogy egy átlagember hogyan is viszonyulna ezekhez, és ezeket teszi mulatságossá, ahogy a főhősünk ok nélkül visítozik, mert annyira be van tojva, de azért megy előre és veszi az akadályokat, és nem olyan buta, mint egy átlag horror főhős. És pont ettől lesz olyan abszurd, kicsit morbid, hiszen zombik apokalipszisről van szó, nem máshol, mint egy középiskolában, ahol ott van ám az órára bejárás, a helyes pasik és hát a már megszokott bál is. De pont mikor már annyira benne vagyunk a történetbe, hogy elnéznénk akár egy nevetséges klisét is neki, akkor megint rámutat, hogy ez pont paródia: példának okáért, mikor a főhős bevonul az egészségügyre, hogy elmondja, bizony itt zombik vannak, és rájön, hogy sorba kell állnia. Szóval nincs itt semmi kényelmes véletlen.

Emellett még rá is mutat arra, hogy az átlag hiba a filmekben/könyvekben, mikor elmondják a főhősnek a Nagyon Fontos Információt, azok meg tesznek rá, és ebből lesz bonyodalom. (Ez a vége jelenetnél van főleg kiemelve, mikor az édes kis mellékszereplőink nem figyeltek, és majdnem bajt okoztak emiatt.) Ha ez nem lenne elég, eleve az írónőről süt (az oldalán a bemutatkozó infóból), hogy „imádja” az Alkonyatot, és nagyon sokszor használja a csillámos vámpír kifejezést. Kedvenc idézetem a könyvből: „Egy tisztásra értem, ami akár szép is lenne tavasszal, olyan hely, ahol szívesen lógnál csillogó vámpírokkal.”

Egy kicsit ilyen is, hogy bemutatja, hogy a főhős csaj hiába szerelmes, nem kell feltétlen szörnynek lenni, hogy vonzó legyen egy pasi, és a főhős szintén egy üde folt az átlagos ifjúsági regények szereplői között. Kocka, és meri is vállalni, imád egyes tantárgyakat, periódusos táblás fürdőköpenye van, és bár okos, de nem szép, és nem is szépül meg a bálra, teljesen átlagos marad, sőőőt. A humora és a bátorsága és az esze miatt nagyon-nagyo-nagyon megkedveltem Kate-et és bár először nem értettem, minek ehhez még egy rész, hiszen lezárt történet, annyira megszerettem, hogy akár 20 könyvet is el tudnék olvasni az ő narrációjával. Innen kérem, kedves Carrie Harris, írjál nyugodtan végtelen sorozatot!

A többi szereplő is egész kidolgozott, legalábbis, aki nem csak egy-két jelenetig szerepel, és külön tetszett, hogy itt normálisan ábrázolják a barátságot és a családot, ami valahogy mindig kimarad az ifjúsági romantikus könyvekben. Külön jó volt nézni a főszereplő 15 éves öccsének botladozásait, aki az az igazi kocka, imád szerepjátékozni, és kicsit elvont, kicsit béna, de nagyon szeretnivaló.

Összességében Carrie Harrist felvettem a „nagyon imádlak, bármit kiadsz, elolvasom” listára, ami azért első könyves szerzőtől szép teljesítmény. Azonnali szerelem volt nekem ez a regény, és azoknak ajánlanám, akik elsősorban humorra, kikapcsolódásra vágynak, nem pedig zombis-romantikus regényre. Nagyon-nagyon-nagyon várom a második részt, és tényleg remélem, hogy sok ilyet olvashatunk még, ugyanis a második részben gyilkos kókuszok és vérfarkasok lesznek. :D Mi kell még?

Kedvenc karakter: Kate, Jonah

Ami kifejezetten tetszett: A HUMOR

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Delacorte Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2011. július 12.

Oldalszám:
208 oldal

3 megjegyzés:

zakkant írta...

A Luxusnyalánkságoknak volt hasonló borítója :D De az ritka szar könyv volt! Ez viszont ígéretesnek hangzik :)

Aisa írta...

A magyar megjelenésről nem lehet tudni magyarul? mert félek ha elkezdeném angolul hiába érteném meg, mert a humor része nem jönne át.. :S

Nancy írta...

@Aisa
Gigi válasza:
"Szia!
Külföldön is csak nemrég jelent meg. Ritka amit egyből megvennének magyarul, ha nem befutott az írónő, ő pedig elsőkönyves szerző. Eddig egyik kiadó sem tervezi a kiadást, legalábbis nem tudok róla.
Üdv
Gigi"

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.