Ugrás a fő tartalomra

Carrie Harris: Bad Taste in Boys (Rossz ízlés fiúk terén)

Hogy akadtam rá: Böngésztem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Kate Grable átlagos gimnazista életét nem fenyegeti semmi, maximum az unalom. Mivel minden vágya, hogy orvosira menjen, ezért külön foglalkozásként az iskola rögbi csapatát ápolgatja, már ha történnek sérülések. És bizony történnek, mert… az iskola csapata… szar, finoman kifejezve. Valószínűleg ezt akarja kompenzálni az Edző, amikor rejtélyes szteroidokat kezd el adni a játékosoknak. Viszon Kate-nek ez nem tetszik, és nem csak azért, mert így a fiú, akibe szerelmes, az is veszélybe kerül. Nincs mit tenni, mint utána járni, hogy mit is okozhat ez a titokzatos szer és vajon honnan szerezte az Edző? És mi az ellenszere? Ugyanis egyre több játékos lesz beteg…

Nézzünk a borítóra. Rózsaszín. Nagyon. Ha jól emlékszem, ez a cukros száj dolog egy-két pornó könyvön is szerepelt. Mégis milyen ifjúsági könyv lehet ez? Ugye, hogy az az első benyomás, hogy ez rózsaszín, ifjúsági gagyi romantikus történet? HÁT EZ MINDEN, CSAK AZ NEM!

Az egész regényt a humor jellemzi, és nem tudom rendesen megfogalmazni, hogy hogyan. Egyrészt a szereplőknek van nagyon jó szarkasztikus humora, és mindig élvezetes egy picit szerencsétlen, csetlő-botló lány öniróniáját olvasni. De ezek mellett valahogy olyan paródia szaga is van az egésznek.

Nem lehet komolyan venni a történetet, de mégis. Nem az az eszetlen paródia, mint a Herri Kókler könyvek, vagy mint az Alkonyathoz a New Mona (nem olvastam, csak láttam, épp elég volt a fülszöveg), hanem magát a horrorfilmek sablonját figurázza ki és egy picit odavág a mostani ifjúsági romantikus fantasyknak. Ugyanis nagyon sok ilyen szöveg van benne, hogy „ha most filmben lennénk, és én lennék a főszereplő, akkor szőke lennék nagy mellekkel,” és egyéb ilyenek. Vannak benne horrorfilm klisé jelenetek, de mind csak a mi szórakoztatásunkra, hogy egy átlagember hogyan is viszonyulna ezekhez, és ezeket teszi mulatságossá, ahogy a főhősünk ok nélkül visítozik, mert annyira be van tojva, de azért megy előre és veszi az akadályokat, és nem olyan buta, mint egy átlag horror főhős. És pont ettől lesz olyan abszurd, kicsit morbid, hiszen zombik apokalipszisről van szó, nem máshol, mint egy középiskolában, ahol ott van ám az órára bejárás, a helyes pasik és hát a már megszokott bál is. De pont mikor már annyira benne vagyunk a történetbe, hogy elnéznénk akár egy nevetséges klisét is neki, akkor megint rámutat, hogy ez pont paródia: példának okáért, mikor a főhős bevonul az egészségügyre, hogy elmondja, bizony itt zombik vannak, és rájön, hogy sorba kell állnia. Szóval nincs itt semmi kényelmes véletlen.

Emellett még rá is mutat arra, hogy az átlag hiba a filmekben/könyvekben, mikor elmondják a főhősnek a Nagyon Fontos Információt, azok meg tesznek rá, és ebből lesz bonyodalom. (Ez a vége jelenetnél van főleg kiemelve, mikor az édes kis mellékszereplőink nem figyeltek, és majdnem bajt okoztak emiatt.) Ha ez nem lenne elég, eleve az írónőről süt (az oldalán a bemutatkozó infóból), hogy „imádja” az Alkonyatot, és nagyon sokszor használja a csillámos vámpír kifejezést. Kedvenc idézetem a könyvből: „Egy tisztásra értem, ami akár szép is lenne tavasszal, olyan hely, ahol szívesen lógnál csillogó vámpírokkal.”

Egy kicsit ilyen is, hogy bemutatja, hogy a főhős csaj hiába szerelmes, nem kell feltétlen szörnynek lenni, hogy vonzó legyen egy pasi, és a főhős szintén egy üde folt az átlagos ifjúsági regények szereplői között. Kocka, és meri is vállalni, imád egyes tantárgyakat, periódusos táblás fürdőköpenye van, és bár okos, de nem szép, és nem is szépül meg a bálra, teljesen átlagos marad, sőőőt. A humora és a bátorsága és az esze miatt nagyon-nagyo-nagyon megkedveltem Kate-et és bár először nem értettem, minek ehhez még egy rész, hiszen lezárt történet, annyira megszerettem, hogy akár 20 könyvet is el tudnék olvasni az ő narrációjával. Innen kérem, kedves Carrie Harris, írjál nyugodtan végtelen sorozatot!

A többi szereplő is egész kidolgozott, legalábbis, aki nem csak egy-két jelenetig szerepel, és külön tetszett, hogy itt normálisan ábrázolják a barátságot és a családot, ami valahogy mindig kimarad az ifjúsági romantikus könyvekben. Külön jó volt nézni a főszereplő 15 éves öccsének botladozásait, aki az az igazi kocka, imád szerepjátékozni, és kicsit elvont, kicsit béna, de nagyon szeretnivaló.

Összességében Carrie Harrist felvettem a „nagyon imádlak, bármit kiadsz, elolvasom” listára, ami azért első könyves szerzőtől szép teljesítmény. Azonnali szerelem volt nekem ez a regény, és azoknak ajánlanám, akik elsősorban humorra, kikapcsolódásra vágynak, nem pedig zombis-romantikus regényre. Nagyon-nagyon-nagyon várom a második részt, és tényleg remélem, hogy sok ilyet olvashatunk még, ugyanis a második részben gyilkos kókuszok és vérfarkasok lesznek. :D Mi kell még?

Kedvenc karakter: Kate, Jonah

Ami kifejezetten tetszett: A HUMOR

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Delacorte Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2011. július 12.

Oldalszám:
208 oldal

Megjegyzések

  1. A Luxusnyalánkságoknak volt hasonló borítója :D De az ritka szar könyv volt! Ez viszont ígéretesnek hangzik :)

    VálaszTörlés
  2. A magyar megjelenésről nem lehet tudni magyarul? mert félek ha elkezdeném angolul hiába érteném meg, mert a humor része nem jönne át.. :S

    VálaszTörlés
  3. @Aisa
    Gigi válasza:
    "Szia!
    Külföldön is csak nemrég jelent meg. Ritka amit egyből megvennének magyarul, ha nem befutott az írónő, ő pedig elsőkönyves szerző. Eddig egyik kiadó sem tervezi a kiadást, legalábbis nem tudok róla.
    Üdv
    Gigi"

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség