Ugrás a fő tartalomra

Rosemary Clement-Moore: Texas Gothic (Texasi szellemhistória)

Hogy akadtam rá: Böngésztem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Amy Goodnight csak egy nyugodt nyári szünetre vágyik, ami több dolog miatt nem jön össze. Egyfelől vigyáznia kell nagynénje texasi farmjára, ahol a kecskék és egyéb állatok persze mindig azon vannak, hogy megszökjenek. Másfelől a testvére, Phin, megrögzött feltaláló, ezért félő, hogy ha nem vigyáznak rá, felrobbant valamit. A hab a tortán, a szomszédos farmon élő, jóképű cowboy. És ha ez nem lenne elég, dobjuk bele, hogy a Goodnighték mind boszorkányok, Amy nagy bánatára, és pont most jelent meg a kis városkában egy szellem is, az Őrült Pap.

Valami miatt én ezt a horror kategóriában láttam meg, és féltem, hogy ugyanolyan lesz, mint a Cryer’s Cross, azaz egy sablonos horrorfilm utánzat, semmi nagy durranással. Aztán egyből csalódtam, de pozitívan!

Az egész fogalmazása valami rettentően szórakoztató és gördülékeny. Az olvasó azon kapja magát, hogy jéé, már elolvastam 100 oldalt belőle. Valami nagyon jól adja vissza Clement-Moore a tinédzser nyelvezetet, nem akar ő túl fogalmazni, nem akar ő komoly regényt írni, de nem viszi túlzásba és a káromkodásokat jópofán, viccesen ki is írja. Emellett a főhősünk nagyon-nagyon-nagyon szarkasztikus, így minden helyzetet képes feldobni, főleg, hogy ez párosul a nővére szeleburdiságával.

És ez a jó az egész történetben. A karakterek élnek, és hiába van kismillió mellékszereplő, mindegyiknek külön személyisége van és pont ezért nem is érdekel minket, ha egy picit sablonosak, és nyilvánvaló, hogy mi fog történni. Ugyanis az egész csak egy kis nyomozós könyv, afféle Nancy Drew kötet Texas földjein. (Nem olvastam Nancy Drew-t, de ahhoz van folyamatosan hasonlítva a könyvben is a cselekményvonal.) Nem akar Clement-Moore többnek látszani, mint ami, és gyakorta rá is mutatnak a szereplők: „figyelj, te ez olyan, mint valami átlag tucat film cselekménye.” És valóban, az, de az egészet feldobja az említett humor, és tényleg nem arról van szó, hogy egy-két mondat vicces, hanem végig nevettem hangosan az egészet. (Ötven idézetet írtam ki csak belőle, és ez nem az összes értékelhető dolog.)

Egy csipetnyi tini romantika itt is van, bár annyira nincs hangsúlyban, mégis a kedvenc fajta „szerelmemmel” találjuk magunkat szemben itt, ami nem más, mint a „jajj, de utállak, miért találkozom mindig veled?” Tudom, tudom, ez is egy nagy klisé, de imádom az ilyet, ahol nem az van, hogy a pasi bunkó és egyből a csaj a lába elé olvad, hanem a csajnak van tartása, és ordítoznak/vitatkoznak egymással egy jót. Külön ki kell emelnem, hogy annyira jó vonzódás (angol szóval élve chemitry) van a könyvben, hogy sajnálom, hogy Clement-Moore nem írt még sorozatot (legalábbis nem tudok róla), ugyanis tovább is olvastam volna még a romantika részét. Emellett van még egy-két mellékkarakternek is kapcsolata, és rájuk is ugyanannyi figyelmet fordított a megíráskor, mint a főszereplő romantikájára és ez becsülendő.

És egy kis bónusz pont, hogy a testvérek és a családtagok közötti viszonyt élethűen ábrázolja, hogy tényleg milyen, amikor bármennyit is hibázik egy családtagunk, vagy bármennyire is különbözünk, mégis törődünk egymással. Jó volt látni a mai nagyon rosszul hangsúlyozott ifjúsági fantasykban, hogy nem csak a helyes fiúk számítanak.

Bár a világkidolgozásra nem fektetett Clement-Moore akkora hangsúlyt, mégis teljesen hihető lesz a boszorkányok és a szellemek világa, és mindezt megfejeli egy kis antropológiás kutatással. Sokat utalgat arra, hogy a tévében/filmekben mennyivel izgalmasabbnak tűnik egy-egy feladat, történetesen a csontok kiásása, és hogy ez mennyire nem így működik a való világban, és valahol ezt éri el a regényével: egy hihető kis történetet kerekít, ami nem akar túl nagynak tűnni, hiába is vannak benne fantasy elemek.

Összességében egy nagyon könnyed, szórakoztató, kikapcsoló nyári olvasmány. Főleg mert a főhős is épp a nyári szünetét tölti. Nem fogja megváltani a világot, nem eget rengetően romantikus, de ha valaki egy jó nevetésre vágyik, arra tökéletes.

Kedvenc karakter: Amy, Phin, Ben

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a jó kis vonzalom, AZ A CSÓK JELENET *___*

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból - Nekem valamiért picit fura...

Kiadó: Delacorte Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2011. július 12.

Oldalszám:
416 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö