Carolyn MacCullough: Always a Witch (Mindig Boszorkány)

2011. augusztus 14., vasárnap

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Tamsin Greene 17 évig élt abban a tudatban, hogy nincs semmilyen Tehetsége, hogy ő az egyetlen, aki embernek született egy hatalmas boszorkánycsaládban. Ám miután a családjuk ősi ellensége, a Knightok megpróbálták visszaszerezni az erejüket, amit a Greenek kötöttek meg, Tamsinnak rá kell jönnie, hogy bizony tényleg különleges. Ám miután megtudja, hogy bárki más erejét le tudja másolni, a családja is más szemmel néz rá, eddig azért beszéltek a háta mögött, mert ember, most már félnek tőle. Vagyis Tamsin helyzete még mindig nem fényes odahaza, ehhez csak adódik a bűntudat, hogy legjobb barátnőjének, Agathának hazudnia kell a kilétéről. De nem csak ilyen piti dolgokkal kell foglalkoznia, a család jövőjét megjósoló könyvben eltűnik a Greene család, mintha valaki kitörölte volna őket, és rá kell jönniük, hogy Alistair visszament az 1800-as évekbe, hogy figyelmeztesse a Knightokat, nincs mit tenni, mint Tamsinnak is vissza kell mennie az időben, hogy megmentse a családját.

Azt kell, hogy mondjam, örültem, hogy a kiadó berendelt a Once a Witchnek egy második részt, hiszen annyira ott volt az, hogy Tamsinnak döntenie kell, valami drasztikust, és nem használta ki igazán MacCullough ezt. Egy egyszerű, könnyed kis regényt írt, amit jó volt olvasni. Nos itt, végre belemert nyúlni a komolyabb dolgokba, de mégsem lett az a véresen brutális könyv, megtartotta a szórakoztató, kikapcsoló hangulatát.

Adott nekünk Tamsin, a család fekete báránya, akinek tökéletes testvére van. Nagyon jól ábrázolja MacCullough a családot, a vitákat, a nézeteltéréseket, de hogy ezen felül is összetartozunk és azért szeretjük egymást. Az egész tarka család, a hóbortos nagybácsikkal, részeges nagynénikkel tényleg jól meg van írva, és öröm volt olvasni. Tamsin szarkasztikus narrációja pedig szintén a könnyed hangulat megalapozásához járult hozzá.

De valahogy mégis úgy éreztem, hogy ez a rész sokkal komorabb, ha ránézünk a borítóra, ott is látjuk, hogy a sötét színek uralkodnak. A Knight család rémtettei tényleg rémesek, és beleborzong az olvasó, ha jobban belegondol. Végig tényleg átérzi az ember, hogy itt életek forognak kockán, és komolyan lehet venni a történetet, de azért a humor a könyv első felében megmarad, plusz mindig ahol Gabriel jelen van.

Külön örömet jelentett, hogy mivel sorozat második része és a főhősnek van pasija, mégsem ez áll az előtérben. Gabriel és Tamsin semmi nyálas „szeretlek,” „nem, én jobban” beszélgetés nem vág le, hanem reálisan mutatja be a kapcsolatukat, és szinte egyetlen egy nagyon romantikus jelenet sincs, az egész a kis időutazásos nyomozásra összpontosít.

Még ki kell emelni, hogy Tamsin szerethető karakter és nem buta, nem sötét, és a jól ismert énkeresős problémával küzd. Igenis ő volt az egyetlen egy, akit nagyon tudtam értékelni, a többiek, mind a jó család, mind a rossz család kidolgozott, de nem lopták be magukat a szívembe, kivétel Liam, őt is szívesen látnám még jó sokszor. Jó volt látni, hogy MacCullough játszott a témával, miszerint nincs fekete és fehér, hanem minden szürke, tehát a jó karakterekben is volt rossz, megvetendő tulajdonság, és a rosszakban is láttunk egy szemernyi „jóságot.” Vagyis mindenkinek van motivációja, és ez ritka, hiszen a legtöbb ifjúsági regényben tesznek a mellékkarakterek kidolgozottságára.

Viszont nagyon rövid kis könyvről van szó, és hibát nem lehet benne találni, és kedvenceim közé is bekerült, ez nem több mint egy délutáni, szórakoztató könyv. Olyan, mint egy sorozat egyik epizódja, szóval ettől a könyvtől nem fog senki fansikoltozva ugrálni, viszont egy jót szórakozhat rajta. Nem mondom, hogy rossz, de ez csak egy kis limonádés, időutazásos, boszorkányos történet, nagyobb érzelmi hatás nem várható tőle, viszont MacCullough nem is ezért ír, ő csak szórakoztatni akar és azt csillagos ötössel teljesíti is. Én még szívesen látnék Tamsin kalandjaiból egy-kettőt.

Kedvenc karakter: Tamsin, Liam

Ami kifejezetten tetszett: könnyed kis regény, nem akar többnek látszani, LIAM

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Clarion Books

Kiadás dátuma: 2011. augusztus 1.

Oldalszám:
288 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.