Ugrás a fő tartalomra

Carolyn MacCullough: Always a Witch (Mindig Boszorkány)

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Tamsin Greene 17 évig élt abban a tudatban, hogy nincs semmilyen Tehetsége, hogy ő az egyetlen, aki embernek született egy hatalmas boszorkánycsaládban. Ám miután a családjuk ősi ellensége, a Knightok megpróbálták visszaszerezni az erejüket, amit a Greenek kötöttek meg, Tamsinnak rá kell jönnie, hogy bizony tényleg különleges. Ám miután megtudja, hogy bárki más erejét le tudja másolni, a családja is más szemmel néz rá, eddig azért beszéltek a háta mögött, mert ember, most már félnek tőle. Vagyis Tamsin helyzete még mindig nem fényes odahaza, ehhez csak adódik a bűntudat, hogy legjobb barátnőjének, Agathának hazudnia kell a kilétéről. De nem csak ilyen piti dolgokkal kell foglalkoznia, a család jövőjét megjósoló könyvben eltűnik a Greene család, mintha valaki kitörölte volna őket, és rá kell jönniük, hogy Alistair visszament az 1800-as évekbe, hogy figyelmeztesse a Knightokat, nincs mit tenni, mint Tamsinnak is vissza kell mennie az időben, hogy megmentse a családját.

Azt kell, hogy mondjam, örültem, hogy a kiadó berendelt a Once a Witchnek egy második részt, hiszen annyira ott volt az, hogy Tamsinnak döntenie kell, valami drasztikust, és nem használta ki igazán MacCullough ezt. Egy egyszerű, könnyed kis regényt írt, amit jó volt olvasni. Nos itt, végre belemert nyúlni a komolyabb dolgokba, de mégsem lett az a véresen brutális könyv, megtartotta a szórakoztató, kikapcsoló hangulatát.

Adott nekünk Tamsin, a család fekete báránya, akinek tökéletes testvére van. Nagyon jól ábrázolja MacCullough a családot, a vitákat, a nézeteltéréseket, de hogy ezen felül is összetartozunk és azért szeretjük egymást. Az egész tarka család, a hóbortos nagybácsikkal, részeges nagynénikkel tényleg jól meg van írva, és öröm volt olvasni. Tamsin szarkasztikus narrációja pedig szintén a könnyed hangulat megalapozásához járult hozzá.

De valahogy mégis úgy éreztem, hogy ez a rész sokkal komorabb, ha ránézünk a borítóra, ott is látjuk, hogy a sötét színek uralkodnak. A Knight család rémtettei tényleg rémesek, és beleborzong az olvasó, ha jobban belegondol. Végig tényleg átérzi az ember, hogy itt életek forognak kockán, és komolyan lehet venni a történetet, de azért a humor a könyv első felében megmarad, plusz mindig ahol Gabriel jelen van.

Külön örömet jelentett, hogy mivel sorozat második része és a főhősnek van pasija, mégsem ez áll az előtérben. Gabriel és Tamsin semmi nyálas „szeretlek,” „nem, én jobban” beszélgetés nem vág le, hanem reálisan mutatja be a kapcsolatukat, és szinte egyetlen egy nagyon romantikus jelenet sincs, az egész a kis időutazásos nyomozásra összpontosít.

Még ki kell emelni, hogy Tamsin szerethető karakter és nem buta, nem sötét, és a jól ismert énkeresős problémával küzd. Igenis ő volt az egyetlen egy, akit nagyon tudtam értékelni, a többiek, mind a jó család, mind a rossz család kidolgozott, de nem lopták be magukat a szívembe, kivétel Liam, őt is szívesen látnám még jó sokszor. Jó volt látni, hogy MacCullough játszott a témával, miszerint nincs fekete és fehér, hanem minden szürke, tehát a jó karakterekben is volt rossz, megvetendő tulajdonság, és a rosszakban is láttunk egy szemernyi „jóságot.” Vagyis mindenkinek van motivációja, és ez ritka, hiszen a legtöbb ifjúsági regényben tesznek a mellékkarakterek kidolgozottságára.

Viszont nagyon rövid kis könyvről van szó, és hibát nem lehet benne találni, és kedvenceim közé is bekerült, ez nem több mint egy délutáni, szórakoztató könyv. Olyan, mint egy sorozat egyik epizódja, szóval ettől a könyvtől nem fog senki fansikoltozva ugrálni, viszont egy jót szórakozhat rajta. Nem mondom, hogy rossz, de ez csak egy kis limonádés, időutazásos, boszorkányos történet, nagyobb érzelmi hatás nem várható tőle, viszont MacCullough nem is ezért ír, ő csak szórakoztatni akar és azt csillagos ötössel teljesíti is. Én még szívesen látnék Tamsin kalandjaiból egy-kettőt.

Kedvenc karakter: Tamsin, Liam

Ami kifejezetten tetszett: könnyed kis regény, nem akar többnek látszani, LIAM

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Clarion Books

Kiadás dátuma: 2011. augusztus 1.

Oldalszám:
288 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...

L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, itt az ideje bepótolni a klasszikus meséket. Sorozat: Az Oz első része. Úgy általában az egészről: Dorothy nagybátyjával és nagynénjével él Kansasben, szürke élete viszont váratlan fordulatot vesz, mikor egy tornádó felkapja a házával együtt és Ozban landol, egy mágikus helyen. Találkozik az Északi Boszorkánnyal, aki segítségül annyit mondd neki, hogy el kell mennie Ozhoz, a nagy varázslóhoz a Smaragdvárosba, ő majd haza tudja juttatni a lányt. Így hát Dorothy nekivág a sárga köves útnak, és kalandjai során több barátot is szerez, a Madárijesztő, a Bádog Favágó és a Gyáva Oroszlán személyében. Igazság szerint – lehet, ez az én hiányosságaimat mutatja – ebből a meséből szintén nem láttam feldolgozást, csak talán gyerekkoromban valami színpadi darabot. (Ködösen rémlik csak már.) Annyit tudtam, hogy az ikonikusnak számító sárgaköves úton mennek hőseink, és hogy ki mit akar kérni Oztól, no meg a Nyugati Gonosz Boszorkány képe is lebegett előttem, szóval íg...

Kass Morgan: The 100 - A kiválasztottak

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között, aztán készült belőle tévésorozat. Sorozat: A The 100 1. része. Úgy általában az egészről:  Clarke egy olyan városszerű űrhajón él, ahol minden bűnért halál jár. Kivéve ha kiskorú vagy, akkor bezárnak, és a tizennyolcadik születésnapodon kapsz egy tárgyalást. De Clarke tudja, hogy hiába, ez már csak látszat, ugyanis az elmúlt években mindenkit kivégeztek, ezért is gondolja, hogy lejárt az ideje, amikor a főorvos meglátogatja. Aztán rá kell jönnie, hogy a hajó Főkancellára titkos projektbe kezdett, és 100 fiatalkorú börtönre ítéltet küld a radioaktív Földre, ami egy nukleáris háború után lakhatatlanná vált. Clarke-nak amúgy sincs mit vesztenie, mert a szüleit kivégezték és az egészről a legjobb barátja, Wells tehet. Wells pedig megpróbálta felgyújtani az egyetlen Földről megmentett fát, hogy a lehető leglátványosabb bűnt kövesse el, hogy az apja, a Főkancellár ne tudja ne Clarke után küldeni az öngyilkos küldetésre, mer...