Ugrás a fő tartalomra

Az olvasás hét hete - Hetedik hét

Ez a heti bejegyzésem rövid lesz, mert most tényleg alig tudtam valamit összekaparni a témákról, de azért az utolsó hetet sem akartam kihagyni eme csodálatos eseményből. Még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy sok könyves témáról pötyöghettem! :D

Olvasási szokások változása

Kiskoromban kezdtem a Harry Potterrel, ami elég meghatározó volt, így jött az, hogy ifjúsági fantasykat olvasok. Valahogy a mitológia azelőtt is lekötött, ezért élveztem, hogy mindenféle lény életre kel a lapokon.

Aztán egy kis időugrás (három év) után éles kanyart vett a dolog: erotikus fantasy krimiket kezdtem olvasni, vagyis Anita Blake-et. Sok mindent lehetne mondani, hogy 14 évesen mi a fene vehetett rá erre, de egyszerű, azt mondták jó. Nem is tudom, hogy tudott lekötni, hiszen akkor még az erotika tőlem nagyon távol állt, bár tudjuk, az első Blake-ekben ez nem is nagyon kapott szerepet. Valahogy mindig is szerettem a nyomozós dolgokat, erre az ébresztett rá, mikor barátnőm a kezembe nyomott Agatha Christie-t (nagy rajongó), és le tudott ugyanúgy kötni, no meg mert élveztem minden nyomozós műsort egy időben. (Most már csak egyet nézek, mert igen, kb. mind átlátszó és unalmas.) Szóval valahogy innen jött, hogy elkezdtem vadászni ezeket a nyomozós felnőtt fantasykat is.

Aztán jött Gaiman és a Csillagpor, ami után Gaiman iránti elvakultságom miatt belekezdtem a képregényekbe, és a gyönyörűségtől a szívem is elállt. Rájöttem ugyanis, hogy nem hiába kapnak ezek a képregények irodalmi díjakat, hogy bizony nem jelent semmit, hogy „úúú, szép színes képek.” Ezek szólnak valamiről, megríkatnak, szívet facsarnak, reményt adnak, elgondolkoztatnak, merészek, szókimondóak. ÉS IGEN! TÖBB ilyen képregény van! NEM EGY! Azóta képregény párti is vagyok, mert rájöttem, hogy igényes fantasyt, ott is kaphatok.

Aztán mivel szomorú, emós alkat vagyok (legalábbis sokak szerint), mert az élet ilyen lapokat osztott nekem, elkezdtem ilyen lelkizős realistic fictionöket is olvasni. Aztán ki tudja, mit hoz még a jövő.

Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Mindig és mindenhol. Legalábbis ez röviden. :D Amíg iskolába jártam, addig az volt az első, hogy a két és fél órás utamon végig olvastam, ez tartalmazott révet, gyalogtúrát, buszt, hévet és villamost. Ha épp nyaralni mentünk, akkor szintén mindenhol, állva, ülve, fekve. Otthon akár a fürdőszobában is, akár tévézés közben (igen, úgy szoktam filmet is nézni, hogy közben olvasok), akár evés közben is (kizárólag saját könyvvel), akár az udvaron. Este lefekvés előtt, este alvás helyett, reggeli kávé közben, ebédfőzés közben, konyhai tűz eloltása közben, kutyafésülés közben, sétálás közben, vásárlás közben, öltözködés közben. :D Azt hiszem ezzel mindent elárultam.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige