Ugrás a fő tartalomra

Elizabeth Chandler: Angyali oltalom

Hogy akadtam rá: Odakint a kedvenc kiadóm adja ki.

Reklámszöveg: Csak egy angyal szerelme mentheti meg Ivyt... (angol kiadáson)

Úgy általában az egészről: Egy hónap telt el, mióta Tristan meghalt, de az élet megy tovább, mindenki más épp a nyári szünetét tölti, és Ivy sem tesz másként, mint a barátaival partizik és partizik, néha még egy kicsit partizik is. Persze közben egyre jobban összemelegedik Gregoryval, a testvérével, ne aggódjon a kedves olvasó, kicsit van csak vérfertőzésnek beállítva, hiszen nem vértestvérek, csak erősen testvérként tekintenek egymásra, hiszen a szüleik összeházasodtak. De persze Ivy szép és szőke (mellesleg jellemtelen), ezért bukik rá még a bunkó, állat Eric, és a rejtélyes, szomorkás Will is. Mit tehet egy lány, aki ennyire a figyelem középpontjában van, de a halott szerelme után sóhajtozik? Természetesen a megoldás: PASIZNI KELL!

Emellett azért Tristan még angyalként próbálja figyelmeztetni Ivyt, hiszen rájött, hogy bizony az autóbalesetnél elvágták a féket, ergo meg akarták vagy őt, vagy Ivyt ölni. De Ivy tesz arra, hogy Tristan a zongorán keresztül akar üzenni neki, és ugyanúgy tesz az öccsére, Philipre, aki váltig állítja, hogy valami csillogó-világító alak követi.

Azt hittem, hogy talán, talán lesz valami minőségi fejlődés, de hát sajnos nem. Az elején nem is annyira rossz, egész élveztem, mármint miután agyilag lezsibbadtam kellőképpen az első résztől. Olyan kellemes volt, mint egy lobotómia, és néhol már Chandler elkezdett használni összetett mondatokat, sőt tájleírást, és kezdtem örülni, hogy ez az, végre, lesz itt valami! De aztán megint jött egy halom oldal, ahol semmi más nincs, csak párbeszéd. Itt szeretnék reagálni az előző kritikámhoz írt kommentre, miszerint így is lehet látni, hogy a szereplők között milyen viszony van. Látni lehet, annyira nem vagyok kókusz, hogy ne lássam, de szeretném érezni is, ami a lapokon van. Az írónak az a dolga, hogy meséljen, bevezessen, kivétel, ha gyerekmese, mert ott elég a rövid karakterjellemzés és leírás.

De ez nem gyerekmese, és nem is 12-14 éveseknek szóló ifjúsági könyv. Tudjátok miért? Mert kemény drog- és alkoholhasználat van benne, sőt, én elmegyek odáig, hogy szerintem vannak benne még durvább dolgok is. Nos, az ilyet egyrészt jól kell kezelni, másfelől meg nem szabad használni 12-14 éveseknek való ifi könyvben. Igen, tudom, én írtam pont a tini könyvek cenzúrázásának problémájáról cikket, de azt a 14 éves feletti korszaknak való könyvekre értettem. Ugyanis 14 év alatt, ha nincs szájbarágósan megmagyarázva, nem írnék bele se szexet, se droghasználatot, főleg nem úgy, hogy totál menőnek van beállítva, aminek nincs következménye, csak annyi, hogy vicces képeket lát az ember. Én ezt a saját gyerekem kezébe nem merném adni anélkül, hogy el nem magyaráznám neki, hogy ez rosszul van megírva, mert míg nem kell szájbarágósan odaírni, hogy „úúú a drog rossz,” valahol érzékeltetni kell, hogy morálisan romlott karakterekről van szó. Itt ez hiányzik és minden negatív dolog, ami sokkoló lenne, pozitívan jön le.

Az egész könyv tudom, miről akar szólni. Arról hogy tovább kell tudni lépni, hogy a gyászon túl lehet jutni. Én értem, mit akar, de úgy kilóg a lapok közül, hogy nem lesz hiteles és kényelmetlenül éreztem magam, hogy valamit ilyen átlátszóan akarnak nekem közölni, sőt erőszakosan. És ettől lesz száraz és unalmas az egész, bár értékelném, hogy megpróbál valami háttértartalmat beleszőni, de inkább hagyta volna. Ez tipikusan példa arra, amikor az író azt hiszi, hogy valami morális témával (A Fekete Bárány például, Bree DeSpaintől…) okosnak tűnhet. Nem kell feljebb tenni a lécet magunknak, előbb tanuljunk meg élvezetesen vezetni egy sztorit. Ugyanis itt egy hónap után már azzal jönnek a főhősnek, hogy „hágjál már mással,” „kit érdekel, hogy életed szerelme meghalt egy hónapja.” Na már most szakítás után is egy hónap után az ember nem fog egészséges kapcsolatot létesíteni mással, ha tényleg nagy szerelme volt, nem hogy ha meghalt az illető. Szóval azt hisszük Ivy majd gyászol, mi? A fenét! Majdnem hág a mostani testvérével… és flörtöl egy másik pasival is. El kell ismerni, hogy a testvér szerelem jelenetek nagyon szexik voltak, és bevallom ez az egy dolog jutatott át a könyvön. Persze, nem kezeli jól a témát Chandler, a csók leírásai is ilyenek: „Megfogta a kezét. Aztán csókolóztak finoman, gyengéden. Jó volt.” Nem szó szerinti idézet, de a lényeg átjön belőle.

Amúgy a nagy nyomozás mind Ivy, mind Tristan részéről nagyon nevetséges. Tristan hirtelen megtanulta megszállni az embereket, mert az angyalok ezt tudják, (meg erőtérrel lepkéket irányítani, EZ NEM VICC!), Ivy pedig hirtelen elkezd álmodni! És az álmai a nyomok! Nem természetfeletti okozza ezeket a rejtélyes álmokat, hanem csak úgy a tudatalattija, hát jó neki.

A nagy izgalmas, fülszövegben ellőt jelenet, hogy Ivy majdnem meghalt, olyan, hogy röhögő görcsöt kaptam olvasás közben, ugyanis pont azt a részt rontotta el az író és a szerkesztő. Zavaros lett a leírás és Ivy ezért igen mulatságos helyzetbe keveredik. Emellett ilyen ékes mondat is van. Épp szemezik egy pasival: „A szem a lélek tükre, egyszer ezt olvasta. És a szemei most nyitva voltak.” Hát nem, majd csukott szemmel beszélget veled a pasi, nyilván.

Emellett ott van a jól ismert nyál dolog is, mivel a könyv angol címe The Power of Love, az angolok legalább nem kaptak sokkot a mogorva pasi hirtelen nagy nyálas szerelmi vallomásától. Én kerestem a kis rózsaszín hányós vödrömet, és kiadtam magamból egy adag szivárványt meg csillámot.

Természetesen kliséktől sem mentes a könyv, ráadásul rosszul bánik vele Chandler, ezért az ilyen „úristen leöntöttél kávéval, mikor összeütköztünk” és „idd meg a finom teát, mi dehogy raktam bele drogot, úúú, hogy ez a könyv vége és valami izginek kell lennie, áh nem, ez tényleg nyugtató tea,” dolgokon csak nevetni lehet.

A vége? Függővég, a lehető legnagyobb. Pont az a jelenet van elvágva, ahol érzed, hogy végre történik valami, erre snitt és vége. Aki azt hiszi, hogy látja majd az epikus jelenet végét, az téved, elkezdtem a harmadik könyvet, két hónappal utána játszódik. Hát ennyit erről.

Kedvenc karakter: Gregory, Will

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a fogalmazás, a karakterizálás, hogy NEM TÖRTÉNIK AZ ÉGVILÁGON SEMMI!, a hülyeség, ahogy bizonyos témákkal bánik

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 6/5 pontból - Szeretném kiemelni, hogy a kiadó csodálatos munkát végzett, nagyon nagy piros pont nekik.

Kiadó: Dark Egmont

Kiadás dátuma: 2011. augusztus 12.

Oldalszám:
184 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség