Ugrás a fő tartalomra

Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me (Szeretlek, Te Pedig Kísértesz)

Hogy akadtam rá: A kedvenc kiadóm adja ki.

Reklámszöveg: Néhány kapcsolatnak egyszerűen nincs vége.

Úgy általában az egészről: Ava élete nem könnyű, ugyanis mindent elborít a gyász az életében, mikor a fiúja, Jackson meghal. Hiába vannak ott a barátai, Cali, Jessa és Zoe és a szülei, mégis magába fordul, hiszen elvesztette szerelmét. Ezen az sem segít, hogy magát hibáztatja Jackson haláláért és lassan mindenhol látni kezdi a fiút, és szentül hiszi, hogy Jackson szelleme őt kísérti.

Mit is lehetne erről a regényről mondani? Teljesen gondban vagyok tényleg. Először is, szerintem nem árt tisztázni, hogy ez versregény, azaz szabad versekben van írva az egész. Tehát mire lehet számítani? Hogy nincsenek benne összetett mondatok, tájleírások, és nagyon sok párbeszéd se. Illetve nincsenek nagyobb monológok. A versregények valahogy az érzelmekre hatnak, mivel rövid, ritmusos kifejezéseikkel tényleg jobban ragadják meg az érzéseket, a hangulatot, mint bármi mást.

Tehát nincs nagy cselekmény és karakterizálás, ez nem arról szól. Egyszerű, de valahol mégis összetett regény ez. Egy apró történet, hiszen csak 240 oldalas, versekben, ami magáról az életről szól őszintén és meghatóan. Nyilván szól a gyászról, hiszen meghalt Ave szerelme, de mégis, valahogy annyira többrétű. Imádtam benne, hogy a barátokat külön-külön kiemeli a történet folyamán, hogy melyikkel hogyan találkozott a főhős, és melyikük milyen, miért barátok. És TÉNYLEG barátok, nem csak álbarátok, mint a legtöbb ifjúsági fantasyban, és ez is nagy plusz pont. Ugyanez vonatkozik a szülőkre is.

Másfelől szólhat ez a szerelemről, hogy van, amikor el kell valakit engedni, nem feltétlenül azért mert meghalt, és ezt több kapcsolaton át is bemutatja Schroeder. Van itt megcsalásos dolog, van itt „szeretlek, de te nem szeretsz engem,” van itt „szeretnélek szeretni, de túl bonyolult most a lelkem a kapcsolatokhoz” dolog. Mint mondtam nagyon rövid idő alatt zongorázza le ezeket, mégis mind-mind igazul csendül meg a történet folyamán, és szíven üt.

Emellett ha nagyon úgy akarjuk nézni, még a fantasy elem lehet szimplán hasonlat is egy nem működő, abuzív kapcsolatra, hiszen Jackson más, mint az a Jackson. Lehet csak egy szimpla párhuzam egy nem működő kapcsolatra, ahova szeretnénk belelátni, hogy igenis működhet, és ámítjuk magunkat, miközben ez belülről emészt fel minket.

A történet közben látjuk, hogy régen mi is történt, hogy milyen is volt a régi, könnyed élete Avának, és szerintem ezt mindenki át tudja élni, hiszen mindannyiunknak volt egy könnyedebb időszaka, amit visszasírunk.

Külön pozitív pont Schroeder zenei ízlése: van itt Green Day, Sugarcult, Evanescence és 3 Doors Down is.

Összességében egy nagyon elgondolkoztató, szívszorító kis történet, ami mellőzi az ifjúsági kliséket, tehát a végén talán még lesz olyan, aki meg is lepődik. Nagy örömmel olvastam, és hiába ilyen rövid, nagy élményt nyújtott, és Schroedert egyből felírtam a kedvenceim közé.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a megvalósítás, a téma, a vége

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2008. január 8.

Oldalszám:
240 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség