Ugrás a fő tartalomra

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején


Hogy akadtam rá: Barátnőm a kezembe nyomta.

Úgy általában az egészről: Florentino Ariza és Fermina Daza fiatalon, szenvedélyesen egymásba szerettek. Aztán Fermina Daza mégis úgy dönt, hogy egy neves és gazdag orvoshoz, Juvenal Urbinóhoz megy hozzá, de Florentino nem tudja, és nem is akarja elfelejteni a lányt, eldönti, hogy még ha addig is kel várnia, míg Urbino meghal, ő kitart a szerelme mellett.
Ez az a könyv, aminél megint nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni. Félve vettem a kezeim közé, mert valahogy úgy gondoltam, hogy annyira romantikus és nyálas lesz, vagy annyira szépirodalmi, hogy nem fogom értékelni. De csodák csodájára kellemesen csalódtam, és fel is írtam a többi Márquez könyvet a várólistámra.

De miért is fogott meg annyira ez a könyv? Márquez csodálatosan teremt hangulatot, és ezért is haladtam lassan a könyvvel. Nekem ez olyan volt, mint egy szép, élénk színekkel teli festmény, amit komótosan kell körbekémlelni, és felfedezni benne az apróbb részleteket. Pont úgy éreztem magam, mintha én is visszarepültem volna az időben, és a karakterekkel együtt csodálkoztam volna rá a technika új vívmányaira, hallgattam volna velük a dalokat, a madárcsicsergést.

Ami talán sokaknak nem tetszhet, legalábbis nekem sem lenne éppen ínyemre más írónál, az a rengeteg leírás. És nem arra gondolok, hogy minek ennyi tájleírás és ilyesmik, hanem minden apróbb szereplőnek is bemutatja akár a teljes életét, és mivel Florentino Ariza rengeteg nővel találkozott, ez elég sok oldalt és szereplőt foglal magába. De pont ettől, hogy megismerünk mindenkit, és hogy nem csak egy nézőpont van, sőt néha a nézőpontokon kívül is kimutat jövőbeli dolgokra, na, ettől a furcsa keveréktől lesz az egész olyan, mint maga az élet.

A könyv javarészében a három főszereplő életútját követjük végig kis koruktól kezdve egészen az ötvenes évükig. És noha kívül-belül jól megismerjük, talán túl jól is, Juvenal Urbinót, Fermina Dazát és Florentino Arizát, rengeteg más szereplő is bemutatkozik, és igen, ezzel mutatja be Márquez, hogy akár egy szerelem története is hány emberre kihat, és milyen hatással van rájuk. Noha nem mondom, hogy Florentino minden szeretője megsínylette a dolgot, de egészen biztosan más lett volna az életük, ha nem ismerik meg a fiút/férfit.

Maga a történet a szerelemről szól, mint a cím is utal rá, mégsem fogom tudni rendesen megfogalmazni, hogy miféle szerelemről. Persze, hogy úgy magában az egész érzelmet is bemutatja, hogy meddig képesek elmenni érte az emberek, a rengeteg kis karaktert is látjuk, hogy javarészt a szerelem és a szeretet vadászata hajtja, keresik máshol a boldogságot nem a házasságban, akár az utcalányokkal, de mégis magában többször szól a könyv. (Egészen biztosan vannak olyan elemezhető részei, amik nem jutottak el az én tudatomig, de átlagolvasóként állok ehhez a történethez.) Florentino és Fermina között fellobban a már mindenhonnan jól ismert ifjú kori szerelem, amin eltöprenghetünk, hogy vajon tényleg megér-e mindent, vajon tényleg az első szerelem, amit mi oly elsöprően élünk meg és mindig azt hisszük, hogy örökké tart, vajon ez tényleg az? Nem csak fellángolás? Mivel Fermina Dazát is hasonló kétségek gyötrik, hozzámegy egy biztos ponthoz, Urbino doktorhoz, akit ugyan eleinte nem szeret, de tudja, hogy jól összeillenek. Ez megint egy másik fajta szerelmet mutat be, ami a közös pontokon és a barátságon alapul. Ez így leírva egyszerűen hangozhat, hogy ugyan, melyiket kéne Ferminának választani, de az élet nem ilyen egyszerű, nem mindig a heves szerelem és az érzelmek a helyes megoldás, és ezt egyensúlyozza és boncolgatja Márquez. Igazság szerint a könyv nyitottan hagyja a kérdést, mindenki eldöntheti magának, hogy végül is mi tett volna Fermina Daza helyében, és hogy a nő helyesen cselekedett-e. Illetve szintén ugyanez Florentino hozzáállásával, noha nekem a végén az egyik tettének hatása épp elég bizonyíték volt arra, hogy talán maga az író sem tartja jó ötletnek, hogy menjünk és essünk neki minden nőnek, akinek csak tudunk, mert igenis van, akinek fájdalmat okozunk eközben.

Mindenesetre azt bemutatja, hogy a szerelem szenvedéssel jár. Talán ez az egyik legtalálóbb idézet is benne: „A szerelemnek ugyanazok a tünetei, mint a kolerának.” És bár a szerelmet nem tartja rózsaszín, teljesen kellemes érzelemnek, amitől reális lesz, nem komor a könyv, hanem pont az ellentéte. Mindegyik szereplőnek vannak humoros megszólalásai, és ebben rejlett a könyv bája számomra, hogy amellett, hogy el tudtam rajta gondolkozni, hogy melyik szereplő tettéről hogyan vélekedek, még jókat nevettem is rajta, és pont ezért nem zavartak a néhol a cselekmény szempontjából feleslegesnek tűnő történetek.

Mivel a szereplőink egész életét végigkövetjük, ezért természetesen van más téma is a szerelmen kívül: még pedig a halál és az elmúlás. Mindhárom főszereplőnk szép lassan megöregszik, és ebbe kénytelenek belenyugodni, elfogadni az emberi korra járó nyomorúságokat, miközben éles párhuzamban pedig a technika és a tudomány vívmányai változnak és virágzanak.

A könyv elején egyik szereplőnk elhalálozik, sőt, nem is egy ember hal meg, hiszen ilyen az élet, így a gyász témáját is feszegeti a könyv. De ezek mellett a házasságot is, milyen is az, hogy vajon minden házasságban vannak bukkanók, veszekedések, milyen az, amikor elfogadjuk a másikat a hóbortjaival és inkább a biztonságos stabilitást keressük a kapcsolatban. Ezek mellett pedig rengeteg özvegyasszonyt is látunk, akiknek fel kell állniuk nem csak a gyászból, hanem meg kell találniuk ismét önmagukat, ha elveszítették azt a házasság során.

Nyilván nem elemeztem ezt a könyvet úgy, ahogy megérdemli, amilyen műalkotás, de ezt már sokszor leszögeztem, hogy nem erre törekszem. Számomra ez a könyv, egy kellemes kikapcsolódás volt, néha az élet nagyobb kérdéseivel (hiszen van-e fontosabb a szerelemnél és a kapcsolatoknál?), néha megnevetetett, néha megbotránkoztatott, de örülök, hogy elolvastam, mert egy kihagyhatatlan élmény volt. Akik szeretik a lassú folyású regényeket és az érzelmeket, azoknak azt mondom, hajrá!

Kedvenc karakter: Fermina Daza, a teknős meg a papagáj :D

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a humor

Ami nem tetszett: Florentinót a végére nem éppen zártam a szívembe, de ez ilyen személyes kis megállapítás

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Magvető

Kiadás dátuma: 2006.

Oldalszám: 422 oldal

Megjegyzések

  1. én a Száz év magányért vagyok oda Marqueztől :)(: szerintem az is tetszene neked :)(:

    VálaszTörlés
  2. Úgy szeretem, amikor szépirodalomról írsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @zenka: Pedig olyan kínkeservesen írok róluk. :D Szeretem olvasni, de sosem tudok jó posztot összehozni róla.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

John Steinbeck: Egerek és emberek

Hogy akadtam rá:   Sokan ajánlották, köztük édesanyám is, végül kölcsönkaptam barátnőmtől. Úgy általában az egészről:   Lennie és George, a két vándormunkás új tanyára érkeznek, annak reményében, hogy végre meg tudnak maradni egy helyen hosszabb ideig, és egy kis pénzt tudjanak összekaparni, hogy saját kis földet tudjanak venni. A gond csak az, hogy Lennie mentális problémákkal küzd, ezért sokan értik félre és sokszor bajba kerül, főleg, hogy erősebb és nagyobb termetű az átlagnál. Rövidke kis történet ez, mégis annyira szíven ütött, hogy kellett pár nap, mire egyáltalán fel tudtam magamban dolgozni az egészet, és még mindig nem tudom, pontosan hogyan tudnám szavakba önteni, milyen hatással volt rám. Az is közrejátszhat, hogy pont A nagy Gatsby után olvastam, ahol az anyagi jólét körülményei között is az emberek az álmukat kergetik és mindhiába. Itt viszont a gazdasági világválság a háttér és valahogy mégis ugyanerről szól a történet. Különösen szívfacsaró volt látni, hog