Lauren Oliver: The Spindlers (Nyakiglábak)

Hogy akadtam rá: Lauren Oliver rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Patrick Liza idegesítő, de ugyanakkor mégis szeretetre méltó öccse, ám egy napon a fiú teljesen megváltozik. De Liza egyből tudja, mi történt: a nyakiglábak jöttek el testvére lelkéért, és elvitték, maga mögött hagyva egy üres testet, amit a gonosz lények irányítanak. Liza nem tud mit tenni, hiszen a szülei csak meséknek hiszik a varázslatos lényekről szóló meséket, amit Liza a régi bébiszitterétől hallott, ezért kénytelen egymaga egyetlen seprűvel felszerelve lemenni a Lenti világba, hogy visszaszerezze az öccse lelkét, mielőtt még túl késő.

Néha olvasok meséket is, mert úgy vagyok vele, hogy érdekel, a kicsik milyen könyvek közül választhatnak. (Meg amúgy is, engem is lekötnek a mesék, mai napig nézek rajz- és animációs filmeket.) És az sem egy hanyagolható szempont, hogy Lauren Oliver eddig minden ifjúsági könyvével levett a lábamról, és ez a Spindlerssel sem volt másképp.

Alap mese felépítése van, a főhősnő elindul a Lenti világba, ahol találkozik segítőkész lényekkel, és különböző kalandokba keveredik, ahol persze a jósága és az esze segíti ki, nincs benne semmi meglepő, talán annyi, hogy mégis tett egy apróbb csavart Oliver a történetbe, noha az éles szemű olvasók valószínűleg észre fogják venni előre, a gyerekek még nem biztos. Amit nagyon szerettem az egészben az a Lenti világ, Oliver szépen lefesti az egészet, hiába ugye mesekönyv, mégis olyan érzékletesek a leírások, hogy én is abban a csodálatosan varázslatos világban éreztem magam. És erre nincs jobb kifejezés, mert tényleg az volt: elbűvölően szép, ugyanakkor tele veszélyekkel és morbid dolgokkal, (pl. a hullaevők.) A történet amúgy egy kicsit hajaz a Coraline-ra, néha azért vannak rémmesés elemek, de alapjában véve inkább csak kalandozós könyv.

A főszereplő és a segítőtársa, a beszélő patkány, akiknek a karaktere kiemelendő. A főhős, Liza, bár tökéletes testvér, hiszen bármit megtenne az öccséért, és őszinte (a szüleinek sem tudja azt hazudni, hogy csak sétálni megy, elmeséli az egész Lenti világ történetét, még ha nem is hisznek neki), no meg okos is, azért mégis több hibája van, mint egy átlagos mesefőhősnek. Nem érez egyből rá mindenre, a csábításokban elsőre nem látja meg a rosszat, és nem azért, mert naiv, hanem mert a családi háttere miatt túlontúl indulatos, és elvakítják az érzelmei. Szép volt látni, ahogy szépen lassan kialakul a barátság Liza és a patkány között, akit elsőre nem igazán szeret a főhősünk. Ez a karakterfejlődés meséhez képest igazán jól ki volt dolgozva. A patkány karaktere pedig igen különös: mert a mai napi problémákat veti fel. A patkány ember szeretne lenni, ezért ruhákba öltözik és festi magát, mert a világ lenézi őt, csak azért, mert patkánynak született. Ezt ki is fejti egy nagyon szép beszédében, hogy mennyire előítéletes mindenki, ezzel Oliver becsempészte a mai világban oly’ hiányzó dolgot: a toleranciára való nevelést. Ezek mellett a patkánynak nincs családja, ezért szeretetéhes és eléggé önpusztító (szintén hányan vannak így), és az iskolai bántalmazások áldozatainak is a megtestesítője.

A mese persze önmagában a családi szeretetről szól, hogy bármit megtesznek egymásért a testvérek, mi a barátság és a hűség. De a főbb témák mellett ez egy nagyon üzenetekkel teli könyv, és elgondolkodtató, aminek persze minden mesének lennie kéne. Akad itt arról szó, hogy meg kell látni a világban a pozitív, varázslatos dolgokat, az segíthet át a szürke hétköznapokon.

„Ez volt az, amit a szülei nem értettek meg – sosem értették meg – a történetekről. Liza úgy mesélt magának meséket, minta megszőne és megkötne egy végtelen kötelet. És aztán, mindegy, hogy milyen sötét vagy borzalmas veremben találja magát, ki tudja magát húzni, centiről centire, egyre feljebb, a történetek kötelén.”

A könyvben fontos szerepet játszik a remény, és visszatérő motívum is, sőt sok más dologgal egyetemben meg is van testesítve, hogy az ifjú olvasók jobban lássák. A remény magjait, ami itt konkrétan egy fekete mag, elvakító fehér fénnyel a közepén, a főhős azoknak osztja szét, akiknek szükségük van reményre, hogy tovább tudjanak lépni az életükben. Ugyanakkor maga a növény is mindenhol nő a mesében, ezzel jelezve, hogy a legsötétebb helyzetben is van remény.

És főleg ez is a fő üzenete a könyvnek, hogy az élet nem igazságos, és mindenért meg kell küzdeni, de meg kell találni a jót valahogy, hogy tovább tudjunk élni, viszont nem érdemes hazugságokkal áltatnunk magunkat, mert az sosem segít.

Ezeken kívül még olyan dolgok merülnek fel, mint az álmok és azok fontossága, hogy nem érdemes a pénzt és a divatot követni, és hogy mindig van esély a változásra, mindegy, hogy minek születtünk, de előbb magunkat kell elfogadni.

Kalandos, szívet melengető történet ez, rengeteg elgondolkodtató dologgal az életről. Szívesen látnám ezt magyarul a könyvespolcomon.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a Lenti világ, a nocturni, a tartalom

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2012. október 2.

Oldalszám: 256 oldal