Ugrás a fő tartalomra

Elnézést, de...

Ez amúgy olyan életjel féle poszt. Most éppen a téli közmunka program szépségeit élem, és úgy egybefolytak a napok, nem gondoltam volna, hogy lassan egy hónapja nem írtam semmit. A másik ok, amiért nincs poszt, mert ahogy láthattátok is, sorra jöttek a négy csillagos posztok, az az egyszer olvasható könyvek értékelése. Kicsit úgy érzem, hogy biztos velem van a baj, nekem semmi se tetszik már, kell nekem sok könyvet olvasni, és valami extrát, legalább kikapcsolódást elvárni egy történettől.

Abbahagytam Holly Black: The Coldest Girl in Coldtown című regényét, pedig ezt már a novelláskötete óta vártam, hiszen az szomorú volt és horroros, ez a könyv meg szimplán unalmas, és a főhős már az elején bakizott, ahelyett, hogy menekült volna, hiszen fényes nappal volt, a vámpírok el se érhették volna, elkezdte levenni a 12 karkötőjét szépen lassan. Azt meg sem említem, hogy épp parti közben beájult a zuhanyzóba, átlátszó függöny mögé, és el kellett hinnem, hogy a vámpírok nem találták meg.

Nem tudtam elolvasni Ann Aguirre: Menedék – Enclave című regényét, mert bár mindenki mondta, hogy fantasztikus, izgalmas és sötét, én az első oldalakon sikítófrászt kaptam. Győzködtek, hogy ugorjam át a logikai bakit, de ha egy baki az egész könyvre, minden oldalra kihat, nem megy. A világfelépítés az lenne, hogy valamiért lekényszerültek a föld alá a túlélők, és az első 16 évüket ott töltik. Na már most, egyrészt, 16 év sötétség után nem látna a főhős napszemüveggel, másrészt a D vitamin, amit napfényből szerzünk (és nem,  nem nő itt növényen multivitamin), szóval anélkül a csontok ellágyulnak, törékenyek lesznek, nem fejlődnek az izmok és ez a látásra is kihat. 16 év alatt vidáman megvakulnának...

Ezek után Kendare Blake: Antigoddessét vettem a kezembe, és reménykedtem, hogy imádni fogom, hiszen Blake másik könyvéért odavagyok. Hááát. Nem volt rossz, de úgy 100 oldal után feladtam, mivel hiába voltak a horroros részek hátborzongatóak (nem nagyon, csak olyan kellemesen), a történet két szálon futott: az újra reinkarnálódott, semmire nem emlékező Cassandra és Hermész-Athéné szála volt ez. Cassandra szála átlagos YA regénynek felelt meg, ahol a főhősnő valami titokzatos, különleges múlttal rendelkezik, nem volt rossz, de izgalmas se, aztán e mellett láttuk Hermészt és Athénét, két görög istent, amint az isteneket támadó gyilkos átkot próbálták nyomozni. Ez annyiból állt, hogy a sivatagban sétáltak, és hamar rájöttek, ki az ellenség, de... csak sétáltak tovább. A baj ott kezdődött, hogy tinédzser testben élnek ezek az istenek, és nem tudom miért - ki se derült a könyvből, mert utána olvastam -, és bár több ezer éves lények, nem tudjuk meg hogyan lettek, és legfőképpen rácsodálkoztak olyan dolgokra, mint a nimfák. Kérdem én, ha több ezer éve élnek, nem kellett volna nimfát látniuk? És ez a kettősség, hogy hol mindent látott öregek, de mágiához nem értenek, pedig ők a fő mágikus lények, annyira zavart, hogy hiába lenne egyszer olvasós könyv, becsuktam és elhajítottam a könyvet.

Aztán ott volt Rachel Hartman: Seraphinája, ami tudom, tudom, high fantasy, nem az én asztalom, de sárkányok! Imádom a sárkányokat! És végre egy sárkányos YA könyv, ráadásul úgy reklámozták, hogy ez intelligens könyv, hogy ez más... Őszintén meg kéne már tanulnom, hogy ez a legátlátszóbb reklámfogás. Az első 50 oldalon nem történt semmi, a vajmi kevés cselekményt a főhős mindig félbeszakította életrajzi adatokkal, visszaemlékezésekkel (egészen az anyai méhig emlékszik mindenre), ezzel nem is lenne baj. De a könyv 500 oldalas, és amondó vagyok, hogy az első 10%-ban illik közölni az olvasóval, mit várhat: nyomozós lesz? A politikai intrikákra összpontosít? Vagy romantikus nyáltenger lesz? Ezt nem tudtuk meg.

A másik bajom az információkivágás volt, ez azt jelenti, a narrátorunk (lehetőleg E/1-ben) eltitkol előlünk valamit, és ezzel próbál az író meglepni. Ha ez kell hozzá, hogy 100 oldalon titkoljon valamit a főhős, hogy meglepő legyen a könyvünk, az már nem jó. Nem mondom, lehet ügyesen alkalmazni ezt a kelléket, pl. rövid novellák csattanójaként, esetleg nemtelen könyveknél (ahol nem tudjuk a főhős nemét), de az átlag YA könyvek nem ilyenek. Itt "NÉZD, DE OKOS VAGYOK! MEGLEPŐDTÉL, UGYE?" szaga volt az egésznek. Meg kéne lepődnünk, hogy a főhős mentora sárkány - már az elején ott a mentor, 50 oldal után említi meg, hogy "egy sárkány várt a lépcső alján" - fejezet vége -, majd lapozva meglepődhetünk, hogy az a mentora. Újabb ötven oldal és hatszáz visszaemlékezés után megtudjuk, hogy a mentor az a nagybátyja, ergo a főhősünk félsárkány, eddig is tudhattuk volna, hiszen házméretű "nyomok" voltak, sőt, a fülszövegben is benne van. És mééééééég mindig nem történt más, mint hogy a főhős hazasétált a templomból.

A világfelépítés is zavart, bár sokáig nem tudtam megmondani miért. Két faj él egymás mellett törékeny békével, az emberek és a sárkányok. A sárkányok tovább élnek, ők még emlékeznek a véres és könyörtelen háborúra, az emberek már csak mesékből tudhatják, mégis ők a feszültebb fél. Konkrétan van egy Rendjük, ami gyűlölet bűntényeket követ el, a királyi sárkányok és a testőrség szeme láttára vernek szét egy sárkányt. És ezt pl. én nem tudtam elfogadni, hogy ezeket miért nem végzik ki, illetve miért nem csináltak a sárkányok ebből nagyobb balhét. Hiszen sárkányok! Ne lehessen már szétverni őket így! És ekkor esett le: ez zavart, ezek nem sárkányok. Simán lehettek volna varázslók is, és akkor elfogadom, a zene érdekli őket meg a matematika, emberi érzéseik vannak, de a királyuk megtiltja, hogy érezzenek (?) és ennyiben ki is merült a világkidolgozás. És nem kéne, hogy zavarjon, hogy semmi mitológiai elemet nem használ fel, de nem is tudta velem elhitetni Hartman, hogy ez logikus, hogy ez egy teljesen hihető világ.

Hát ennyi lenne. Ha mindet befejeztem volna, egész sok posztom lett volna, de úgy érzem, hogy kevésbé vagyok mazochista. Lesznek ám negatív kritikák, de a semmilyen könyvekből egy időre elegem volt. De örüljetek! Most olvasom Samantha Shannon: Csontszüretét, ami 530 oldalas szépség, tudjátok, a nagyon reklámozott világsiker. Innen megmondom, hogy 1 pontos kritika lesz, már csak 210 oldalam van hátra belőle. Ezt azért nem hagyom abba, mert ajándék könyv volt, szerencsétek.

Közben még azon töprengtem, csináljak rovatot a félbehagyott könyveimből?

Megjegyzések

  1. Szia :D Régóta követlek már, mostanában hiányoztak a postjaid :) Én nagyon örülnék, ha csinálnál rovatot a félbehagyottakból :D Meglepett, hogy a Menedék nem jó, pedig elsőre megfogott a borító meg a reklámja, de akkor nem dőlök be neki :D

    VálaszTörlés
  2. Jaj, én mennyire örülnék végre egy 1 pontos könyvnek... :D Az a baj, hogy amióta csak elkezdtem a blogomat, csak olyan könyvek kerültek a kezembe, amiket min. 4-re pontozok vagy agyon dicsérek, és ez már kezd unalmas lenni. Ez azt jelenti, hogy a Csontszüret mazo könyv? xD

    VálaszTörlés
  3. @GwenPage: sajnos, most megoldották úgy a képzést, amire kell mennem, hogy este 10-re esek haza minden nap, nem tudom, olvasni mennyi időm marad. :D de inkább most a szerencsém volt ilyen, hogy ennyire semleges könyvekbe kezdtem, amit nem tudtam befejezni. olvasásilag ez nem az én évem. :D a blog persze sose zár be, úgy életem végéig tervezem vezetni, de néha becsúsznak üresjáratok.

    nem mondom ám, hogy kifejezetten rossz a Menedék, de ha téged is zavar egy ilyen baki, akkor ne kezdj bele. a történet lehet, jó, de én úgy vagyok vele, ha nem megy egy írónak a világfelépítés, írjon másik világban. nekem ez így olyan erőltetett, "már pedig én disztópiát írok" dolognak tűnt.

    és már érkezett két szavazat a félbehagyott poszt mellett, úgyhogy biztosan bevezetem. :)

    VálaszTörlés
  4. @Moncsycsy: igen, a Csontszüret mazó könyv, nem is kicsit. :D konkrétan le kell ültetni és bökdösni meg rám szólni, hogy olvassam, 60%-nál tartok, és 5 nap telt el, és az égadta világon semmi nem történt, és van már jó sok jegyzetem kritikához. már előre keresem a gifeket is hozzá.

    igazából nekem a négy pontos könyvekről a legnehezebb írni, mert azt se dicsérni nem tudom, se élvezhetően szidni, olyan fűrészpor ízűnek tűnnek azok a kritikáim. :D én de örülnék annak, ha sorba csak istenítő kritikákat kéne írnom.

    VálaszTörlés
  5. Nekem most ilyen ifjúsági disztópia szinten a Csúfok tetszett, és ajánlom is, habár lehet, hogy neked nem tetszene a nyelvezet egyszerűsége miatt (sokan felhozzák, hogy gyerekes). Meg az erősen sci-fi is, de engem nem zavar, pedig nem szimpatizálok túlságosan a műfajjal.
    De ha a valós világban maradunk, akkor nagyon-nagyon ajánlom az Éles és gyors sikoly-t Siobhan Dowd-tól. Írtak is róla egy ajánlószerűséget a Majd újra lesz nyár...-ral együtt, mondjuk én előbbit jobban szerettem, kb. olyan nagy hatással volt rám, mint a Csodák kora (nem témájában, hangulatilag).
    Ha érdekel a poszt: http://prae.hu/prae/articles.php?aid=4459 Habár enyhén szólva kitér a cselekményre, kb. mint a fülszöveg, de ez nem vesz le az élményből. Mondjuk mégis úgy ajánlanám, hogy már olvastad a könyvet, ha még nem tudsz róla semmit. :)

    VálaszTörlés
  6. @N: mindkét könyv a várólistámon van már, de köszi az ajánlást. :)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is lehetne ilyen rovat, engem érdekelne. Különösen, hogy most a jónak mondott könyvekhez sincs kedvem...

    VálaszTörlés
  8. Kár hogy a Seraphina nem tetszett, illetve nem jó. Nagyon vártam végre egy sárkányos történetet (mivel nano-ra is ilyet írtam), és kár hogy nem sikerült jól megírnia az írónak. Még a Firelight - Tűzlángra vagyok kíváncsi, de nagyon bukta szaga van annak is.
    Én is örülnék a félbehagyott könyvekről való posztoknak.

    VálaszTörlés
  9. @horsegirl: mihez nincs kedved? valami konkrét könyvhöz vagy úgy semmihez? én is most úgy érzem, hogy semmi sem vonz annyira, hogy nekiálljak olvasni.

    @Catherine A. Alexander: lesz most már akkor biztosan félbehagyottakról is poszt, bár nem egyesével. a Tűzlángot is el fogom kezdeni, de nem várok többet egy átlagos romantikus ifjúsági regénynél, ami nem feltétlen rossz ám. a Seraphináról meg nem akarok senkit lebeszélni, lehet a végén belerázódott, de nekem nem volt türelmem hozzá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmihez. Amit elkezdtem, azt sincs kedvem folytatni. Mondjuk ez alól kivétel a Majd újra lesz nyár, eddig az fogott meg a legjobban. Gondolkodom még Lauren Destefano könyvein (btw olyan szép a Perfect ruin borítója *.*).

      Törlés
  10. Úgy látszik, ez most ilyen általános hangulat. :( Én is úgy vagyok vele már egy jó ideje, hogy egyrészt az egyetem annyira leterhel, hogy nem is nagyon van időm olvasni, és amikor mégis nekiállok valaminek, egyszerűen nem tetszik és csak szenvedek vele. X(

    VálaszTörlés
  11. @horsegirl: fura, nekem a Majd újra lesz nyár is lassan ment, tetszett, de extázis nem volt. :D A Perfect Ruinnak a másik borítóját szeretem, nem a piros lányosat, hanem ami olyan sárgás. Ezt még nem olvastam, de a Withert annyira nem ajánlom, főleg, ha extázisra vágysz, az utolsó rész nem lett jó.

    @WildWorld: viszont az is lehet, hogy tényleg nem extrém jó könyveket fogunk ki. :D én szeretném ezt gondolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lesz extázis, de legalább nem rakom félre 20 oldal után...
      Mit ajánlanál, ha arra vágynék?

      Törlés
  12. Én is inkább arra hajlok, nem hiszem, hogy novemberről decemberre megutáltam a könyveket úgy általában. XD

    De egyébként ha már ez van, akkor nyugodtan írhatsz a félbehagyott könyvekről is, én azt is szívesen olvasom.

    VálaszTörlés
  13. @horsegirl: itt az oldalon felül van 3 top listám, azok közül bármelyik könyvet. :)

    VálaszTörlés
  14. Oké, ezek szerint nem velem van a baj, hogy a Menedéket végig a falhoz akartam csapdosni. Kiolvastam, meg minden, de hogy is mondjam, sok(k) volt, főleg a szerelmi négyszög a végére, Pikk irritáló jelleméről nem is beszélve (hogy én mennyire, de mennyire kikapartam volna a két szép szemit, bár már arra se emlékszem, milyen színű volt, talán barna...?). A Csontszüretért meg a Seraphináért kár, mind a kettőt el szerettem volna olvasni... Na nem baj, majd valakitől kölcsönkérem, max rongyosan kapja vissza az illető. ^^ (Mentem is vissza tanulni, aztán Tisztákat olvasni, az legalább harmadszori újraolvasásra is király...)

    Jeanne

    VálaszTörlés
  15. @Jeanne: Fura, pedig úgy hallottam, hogy a romantika nagyon jó a Menedékben. :D De hát a világfelépítésre is ezt hallottam, de nem bánom akkor, hogy nem bírtam sokáig. A Csontszüretet épp most fejeztem be, nagyon agybénító volt, remélem, holnapra meg tudom írni a kritikát róla, hátha abból majd el tudod dönteni, hogy kell-e megvételre.

    (Ó, a Tiszták. <3)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö