Ugrás a fő tartalomra

Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek


Hogy akadtam rá: Barátnőm adta a kezembe.

Úgy általában az egészről: Kevés a lőszer és az élelem, a halál pedig mindennapos, a fronton a háború már reménytelen, de a német csapatok még mindig kitartanak, pedig tudják, szinte értelmetlen az egész, hiszen bármelyik nap megköthetik a békét. Mikor felhangzik a reményt nyújtó szó és végre elindulhatnak haza, semmi sem olyan, mint képzelték, úgy érzik, elárulták őket, és annyira megváltoztak, hogy azt se tudják, mihez kezdjenek otthon.

Aki egy kicsit is ismeri az ízlésvilágomat, tudja, hogy a történelem és a háborúk nem az én témám, ezért lehet meglepő ez a könyv az olvasmányaim között. Klasszikusokkal és szépirodalommal viszont teszek kivételt, és milyen jól is jártam!

Remarque írásmódjába beleszerettem, ezt pedig a szinte néhol verses leírásainak köszönheti, amivel még jobban megragadja az embert, és a hangulat bekúszik az olvasó bőre alá. Nemcsak azért lesz a könyv érdekes és magával ragadó, mert Remarque a saját katonai tapasztalataiból ír, de mert annyira ember és lélekközpontú, és a szavaival mesterien festi fel a reménytelenséget és az elkeseredett célkutatást az életben. Szóval, aki cselekményközpontú történetre vágyik, az ne itt keresse, ez a könyv ugyanis egy csendes, lassú folyású, lélektani regény, de annál jobban elgondolkoztat.

A fő témája a háború utáni élet, és bár bemutatja a civilek életét és életkörülményét is (mennyire nincs élelem, milyen keveset ér a pénz), mégsem ezen van a hangsúly, hanem hogy a háború milyen hatással van egy emberre, és hogyan állnak a civilek a háborúhoz, mennyire másképp látják, mint a katonák, akik átélték.

A legelső, amivel a főszereplő katonáinknak meg kell küzdenie, hogy mennyire is értelmetlennek is tűnik a háború, hiszen nem nyertek semmit, nem volt benne semmi hősies és dicsőséges. Ezt Remarque azzal is nyomatékosítja, hogy pár nappal a béke előtt, mikor már tényleg nem számít a háború, hiszen úgyis elvesztették, a katonák egyik barátja meghal (nem is gyorsan ráadásként), és minden egyes pillanatban azon gondolkozhatnak, hogy ennek mi értelme. Mikor hazaérnek, belpolitikai káosz fogadja őket, a császár elmenekült, forradalmak törnek ki, ezért úgy érzik, hogy ők hiába voltak hűségesek a hazához, a „haza” viszont elárulta őket, ráadásul a forradalmak sem olyanok, mint amilyennek először gondolják őket, és bármerre néznek, tehetetlennek érzik magukat.

Persze, a háború traumái után a poszttraumás stressz zavarral is meg kell küzdeniük és a bűntudattal, amit éreznek, egyrészt mert ők életben maradtak, másrészt pedig most kezd eszükbe jutni, hogy akiket megöltek szintén csak emberek voltak, akik a saját országuk parancsait követték. Mi sem ábrázolja ezt jobban, mint amikor hazafelé menetelve amerikai csapatokkal találkoznak, akik kedvesek és semmiben sem különböznek tőlük.

Ezzel szembe állítva pedig látjuk, hogy az otthoniak fogadják a csapataikat, először csak azzal szembesülnek hőseink, hogy mivel ők már a sokadik hazavonuló csapat, számukra nem rendeznek semmilyen menetet/ünnepséget, de hamarosan rá kell jönniük, hogy ennél többről van szó. A civilekkel nem tudnak a háború viszontagságairól beszélni, hiszen a katonák annyira megszokták már a durvaságot, a nélkülözést, hogy szinte úgy érzik, a társadalomba nem is tudnak beilleszkedni. Így a saját családjuk nem érti meg őket, viszont ezen kívül még azzal is meg kell küzdeniük, hogy a civilek nagy része nem is akar tudni a háború milyenségéről. Van, akik hősöknek állítják be katonákat, de a mocskos dolgokról nem akarnak tudni – például képesek felháborodni azon, hogy valaki a fronton tetűt szedhetett össze –, viszont az, ahogy már csak lenni szokott, mindenki többet tud a háborúról, mint aki ténylegesen részt vett benne, így kb. csak a tényleges katonáknak nincs beleszólásuk a dolgokba.

Ezért is érzik magukat a katonák távolinak, mintha a háború falat emelt volna köréjük és a többi ember köré, és a kis főszereplőgárdánk mind-mind a maga útján próbálja ezt feldolgozni. Van, aki filozófiai könyvekben keresi a választ, mert mindenféleképpen meg akarja érteni a miértet, van, aki csak élvezi, hogy végre van mit enni, és próbálja elfelejteni a dolgokat, van, aki szanatóriumban végzi, van, aki kétségbeesetten az első nőhöz hozzá akar menni, mert úgy gondolja, a szerelem majd felolvasztja, illetve megjavítja, ami eltört benne.

A főhősünk is mindenáron szeretne visszatérni a régi életéhez, hiszen még iskolából vonult ki a frontra, és előtte állna az egész élet. Körbejárja a gyerekkora helyszíneit, és szomorúan tapasztalja bármennyire szeretne újra otthonra lelni, bármennyire ezek az emlékek tartották életben a fronton, reményt nyújtva, ezek kifakultak, illetve ő maga változott meg annyira. Miután a főhősünk sorra csalódik mindenben, új utat kell keresnie, hogy életben tudjon maradni, és ne is őrüljön bele a semmittevésbe, ugyanis ahogy apjának is mondja, a fronton elég volt, ha életben maradtak, és nem gondolkodtak hosszútávon, erről pedig nagyon nehéz visszaállni.

Ernstnek, a narrátorunknak rá kell döbbennie arra is, hogy örökre megváltoztak, és lehet, hogy sosem lesznek ugyanolyanok, mint régen. Ez pedig azt is jelenti, hogy még a saját édesanyjával sem ugyanolyan a kapcsolata, mint régen, hiszen az anya alig ismer rá katona fiára, és így most Enrst érzi öregebbnek, felnőttebbnek magát.

A reménytelenséget az is fokozza a katonákban, hogy míg a fronton összetartotta őket valami erő és mindenki egyforma volt, a társadalomba visszatérve van, aki gyorsan el is felejti a csatamezőket, és ismét előkerülnek a társadalmi rétegek elválasztó vonalai. Van olyan, akit fel sem ismernek még egy kicsit sem, annyira nem katona már, és ezt a változást saját magukban is fel kell dolgozni, főleg, hogy a fronton kialakult értékrendszerük sokszor bajba keveri őket a társadalomba visszakerülve.

A Győztesek és legyőzöttek egy kemény regény egy kemény időszakról, de mindig is aktuális marad, hiszen mindig vannak frontok és katonák. Azoknak ajánlom, akiket kicsit is érdekel, hogyan élheti meg a frontot az ember és milyen következményei vannak a háborúnak egy egyénre nézve, és akik nem félnek a nagyon komor, emberre rátelepedő hangulattól.

Kedvenc karakter: Ludwig Breyer, Ernst

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, a hangulat, a téma

Ami nem tetszett:  -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: -/5 pontból

Kiadó: Fátum-Ars

Kiadás dátuma: 1994. (eredeti: 1931.)

Oldalszám: 314 oldal

Honnan: kölcsön

Megjegyzések

  1. Óóó, ez a kritika most abszolút felidézte bennem, miért is szerettem annyira Nyugaton a helyzet változatlan...-t. Az érzelmi világa annak is hasonló, nyilván olyan szempontból egy kicsit még brutálisabb, ahogy az a fronton játszódik, viszont van abban is egy rész, amikor a főhős rövid időre haza tud menni, és nagyjából hasonlókat él meg kisebb léptékben. Meg ami még engem nagyon megrázott, amikor végiggondolja, hogy ellopták tőle az egész felnőttkorát, mert ő is gimnázium után mindjárt a frontra ment, és semmi mást sem ismer a világból.

    Egyébként Remarque azon kevés írók egyike, akinek utánanéztem az életének, nem semmi, mi mindent át kellett élnie.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik