Egy újabb kupac kukacos könyv...

Most végre megint összegyűlt valamennyi könyv a félbehagyott kupacomban, hogy érdemes legyen róluk írnom. Hát íme:

Marie Hall: Hook's Pan

Tudom, tudom, ezt megérdemeltem. Minek kezdek bele magánkiadott pornókba? Hát azért, mert Pán Péter újramesélés! Igaz, ez egy sorozat ötödik része, de gondoltam, nosza fussunk neki, és olyan rossz is volt, mint gondoltam rá, de annyira nem vicces, hogy végigolvassam. Az alap annyi, hogy létezik egy párhuzamos világ a miénkkel, ahol az összes mesehős modernül éldegél, és ők találnak magunknak halálos szerelmeket a mi világunkból. Hook nagyon szomorú, mert ugyan jófiú, de meghalt a szerelme, és Pán meg egy kis vakarcs, aki nem hagyja békén, ezért szereznek neki egy nőt, aki majd átsegíti az életről való borús merengésein. A főhősnőnk éppenséggel Pánt játssza egy színdarabban, (minő véletlen, amúgy innen a cím, sajnos nem Pán/Hook darabról van szó, pedig reménykedtem egy kicsit), és aközben rabolják el. Felgyújtják a tündérek a színpadot és hopsz, viszik is a nőt.

Az egésznek amúgy rettenetesen Egyszer volt, hol nem volt fanfiction szaga volt, és nem azért, mert egy világban éldegélnek a mesehősök, hanem a meseszereplők "megcsavart" története egyezett a sorozatéval. Persze, lehet véletlen, de itt aztán nagy érzelmi- és karakterkidolgozások nem voltak. És ki hibáztatná az írónőt, ha Hookra izgul be? (De azért mondjuk vagy jobban kidolgozhatta volna, vagy maradt volna meg fanfic íróként.)

Sam Enthoven: Mászkák

A következő áldozatom ez a horror könyv volt, a Pongrác kiadásában. Azt hiszem, lehet rólam tudni, hogy eléggé elfogult vagyok a Pongrác könyvekkel, valamiért mindre lecsapok, ami az ízléskörömbe tartozik, még ha addig semmit nem is hallottam róla. Annyira melléfogtam ezzel! Igazán megnézhettem volna, hogy kb. goodreadsen is vagy tízen olvasták csak, ami elég jól bemutatja ennek a könyvnek a nemzetközi sikerét...

Az írásmód gyerekes, leginkább egy 14 éves író első regényére hasonlít, és a történet csattanóját ellövi az első fejezetben, mert az főgonosz szemszöggel indul. A gonosz fiú szereplők dorombolnak??? Nem is tudom, ez hol félelmetes. A színesbőrű lányoknak leírása folyékony csokibarna bőre van, és az egyik gonosz azért akar világuralomra törni, mert az iskolában piszkálták, és ezt az első oldalakon monológban, gonoszan kacagva elő is adja.

A bónusz, hogy a fiú és a lány szereplőnk úgy találkozik, hogy színházban a lány a karzatról leeszi fagyival a fiút, és ettől a fiú majdnem beleszeret...

Lauren Oliver: Panic

Gondoltam, ha már a Delírium sorozat vége nem tetszett, de Lauren Oliver összes többi írását szerettem, ezt is igazán bepróbálhatom, hiába realista regény. Aztán pár oldal után be is csuktam, ugyanis a Panic arról szól, hogy egy álmos kis amerikai városban nyáron a gyerekek unatkoznak, és ezért kitalálják a Panic című játékot. Ami olyasmi, mint az Éhezők viadala, persze nem gyilkolászósan, csak versenyeznek, sokszor életveszélyesen pénznyereményért.

A gond ott kezdődött, hogy ezt úgy oldották meg, hogy titkos zsűri tagok találják ki a feladatokat, és senki nem tudja, kik ők, mégis őket is fizeti valaki. Sőt, a pénznyereményt úgy hozzák össze, hogy mindennap az iskolában minden tanulónak fizetnie kell, különben megverik, a másik bekezdésben már arról ír, hogy valaki olyan szegény, hogy kajára nincs pénze, de ezt a két gondolatot Oliver nem köti össze. Nekem őszintén úgy jött le, hogy valami  merészkedős könyvet akart írni, de nem igazán érdekelte a játék hogyanja-miértje-logikája, és ezért lett túl erőltetett. Nem hiszem el, hogy erre egy felnőtt se jött rá. Bónusz, hogy alig pár éve működik ez a játék, de senki nem emlékszik rá, hogyan kezdődött...

Kelley Armstrong: Sea of Shadows

Ez után a csalódás után egyből belevágtam a másik kedvenc írónőm új könyvébe. Sosem képzeltem, hogy Kelley Armstrongban csalódhatok, pedig mégis így lett. Ez az írónő első high fantasy könyve, és valahogy pont ez a gyengesége, a világfelépítés borzalmas, és hiába vannak apró részletek benne, minden értelmetlen és teljesen szétcsúszik a világ.

Van egy áldozati fa, ahova áldozatot tesznek a templom előtt (értsd pénzérmét), ez egy ilyen fémfa persely, a tetején ki tudja hogy levelek helyett papírosok összetekerve. Ha az veszi le a papírost, aki bedobta az érmet, az nem csak áldást, hanem átkot is kaphat. Elvileg papok írják a papírokat? Hogy? Miért? Minek? Miért átkoznák meg egymást? Hogyan működik ez? Miért kell kb. halálos átok oda? Ja, de amúgy ha más veszi le – mert odaadják neki –, akkor biztos áldás lesz. De nem létezik úgy mágia? Akkor úgy ez mi?

Nem tudjuk meg miért vannak pont ott szellemek a Halottak Erdejében, csak úgy vannak, és ha a többi szellem ki tud onnan jönni, a gonoszok miért nem?

A főhősnek lenne a feladata, 16 évesen, hogy eltemesse a gonosz szellemek hulláit évente egyszer, de persze, annyira figyel és annyira felkészült, hogy konkrétan átesik a lélekkötelékes kutyáján. Okééé. Nagyon komoly és horrorisztikus a hangulat ám ettől.

Ezek mellett pedig a japán mitológiai kitsunékat csak úgy beledobta, aminek semmi köze nincs az eredeti mitológiához, csak úgy érezte, hogy ez ide megfelelő név lenne? Ráadásul semmi szerepe nincs, hogy ezeket kitsunénak hívják.

A romantika is rémesre sikerült: a nagy, kemény csávóról első körben megmondjuk, hogy teljesen bele van zúgva az egyik főhősbe, de a két főhős gondolkozik ezen, hogy vajon mit akar ez a bunkó csávó, és miért tesz néha olyan fura dolgokat, minthogy nem akarja, hogy a lányt megátkozzák. Vajon miért...

Artair McKnight: Becky Apple és az újjászületők

Szóval megint egy magyar ifjúsági fantasy, és megint bajban vagyok, mert ez ritka rémes, nem is a tőmondatok és a leírás és bármi hiánya, ami igazán zavaró, hanem olyan, mintha egy rakás szó csak egymásután lenne hányva. Becky csak monologizál, infóhalmokat kapunk, de mégis totál üres és száraz a szöveg.

A prológusban a kövekre irigy, mert a kövek erősek és „Mert bizony a köveket mindenki szerette. A kövekért odavoltak az emberek.” És szeretnünk kéne a főhőst, mert ő az egyetlen értelmes ember ebben a kisvárosban, olyannyira, hogy ő nagyon szexi, de nem érti meg senki, idézem:

"Beckynek nem voltak barátai. Egy lány, Ashley Scott néha beszélgetett vele, de szívesebben töltötte az idejét a többi barátnőjével.
Persze lehetett volna Beckynek számtalan barátja, de azok mind butyuta fiúk voltak, akiknek a tetszett a különc lány világoskék szeme, vörösesbarna haja és főleg a kedves mosolya, amit ritka vidám pillanataiban megeresztett. Beckyt azonban nem vigasztalta, hogy másoknak tetszik. Ő magát csak egy sápatag, vékonyka kislánynak látta, akibe a helyes és értelmes srácok egyáltalán nem tudnak beleszeretni, és a népszerű lányklubokba sem került be." – Nem tudom, de ha egy fiúnak a mosolyod tetszik, nem a melled, akkor az már egy fokkal közelebb áll az értelmes kategóriához, és milyen értelmes a főhős, ha a népszerű „lányklubokba” akar tartozni?

Jajj, de itt jön az igazi csavar! A főhős 15 éves, de egyedül él, mert a szüleinek a kis szuvenírboltja annyira forgalmas, egy utolsó semmi közepén lévő városban, hogy túlságosan sok ott a zaj és SAJÁT HÁZAT AKAR. Meg is kapja. Ja, csak épp törvény nem igen engedi, hogy egy kiskorú egyedül lakjon, nem értem miért nem hívták rájuk a gyámügyet.

Amúgy az új fiú, a szadista és hülye matektanár hatására (mert ugye, ha megjelenik egy kis népességű település iskolájában egy új gyerek, az tuti nem új tanuló, az túl logikus lenne) egyből a szexi főhősünk mellé ül, és a fiú hiába szexi a maga nemében, és minden lány rányálaz, neki csak a főhős kell. Ja, és meg is mentette ám:

„Valaki oldalról nekiment a lánynak, aki ettől megtántorodott és majdnem hasra esett. Az a valaki azonnal el is kapta, így nem történt baj. Egymás szemébe néztek, aztán a fiú villámgyorsan továbbszaladt.”

Hol olvastam én ezt? Minden második könyvben.