Sorozat: Az Anita Blake 20. része.
Úgy általában az egészről: Anita és Edward most egy sorozatgyilkosságot próbálnak
felgöngyölíteni, ám hamar rá kell jönniük, hogy ez a tetemek sora csak álca, és
Anitát akarják St. Louistól távol tartani, hogy elrabolják vagy megöljék. A
tettesek pedig? A Harlekin, a titkos vámpírrendőrség, akik a legprofibb
bérgyilkosokból és kémekből állnak. A problémát fokozza a helyi nőgyűlölő zsaru
és hogy valamiért minden kivégzési parancs zöldfülű rendőrbírók nevén van,
amitől máris adja magát egy közelgő katasztrófa.
Igazából nem panaszkodhatok (nagyon), mert végre Hamilton
már nem csak színtiszta pornót ír. Amúgy a pornóval se lenne bajom, ha
éppenséggel ez a sorozat nem egy akció-horror történetként indult volna egy
csipetnyi erotikával. Míg megszokhattuk, hogy az eddigi Anita Blake kötetekre
az volt a panasz, hogy túlságosan a szexre összpontosít Hamilton, ez hasonló
lett, mint az előző kötet, vagyis semmi nem történik benne csak
karakterfejlődés és elmélkedés.
Annyira aránytalan a könyv szerkezete, hogy sajnos szinte az
egész könyvet untam, hiába volt Edward, a kedvenc szereplőm a középpontban
Anita mellett. Az első pár fejezet még pörgős, azt gondolná az olvasó, hogy
"ez az, végre nyomozás," de igazából a fülszöveg és az első fejezet
ellövi, hogy ki a tettes, és nem is nagyon kell erőlködniük, hogy elkapják
őket, hiszen Anitát követik. Anita pedig nem csinál semmit, csak beszél,
gondolkodik, beszél, lelkizik, és küzd a nőgyűlölő zsaruval, és ahogy ő is
mondaná "felesleges hivatali köröket" futnak. A legrosszabb, hogy a
gonoszokat teljesen véletlen adódó módon intézik el, és olyan gyorsan, hogy még
izgulni se jutott időm. Két oldalnyi akció egy 380 oldalas könyvben nekem
igazán kevés.
Persze, azért akadt jó is benne, amiért szeretem én ezt a
sorozatot, és most az egyik ilyen Edward karaktere, bár most ő is az eddig nem
ismert érzelmesebb oldalát mutatja be. Nem zavart ez a fajta karakterpuhítás,
és jó volt látni, hogy Anitának tényleg van hímnemű barátja is, akivel ennyire
bármit megtennének egymásért. Igazából ez a kötet a kettejük kapcsolatáról
szólt, és Anita többi pasiját teljesen hátrahagyja, a végén jelenik meg csak
Nicky is pár percre, szóval üdítő volt nem a szerelmi torzsalkodásokat olvasni.
(Ami persze reális, de néha már annyira sok.)
A másik főtémája ennek a kötetnek, hogy Anita bár távol van
a szeretteitől, végre valahára feldolgozza, hogy nem ember ő már. Eddig is
mondogatta, hogy ő vámpír meg szukkubusz, de most annyira természetesen jött
neki még a gondolataiban is, hogy elért a teljes elfogadáshoz. Ami felveti a
kérdést, hogy vajon hogyan fog ez kihatni az életére, hogy fog-e öregedni, és
szomorúan konstatálja, hogy Edward már törékenyebb nála, és hogy annyira a
természetfelettiek társaságához van szokva, hogy már nem is emlékszik rá, mikor
edzett utoljára emberekkel, ahol gyakorolhatta volna, hogyan fogja vissza az
erejét. De végre bevallja magának, hogy a belső szörnyetegei saját magát
képviselik, és nem próbálja rájuk fogni, hogy újabb tigrishez vonzódik, és az ardeur táplálása sem lesz olyan
kínszenvedés, mint eddig volt. És hiába szerez ismételten újabb pasit a
háremébe, a végén úgy érzem, Anita végre rájött, hogy nem kell, hogy
mindenkihez mély kapcsolat fűzze, és hogy elérte már a polikapcsolatainak azt a
számát, aminél többet érzelmileg nem tud fenntartani.
Anita és Edward mindketten küzdenek azzal, hogy a nem
mindennapi munkájukat összeegyeztessék a családi élettel, és valahogy erről is
szól a könyv, hogy nem mindenkinek jelenti a család és a normális élet
ugyanazt, de ugyanolyan fontos. Anita arra is rájön, hogy talán az anyja
elvesztése miatt randizik csak természetfelettiekkel, mert ők nem olyan
törékenyek, és ahogy más karakternek megállapítja, hogy sokszor a boldogság nem
olyan képben jelenik meg az embernek, amire számít vagy amiről álmodik, és
ehhez fel kell adnia a régi életét, ez teljesen igaz ő rá is, és úgy érzem, ez
a kötet erről szól. Afféle teljes elengedése a régi Anitának.
Persze, a már jól megszokott előítéletesség és a másság
megvetése is előkerül: a(z egy cseppet unalmas és frusztráló, cselekményt
lelassító) nőgyűlölő rendőrtől kezdve, a likantrópiát nem emberszámba vevő
embereken át, a tisztavérséget előnyben tartó vérállatokig.
Nem egy fenomenálisan izgalmas Anita Blake kötet ez, de
mégis Anita, mégis szeretem még, és remélem, hogy ennyi lélekkutatás és
karakterfejlődés után végre ismét a véré és az erőszaké lesz a főbb szerep.
Kedvenc karakter: Edward
Ami kifejezetten tetszett: Edward
Ami nem tetszett: szinte semmi nem történik, túl gyors a megoldás
A történet: 4/5 pontból
A karakterek: 6/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Agave
Kiadás dátuma: 2014. június 12. (eredeti: 2011. június 7.)
Oldalszám: 384 oldal
Honnan: saját, papírpéldány
Megjegyzések
Megjegyzés küldése