B. M. Grapes: Jóslatok hálójában

Hogy akadtam rá: Magyar író, magyar ifjúsági irodalom. Ide vele!

Úgy általában az egészről: Az első nap a suliban mindig izgalmas, ugye? Nos, a Hot Hill High-ban még inkább, mert itt bizony rejtélyes erők tevékenykednek: valaki minden nap jóslatokat tűz ki a falra, és azok be is következnek. Így mit tehet Ada és az osztály legjobb tanulója, Jess, minthogy nekiállnak nyomozni. Ki lehet az, aki megmondja a jövőt, és miért? És vajon az új szexi gyerek, akinek a hátába is bele lehet szeretni, az vajon véletlen Daniel Bolt, vagy ugyanaz a Daniel, akit Ada nem szeretett két évvel ezelőtt? És vajon mi a fenét keresnek itt azok a sápadt, nem kajáló, különc gyerekek az ebédlőben? Eltévesztették a díszletet?

Akartam szeretni ezt a könyvet tényleg, hiszen magyar író írta, a szerző aranyosnak és kedvesnek tűnt a molyon, és igen, a molyos írókat támogatjuk, ráadásul az én asztalom is a regény: ifjúsági, fantasy, romantikus.

Nem akarok senkit megbántani, bár már a sértődés elkezdődött molyon, de nekem ez akkor sem tetszett, és nem tudom másképp kifejezni. Innentől a poszt a könyvvel foglalkozik, nem az íróval, nem a kiadóval, esetleg talán egy picit a szerkesztővel.

Nem is tudom, igazából hol kezdjem, talán a fogalmazásnál: A stílus nem gördülékeny, nagyobb leírások nincsenek, néha akadnak olyan mondatok, amin el kellett gondolkoznom, hogy mit akart kifejezni az író, egy-két képzavaron pedig felnevettem. Az egész ott kezdődik, hogy mint valami osztálynapló, hirtelen elénk dob 80000 karaktert, teljes névvel, nulla leírással és nulla jellemzéssel, így aztán aki nem jegyzetel neveket, az el-elveszik. (Mázlim, hogy én mindenhez jegyzetelek.)

De ezen felül sincsen nagyon sok karakterizálás, se érzelemábrázolás, és emiatt lesz nagyon üres a könyv, amitől semmit sem vált ki az olvasóból. Minden negatív kritikámban biztosan kiemelem, hogy nem érdekel, ha nem szól semmiről a könyv, ha van 1) humor, 2) jó karakterek, 3) érzelmek. A jóslatok hálójában nem akar pörgős akciódús krimi lenni, nem akar epikus csatával foglalkozó fantasy lenni, egy egyszeri, mezei kis ifjúsági romantika lenne… De nálam itt is elbukott.

A legtöbb karakterizálás ennyi: egy szereplő ugyanazt a dolgot csinálja. Szerencsétlen molett csaj (tök lényegtelen a neve, ajjajj, hát nem ő JJ? Nem. Nem érdekel, hogy JJ a monogramja, erről bárki megmondja, hogy nem ő az) csak hamburgert eszik. ISKOLÁBAN? MINDIG? REGGELIRE? A nagyon izmos pasi mindig feszíti a karját és zsebre dugja a kezét, hogy a bicepsze dagadozzon, az indián lány a karkötőjét nyúzza, a főhős a fülét huzigálja (illetve a fülbevalóját), és mindenki csak a hajába túr, hogy meg lehessen említeni, milyen színű a hajuk. Ez egyszer-kétszer elmenne, de Leiner Lauránál (Szent Johanna Gimi írója) is ezt figyeltem meg, hogy általában egy-egy ilyen jellegzetesnek (vagy annak hitt) mozdulatot megragad, és azt írja le állandóan és még tovább. Na, már most amikor egy majdnem 600 oldalas könyvben a 3. fejezetben 20-jára simogatja a saját fülét a főhős, akkor legszívesebben megfogtam volna a fülbevalót és kitéptem volna. Sőt, az összes karakter ennyire idegesítő, hogy állandóan különféle kegyetlen és véres halálnemeket képzeltem el nekik, esetleg egy széket az arcukba erősen.

És pont ez a leíráshiány okozza a másik főproblémát: nincsenek érzelmek, így se a dráma, se a romantika nem jön át. Persze itt elvileg jogos az instant szerelem, hiszen Daniel és Ada régóta ismerik egymást, csak… csak éppen egy darab közös emlékük nincs, olyan, mintha egy nagy fehér lapot tennének elém, bármikor is a közös múltjukra utalnak. Annyit tudunk, hogy Daniel megverte Ada pasiját, innentől kezdve örök harag. De Daniel most szexi lett, Ada fel sem ismeri két napon át, mert annyira überszexi, és úgy lesz szerelmes a pasiba, hogy a hátát látta csak. Persze, utána nekünk, olvasóknak el kell hinni, hogy a hűsége miatt szeret bele a lány, és nem felszínes, hiszen ez az egész történet morális tanulsága: az igaz szerelem mindent legyőz. (És rózsaszín aurákat is borítunk magunk köré… de ez mellékes.) Míg persze a fő mondanivalóval nincs bajom, nekem pont ellentétesen jön le minden, hála a karaktereknek. A mellékpárosoknál is megfigyelhető ez az „eddig nem voltam elég érett, hogy észrevegyelek milyen nemes fiú vagy” viselkedés, de míg értem én, hogy mit akar kifejezni az író, nem érzem, és nem tartom logikusnak.

A történet nagy részében még ez zavart: a logikai bakik tömkelege, hogy gyermeteg a történet, (vagyis előjön a szokásos, tiniknek szól, egyszerűsítsük a történetet dolog) és a történetvezetés. A könyv több mint 500 oldalon húzódik el, és nyomozást ígér nekünk, ami annyiból áll, hogy minden nap leülnek és elemzik, hogy mi történt meg a jóslatokból. Igen egyszerű: MINDEN!

Értem én, hogy nem várhatunk véres gyilkosságot, de akkor ne használjuk a krimi szót, amúgy is létező alműfaj (?) a tinikrimi, ahol megmagyarázhatatlan okokból a tinik kezdenek gyilkosság után nyomozni, és élvezhetőek. Na itt, nem történik semmi olyan életveszélyes, és bejön a jól bevált „öljük meg az állatot, mert azzal bebizonyítom milyen gonosz vagyok.” Az a gond, hogy mivel tudjuk, hogy természetfelettiről szól ez a könyv (és mindjárt mondom ám, miből nyilvánvaló spoiler nélkül is), ezért az ember többet várna, több fenyegetést, nem az, hogy kényelmesen épp hogy mindenki csak bibis lesz és ennyi. Ha eltörné mindenki nyakát a főgonosz, gyökeresen megoldaná a problémát (egy embert kéne kiiktatnia igazából), és így nem születhetett volna meg ez az 534 oldal. (Megjegyzés: A főhősök szerint, aki gyilkolni akar, az meglepő, de gonoszabb még egy pomponlánynál is. Most ez komolyan egy kategória?)

Mostanában nagyon sok ifjúsági fantasynál említem, hogy elfelejtenek rendesen világot felépíteni, itt szintén nem létező a dolog, pedig a sok kajálás helyett olvastam volna tényleg misztikus, rejtélyes, hátborzongató dolgokról. De itt a legvégső 30 oldalban tárja elénk Grapes, hogy ez bizony fantasy, addig csak az olvasó tudja, és ez elég frusztráló, pláne, hogy mindenki a végén elfogadja minden apelláta nélkül, hogy oké, ez itt egy ilyen lény.

De mint ahogy az összefoglalóban is látszik, ez a regény egy picit kölcsönöz a Nagy Fekete Könyvből. Édesanyám bizonygatta, mert előttem olvasta, én pedig mondtam, nem, nem, az nem lehet. Aztán ahogy megjelent igen hamar az iskolai trió, a szépfiúk, akik senkivel se beszélnek, nem esznek LÁTVÁNYOSAN semmit, és sápadtak, és mindig mintha tudnák, mit beszélsz róluk messziről… nos akkor elgondolkoztam, hogy Edward, Emmett és Jasper besétált. Természetesen sajnos a hasonlóság nem áll meg itt, bár a történetet (ami nincs is igazából) annyira nem befolyásolja, de lássuk csak:

– Apró kocsi elől megmentelek, amúgy megmentelek jelenet – lehet ezen vitatkozni, de a hatás nálam ugyanaz.

– Daniel háttértörténete = Bella Swan háttértörténete

– A nagyon menő férfiak a klasszikus zenét szeretik, ami nem gond, de ez az autóban meghallom, mert iskolából hazaviszlek dolog igen.

– Daniel hősies megmentés után, ragaszkodik hozzá, hogy mindig a csajért menjen, aki esetlen, meg bajba kerül. És MINDENHOVA követi. (Szövegkörnyezetben jobban hasonlít, de lusta vagyok másolni a könyvből.)

– TISZTÁS

– van tolószékes indiánunk

– és van félreértésből szakítás, ami annyira… *sóhaj*

Mint mondtam annyira nem zavaróak, de sajnos, innen kitalálja az ember, hogy milyen lényekről van szó… Mert már láttuk a nagy menzás jelenetet valahol.

Vannak logikai bakik! Eleve azzal kezdődik a könyv, hogy leírja, hogy Hot Hill mennyire pletykafészek, és mivel kis faluban élek (ami az amerikai megfelelője a kisvárosnak – komolyan, ők minden városnak hívnak?), ezért tudom. És azt írja a könyv, bár foghatjuk Ada hülyeségére, hogy így legalább nem érzi magát magányosnak, hogy mindenki turkál a magánéletében. OKÉ! Van egy csodálatos fénykép, ami meglepően szerepet játszik abban, hogy megfejtsék, milyen lényekről van szó, Adának ismerős, akit a képen lát, később kimegy az udvarra, OTT VAN ELŐTTE, AKIT LÁTOTT A KÉPEN, de nem veszi észre. Pár nappal később viszont emlékszik arra, hogy a fényképen hol volt sebhelye az illetőnek. RENDBEN! Nagyon fontos lenne történet szempontjából, hogy tudják mindenkinek a második nevét, ha ez Amerikában annyira általános, hogy mindenkinek két neve van, könyörgöm az osztálynaplóban miért ne lenne benne mindkét nevük? A rendőrség nyomoz egy olyan ügyben, ami természetes halál. MIÉRT NYOMOZNA? A rendőrség megoszt INFORMÁCIÓT EGY FOLYÓ NYOMOZÁSRÓL NEM A GYANÚSÍTOTTAL! MINEK? MIÉRT?

Vissza még egy kicsit az írásra, mielőtt ömlesztek itt mindent. Miért kell magyar szópoén, illetve a szavakat úgy elemezni, mintha magyarul látnánk? Ez alatt azt értem, hogy egy amerikai lányról van szó, és ő nem fog tudni magyar szópoénokat mondani. Ha feltétlen le akarjuk tagadni, hogy magyarok vagyunk, és ez mindenkinek szíve joga, én is írtam ilyen-olyan sztorit, akkor figyeljünk oda a szereplők gondolataira. Amúgy semmi amerikai hangulat nem jött át. Vannak érdekes mondatok („Az út mellett türelmesen várakozó tölgyfákra [nézett].” – Hát a fák baromi türelmesek, azok aztán nem mennek sehova. „A szemük összefonódott…” – inkább a tekintetük.) Vannak érdekes-értelmetlen szerkesztések: „– A lányokkal is [minden rendben van]? – Igen, ők is.” Nem inkább velük is?  Vannak a szövegbe nem illő dolgok, „gondolta a nő” HONNAN TUDNÁ ADA, HOGY MIT GONDOLT A NŐ? Egyszerűbben jobban járt volna Grapes E/3-mal, mert olyan szavakat is használ (újdonatúj, akkurátus) amik elütnek a szöveg általános pofonegyszerű szövegétől, és egy tizennyolc éves lány a fejében nem így beszél. És a nevek… A nevek. Teljesen legyűrtem minden olyan késztetést, hogy felrójam ezt a pontot, de mégis meg kell említenem, hogy a nevektől a hátamon futkározott a hideg, mert kétlem, hogy a Rhett egy annyira népszerű fiúnév. Plusz ott van Jézus, MIÉRT NEVEZTÜNK EL VALAKIT JÉZUSNAK? Ez az anyakönyvezett neve, nem becenév. És akkor ne is említsük meg az infantilis szülőket, akiknek kb. azért kell hazudni, hogy jól érezzék magukat, mert tényleg, biztos sosem érdekelné őket, hogy valaki meg akarja ölni a lányukat. NEM ÉRTENÉK MEG BIZTOSAN. Arról pedig nem szeretnék véleményt nyilvánítani, hogy amikor valaki rájön valamire, hirtelen amnéziát kap. (Tiszta Pretty Little Liars.)

Nyomozós könyv, és elvárnánk, hogy a főhős okos legyen, de mindenki sötét, és nem is kicsit, noha rituálisan annyi almát esznek, hogy szerintem az egész gyümölcsöst felzabálták, mert attól okosak lesznek. (Agatha Christie is erre esküszik.) Hadd idézzem magam a molyos értékelésemből: „Ezek után beletúrnék a hajukba (állandó szófordulat a könyvben, már ivós játék szinten), lekötözném őket és annyi almát dugdosnék minden testnyílásukba, míg fel nem megy az IQ szintjük.”

Tehát jöjjön a bemutató, hogy milyen okosak:

– Ha az örök szerelmes pár szakít, és ezt az első jóslat is közölte, kérdezzük meg a síró pasit, miért szomorú, és hol van a csaja, miért nem vigasztalja a csaja? Lehetőleg több oldalon át.

– A legjobb barátnőnket nézzük le, hátha nem tűnünk olyan sötétnek. „Julie-nak nem erőssége a logikus gondolkodás, de nem is ezért szeretem.” – NEKED SE, ADA! TÉGED MEG NEM IS SZERETÜNK!

– Ha az van írva a jóslatban, hogy „csúfosan leég,” értsük szó szerint, mint napon leégés. SZEPTEMBERBEN.

– Ha a pasi, akibe szerelmes vagyunk, a házhoz jön, akkor az első gondolat, hogy biztos apánkhoz jött.

– Ha majdnem meghalunk, ne is gondoljunk rá többet, a lényeg, hogy már tudjuk, hogy szerelmesek vagyunk a pasiba.

– Ha van egy pasi, aki a barátunk, illetve semleges karakter, és nem gyanúsítják őt, azért egyik percben örüljünk, hogy nem gyanúsítják, másikban sírjunk.

– Ha valaki örül annak, hogy egy tanár túlélte a balesetet, akkor biztos, hogy az illetőnek a kedvence. Mert amúgy MINDEN DIÁK AZT AKARJA, HOGY DÖGÖLJÖN MEG MIND!

– Miután komolyra fordulnak a dolgok, és tűzeset is volt, ugyan kérdezzük már meg a nyomozótársunkat, mitől fél. Röhögjük körbe.

– Ha a jóslat azt írja, a szíve lángra lobban, gondoljunk igazi tűzre…

– Ámuljunk el, hogy tud a csillagokról alapvető dolgokat a pasink. ADA, EZÉRT KÉNE FIGYELNI KILENCEDIKBEN FÖLDRAJZON!

– Hot Hillben – CSAKIS HOT HILLBEN – nem a véletlen műve, ha a lakásod előtt parkol egy rendőrautó. Az biztos, hogy hozzád jött, nem a szomszédhoz. Köztudott, hogy városokban mindenhova odaparkolnak a rendőrök.

– Ha nem akarjuk, hogy valaki halljon valamit, mondjuk előtte tíz centivel. Hátha lesz olyan kedves és befogja a fülét.

– Ha valakit utálok, én vagyok az első számú gyanúsított, mert elcsábítottam a pasiját, értetlenkedjek, miért vagyok gyanúsított? HISZEN CSAK GYŰLÖLÖM A CSAJT!

– Ha a jóslat azt írja, megkapja méltó jutalmát (ami angolul szintén nem gift és értelmetlen így a szóvicc), akkor gondoljunk arra, hogy a ribanc, akit utálunk biztos kedves, becsomagolt masnis ajándékot kap, és aggódjunk, hogy kapja meg, ha már a kórházban van egy baleset miatt.

– Ha kapunk egy mindenható jóstól figyelmeztetést, hogy be fog szakadni a menza plafonja, csak a barátainkat menekítsük. A TÖBBIEKRE RÁESTHET A PLAFON!

– Ha a barátnőnk bevallja, hogy kibe szerelmes, kezdjünk el 2 fejezeten át azon gondolkozni, hogy vajon abba a fiúba ki szerelmes. NEM A LEGJOBB BARÁTNŐNK! SOHA! DEHOGY!

Sajnálom, hogy nem tetszett a könyv, és nagyon sokszor fejeltem közben a falat, illetve téptem a hajamat, és ezek után az almára nem tudok ugyanúgy nézni, de nem a rosszindulat szólt belőlem. A könyv biztos, hogy a Twilight-rétegnek tetszeni fog, sőt, másoknak is bejöhet nyilván, ez csak az én saját véleményem.

Mellesleg kezdem unni, hogy magyar írókról nem írhatok negatív kritikát anélkül, hogy ne azt kapjam, hogy az irigység szólt belőlem. Ha ilyen kommentet akartok írni, inkább egyetek egy almát, és olvassatok el egy Agatha Christie-t!

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: eszembe jutott közben az egyik kedvenc mesém címe

Ami nem tetszett: a fogalmazás, a karakterizálás, a történet, a mitológia

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 534 oldal