Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 5. része.
Úgy általában az egészről: Szokatlan meleg köszöntött be, ami a vikingeknek nem tesz jót, és Hablaty nagyapja is megint valami közelgő veszélyt jósol, de mivel az öreg hóbortos, nem figyelnek rá. Az ifjú kalózpalánták éppen a rénszarvasterelés és a sárkányon lovaglás rejtelmeit tanulják, amikor is misztikus tűz ejti őket csapdába, és nem mindenki éli túl a találkozást az új, gonosz sárkányokkal, amik a közeli vulkáni szigetről szöktek. Vajon sikerül-e Hablatynak élve megúsznia a mostani kalandját, ami talán a legveszélyesebbnek ígérkezik?
Úgy általában az egészről: Szokatlan meleg köszöntött be, ami a vikingeknek nem tesz jót, és Hablaty nagyapja is megint valami közelgő veszélyt jósol, de mivel az öreg hóbortos, nem figyelnek rá. Az ifjú kalózpalánták éppen a rénszarvasterelés és a sárkányon lovaglás rejtelmeit tanulják, amikor is misztikus tűz ejti őket csapdába, és nem mindenki éli túl a találkozást az új, gonosz sárkányokkal, amik a közeli vulkáni szigetről szöktek. Vajon sikerül-e Hablatynak élve megúsznia a mostani kalandját, ami talán a legveszélyesebbnek ígérkezik?
Igen, megint egymás után két Hablaty könyvet olvastam, de tartom a mértéket – no meg még nem vettem meg a következő részeket –, és nem fogom a blogot elárasztani mesekritikákkal, ígérem. Viszont olyan jó ez a sorozat, hogy nem tudom megállni, még ha szeretném se, hogy ne egymás után több részt olvassak, ami már önmagáért beszél.
Erre a részre jó pár kritika azt írta, hogy innen megváltozik a sorozat, és már nem olyan, mint régen. És míg való igaz, hogy egy kicsit másfelé helyeződik a hangsúly, nekem ugyanolyan élményt nyújtott, mint eddig.
A szokásos ész vs. erő téma, még mindig megtalálható, hiszen a vikingek mit sem változnak, emellett pedig szerencsétlen Hablaty hiába mondja a nyilvánvalót, a viking harcosok arrogáns hozzáállásuktól nem hiszik el. Szóval az alapfelállásban még mindig ugyanazokat a témákat érinti Cowell, amit eddig, plusz ismételten hangsúlyt fektet Hablaty és az apja közötti kapcsolatra, ismételten egy nagyobb, szívszorítóbb vitával. Viszont itt volt az, amit az előző kötetben hiányoltam, ami nem más, mint Fogatlan! Fogatlan és Hablaty barátsága annyira szívmelengető, hiszen Hablaty már az eleje óta mindent megtesz érte, és szinte semmit nem vár el érte cserébe, Fogatlan pedig, mivel a nép alapból gyűlöli az embereket, nem akar kötődni a főhősünkhöz, mégis ebben a részben már nem csak vitatkoztak egymással, hanem nyíltan is kimutatták egymás felé, hogy bizony ők szeretik egymást és barátok.
Ha már barátság, akkor itt van nekünk Halvér, aki ebben a részben szembenéz azzal, hogy ő mennyire hasztalan, mivel hiába van különleges képessége, az is általában cserbenhagyja, és nem szokott semmit hozzátenni Hablaty sikereihez. Természetesen főhősünk ezt tagadja, és igenis rájön Halvér, hogy még ha nem is egyértelmű, ő is nélkülözhetetlen, és kinek ne lenne ilyen ember az életében, aki egy biztos pont, és elég, ha csak ott van mellettünk.
A szép kapcsolatábrázolás mellett – ami amúgy a nagy kedvencem a sorozatban –, most a történet is egy kicsit másabb hangnemet kapott, és bár ugyanolyan humoros és kalandos a történet, mint eddig is volt, egy kis vérrel és veszéllyel, mégis egy kicsit komolyabbnak éreztem. Valószínű, hogy a fiatal közönséget, akiket megcéloz a regény, nem fogják ezt érzékelni, de engem (majdnem) felnőtt fejjel, megérintett és meg is lepett. A mostani kötetben Hablaty egyik segítőjének olyan háttértörténete van, ami gyönyörűen szívet tépő, és nem, nem lesz megoldása, ez egy lehetetlenül keserédes helyzet, és pont az ilyen apró merész morzsákért szeretném, ha Cowell ifjúsági vagy felnőtt regényt írna. Ez a szál és a végén az epilógus utolsó sorai úgy a szívembe döftek, hogy hiába volt vicces és könnyed mese, mégis egy kis fekete foltot hagyott maga után, de ez a jó, hiszen sikerült érzelmeket kiváltania belőlem. Azóta se fogtam fel az epilógust, képtelen vagyok…
Ebben a részben ráadásul most nagyobb, veszélyesebb ellenfelekkel találkoznak, és jó páran döntenek úgy, hogy akár fel is áldoznák az életüket a másikért, és noha gyerekmese, és nem esik a szereplőknek baja (csak a sárkányoknak, amiért sírva is fakadt a gyermeki lelkem), azért mégis izgultam értük és el is szomorodtam. Pont ettől lesz egy kicsit sötétebb hangulata, mint eddig volt. Remélem, a kritikák igazak, és innentől komolyabb lesz a történet.
Természetesen ismét akad mögöttes mondanivaló, például az egyik gonosz kijelenti, hogy bár nem tett ellene valaki semmi rosszat, mégis azért tette tönkre az életét, mert „ok nélkül is tud gyűlölni.” És milyen egyszerű igazság ez! Ha valaki ok nélkül – vagy akár okkal is gyűlölködik – az mennyire rossz tanácsadó az életben, és motivációnak sem éppen kiváló.
Javarészt viszont arról szól a történet, hogy a múltbeli sérelmeinken és rossz dolgokon túl kell lépni, küzdeni kell, bármilyen rossz is a sorsunk, meglepően erős üzenet ez egy tíz éveseknek szóló könyvben, de imádtam. És egy záró idézet, ami szerintem kifejezi, hogy miért is vagyok szerelmes ebbe a sorozatba:
„Az emberi szív nem kőből van. Hála Thornak. Összetörhetnek, de utána meg is gyógyulhatnak, és újra erősen verhetnek.”
Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Camicazi, Hotshot
Ami kifejezetten tetszett: a csavar a történetben, a humor, a mondanivaló
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers
Kiadás dátuma: 2010. május 25.
Oldalszám: 272 oldal
Szerintem mesét olvasni mindig lehet, kortól függetlenül, én is éppen most olvasok egy nagyon édeset. :)
VálaszTörlésEgyébként meg ez a sorozat tényleg lehetne egyre komolyabb... végül is a tizedik kötet megjelenésére már egy kicsit felnőnek azok, akik az első idején pont beletartoztak a célközönségbe.