Hogy akadtam rá: Játékhoz készült, és az egyik író alkotott Warcrafthoz is.
Sorozat: A Guild Wars 1. része.
Úgy általában az egészről: Dougal Keane mesterien ért a csapdákhoz, ezért is fogadják fel sírrablásra, amivel nincs is gondja, amíg a hatóságokkal bajba nem keverednek. Ám mivel túlélt egy utazást Ascalonba – a legendás városba, amit egy nagy mágikus erő elpusztított, és az embereket pedig vérszomjas kísértetekké változtatta –, ezért úgy gondolják, hogy tökéletes vezető lesz egy nagyobb feladathoz, ami segíthet az emberek és a charrok közötti háború megállításához. Így egy szedett-vedett csoport nekivág a kalandos útjuknak a háború dúlta földön egy titokzatos ereklye után.
Úgy általában az egészről: Dougal Keane mesterien ért a csapdákhoz, ezért is fogadják fel sírrablásra, amivel nincs is gondja, amíg a hatóságokkal bajba nem keverednek. Ám mivel túlélt egy utazást Ascalonba – a legendás városba, amit egy nagy mágikus erő elpusztított, és az embereket pedig vérszomjas kísértetekké változtatta –, ezért úgy gondolják, hogy tökéletes vezető lesz egy nagyobb feladathoz, ami segíthet az emberek és a charrok közötti háború megállításához. Így egy szedett-vedett csoport nekivág a kalandos útjuknak a háború dúlta földön egy titokzatos ereklye után.
Az első kérdés, ami felmerülhet bennetek: Te Guild Warsozol? A válasz: Nem. És az is elég köztudott a blogom olvasói körében, hogy nem szeretem a high fantasyt, akkor miért olvastam el ezt? Utánanéztem a világnak, és úgy döntöttem, hogy ez mégis érdekel. Nem tudom elmagyarázni, ez egy igen paradox jellemvonásom, még ha nem is játszok valamivel, akkor is érdekel a belőle készült regény, és valljuk be, nekem ez nagyon hasonlított a Warcraft világához. Amiről szintén nem tudom, miért vonz, miért tudom magam beleélni, míg a Gyűrűk ura és a Trónok harca nem ment. (Ami nem jelenti, hogy utóbbival nem fogok még próbálkozni.)
Na, de a lényeg, a könyv az volt, amire a meleg, nyári hőségben vágytam: Egy kellemes, könnyed, kalandozós olvasmány, szerethető karakterekkel és humorral. Azért emelem ki a humort, mert mindig megkapom, hogy ugyan miért várom el minden könyvben. A válasz az, hogy mindenhova odaillik és a szerző páros ezzel jól játszik, a karakterek világában hiába van háború, attól még próbálják a szarkasztikus megszólalásaikkal oldani a feszültséget, és pont ezért is tudtam minden szereplőt megszeretni, ami nálam szintén ritka.
Épp olyan más könyvek között olvastam, ahol 400 oldalon nem tudtak karakterizálást írni, és ezért is tűnt ki ez, hogy bár az első jelenet (annyira) nem fontos a nagy történetben, mégis sikerül nagyon szépen bemutatnia a karaktereket, akik nem csak, hogy más és más fajta személyiségűek, de más fajokhoz is tartoznak. És itt jön az be, hogy nem ismerem az alapvilágot, mert nem játszok a játékkal, mégis teljesen érezhető volt számomra a feszültség a több faj között, és imádtam, ahogy mindenkinek tényleg kidolgozott hitrendszere és felfogása van, és ezt mind meg is látjuk a kötetben, és ehhez mérten viselkednek a szereplők.
Mivel háború dúl, ezért ez az egyik alaptéma a cselekmény mellett. Előkerül a megszokott „a háborúban nehéz dolgokat kell tenni” téma, hogy milyen hatással van ez az életre, hogy mindenkit katonának nevelnek, illetve a történelem kettőségét is bemutatja. Azaz mindig két fél van, és vajon kinek van igaza, esetleg mindketten ugyanannyira hibásak? A politikai dolgok is megmutatkoznak, milyen nehéz is békét kötni, hiszen több párt lehet, egy népből sosem fogja minden ember ugyanazt. De ez egyáltalán nem uralja a regényt, tehát nem lesz tőle száraz, hiszen csak pár katonát és egyéb embert/lényt kísér figyelemmel…
Akik igazán változatos karakterek, mindenféle lény megfordul köztük és más és más tulajdonságot képviselnek. Kicsit kinagyítva emel ki egy-egy jellemzőt és azt teszi egy faj jellegzetes vonásává: pl. az asurák és az intelligencia, a nornok és a brutális erő, hősiesség, stb. Ezért is nehéz összeszokniuk, és a könyv javarésze inkább erről szól, mint a fülszövegben meghirdetett kalandról. De mégis ebben rejlett számomra a könyv bája, hogy nem csak túllépnek a népüket megfertőző előítéleteken, de elfogadják önmagukat, hiszen arról senki nem tehet, hogy milyen.
A cselekmény izgalmas, mindig történik valami, és tényleg vérbeli kalandregény. Bónuszpontnak ott van, hogy minden karakternek van valami sötét folt a múltjában, és például a főhősét is csak a végén tudjuk meg, addig csak sejtelmes utalások vannak, és ezzel jól játszik a szerzőpáros, nem lesz tőle unalmas. Az egyetlen bökkenő, hogy a fülszöveg előrevetíti, hogy a Nagy Ereklyéért indulnak el, mégis talán csak a könyv felénél kerül ez elő, és nekem azt sugallta a hátszöveg, hogy Ascalon városában fognak sokkal többet kalandozni, ami viszont „csak” 50 oldalt tett ki. Ettől függetlenül ez nem von le az olvasás élményéből, mert bemutat jó pár helyet, és az tökéletesen lekötött.
Kellemes, szórakoztató regény, nem csak azoknak, akik ismerik a játékot, ugyanis a világkidolgozás tökéletesen le van írva, és élveztem és értettem minden előismeret nélkül. És igen, ezt a sorozatot is el fogom olvasni, várom a második részt, ami nem ennek a közvetlen folytatása, hanem egy másik történetet mesél el.
Megjegyzés: Nagyon jó ötlet volt a kiadótól, hogy a nevek fordítását kigyűjtötte a könyv hátuljában.
Kedvenc karakter: Killeen
Ami kifejezetten tetszett: a világ, a karakterek
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: PlayON!
Kiadás dátuma: 2012. július
Oldalszám: 372 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése