Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus lettem, és eljutottam odáig, hogy megnézem milyen képregényeket alkotott a Mester. Mivel nem voltam egy nagy képregény őrült ezért először a tizenéves fiúról szóló Books of Magicet olvastam el.Úgy általában az egészről: Először is: ne tessék ezt keverni a Gaiman által írt Books of Magickel. Ezt szokták a Books of Magic 2-nek is hívni, mivel ezt Gaiman után írták, Gaiman karaktereivel, méghozzá egy John Ney Rieber nevű úriember, de ez cseppet se tántorítsa el a Gaiman fanokat, garantáltan megragadó ez a képregény.
Tehát ott folytatódik minden, ahol eddig tartottunk. (Vagyis nem egészen, mivel a Children's Crusade-et kéne előbb elolvasni.) Tim lehetne a legnagyobb varázsló, de ő köszöni szépen visszautasította ezt. Alkoholista, egy kezű apjával él, akit maga alá temet a bánat, mivel egy autóbalesetben vesztette el karját és persze feleségét.
Eközben a Tündeföldön gondok akadnak, mivel kezd kihalni, de a Királynő, mert annyira makacs és önző, ezt elfedi bűbájokkal. Viszont Tamlin, a régi szeretője, egy halandó solymász, akit elcsábított Tündeföldre réges rég, mindenáron szembesíteni akarja. Mit tehet hát? Felkeresi Timet, hogy segítsen neki, de persze a Királynő résen van, és elküldi egy igazán aljas kis alattvalóját, és Tim életével zsarolja meg Tamlint, hogy térjen vissza. Így Tim egyedül marad, de a hajléktalan emberke, akinek segítettek és tud mindent a varázslatról, elszólja magát. "Ne aggódj az apád miatt, Tim." Vagyis Tim apja Tamlin, és itt kezdődnek a bonyodalmak.
Tim mindenáron ki akarja deríteni az igazságot, mi pedig vele tartunk, megküzdünk egy mantikórral, aki mindenáron a tudományban akar hinni, miközben ő emészti el a Tündeföl mágiáját, meg is halunk, találkozunk Halállal és ellátogatunk a békés kis otthonába, ahol teázunk vele, és végül persze egy cseppet sem boldog véggel találjuk szemben magunkat.
Mit lehetne mondani? A történet? Zseniális, szép, és hiába tizenakárhány éves szereplőnk van, nem kicsiknek való, nem hiába 18-as képregény. Elterveztem, hogy majd istenítem és népszerűsítem a képregényt, de nem találok szavakat, tényleg. Tim küzd az erejével, de igazából nem is az van központban, leginkább itt a család és hát, a halál. (Ha már itt van nekünk Gaiman Halála.) Csak egy képregény, szokták mondani, "az ilyen nem az én stílusom," de ez valami más, ez valami több, nem szuperhősökről szól, csak egy gyerekről, aki elveszett és keresi a helyét, a származását és a családját. Sokkal jobb, mint a legtöbb regény: fordulatos, szórakoztató, szomorú, megragadó, elgondolkodtató. És a szereplők... a két kedvencem Gaiman fejéből pattant ki, ezért őt is kell ide megemlíteni: Tim Hunter, aki Gaiman álom-varázsló-sulis karaktere és hát a Sandmanből jól ismert Halál, aki egy vidám, bohókás tinilány, de mindazonáltal mindenkinek osztogatja bölcs tanácsait.
Ez a kötet az első négy részt foglalja magában, és a borítón láthatjuk Halált, Timet és a Tündér Királynőt.
Kedvenc karakter: Tim Hunter, Halál
Ami kifejezetten tetszett: Hogy nem egy vidám történet
Ami nem tetszett: -
A történet: 6/5 pontból
A karakterek: 6/5 pontból, elfogult vagyok Halál miatt
A borító: 5/5 pontból
Megjegyzések
Megjegyzés küldése