Karen Marie Moning: Álom és valóság

Hogy akadtam rá: Megszámlálhatatlanul sokan ajánlották.

Úgy általában az egészről: MacKayle Lane élete fenekestül felfordult, ahogy megérkezett Dublinba, hogy a nővére gyilkossága után nyomozzon, vagy legalábbis erre buzdítsa a rendőrséget. Megtudta, hogy a mi világunk mellett létezik a tündérek világa is, és hogy ezek nem azok a szép, kis lények, akikről a mesék szólnak, hanem inkább a horrorfilmek szörnyei. Bár a Seelie tündérek elzárták az Unseelieket, mégis egyre többen jutnak át az emberi világba a Nagyúr segítségével, aki a Tündérek Ereklyéire pályázik, mint sok mindenki más is. Mac mivel a nővére rábízta, hogy keresse meg a Sinsar Dubh, ezért ő is beszáll az ereklyevadászatba, Barrons társaságában, akiről szinte semmit sem lehet tudni.

Persze Mac nemcsak békésen ereklyét keres, van ám több gondja is. Valahogyan Barrons könyvesboltjába bejutnak az Árnyak, és meg akarják ölni Macet, és nincs más ott, aki segítsen neki, mint V’lane, a Seelie tündérherceg és egyben szextündér is. Így kénytelen kelletlen Mac alkut köt vele, aminek ki tudja, milyen következményei lesznek. Barrons persze sok mindent rejteget, és ezek közül fel is fedez valamit Mac. És ha még ez sem lenne elég, a nővére ügyén dolgozó nyomozó meghal és Mac az első számú gyanúsított.

Az a baj, hogy olyan nehéz valami frappánsat és jót írni erről a könyvről. Hiába mondom, hgy jó, az nem adja vissza, amit éreztem közben. Mert végre ez egy minőségin megírt könyv, egy igazi urban fantasy, ahol nem a romantika a lényeg, hanem a nyomozás, és a cselekmény, és már nagyon hiányzott egy ilyen az életemből.

Még mindig megvan Mac humora, ami végigvezeti a könyvet, és ez is feldobja, ettől is lesz olyan jó és élvezetes olvasni. Macre sokan mondják, hogy szőke cica (milyen szépen fogalmaztam), de szerintem nem. Még az első rész legelején is csak egy naiv kislány volt, de volt valamilyen rálátása a világra, nem volt önző és beképzelt, hiába tudja, hogy szépen néz ki, és hiába öltözködik túl nőiesen, nem lesz plázacica. Teljesen különbözik tőlem Mac, mégis a szívembe zártam, mint karaktert és érdekel a sorsa. Nem idegesít cseppet sem, pedig láttunk már arra példát, hogy a hiú főhősnő idegesített engem, itt pedig nem. Egyszerűen Mac személyisége olyan, amit könnyen meg lehet szeretni, hiába nem vagyunk olyanok, mint ő. Valahol mindannyiunkban volt egy nagy adag naivság valamikor, amikor az élet szép volt és rózsaszín, és ezt vedli le folyamatosan Mac, valahol azt mutatja be, hogy milyen is felnőni és szembesülni azzal, hogy a világban vannak komoly és rossz dolgok, amik sajnos bármikor lecsaphatnak bárkire. Nem filozófiai elemezgetem a könyvet, de akár lehet az egész tündéres világ dolgot hasonlatnak venni, és valahogy ettől lesz olyan hihető a könyv felépítése.

Mac karaktere az, ami nagyon sokat dob számomra a könyvön, mert nem elég, hogy nagyon szerethető, de értelmes és mintapéldány is, és több ilyen főhősnőt akarok látni a fantasy piacon. Nem függ a pasiktól, nem függ senkitől sem, hanem megy és saját maga is szerez információkat, nem bízik meg feleslegesen senkiben, és Barronsszal szemben is kiáll önmagáért.

A történetben bár már nem játszik nagy szerepet a gyász leírása, és nem lesz tőle olyan igazán depressziós a hangulat, de Moning jól bánik ezzel az elemmel is, és nem felejti el hirtelen, hogy héé, a főhős nővére meghalt, ezért is jár a piros pont. A cselekmény többi része ugyanolyan jó, mint az előző részben, talán itt már az elejétől kezdve jobban pörög, hiszen Mac már tud a természetfeletti lényekről, és ezt díjaztam, de nekem ugyanazt a szintet hozta, mint az első rész, ugyanannyira szerettem. És ez a jó, hogy a második rész hozta a szintet, Moning tudatosan ír sorozatot, ez nem egy egy rész/egy történet sorozat, ez nem egy sablon fantasy romantikus sorozat, hanem egy nagy nyomozós fantasy, és ehhez mérten ír. Bár van egy nagyobb rejtély erre a részre, mégsem ez a lényege, hanem ugyanúgy tovább viszi a felépített világ nagy kérdéseit, elénk dob pár morzsát a sidhe-látók világáról, de még több kérdést is felkavar, és nem is igazán kapunk válaszokat, bár engem cseppet sem frusztrált, hiszen van még bőven részünk és teljesen lekötött ez a rész is.

Ami külön pontot érdemel még, hogy nem lehet tudni, ki a jó és ki a rossz, ki áll a háttérben, és hogy felvetette a fekete/fehér avagy szürke minden témát Moning. Ugyanis sok fantasyban, sőt, sok bármilyen sztoriban azért lesz minden unalmas és hihetetlen, mert a jó az jó, a rossz az rossz, és nem nagyon jellemző való életben ez az abszolútság, itt pedig ez jól tükröződik akár Macen is.

Még kiemelendő, hogy imádtam, ahogy Moning és Mac rámutatott dolgokra. Például, hogy ez nem egy átlagos romantikus ponyva, pornó könyv, bármennyire is ezt sugallja a fülszöveg. Nem tudom, ki írta a fülszöveget, de nagyon félrevezető és ezért sem akartam elolvasni ezt a sorozatot, ugyanis a V’lane-nel látott jelenet pont, hogy humorból van írva, nem pedig azért, hogy szexszel eladják a könyvet. És bár igen van egy darab erotikus jelenet, nem erről szól ez.

Összességében nagyon örülök neki, hogy elkezdtem ezt a sorozatot és alig várom, hogy a harmadik résznek is nekiessek (még tartalékolom egy kicsit). Bízom benne, hogy továbbra is tartja Moning a színvonalat, most belépett a kedvenc íróim közé.

Kedvenc karakter: Mac, Barrons

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a humor, a minden

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 300 oldal