Sara Grant: Dark Parties (Sötét Partik)

Hogy akadtam rá: Böngésztem a friss megjelenések között.

Reklámszöveg: Meddig mennél el azért, hogy szabad lehess?

Úgy általában az egészről: A nagy Rémület után, mikor sokan meghaltak, egy elektronikus Védőgömböt vontak a Város köré, hogy megvédje a lakókat a káros toxinoktól. Neva Adams és barátai viszont nem hisznek a kormány hazugságaiban, Neva hiába is az Ősi Történelem Miniszterének lánya. Úgy döntenek legjobb barátnőjével, Sennával, hogy rendeznek egy Sötét Bulit, ahol megpróbálnak minél több fiatalt rávenni arra, hogy lázadást szervezzenek, mivel a Városban egyre többen halnak meg és egyre többen tűnnek el, akikről senkinek sem szabad beszélnie, a kormány pedig úgy akarja a populációt növelni, hogy 16 évesen már mindenkit felnőttnek nyilvánít és pártolják, hogy minél hamarabb vállaljanak gyereket. Mellesleg a sok belterjes kapcsolat miatt (hiszen csak egy városról van szó… egy idő után mindenki rokon lesz), nagyon egyformán néz ki mindenki, és tiltják az Identitást jelző dolgokat, ezért is csináltatnak tetoválást a főhőseink.

Viszont valami félresikerül a bulin, és Neva nemcsak a saját pasiját, Ethant, hanem Sanna pasiját, Braydont is lesmárolja a sötétben, innentől kezdve pedig kezdetét veszi az örök szerelem.

Remélem, látszik már az összefoglalóból is, hogy mennyire ellentmondásos ez a könyv, és sajnos nem csak az elejét jellemzi ez, hanem az egészet. Kezdjük az elején: a fogalmazás borzalmasan rossz, és ezt szépen fejeztem még ki. Nem elég, hogy tele van az egész tőmondatokkal, az egymást követő mondatok gyakran nem is kapcsolódnak egymáshoz sehogy sem, ékes példa: „Úgy teszek, mintha elrabolna. Együtt fogunk eltűnni. Az ajkamat a dzsekijének nyomom.” – És ez egy nagyon nagy gondolkodós jelenet lenne. Érzitek a félelmét? Érzitek a szerelmet? Mert az egész ezt akarná kifejezni.

Az a főbaj itt, hogy a világfelépítés jó, bár nem mondanám eredetinek, de az minek is egy disztópiás regénybe. A kormány titkol valamit, megmásítja a cikkeket, a történelmet, megszabja kinek mi a munkája, kötelező gyereket vállalni, stb. Teljesen jó és komor is. Viszont nem tud ezzel bánni Grant, mert néha elfelejti, hogy azt írta, hogy a mai kori modern technikát (ami ott már nem fejlődik, mert lezárták a Várost) csak a nagymama korúak ismerik, és a főhős, amikor a cselekmény úgy kívánja, teljesen könnyedén kezeli a számítógépet, pedig életében nem látott olyat. Ugyanilyen nagy hiba, hogy nincs semmi luxus cucc, máris az elején chili porból csinálnak festéket (mert festék nincs…), és visszaemlékezésben vígan eszik a fagylaltot (mikor elvileg már 100 éve az sincs). És pont ez benne a baj, hogy Grant elfelejti a kritikus pillanatokban, hogy ez disztópiás regény, és valójában ő nem akart arról szólni, hogy milyen is a hazugság, hogy milyen az, ha megbélyegezzük a kisebbségieket (titkon lehet erről akart írni, de nem jött össze), mert az egész csak egy gagyi, tömeggyártásos romantikus könyv.

Nem zavar disztópiás regényben sosem a romantika, bár nem feltétlen kell az. Viszont itt a nagy szerelem azzal kezdődik, hogy SÖTÉTBEN lesmárolják egymást, azt se tudják melyik kicsoda, de máris akkora vonzalom van közöttük, hogy ejj hajj. Ilyet azért nem illik írni tini könyvben, mert egyrészt hülyeség és ilyen nem létezik, ebből nem lesz kapcsolat meg örök szerelem, másrészt mert felelőtlenség. Mert Grant a majdnem nemi erőszakot is úgy állítja be a könyvében, hogy az jó, ha helyes pasi csinálja, és ezt nem tudom megérteni. Mi van, ha valami pedofil állat smárolja le a csajt, vagy akarja meghágni? Akkor az nincs már rendben? És ha helyes? Milyen üzenetet küld így Grant?

A karakterek sem hihetőek, egyszerűen egyik sincs kidolgozva. Mindegyik váltakozik öt percenként, hol Senna akar lázadni, hol Neva, de egyikünknek sincs semmilyen magyarázata rá, hogy mikor miért változtatják meg a véleményüket, és higgyétek el, öt percenként ezen szenvednek, hogy most az egyik akar lázadni, hol a másik. A még viccesebb dolog az a szokásos van hobbim, akkor van karakterizálásom is, ugyanis itt úgy játsszák be, hogy a főhős pasi, Braydon milyen művész, hogy a lázadás és gyilkolások közben leállnak álarcokat csinálni… mert Braydon olyan művész, hogy álarcokat fest.

És ez még nagy hiba, hogy talán lenne történet is, de nem olyan nagy csavaros, ahogy azt a külföldi kritikák meg fülszövegek állítják, csak olyan kellemesen lagymatag, de ezt megtűzdeli ilyen közbevetésekkel, amik nem igazán illenek oda. Épp mennek kimenteni valakit, erre leállnak majdnem-szexelni MENET KÖZBEN! MERT AZ ANNYIRA KELL!

Ezen felül még egy csomó logikai baki is van benne, és nem csak a világfelépítésben. Olyan értelmes megjegyzései vannak a főhősnek, mint például, mikor az apja irodájában nyomoz, kitámasztja az iroda ajtaját egy székkel, hogy ne lássák, hogy nyomoz, ha véletlen benyitna valaki (és higgyétek el, úgy is be fog nyitni valaki, micsoda sokkoló véletlen), természetesen nem lesz gyanús, hogy kitámasztotta az ajtót. Amikor a főhős tudja, hogy XY karakter csak tetette a halálát (az olvasó is tudja, az első fejezet óta), akkor a végén valaki odamegy hozzá és közlik vele: „XY tettette a halálát, életben van,” el is hisszük, meg is nyugodunk, de mikor valaki álcázás gyanánt azt mondja, XY meghalt 10 éve, a főhős bepánikol, hogy úristen, XY meghalt… És higgyük el, hogy Neva okos…

Neva annyira okos és szép, hogy Mary-Sue, mivel mindenki (értsd összes karakter, kivétel nélkül) feláldozza magát, hogy Nevát mentse, mert Nevának kell csak, hogy jó legyen. Emellett nevetséges ez a hópehely motívum is (hópelyhes intim tetkója, nyaklánca van a főhősnek és gyakorta rajzol pasi a hasára hópelyhet, van hópelyhes lámpája és a neve is havat jelent.) Az egésznek semmi köze nincs a sztorihoz, csak kellett valami egyedi, gondolom én. A borító és a cím túlerőltetett, ugyanis a „sötét” szó annyiszor szerepel a könyvben, hogy ha valaki ivós játékot játszana, az első két fejezetben már teljesen részeg lenne. A borítón szereplő jelenet tényleg benne van a könyvben, és hát felteszem intim tetkót nem tehettek a borítóra, ezért lett ez a fene szép paprikafesték színű (szintén utalás) hópehely a lány orrán.

Összességében egy teljesen felesleges regény ez, ami csakis azért születhetett meg, mert most a disztópia a „menő,” és nem kell érteni, hogy mitől lesz valami disztópiás regény, egyszerűen csak nyomjunk bele romantikát. Azért kap két pontot, mert nincs happy end annyira, persze nem is szomorú a vége, hanem olyan semmilyen, és mert NEM SOROZAT! Remélem, nem is fogják ezt folytatni…


Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a kiszámíthatóság, a fogalmazás, a karakterek

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Books

Kiadás dátuma: 2011. augusztus 3.

Oldalszám: 320 oldal