Ellen Hopkins: Perfect (Tökéletes)

Hogy akadtam rá: Ellen Hopkins fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: A Perfect egy furcsa regény, azért is, mert nem lehet konkrétan az Impulse folytatásának nevezni. Társregénynek hívják, mert az Impulse-zal párhuzamosan játszódik, viszont elspoilerezi annak a végét és csak pár nappal későbbig mutatja, hogy mi is történt az Impulse eseményei után. Tehát, a fülszöveg is spoileres az Impulse végére.

Cara Sykes ikertestvére, Conner öngyilkos akart lenni, mert a szülei olyan tökéletességet vártak el tőle, és hát, Carától is. Muszáj bejutnia a Stanfordra, mindenből ötösnek kell lennie, emellett mindenféle iskolán kívüli tevékenységben is részt kell vennie: mentorprogramok, pompon lánykodás, különféle sportok. Ezek mellett szegénynek nem sok ideje marad élni, de azért sikerül egy-két randit összehozni a fiújával, Seannal. Míg Cara aggódik Connerért, addig a szülei viszont elintézik annyival, hogy a fiú biztos csak figyelemfelkeltésből tette, amit tett, és nem nagyon foglalkoznak vele, mindenük az, hogy megőrizzék a látszatot és ezért Carának azt kell mondania, hogy szimplán baleset történt, és nem, Conner dehogy ment terápiás otthonba.

Kendra Matthienson az az igazán szép lány, és ezt tudja is magáról, hogy ő bizony nem okos, hanem csak a külseje van meg, és ezt próbálja kihasználni. Noha nem érzi magát tökéletesnek, és orr- és mellműtétre vágyik, no meg még fogyni pár kilót, addig is sorra nyeri a szépségversenyeket, amire az édesanyja 1 éves kora óta íratja be őt. Kendra nem is ismert mást, csak ezt a világot. Ő volt Conner barátnője, és bár Conner szakított vele, mégis felelősnek érzi magát azért, mert a fiú megpróbált öngyilkos lenni. Másfelől pedig annyira szerelmes Connerbe, hogy alig bírja ki nélküle. Mivel a szülei elváltak, és az édesapja alig találkozik vele, akkor is részeg, arra gondol Kendra, hogy ha tökéletes lesz, talán jobban fogják szeretni, mind a szülei, mind Conner. Ezért elhatározza, hogy nem fog enni, szinte semmit, és ha kell fogyasztó drogokhoz is nyúl.

Sean O’Connell szülei meghaltak, és a nagybátyja neveli a kistestvérével együtt. Bár az élete elég üres és színtelen, Cara jelenti az egyetlen fénysugarat az életében, és mindent megtenne azért, hogy együtt élhessenek örökkön örökké. Viszont mivel apja imádta a baseballt, profi játékos akar lenni, amit mivel lehetne elérni, mint sok-sok gyakorlással, no meg szteroidokkal.

III. Andre Kane gazdag, noha a bőrszíne miatt, mivel afroamerikai, néha még így is kap egy-két szúrós pillantást, de mégsem annyit, mintha szegénynegyedből származna. Nagyapja és apja mind-mind sokat kerestek, és neki is be kell állnia a családi üzletbe, de ő mást akar, ő táncos akar lenni, ezért titokban táncleckéket vesz, noha ki tudja, hogy az álmait elérheti-e.

A Perfect hozta azt, amit egy Ellen Hopkins regénytől elvár az ember, de most nem csak egy témát hozott be nekünk, és talán egy kicsit még jobban szólt a való életről, mint a többi regénye. Először is, a felépítése ugyanolyan, mint a Tricksé, vagyis van egy-egy vers a szereplőktől a nézőpontváltásnál, és általában mindig az előtte lévő szereplő utolsó szavai közül az egyik a másik szereplő versének a címe, így fűzi egybe a négy teljesen különálló nézőpontot. Néha látjuk ugyanazt az eseményt két szemszögből, néha időugrások vannak, és egy-egy függővég eredményét úgy tudjuk meg, hogy a másik pletykaként hallotta. Természetesen nehéz követni, nem bonyolít túl semmit Hopkins.

Van cselekmény, persze, de mégis inkább a belső tépelődésekről szól a könyv, főleg az eleje. Ez az Impulse-zal PÁRHUZAMOSAN játszódik, tehát, mi tudjuk a végén, hogy Conner meg fog halni, és egész végig ez sötét hangulatot vet a könyvre, mert látjuk, hogy igenis mennyien voltak, akik szerették Connert, hogy a szüleinek talán lett volna esélye a változásra, de csak talán, és hogy mennyire feleslegesen ölte meg magát, hiszen lettek volna, akik támogatják. Látjuk a híres-neves levelet, ami miatt Conner megölte magát, és látjuk a temetését is, ami egy igazán sírós jelenet.

Noha magában a könyvben nem sok sírós jelenet van, mert ez nem egy depresszív Hopkins regény, noha nem is vidám. Nem szól se többről, se kevesebbről, mint az életről. A négy tinédzser mind tökéletes akar lenni, mert a média és a társadalom ezt várja el tőlünk. Nem számít, mire vágyunk, mik vagyunk, csak a külső szépség, meg az iskolai- és sportteljesítmény, és a sok pénz, amit keresnünk kell.

A négy tinédzser különféle valós, aktuális problémákkal küzd, ezek közül pár: anorexia, drog- és gyógyszerfüggőség, alkoholizmus, prostitúció, nemi erőszak és nemi erőszak kapcsolatokban (mert bizony ilyen is van.) Persze ezek mellett felmerül még a homoszexualitás kérdése, milyen nehéz ezt magunknak beismerni, és azután bárki másnak, no meg, hiába elfogadott már ez, azért mégis hányan tüntetnek ellene, no meg a keresztény vallás is hogy áll ehhez a témához. Van itt afroamerikai gyűlölködő probléma, hiszen lehet, hogy már elfogadják a színes bőrűeket, néhányan még mindig tökéletesen bigottak ilyen téren.

Felmerül a sexting (ennek mi a magyar megfelelője?) problémája, ami ugye egymásról erotikus képküldés, és cseppet illegális. Felmerül a zaklatás problémája, ugye emlékszünk rá, hogy Edward Cullen is ezt csinálta, na, itt látjuk a kevésbé romantikus mintáját. És végül, de nem utolsó sorban a facebook és egyéb internetes közösségek hatását is bemutatja az életünkre, hogy mennyire teszi publikussá az ember magán dolgait és hogy ennek lehetnek következményei.

Ezek mellett, amik nem minden ember életében fordulnak elő, van még valami nagyon általános is, az egészben. A szülői szeretet fontossága, még akkor is, ha éppen újraházasodni készül az egyik fél. Hogy bár a szülők is követhetnek el hibát, talán megváltozhatnak és tényleg szeretik a gyereküket, ugyanakkor látjuk milyen is az, amikor nincs meg a kellő szeretet. Oké, hogy nem verik a gyerekeket, attól még a szeretet hiány elég lelki sebet tud ejteni.

És erről is szól ez a könyv: hogy mind szeretetre vágyunk. Bemutatja a különféle szeretetet, az igazi Nagy Ő-n át, a megszállott, elvakult, elkeseredett szeretetvágyon át, az egyoldalú szerelmig mindent. Igazi érzések ezek, és valóságosan ábrázolja őket Hopkins, egyik sem nyálas, egyik sem mű, és mind végtelenül szívszorító. Van, amikor el kell engedned, akit szeretsz, ha nem szeret viszont, és csak kihasznál téged. Van, amikor az embernek be kell látnia, hogy bármennyire is akar maga mellé valakit, jobb, ha előbb letisztázza, hogy egyedül is képes élni, mert nem jó függni a másiktól.

Van ám még itt bőven életigazság: merjünk tenni az álmainkért, merjük követni a szívünket, bármilyen nehéznek is tűnik. Szól a felnőtté válásról, hogy igenis el kell fogadnunk magunkat úgy, ahogy vagyunk, mert először is magunkat kell szeretni, hogy tudjunk másokat is.

A történetnek két szálon zárt vége van, két szálon nem. Két ember megtalálja a boldogságot, ha bár nem felhőtlen, de boldogság mindenképpen. Ketten pedig nagyon súlyos dolgokkal küzdenek, és nem biztos, hogy nyerni fognak, az olvasó csak remélheti a legjobbakat. De ez a Hopkins regény, olyan, mint az élet egy szelete, sose tudod, mit hoz a sors, nem tudhatod, mi lesz velük egy év múlva.

Bemutatja, hogy az emberek élete mennyire függ össze, és hátul van egy kis ábránk is hozzá, hogy melyik szereplő hogyan kapcsolódik kihez.

Remélném, hogy látom ezt magyarul a könyvespolcokon, mert igenis szükség van ilyen regényekre is.

Kedvenc karakter: Cara, Kendra

Ami kifejezetten tetszett: a megvalósítás, a témák

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Margaret K. McEldery

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 13.

Oldalszám: 640 oldal