Mike Vasich: Loki

Hogy akadtam rá: Loki rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Loki, akit a legtöbb asgardi isten megvet, bármit megtenne, hogy befogadják, hiszen Odin fogadott fia. Bár úgy tűnik, senki nem becsüli meg, amit tesz értük (visszaszerezte Mjölnirt Thornak, miután az óriások ellopták), mégis Odin hallgat rá, legalább ennyit magának tudhat. A vánok és az ázok csatájában megsérült falat egy halandó meg akarja javítani, és Loki pártolja ezt, hiszen biztosan nem lesz kész vele a megszabott határidőn belül, mi lehet ebben az ártalmas? Aztán szép lassan rájönnek az istenek, hogy még a nagy trükköst, Lokit is átverték, ugyanis nem szimpla halandóról van szó, és mágiával csal, és Lokin múlik, hogy ezt megakadályozza, amit az istenek fizikális bántalmazással is szorgalmaznak. Loki mindent feláldoz értük, de az ázok megvetik és megalázzák, Loki viszont sok évvel később bosszút esküszik, és semmi nem állhat útjába.

Ez az a könyv, ami magánkiadás, mégis végigolvastam. Alapjáraton nincs bajom a magánkiadással, például el szoktam kezdeni őket, de eddig nem is emlékszem, hogy találtam olyat, ami olvasható lett volna. (Ez vonatkozik magyarra és angolra egyaránt.) Vasich egyetemi tanár, ha jól néztem, tehát azért mégis elvárja az ember, hogy tudja, miről ír és tud is írni, mégis fenntartom azt, hogy látszott ezen, hogy szerkesztő nem dolgozott rajta. Nem volt élvezhetetlen, pont ellenkezőleg, mégis hiányzott belőle valami, amitől extázist okozott volna a regény.

Kezdjük a felépítésével: az elején fogad minket egy szójegyzék a műben megnevezésre kerülő istenekről, és egy darab mondat oda van bökve, hogy minek is az istene, és akkor ezek mellett a fontosabb helyek és események is listába kerültek. Ez viszont lehet, hogy ad egy apró támpontot azoknak, akik nem jártasak a germán mitológiában, de aki abszolút semmit nem tud róla, azoknak valószínű ez sem segít, mert annyira nem informatív, és a könyvben sem fejti ki ezeket, úgy veszi, hogy mi ismerünk mindent.

Mégis akadnak fejezetek között mesék, amik nem úgy történnek, ahogy a regényben, hanem ahogy a mitológiában, de se nem a próza Eddából, se nem a sima Eddából átemelés, szóval először bele is zavarodtam, hogy ezek minek, főleg, hogy egy időugrós prológus és az első fejezet közé volt beékelve az első ilyen kis történet. A baj ezzel az, hogy így előre elmeséli a következő öt fejezet történetét egy-két oldalban, így akiknek ismeretlen lenne a mitológia, azoknak sem annyira élvezetes ez a felesleges ismétlés.

Ezen segíthetett volna a szerkesztő, no meg pár mondaton, és azon, hogy valamennyire gördülékenyebb legyen a történet, mert voltak benne terjengős és felesleges jelenetek. Értem is, hogy miről akart mesélni (erről picit lejjebb írok), de valahogy úgy éreztem, mintha lógna a levegőbe a történet. Nem tudtam eldönteni, hogy mi akar lenni. Egy Gaiman-féle újramesélés, vagyis felnőtteknek szóló fantasy istenekkel? Vagy a mitológia újramesélése, úgyhogy a modern emberek is megértsék és élvezetes legyen? Ezek közül egyiknek sem felel meg, mert egy karakter rá is mutat a könyvben (!), hogy van itt nem mitológiahű dolog, például, hogy Loki Odin fogadott fia, és az, hogy megtudja, hogy igazából jégóriás és nem ász isten, az teljesen Marveles volt. (Ami nem gond, mert hát na, egy mitológiáról van szó, nem lehet végtelenféleképpen értelmezni.) Azon felül pedig Hél egész alakját teljesen újraformálja, ami szintén nem gond, de ezért nem tudtam újramesélésnek venni abban az értelemben, hogy ez csak egy útmutató a modern embereknek. Viszont nem tudtam teljesen fantasy regénynek sem venni, mert egyszerűen semmit nem magyaráz el, hogyan függnek az istenek az emberektől, csak tett rá egy félmondatos megjegyzést. Nem épít fel világot, nem magyarázza el, hogyan működnek a rúnáik és a mágiájuk, egyszerűen csak zavaros katyvasz van.

Ami még hiányzott a regényből: humor, több karakter bemutatása, kicsit úgy éreztem, hogy Odinon és Lokin kívül (és a háttérben zabáló és hülye tekintetű Thoron kívül) a többieket elhanyagolták, pedig külön-külön nézőpontot is kaptak rengetegen, még az utolsó szolgáló is. Ezen felül vannak érzelmes helyzetek, mégis szinte senkiből nem váltanak ki érzelmes reakciókat, ha még jobban ráfeküdt volna a drámai hangsúlyra Vasich, akkor hetekig bőgtem volna a sarokban, ugyanis…

Ez a könyv nem más, mint Loki tragédiája. Loki, aki itt amolyan hősként van beállítva, az, akit kirekesztenek, aki másnak érzi magát, és az asgardi istenek megvetik, pedig Loki bármit megtenne értük (és meg is tesz.) Az a fő bajuk Lokival, hogy gondolkodni mer, és nem éppen a szokásos, „hajrá, essünk neki karddal” taktikát választja, és milyen sok olvasó tud azonosulni a kirekesztett szereppel, ez a jó ebben a regényben, hogy Lokival teljesen együtt lehet érezni, és neki szurkolunk. Ugyanakkor Loki képviseli azt, hogy néha a társadalomnak, bárminek változásra van szüksége, és hogy ez milyen nehezen megy végbe, mert valahogy nehezen szabadulnak meg az emberek attól, amit a társadalom beléjük nevelt.

Loki ellenpontja Odin, aki mivel a mitológiában is feláldozta magát tudásért, itt például előre és hátra mindent lát az idősíkban, ami megnehezíti az életét. Mégis ez is felvet egy alapvető kérdést: a Sors vs. szabadakaratot. Odin látja, hogy vége lesz a világnak, hogy mi indítja el, hogy meghal a fia, de mivel szentül hisz benne, hogy ennek meg kell történnie, ezért ő rendezi ezt így, amitől speciel én megutáltam Odint, hiszen Lokit is ő indítja el a sötét útján, az ő bábja, hiába próbál kitörni ebből a körből, nem tehet semmit a mindent tudó isten ellen. És ettől nekem kicsit eszembe jutott a Gaiman-féle Lucifer alakja, aki Isten ellen küzdött, hiszen ha Isten mindent tudó, mindenható, hogyan is lehetne megszökni előle? Hogyan lehet tudni, hogy amit teszünk az elkerülhetetlen, mert valami istenség úgy akarta, vagy tényleg a saját döntésünk és lázadás?

Végig az a kérdés járhat az olvasó fejében: Vajon Odin, ha nem lett volna ennyire megszállott, akkor fennmaradhatott volna a béke? Miért kellett ennek így végződnie? Miért nem ölelte meg Lokit valaki? (:D)

A végén még akadt olyan dolog, amit nagyon hiányoltam: oké, hogy elmagyarázza, mi is a Ragnarök, hogyan is játszódik le (itt is vannak nagyobb módosítások a mitológiával szemben), mégis ez egy jövőbeli esemény. Nagyon kellett volna ide, hogy az emberek hogyan is állnak az istenekhez, még ha nem is konkrétan ad meg egy évszámot, hogy mikor lesz a világnak vége. Főleg, hogy alig a könyv egy negyedét teszi ki a „nagy csata,” sőt, inkább az előkészületek, mint maga a tényleges harc, így a végére nekem nagyon összecsapottnak tűnt.

De attól még érdekes feldolgozása ez a mitológiának és jó kérdéseket feszeget, noha a fentebb említett hiányosságok miatt nem éppen tökéletes regény, és persze bele lehet kötni. Azért ajánlom minden Loki rajongónak, nem csak a Marveleseknek. Akad itt egy pár véres csata, de az egész könyv mégsem akció-kaland regény, hanem egy sötét hangulatú, családi tragédia.

Kedvenc karakter: Loki, Sigyn, Hél

Ami kifejezetten tetszett: a mitológia, LOKI

Ami nem tetszett: a humor és az érzelmek hiánya, összecsapott a vége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: CreateSpace (vagyis magánkiadás)

Kiadás dátuma: 2011. február 2.

Oldalszám: 360 oldal