Hogy akadtam rá: Simon Pulse-os könyveket kerestem, és láttam xoxo_abby-nél molyon.Úgy általában az egészről: Abby kénytelen megtenni azt, ami bármelyik embernek iszonyatosan nehéz, eltemetni egy számára fontos embert, jelen esetben a barátnőjét. Ám Álmosvölgy kárpótolja a lányt a veszteségéért, mikor felbukkan a temetésen és majd később a megemlékezésen egy rejtélyes, szőke fiú, Caspian.
Nos először is tisztázzuk, hogy ez a könyv minden, csak nem fantasy regény, sőt még a regény szóban is kételkedem. Hogy miért? A fülszöveg olvasása nélkül indultam neki izgatottan a könyvnek, de közben, mikor 300 oldalon nem történt semmi, kénytelen voltam megnézni a fülszöveget, ahol ígértek nekem gyászt, nyomozást és rejtélyeket meg romantikát. Ebből semmi nincs benne, ugyanis a főhős csak eszik, alszik, iskolába jár, vásárol, és főz. Ezen kívül gyakran sétál és sír és rémeket álmodik. Azon lepődtem meg őszintén, hogy a fogalmazás nem rossz, az ötlet, amit akarna, nem rossz, ha meg is történne. DE NEM! Egyszerűen az első kötetben (mert ez egy trilógia első része), azt érte el, hogy bemutatta a főhős milyen sampont használ meg hogy miket eszik. Az egész sztori az 530. oldalon indulna el, akkor látjuk az első KONFLIKTUST (még csak nem is a tetőpontot), és így olyan érzése támad az olvasónak, hogy 544 oldalon megvolt egy történet első fejezete. Ez nem más, mint egy túlontúl hosszú és unalmas prológus egy nagyobb sztorihoz, ez nem egy lassú első része egy trilógiának, ez egy borzalmas szakácskönyv, hobbikönyvvel keresztezve (a főhős oldalakon át képes parfümöt készíteni, ÉS ENNEK SEMMI KÖZE A CSELEKMÉNYHEZ, AMI NINCS IS!) És ezt nem értettem, hogyan képzelték, a főhős NÉGY OLDALON keresztül eszik egy muffint, tíz oldalon keresztül vásárol, az ominózus borítón lévő nyakláncot szintén négy oldalon keresztül írják le.
A fogalmazás szép lenne, egy csomó jelenetet iszonyatosan szépen elénk tár Verday. Főleg, mivel a gyászolás témáját feszegeti, ezért tudtam egyáltalán olvasni, viszont ezt is megdönti és nem lesz hihető az egész. Persze, a főhős állandóan visszaemlékszik a barátnőjére Kristenre, ami szép is lenne, és szomorú is, ha a következő percben nem jelenne meg Caspian és vele együtt Abby ribanc viselkedése. Ugyanis Verday nem találja el a tinik nyelvét, se nem hozzáállását a randizáshoz, hanem valami csak a fejében létező szövegeket és helyzeteket teremt erőltetett szlenggel. Szép gyászolós leírás közben feltűnnek ilyen szavak, hogy „totálba undi,” „leporoltam a seggemet” és „uramisten-de-csudi-szép.”
Aztán ott vannak a fejezet címek, amik SZÓ SZERINT vannak kivéve az adott fejezet szövegéből, és ha feltűnik az a szóösszetétel, akkor rájövünk, hogy megint nincs itt semmiféle csattanó. Példának okáért a „Tiszteletbeli tag” című fejezetnél én azt hittem, hogy előkerül a fantasy téma, hogy valami titkos démonvadász csoportról szól, erre kiderül, hogy csak a báltervező szövetség tiszteletbeli tagjának kell lennie a főhősnek, amit nem akar, de az anyja rákényszeríti. Majd, amikor a főhős unatkozik Hálaadáskor az egyik rokonánál rendbe teszi az irodáját (erre majdnem egy egész fejezetet szán az író, kb. 8-10 oldalt, igen, a takarításnak), és később felhívja a főhőst az említett rokon, akkor a fejezet címe („Munkaajánlat”) eleve lerombolja azt a hat oldalas feszültséget (ha-ha), amit a főhős érez, hogy jajj most megbüntetik, mert rendet rakott.
És ettől nem lesz fantasy könyv, mivel az egész fantasy téma ki van hagyva. A főhős VÉLETLENÜL tudja meg, hogy létezik természetfeletti ezt is az említett 530. oldalon, majd az epilógusban eldönti, hogy nem létezik természetfeletti. Azért merem ezt lelőni, mert ez nem spoiler, mert egyszerűen nincs mit itt spoilerezni.
A romantika felépítése nagyon hihetetlen, jön az ismételten megszokott mondat az Alkonyatból, hogy mikor a főhős harmadjára látja a pasit a könyvtárban, már tudja, hogy belészeret, onnantól kezdve meg él-hal érte, és bármit megtenne, amit a pasi mond, pedig kb. igazán semmit nem is tudunk meg Caspianról, és nem csak mert rejtélyes, hanem mert semmilyen karakter nincs kidolgozva, és vonzalom a két szereplő között nem is létezik. Ezért a romantika részét nem lehet komolyan venni, és az ember nem is bánná, ha nem jönnének össze.
Emellett előtűnik az, hogy Verday mintha inkább nagyon-nagyon bele lett volna kényszerítve a tini témába, mert érzem, hogy képes lenne KOMOLY könyvet írni, ha felnőtt szereplőkkel dolgozna. Annyira nem mert komoly karaktereket írni (pedig, akinek ennyi halálban volt része, az megkomolyodik, még ha 16 éves akkor is), hogy ezzel rontotta el a karakterizálás részét. Nem hiszem, hogy miután meghalt a barátnője valakinek, az egyetlen barátnője, akkor másnap azon gondolkozik, hogy milyen szoknyát vegyen fel, mert találkozik álmai pasijával. Mellesleg pedig kedves Verday, a 16 éveseknek nem csak az iskola jelenti az egyetlen problémát az életben, meg hogy a szülőkkel „lógni ciki dolog.” Ez túlságosan 10-13 éves felfogás, és ezért lesz nagyon elrontott a könyv.
Nem mellesleg a fülszöveg ígéri nekünk, hogy Kristennek, a halott barátnőnek titkos élete volt, ami lehet, hogy a halálához vezetett. Ha azt hiszed, hogy ez fantasy elem, innen közlöm, hogy nem, és ez az egész szál ÖT OLDALBAN le van rendezve. Rájön a főhős, hogy ez egyáltalán nem fontos, inkább süt még sütit. Így az egyetlen cselekménynek tűnő szálát is megöli Verday.
Nagyot csalódtam a könyvben, mert arra számítottam, hogy egy dark fantasy, nem happy enddel, mert ebből a kategóriából választottam. Ehelyett egy unalmas szakácskönyvet kaptam, ami az Álmosvölgy legendáját próbálná feldolgozni. Gyakorlatilag ahhoz semmi köze, csak minden fejezet elején oda nem illő idézetek vannak az Álmosvölgy Legendája című könyvből. Fel nem tudom fogni, hogy lehetett ilyen könyvet kiadni, és remélem, sosem látom magyarul. Azért kap két csillagot, mert nincs happy end.
Kedvenc karakter: -
Ami kifejezetten tetszett: -
Ami nem tetszett: HOGY NEM TÖRTÉNIK AZ ÉGVILÁGON SEMMI!
A történet: 2/5 pontból
A karakterek: 1/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: Simon Pulse
Kiadás dátuma: 2009. szeptember 1.
Oldalszám: 544 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése