Lauren DeStefano: Wither (Hervadás)

Hogy akadtam rá: Ivett és Kelly is ajánlották.

Úgy általában az egészről: A harmadik világháború után, mikor már csak egyetlen egy kontinens maradt az emberek a tudománynak köszönhetően megszabadultak minden betegségtől. Ez még az első generációnak jó is volt, se rák, se semmi, csak akkor jöttek rá, hogy valami mégsem sikerült teljesen jól, mikor minden gyerek 20-25 éves korában meghalt. Valami miatt egy új vírus ütötte fel a fejét, így a nők 20 évesen, a férfiak 25 évesen meghalnak, az első generáció csak az, akik 50 év körüliek és elkeseredetten keresik az ellenszert. Míg egyesek (a természetpártiak) azt hangoztatják, hogy vége a világnak és megérdemeljük, hogy kihaljunk, addig még sokan hisznek abban, hogy hamar megtalálják az ellenszert, hiába már évtizedek teltek el és generációk haltak meg rohamosan. A kutatáshoz persze még több alany kell, és a túlélés miatt is, már teljesen normális a világban a poligám házasság.

Főhősünk Rhine is úgy jár, mint sok lány az ő korában, a Gyűjtők elrabolják, akik abból élnek, hogy lányokat adnak el jobb esetben menyasszonynak, rossz esetben pedig prostituáltnak. Akikre pedig nem akad vevő, azokat egyszerűen megölik. Rhine-nak van akkora szerencséje, hogy bekerül egy igen gazdag háztartáshoz két sorstársával együtt. Ám Rhine nem nyugszik, mindenáron meg akar szökni, még ha egy ideig tettetnie is kell, hogy élvezi a gazdagságot, és talán segítőtársat is talál Gabriel, az egyik szolgáló személyében.

Disztópiás regény, tehát ebből adódik, hogy az alaphangulat eléggé komor, és nem valami vidám, romantikus sztoriról van szó. Megint egy újabb fajta jövőképpel találtam magam szemben, és azt kell, hogy mondjam DeStefano kitett magáért, tetszett, hogy teljesen jól megmagyarázta miért is kezdtek genetikai módosításba, és hogy annyira mégsem tette távolivá ezt a jövőt, mert az első generáció világát még fel tudjuk idézni, hiszen mi is abban élünk. Ezzel borzaszt el minket, hogy akármikor eljuthatunk mi is erre a szintre, nem olyan teljesen idegen és hihetetlen, mint a többi disztópiás csavar, amit eddig olvastam, és pontosan ettől lesz olyan szívbemarkoló az egész.

Különösen jó, ahogyan a régi világra visszaemlékeznek a szereplők, pl. a földrajzra, mikor még több nyelv volt, több ország, amíg még voltak jégtakarók a Földön, amikor még nem kellett egy sorozatban mindig cserélgetni a színészeket (hiszen ebben a világban alig élik túl az évadokat a színészek, szó szerint kihalnak a műsorból). És ettől is csak még valószerűbb lesz az egész, elhiteti velünk, hogy igen, ez a világ létezik.

Ebben a disztópiás regényben nincs nagy államvezető, akit le kell győzni, vagy akinek meg kell dönteni a hatalmát, hogy jó legyen a népnek, és ezért lesz annyira sötét hangulatú és depresszív az egész. Igen, persze, van itt „főgonosz,” Vaughn Házmester, aki elkeseredetten keresi az ellenszert, hogy megmentse a fiát. No de pont ő, Vaughn kérte, hogy a fia haldokló feleségét, Rose-t helyettesítsék három új lánnyal, így végül is a lányok szabadságát ő vette le, és a kutatási módszerei sem éppen etikusak. De itt jön a kérdés, hogy meddig menne el az ember, ha a szerettei élete múlik valamin?

Az egész történet a halál körül forog, és bár nem éppen burkoltan tárja elénk, hogy mivel akar foglalkozni, attól még nem szájbarágós. Árad a kötetből ez az elkeseredettség, amit talán azok érezhetnek, akik halálos betegek és tudják, hogy fiatalon meghalnak, erre építi az egészet DeStefano. Érdemes-e ilyenkor élni? Hogy lehetünk boldogak, ha tudjuk, hogy 20 évesen meghalunk? Milyen hatással lenne ez az emberre? (Lásd itt hamar házasodnak és szülnek.)

Emellett nagyon szépen foglalkozik a disztópiás regények főelemével, ami ugye az emberi szabadság. Itt nagyon társadalomkritika nincs, hiszen oké, vannak szegények, meg gazdagok, meg nincstelenek, de mégsem vágja a szemünkbe annyira, hogy mi tettük ezt a Földdel, mégsem mutat rá annyira a társadalom hibáira. De ehelyett jön be a szabadság kérdése, hiszen például a főhős egyik nővér felesége világ életében árva volt, és belecsöppen ebbe a gazdag világi életbe, ahol mindent megkap, úszómedencét, finom kajákat, jó pasit, csak ki nem mehet a telekről, ami hát végül is mit számít, ha több hektárnyi? A főhős is sokat küszködik ezzel, hiszen nem verik, nem éheztetik, mindent megkap és még kedves is vele, ŐSZINTÉN kedvesek, ilyenkor pedig könnyű elfelejtkezni arról az apróságról, hogy mégsem szabad. Ezzel hihetetlenül játszik DeStefano, hogy míg az elején, a kijelölt férjüket, Lindent a főhős és az egyik nővér felesége teljes szívből utálta, rájönnek, hogy Linden nem az, akinek hitték, és tényleg kedveli őket. Ugyanakkor van még pár ilyen karakter a történetben, akik teljesen abban a naiv hitben élnek, hogy ők szabadok, csak azért, mert nem emlékeznek másra, mint ebben a kúriában való életre, ahol minden kényelmes és a hologramok mindenért kárpótolják őket. És ez is annyira jól le van írva a könyvben, kellően modern a történet, látszik, hogy a jövőben játszódik tényleg, és még ezzel is rátesz egy lapáttal DeStefano. Hogy mennyire valós élmény az, hogy egy hologram vetítette medencében úszik vagy az igazi óceánban? Az illúziók mennyire pótolják a valóságot? Legyen szó akár olyan illúziókról, amit saját magunk becsapása miatt építünk magunk köré.

A szereplők szerethetőek és kidolgozottak, a főhőst és a három feleséget (kit hamarabb, kit később) abszolút a szívembe zártam, és még Lindent is, és még a főgonoszként pózoló Vaughnt is meg lehet érteni.

Az egyetlen bajom a végével van. A könyv olvastatja magát, nem lehet letenni, ez tény és való. Nem számítottam nagy háborús lázadásra, nem kell félre érteni, de annyira egyszerűen oldja meg DeStefano, hogy elmarad a végéről az a bumm, az a katarzis, amit elvártam volna. Persze ezért kompenzál sok-sok-sok szívszorító jelenettel, amin élvezetesen lehet sírni. A vége pedig teljesen zárt, egyetlen egy szálat hagy a levegőben lógni, amit én akár el is tudnék így fogadni, de mivel trilógia, várom a következő részt.




Kedvenc karakter: Jenna

Ami kifejezetten tetszett: a világ ábrázolása, az érzelmek

Ami nem tetszett: a vége túl egyszerű

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon & Schuster Children's Publishing

Kiadás dátuma: 2011. március 22.

Oldalszám: 368 oldal