Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: Made to be Broken - Arra szánták, hogy megtörjön


Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong Darkest Powers sorozata nagyon tetszett. Gondoltam, elolvasok tőle még valamit, de a másik sorozata iszonyat hosszú. :D

Úgy általában az egészről: És megérkezett a Nadia Stafford sorozat második, elvileg befejező része. A történet ott kezdődik, hogy Nadia épp dolgozik... Quinnel. Jackkel meg hónapok óta nem beszélt. Majd Evelyn hívja, hogy Jack bajban van, eltörte a bokáját, és kéne neki egy hely, ahol meghúzódhat, és gondolta, hogy Nadia szállója pont jó lenne. Nadia egy kis noszogatás után belemegy. Szóval Jack, mint unokatestvér (azt hiszem) megszáll nála. Imádom Jack karakterét, azt a bőbeszédűséget. :D Jókat lehet rajta mosolyogni. Eközben Nadia egyik tizenéves alkalmazottja eltűnik, ő pedig keresni kezdi. Gyanús, hogy az anya nem aggódik, egyből el akarja adni a házát, stb.

Jack persze besegít a nyomozásba, és Quinn is előtűnik. Ez a nyomozás nekem pörgősebbnek tűnt, mint az első részben, ez jó volt. Bár Nadia elég megszállottja lesz az ügynek, hiszen unokatestvérét megerőszakolták és megölték, mellesleg ennek ő szemtanúja is volt kiskorában. És arra gyanakszanak először, hogy a lányt egy ilyen ember csalta el. Végül persze egészen más lesz az indíték, tele van fordulatokkal a történet, apró romantikával, semmi nagy érzelem. Jacket még mindig imádtam, főleg a "fucking tulips" résznél.

A legnagyobb gond az egészben, hogy nincs vége. Egyik csávóval sem jön össze, lelőttem a poént. Evelynnek sem válaszol, teljesen nyitott az egész. Kelley Armstrong, írj nekünk még részeket, vagy egy befejező részt, könyörgöm!

Kedvenc karakter: Jack

Ami kifejezetten tetszett: ismét csak a romantika, a szereplők

Ami nem tetszett: Nincs rendes vége, pedig elvileg ez az utolsó része a sorozatnak

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik