Hogy akadtam rá: Egy szó: Warcraft. :DÚgy általában az egészről: A dalarani nagy mágus tanács, a Kirin Tor több problémával is küzd. Először is a fekete sárkány, Halálszárny, talán életben van, és ez akár az egész emberiség pusztulását és jelentheti, emellett az emberi királyságok egyike elárulta a Szövetséget, ezért Alterac most felosztásra váró terület. A legkisebb gondjuk talán az, hogy a Horda orkjai elfogták a Sárkánykirálynőt, és arra használják, hogy a sárkányokat is bevessék a háborúban fegyverként. Végül a tanács úgy dönt, Krasus, a rejtélyes mágus nem kis unszolására, hogy küldjék el Rhonint, a számkivetett mágust, hogy derítse fel Khaz Modan területét, ahol a királynőt fogva tartják. Rhonin persze vállalja a küldetést, mivel tisztára akarja mosni nevét, ugyanis előző küldetései egyikén az összes társa odaveszett, amiért magát hibáztatja. Hogy Rhonin persze ne legyen egyedül, hozzácsapják Vereesa-t, a tünde harcos nőt. Ám persze egy ilyen nagy küldetést egyedül nem lehet teljesíteni, találkoznak Lordearon Ezüst Kéz Lovagrendjével és még griffen repülő törpékkel is.
Először is, tudom, hogy a magyar könyvben magyarosított nevek vannak, de nem fogom azt használni. Mivel ki sem adták az összes könyvet itthon, másfelől meg borzongok a magyarosított nevektől.
A történet öt pontos, mert bár persze klisés fantasy, mégiscsak elérte, amire ez a kötet tervezve lett: azaz kikapcsol, ad nekünk pár óra örömöt, kalandozást Azeroth világában. Kezdjük azokkal az apróbb hibákkal, amit mégis megjegyeznék. Egyfelől a klisék… főleg az irritált, hogy Vereesa olyan szép (persze, hogy a nemes tündék szépek értem én), hogy minden, értsd minden férfi szereplő ezt megjegyzi, hogy ő még a fajtájánál is szebb/gyönyörűbb, nem mellesleg hiába forró fejű, attól még tökéletes harcos. Akkor ott volt az a gyenge romantikus szál, amit bőven ki lehetett volna hagyni, ahogy se Rhonin, se Vereesa nem érti, hogy miért akar a másikra vigyázni, hiszen olyan ellenszenves a másik.
Ezek mellett az apró botlások mellett viszont marad nekünk egy nagyon is élvezetes kis kalandozós történet. Mindenki tudja, hogy én javarészt utálom a középkori fantasyt, de valahogy a Warcraft világa lekötött, és jó volt látni az ismerős helyeket (Dalaran, Khaz Modan, Northrend) a főhősök szemével. Amiért piros pontot érdemel az író, hogy több szálon fut a cselekmény, még a főgonoszt is látjuk, és még így is megoldja, hogy érdekes és izgalmas legyen a dolog. Ha mi kitalálunk valamit, ami csavar lenne, akkor az abban a percben leesik a szereplőknek is, vagy ha nem, akkor az olvasót nem akarja becsapni az író, hanem azzal a plusz információval még nagyobb feszültséget kelt. Ezek mellett még Vareesa szarkasztikus humora és Felstad, a törpe beszólásai is feldobták az egészet.
A karakterek részletesen kidolgozottak, és mindegyik tényleg emberi. Halálszárny, a mi kedves kis főgonoszunk bevonult az újabb szívszerelmeim közé, mert egyszerűen annyira jó karakter. Bár én utálom a Szövetséget (szívbeli Hordás vagyok), és fájdalmas volt mindig látni, hogy „jajj az orkok úgy is meghalnak,” vagy „a Horda ilyen vagy olyan hülye,” attól még Knaak magával tudott rántani és átéreztem a törpök vagy akár a tündék helyzetét. Viszont a főhős, Rhonin volt számomra a legkidolgozatlanabb, kicsit esetlen hős, persze, aki senkinek a segítsége nélkül nem menne semmire, de ezen kívül, meg hogy néha olyan sötét volt, mint a vakablak, meg hogy mennyire sajnálja a véletlen meghalt társait nem sok karakter kidolgozás jutott neki.
Bár az elején nagyon töménynek találtam az összes ember király leírását, és hirtelen azt sem tudtam, ki merre, hol lakik, azért pár fejezetet után már bele lehetett rázkódni, és szerintem olyan is érti, aki nem jártas a Warcraft világában (mintha én annyira az lennék.) Amiért nagyon dicsérem az írót, hogy sikerült elhitetnie velem, hogy ez a világ tényleg létezik. Nem csak odahányta-vetette a szavakat, mint például ahogy sok fanfiction szerű könyv (amikor egy sorozathoz, játékhoz, bármihez írnak regényeket), hanem igenis elhitette velünk, hogy dúl a háború, és bár a Szövetségben összefogtak a törpék, a tündék és az emberek, mégis látszódnak a kulturális különbségek és a feszültséget is érezni lehet köztük. Ugyanez vonatkozik a kasztokra is, hogy pl. a mágusokról alkotott véleményt (hiszen minden mágus fekete mágiát használ) milyen jól ábrázolta.
Kikapcsolódásnak teljesen tökéletes könyv, és jó volt látni a Warcraft világ múltjának egy szeletét. Valószínű, hogy tovább olvasom a köteteket, beleértve a képregényeket és a mangákat is, úgyhogy rettegjetek blogolvasók! :D
Kedvenc karakter: Halálszárny
Ami kifejezetten tetszett: A fajok közötti viszonyok bemutatása
Ami nem tetszett: Vereesa a tökéletes Mary-Sue
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Pocket Books
Kiadás dátuma: 2001. február
Oldalszám: 384 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése