Sorozat: Az Alice Csodaországban 1. része.
Úgy általában az egészről: Alice követ egy fura fehér nyulat egy unalmas napon, le az
üregén keresztül, egészen egy különös világba, ahol az ételek és italok
lekicsinyítik vagy éppen óriás méretűre nagyítják őt, és ahol az állatok
beszélnek.
Szerintem senkinek nem kell bemutatni az Alice Csodaországbant, noha jómagam
eddig sem a könyvet, sem a Disney mesét nem ismertem (a mesét továbbra sem, és
valahogy nem is szeretném), mindenhol csak a feldolgozásaival találkoztam,
ezért az ikonikus dolgokat már ismertem: macska, fehér nyúl, össze-vissza méret
változás, Őrült Kalapos, Szívkirálynő és a többiek. Azt hittem, ez is olyan
klasszikus mese lesz, amit teljesen tudok élvezni, és valami teljesen mást
kaptam.
Az Alice
Csodaországban persze egy kis, könnyed mese gyerekeknek, de mégis több
annál, annyi rétege van, hiszen nem hiába lehet annyit elemezni, és ki tudja,
hogy mi igaz belőle. A könyv a nonszensz irodalom képviselője, aminek két
fajtája van: az egyik, amelyiknek nincs értelme, általában gyerekversek, a
másik pedig, ahol abszurd elemekkel tűzdelik tele a történetet és sajátos
logikája van. Ennek a kettőnek a kereszteződéséből született az Alice, és be
kell vallanom, hogy engem, mint egy logikához nagyon ragaszkodó és mindenhol
értelmet kereső olvasót először megzavart, elég nehezen engedtem el a
racionalitást kereső énemet, amit miután megtettem, kellemesen magával ragadott
a történet. Ezt annak is fel lehet írni, hogy életemben nem olvastam még
abszurd, nonszensz dolgot.
A történetben a logika, a
matematikai elemek, szóviccek és az értelem keresése átívelő motívumok, ami
nagy valószínűséggel inkább a felnőtteket fogja lekötni olvasás közben. Előkerül
a határérték fogalma, amikor Alice azon töpreng, hogy vajon meddig tud
összemenni, Carroll előhozza a nem tízes alapú számrendszereket, mikor Alice
nekiáll számolni, de mindig valami furcsán más érték kap eredményül, az Őrült
Kalapos teadélutánján pedig a matematikai logika kerül terítékre, amikor a
karakterek Alice mondatait boncolgatják, és a macska és a vigyora közötti
kapcsolat is ide tartozik.
Sokszor felbukkan a történetben,
hogy a szereplők is keresnek értelmet, ahogy az olvasó is teheti a történetben,
és nagyon sokszor úgy tűnik, hogy Carroll is azt sugallja, hogy igazából nem
mindenhol kell keresni mélyebb értelmet, hiába ez az emberiség egyik alap vágya.
A királynő krokett játszmája kitűnő példája annak, hogy milyen is maga a
történet, ugyanis hiába vannak szabályok, minden össze-vissza és első ránézésre
értelmetlen: mindenki egyszerre üti a labdát, amik élő, mászkáló sünök, mozgó,
élő flamingókkal ütő helyett és ide-oda menetelő kártyalap katonákkal kapuk
helyett. A Hercegnő is váltig állítja, hogy minden történetnek van
mondanivalója, amit Alice megkérdőjelez, mondván, lehet, hogy valahol
felesleges üzenetet és értelmet keresni. Ez szintén előjön a könyv legvégén,
mikor a Király próbál elemezni egy bizonyítékként felmutatott verset, aminek
leginkább semmi értelme sincs. (Ahogy a legtöbb versnek sincs a könyvben, a
javarésze csak paródiák.)
A szóviccekre épül a legtöbb humor
és ez is egyfajta eszköz az egész realitás torzításának és a sajátos logika
bevezetésének, nekem mégis néhol inkább fájdalmas volt, és azt hiszem, ezért
sem az én könyvem ez. Amúgy nem is tudom elképzelni, hogy lehetett ezeket
visszaadni magyarul.
De bár Carroll és a szereplők úgy
tűnik, intenek minket attól, hogy elemezzük a könyvet, ahogy a Griffmadás is
mondja "A magyarázatok hosszúak és unalmasak," mégis fel lehet lelni
benne érdekes motívumokat. Alice sokszor megkérdőjelezi önmagát, először amikor
megérkezik Csodaországba megkérdőjelezi, hogy vajon saját maga-e, és nem tudja,
hogy kicserélték-e másra. Később a Hernyóval folytatott beszélgetése során is
mondja, hogy ő nem olyan, mint amilyen volt, és nem bírja a sokszori változást,
amin Csodaországban átesik. És bár történet szerint ez csak a méretbeli
különbségekre értendő, egyszer mégis gondolkozik rajta, hogy ha nem nő
nagyobbra, akkor nem is öregedik meg, viszont akkor örökké járhatna iskolába,
így az Alice Csodaországban egy
kicsit szól a felnövésről is, és hogy mennyire furcsa és váratlan élmény is tud
ez lenni. (Ehhez hozzáadhatjuk még, hogy Lewis Carroll is hírhedten inkább
fiatalkorú gyerekekkel jött ki igazán, mint felnőttekkel, és hasonlóan, mint J.
M. Barrie, őt is érik pedofil vádak, amit fokoz, hogy szeretett akt képeket
készíteni gyerekekről. Amit persze, lehet fogni az akkori művészeti irányzatra,
de azért mégis elég kellemetlen belegondolni, hogy Alice valós személy volt, és
Carroll és Alice közötti viszonyról különböző pletykák is szárnyra kaptak, bár
ennek valóságtartalmát mindenkinek magának kell eldönteni.)
Ugyanakkor a történetbe bele lehet
látni egy kis politikai szatírát is, ugyanis mind a Király és a Királynő elég
rémes karakternek van ábrázolva, a Király inkább papucs alkat, a Királynő pedig
ésszerűtlen és erőszakos, nem ismeri a saját népét. Carroll pedig az
igazságszolgáltatást is kifigurázza, amikor mindenféle bizonyíték nélkül előbb
elítélnék a vádlottat, minthogy az esküdtszék döntsön.
A könyvben előtűnik még az erőszakosság
is, amit leginkább a Hercegnő és a Szívkirálynő képvisel − egyik a
gyermekbántalmazással, noha Carroll megjegyzi, hogy a gyerek semmit nem érez
belőle, másik az állandó lefejezésekkel. Az Alice-t körülvevő állatokat is
folyton rettegésben tartja, hogy vadásznak rájuk, és ezen Alice sem segít,
amikor állandóan felhozza a macskáját, hogy hogyan öli meg a különböző állatokat.
(Noha Alice elvileg udvarias lenne, mégis sokszor intik a szereplők arra, hogy
uralkodjon magán és több szereplőnek is elég kontrollálhatatlan kitörései
vannak.)
Ami még egy vitatott téma a
könyvvel kapcsolatban, hogy vajon Carrollnak volt-e valamilyen étkezési zavara
- egyesek váltig állítják, hogy igen -, ugyanis az evés, ivás és ez hogyan
uralja a testet, illetve a fogyasztási vágyat hogyan uralja Alice elég központi
motívum. (Ami engem, ha logikusan néznénk a történetet, nagyon zavart, hogy
Alice jéé, bármit talál, azt megissza.)
Az Alice Csodaországban egy elég fura könyv, amit akár lehet egy
teljesen elvont, szórakoztató mesének is olvasni, de azok is élvezhetik, akik
szeretik a logikai és szóvicceket, fejtörőket, vagy a nonszensz történeteket.
Aki viszont valami reális történetet vár ettől a mesétől, az elég nagyot
csalódhat. Ugyanakkor nem véletlen maradt fent klasszikusként ez a történet, ha
mást nem, megmozgatja az agytekervényeket.
Kedvenc karakter: Őrült Kalapos, Kőr Bubi, Szívkirálynő
Ami kifejezetten tetszett: az első nonszensz regény, amit olvastam
Ami nem tetszett: Alice néha irritáló, néhány szóvicc fájdalmas
A történet: 4/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 6/5 pontból
Kiadó: Puffin
Kiadás dátuma: 2014. március 6. (eredeti: 1865. november 26.)
Oldalszám: 160 oldal
Honnan: saját, papírpéldány, szülinapi ajándék
Megjegyzések
Megjegyzés küldése