Ugrás a fő tartalomra

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, ideje bepótolni, hogy eddig nem olvastam.

Sorozat: Az Alice Csodaországban 1. része.

Úgy általában az egészről: Alice követ egy fura fehér nyulat egy unalmas napon, le az üregén keresztül, egészen egy különös világba, ahol az ételek és italok lekicsinyítik vagy éppen óriás méretűre nagyítják őt, és ahol az állatok beszélnek.

Szerintem senkinek nem kell bemutatni az Alice Csodaországbant, noha jómagam eddig sem a könyvet, sem a Disney mesét nem ismertem (a mesét továbbra sem, és valahogy nem is szeretném), mindenhol csak a feldolgozásaival találkoztam, ezért az ikonikus dolgokat már ismertem: macska, fehér nyúl, össze-vissza méret változás, Őrült Kalapos, Szívkirálynő és a többiek. Azt hittem, ez is olyan klasszikus mese lesz, amit teljesen tudok élvezni, és valami teljesen mást kaptam.

Az Alice Csodaországban persze egy kis, könnyed mese gyerekeknek, de mégis több annál, annyi rétege van, hiszen nem hiába lehet annyit elemezni, és ki tudja, hogy mi igaz belőle. A könyv a nonszensz irodalom képviselője, aminek két fajtája van: az egyik, amelyiknek nincs értelme, általában gyerekversek, a másik pedig, ahol abszurd elemekkel tűzdelik tele a történetet és sajátos logikája van. Ennek a kettőnek a kereszteződéséből született az Alice, és be kell vallanom, hogy engem, mint egy logikához nagyon ragaszkodó és mindenhol értelmet kereső olvasót először megzavart, elég nehezen engedtem el a racionalitást kereső énemet, amit miután megtettem, kellemesen magával ragadott a történet. Ezt annak is fel lehet írni, hogy életemben nem olvastam még abszurd, nonszensz dolgot.

A történetben a logika, a matematikai elemek, szóviccek és az értelem keresése átívelő motívumok, ami nagy valószínűséggel inkább a felnőtteket fogja lekötni olvasás közben. Előkerül a határérték fogalma, amikor Alice azon töpreng, hogy vajon meddig tud összemenni, Carroll előhozza a nem tízes alapú számrendszereket, mikor Alice nekiáll számolni, de mindig valami furcsán más érték kap eredményül, az Őrült Kalapos teadélutánján pedig a matematikai logika kerül terítékre, amikor a karakterek Alice mondatait boncolgatják, és a macska és a vigyora közötti kapcsolat is ide tartozik.

Sokszor felbukkan a történetben, hogy a szereplők is keresnek értelmet, ahogy az olvasó is teheti a történetben, és nagyon sokszor úgy tűnik, hogy Carroll is azt sugallja, hogy igazából nem mindenhol kell keresni mélyebb értelmet, hiába ez az emberiség egyik alap vágya. A királynő krokett játszmája kitűnő példája annak, hogy milyen is maga a történet, ugyanis hiába vannak szabályok, minden össze-vissza és első ránézésre értelmetlen: mindenki egyszerre üti a labdát, amik élő, mászkáló sünök, mozgó, élő flamingókkal ütő helyett és ide-oda menetelő kártyalap katonákkal kapuk helyett. A Hercegnő is váltig állítja, hogy minden történetnek van mondanivalója, amit Alice megkérdőjelez, mondván, lehet, hogy valahol felesleges üzenetet és értelmet keresni. Ez szintén előjön a könyv legvégén, mikor a Király próbál elemezni egy bizonyítékként felmutatott verset, aminek leginkább semmi értelme sincs. (Ahogy a legtöbb versnek sincs a könyvben, a javarésze csak paródiák.)

A szóviccekre épül a legtöbb humor és ez is egyfajta eszköz az egész realitás torzításának és a sajátos logika bevezetésének, nekem mégis néhol inkább fájdalmas volt, és azt hiszem, ezért sem az én könyvem ez. Amúgy nem is tudom elképzelni, hogy lehetett ezeket visszaadni magyarul.

De bár Carroll és a szereplők úgy tűnik, intenek minket attól, hogy elemezzük a könyvet, ahogy a Griffmadás is mondja "A magyarázatok hosszúak és unalmasak," mégis fel lehet lelni benne érdekes motívumokat. Alice sokszor megkérdőjelezi önmagát, először amikor megérkezik Csodaországba megkérdőjelezi, hogy vajon saját maga-e, és nem tudja, hogy kicserélték-e másra. Később a Hernyóval folytatott beszélgetése során is mondja, hogy ő nem olyan, mint amilyen volt, és nem bírja a sokszori változást, amin Csodaországban átesik. És bár történet szerint ez csak a méretbeli különbségekre értendő, egyszer mégis gondolkozik rajta, hogy ha nem nő nagyobbra, akkor nem is öregedik meg, viszont akkor örökké járhatna iskolába, így az Alice Csodaországban egy kicsit szól a felnövésről is, és hogy mennyire furcsa és váratlan élmény is tud ez lenni. (Ehhez hozzáadhatjuk még, hogy Lewis Carroll is hírhedten inkább fiatalkorú gyerekekkel jött ki igazán, mint felnőttekkel, és hasonlóan, mint J. M. Barrie, őt is érik pedofil vádak, amit fokoz, hogy szeretett akt képeket készíteni gyerekekről. Amit persze, lehet fogni az akkori művészeti irányzatra, de azért mégis elég kellemetlen belegondolni, hogy Alice valós személy volt, és Carroll és Alice közötti viszonyról különböző pletykák is szárnyra kaptak, bár ennek valóságtartalmát mindenkinek magának kell eldönteni.)

Ugyanakkor a történetbe bele lehet látni egy kis politikai szatírát is, ugyanis mind a Király és a Királynő elég rémes karakternek van ábrázolva, a Király inkább papucs alkat, a Királynő pedig ésszerűtlen és erőszakos, nem ismeri a saját népét. Carroll pedig az igazságszolgáltatást is kifigurázza, amikor mindenféle bizonyíték nélkül előbb elítélnék a vádlottat, minthogy az esküdtszék döntsön.

A könyvben előtűnik még az erőszakosság is, amit leginkább a Hercegnő és a Szívkirálynő képvisel − egyik a gyermekbántalmazással, noha Carroll megjegyzi, hogy a gyerek semmit nem érez belőle, másik az állandó lefejezésekkel. Az Alice-t körülvevő állatokat is folyton rettegésben tartja, hogy vadásznak rájuk, és ezen Alice sem segít, amikor állandóan felhozza a macskáját, hogy hogyan öli meg a különböző állatokat. (Noha Alice elvileg udvarias lenne, mégis sokszor intik a szereplők arra, hogy uralkodjon magán és több szereplőnek is elég kontrollálhatatlan kitörései vannak.)

Ami még egy vitatott téma a könyvvel kapcsolatban, hogy vajon Carrollnak volt-e valamilyen étkezési zavara - egyesek váltig állítják, hogy igen -, ugyanis az evés, ivás és ez hogyan uralja a testet, illetve a fogyasztási vágyat hogyan uralja Alice elég központi motívum. (Ami engem, ha logikusan néznénk a történetet, nagyon zavart, hogy Alice jéé, bármit talál, azt megissza.)

Az Alice Csodaországban egy elég fura könyv, amit akár lehet egy teljesen elvont, szórakoztató mesének is olvasni, de azok is élvezhetik, akik szeretik a logikai és szóvicceket, fejtörőket, vagy a nonszensz történeteket. Aki viszont valami reális történetet vár ettől a mesétől, az elég nagyot csalódhat. Ugyanakkor nem véletlen maradt fent klasszikusként ez a történet, ha mást nem, megmozgatja az agytekervényeket.

Kedvenc karakter: Őrült Kalapos, Kőr Bubi, Szívkirálynő

Ami kifejezetten tetszett: az első nonszensz regény, amit olvastam

Ami nem tetszett: Alice néha irritáló, néhány szóvicc fájdalmas

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Puffin

Kiadás dátuma: 2014. március 6. (eredeti: 1865. november 26.)

Oldalszám: 160 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, szülinapi ajándék

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik