Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: Exit Strategy - Kilépési Stratégia


Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong Darkest Powers sorozata nagyon tetszett. Gondoltam, elolvasok tőle még valamit, de a másik sorozata iszonyat hosszú. :D

Úgy általában az egészről: Talán ez az egyetlen nem fantasy mű az oldalon. Furcsa. Kelley Armstrong még ezzel is le tudott kötni. Gratula neki. Ezt a könyvet úgy fogalmaznám meg, hogy a Darkest Powers írásmódja felnőtteknek és az Alias (kedvenc sorozatom) keveréke. Jó, itt kevesebba kütyü, de vannnak benne álruhák, stb.

Kezdjük a sztorival: Adott nekünk egy ex-rendőr Nadia Stafford, aki egy kis szállót vezet. Miért ex? Mert fogta és lelőtte az egyik gyanúsítottat, amikor az csak cigiért nyúlt, nagy botrányt kavart, a szülei és még a pasija is elfordultak tőle. Azóta bérgyilkos egy helyi maffia családnak. Jó ez így neki, csak bűnösöket öl meg, akik lehet, nem kapnák meg a megérdemelt büntetésüket. Megkereste őt anno egy másik bérgyilkos, bizonyos Jack, ő tanítja, ő a mentora úgymond. A gondok akkor kezdődnek, mikor Jack megjelenik. Elmondja, hogy Nadia utolsó gyilkosságát a mostani sorozatgyilkosnak a Helter Skelter (össze-vissza) gyilkosnak tulajdonítják. Nadia azt se tudja, miről van szó, ő az ilyenek elől elzárkózik. Jack felajánlja, hogy nyomozzanak együtt, mert ez a HS gyilkos valószínű, hogy bérgyilkos, és a rendőröknek minden bérgyilok gyanús. Megnehezíti az ő munkájukat. Nadia kisebb vonakodás után belemegy. Lesz ám itt csapat is. Az első akihez mennek, Jack régi mentora, és egy öreg néni, igen nyugdíjas bérgyilkos. Tele van a könyv nyugdíjas bűnözőkkel, aranyosak. :D

Szóval nyomozgatnak, és még összeruccan pár bérgyilkos, akiknek Jack nem akarja bemutatni Nadiat, sokan azt is hiszik, hogy ők kavarnak, pedig nem. De aztán persze kibontakozik a románc is, illetve csak olyan Darkest Powersesen, azaz látjuk, hogy Jack kedveli/szereti Nadiát, Nadia pedig vonzódik Jackhez, de tuti biztos benne, hogy Jack csak a társat látja benne. Megjelenik egy rendőr/ügynök bérgyilkos is, Quinn, akinek szintén tetszik Nadia és elkezdi csapni a szelet, Jack meg féltékeny, Nadia pedig nem is gondol erre. Vicces helyzetek, poén, sok-sok kávé, és nyomozás tarkítja a cselekményt. Jó kis könyv, bár hosszú, és szerintem kicsit lassan haladnak a nyomozással, de attól még letehetetlen könyv, mert az olvasó egyszerűen vagy azt akarja, hogy jöjjenek már össze Nadiaék, vagy azt, hogy többet tudjunk meg Jackről, vagy egyszerűen izgalmas részek vannak, főleg, hogy néha a gyilkos szemszögéből is látjuk a dolgokat.

Elvileg csak két részes a könyv. De remélem, Armstrong még folytatja, megérné.

Kedvenc karakter: Jack

Ami kifejezetten tetszett: ismét csak a romantika, a szereplők

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú...

Cassandra Clare: City of Bones - Csontváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Várható magyar megjelenés: Könyvmolyképző kiadó - november, december ??? Úgy általában az egészről: IMÁDOM! IMÁDOM! És megint csak IMÁDOM! Miután kiüvöltöztem magam belevágok a kritikába. Az egész egy idézettel kezdődik, Clare imádja a verseket és a Bibliát, néha a szereplők is abból idéznek. Adott egy lány, Clary, a legszimpatikusabb női karakter eddig olvasásom során. Imádja az animéket, r...