Ugrás a fő tartalomra

Stephenie Meyer: A burok


Hogy akadtam rá: Stephenie Meyer fanként el akartam ezt is olvasni, bár tudtam, hogy a sci-fi nem az én műfajom. De mikor megláttam a "Sci-fi azoknak, akik nem szeretik a sci-fi" feliratot, úgy döntöttem, megveszem.

Úgy általában az egészről: A földet megszállták az űrlények. Alig vagyunk már páran emberek, és azokat is Hajtók keresik. Így kapják el Melanie Stridert (remélem, még jól emlékszem a nevére), de hiába ültetnek belé egy kis űrlényt (Vándort), nem adja meg magát, és küzd, emlékeit, érzéseit rázúdítva Vándorra. Így megy ez egy ideig, majd végül űrlényünk nem bírja tovább ő is érezni kezdi azt, amit Melanie, történetesen beleszeret Jaredbe, a gazdatest szerelmébe. (Ja igen, az eredeti cím A gazdatest, hát tényleg elég suta, bár a burokkal is meg kellett küzdenem, mire megszerettem.)

Aztán jön egy csomó sivatagi séta és az emberek búvóhelyének bemutatása, Vándor, később Vanda beilleszkedése az emberek közé. És persze a szerelmi sok-sok szög. Mert ez is bonyolult helyzet. Valaki beleszeret Vandába, de ott van Melanie, meg persze, miután Jared elfogadja, hogy Melanie még mindig ott van, akkor ő is vonzódik a sok énnel rendelkező lányhoz.

A történet maga jó, nagy akció itt sincs, az érzelmi szálak vannak előtérben, Stephenie Meyernél megszokott ez a cukrozás. De ezt nem sértésnek mondom, én így szeretem, és így rajongok érte. Ebben a kötetben is voltak könnyes jelenetek. De ez ellentétben a Twilighttal egész lezártnak tűnik... elvileg viszont Meyer folytatni fogja. Már alig várom.

Ami az egészben kicsit abszurd és ilyen pici "izék" a Twilightban is vannak, írtam az Eclipse kritikában, pl itt, hogy minden van abban a kis barlangban. Persze, eleve azért költöztek oda, mert van víz, de ilyen víz is olyan víz is, speckó felszerelte Jeb bácsi az egészet, hogy lehessen lent növényeket termeszteni. Meg pont megvan oldva a WC is. Nem, nem lehetetlen, de egy picit szemet szúr. Nekem annyira nem, Meyer ezt is elfeledteti velem. De pl. kedves barátom ebbe kötött bele, illetve nagyon is furcsállta.

Kedvenc karakter: Vanda, Ian

Ami kifejezetten tetszett: a kis búvóhely leírása, és hogy mennyire nem a sci-fi részre figyelt az ember.

Ami nem tetszett: az hogy milyen fiatal gazdatestet találtak végül Vandának. :S

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból, és jó, hogy az Agave megtartotta az eredetit, bár amúgy is szépet alkottak volna.

Megjegyzések

  1. Ismét egy remek könyv.
    Mestei módon írja le az érzelmeket. Igazi mély érzelmeket amiket az írónő nagyon jól kezel. Könnyen el lehetett volna rontani, de Stephenie-ről beszélünk. Kedvenc szereplőm nekem Ian volt. Bár én nagyon fűződtem Jared karakteréhez is.
    Ez a könyv elgondolkoztatott. Tudom, hogy furcsa de emlékszem, hogy az a hatás érvényesült bennem, mint a Twilightnál. Az az enyhe depi.
    De ez pozitív. :)

    VálaszTörlés
  2. Én a téma miatt eleve nem olvastam volna el, de megfogott az a mondat, hogy "sci-fi, nem sci-fi rajongóknak." Meyer itt is megmutatta, hogy mennyire jól bánik az érzelmekkel. Mondjuk engem itt jobban elfogott az a bizonyos "depresszió," mint a Twilightnál, elgondolkodotató és jó könyv tényleg. Már csak reménykedhetünk a folytatásban.

    VálaszTörlés
  3. Összességében nekem ez a könyv is nagyon tetszett, bár én is azért vettem kézbe, merthogy Stephenie Meyer, és mert állítólag jó ennek a története is. Valami az elején nagyon meg is fogott benne, főleg, ahogy az olvasó is megérti Vanda miért kezd el érzelmeket táplálni egy emlékekből megismert férfi iránt... De ez még sem volt annyira megfogó, szóval a könyv első felét "szenvedve" olvastam. Amikor olvastam akkor élveztem, de egyébként nehezen vettem újra kézbe. De a vége fele... faltam. :) Ian nagyon szép helyezést ért el a kedvenc karaktereim listáján! :)
    A burok tényleg lehetne egy lezárt történet, de sajnos vagy nem sajnos van egy epilógusunk... amit elolvasva ugyanaz a beteg érzés fogott el : "mikor jön a folytatás?!"

    VálaszTörlés
  4. Ezt a könyvet én még nyáron olvastam, és először elég száraz volt nekem. Aztán megszerettem. Elgondolkodtató...(:

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Milyen nagyon kár hogy nem folytatta sosem az írónő ezt, holott szerintem mérföldekkel jobb, mint a twilight. Mintha nem is ugyanarról az írónőről beszélnénk. Teljesen más színvilág, mást érzelmeket mozgat meg. Felnőttes, komoly, érett érzelmekkel. Annyira nagyon kár érte:(
    Még szomorúbb, hogy a belőle készülő film sem hoz sok izgalmat, legalábbis számomra, a szereplőválogatás miatt. Életembe nem láttam még olyan könyvből készülő filmet, ahol ennyire mellényúltak a szereplőknek. Kedvenc könyvem, de lehet meg se nézem a filmet!

    VálaszTörlés
  7. @Annabelle: Nekem azért ugyanazokat az érzelmeket mozgatta meg, mint a Twilight. :) Legalábbis számomra voltak hasonlóságok, noha csak annyiban, hogy mindkettőnek rettenetesen jó vége lett, de persze imádom ezt a könyvet is.
    Igen, én is sajnálom, hogy Meyer nem folytatja, úgy látszik, megírta a Twilightot, megkereste vele a kenyerét és vége. Nem tudom amúgy, miért nem ír többet, én kíváncsi lennék rá, és nem az ilyen melléknovellákra Twilighthoz.
    A filmről: Pont rossz embernek mondod ezt. :) Én odavagyok a szereplőválasztásért. Úgy vagyok amúgy az ilyenekkel, hogy úgyse lehet minden olvasó elképzelésének megfelelő színészeket találni, úgyhogy megelégszem azzal, ha tudnak játszani. (Pl. Éhezők Viadalával is így voltam, hogy húztam a szám a szereplőkre, de hát megnéztem a filmet, mert úgy érzem, ennyivel tartoztam a könyvnek és a rajongásomnak. :D)

    VálaszTörlés
  8. A könyv: .*.*
    A film: -.-
    Jobban szenvedtem a film nézése közben, mint a Burok olvasásakor (majd két hét alatt olvastam ki, nagyon lassan haladtam vele). A Burok nekem hegyek és völgyek (néhol árkok), de nagyon szeretem, még mindig. És most ezt a szeretet a film nem tudta el venni, mint a Twilightnál. :)

    VálaszTörlés
  9. @Catherine Alexander: A film nekem is szenvedés volt, pedig vártam ám, bár sejtettem, hogy nem lesz egy csoda. (Ritka a jó filmadaptáció.) Annyira nyálas lett és értelmetlen, kivettek belőle mindent, amit a könyvben szerettem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség