Top 10: Kedvenc Romantikus Regény

2011. május 31., kedd

MIVEL VALAMIÉRT EZ A POSZT VAN ÁLLANDÓAN A NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK KÖZÖTT, SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET, HOGY VAN FRISSEBB ÉS FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ LISTÁM EBBEN A TÉMÁBAN [ITT].

Sokan szeretik a romantikát, és ezért olvasnak romantikus könyveket. Na már most én nagyon válogatós vagyok. Ritka az, ahol tényleg átérzem a dolgokat. A felnőtt irodalomban az a baj, hogy pornósítják és ott is inkább csak a testi vágy van előtérben (természetesen ez csak azokra vonatkozik, amiket én olvastam), az ifjúsági fantasyknál meg az írónénik ritkán emlékeznek rá, milyen volt 16-18 évesen tényleg szerelmesnek lenni, ezért csak nagy szavakkal vagdalkoznak. Felsorakoztatom a 10 legjobb romantikus regényt, amit én olvastam, és SZERINTEM a legjobban mutatják be az érzelmeket. Ezeknek a könyveknek általában nincs nagyobb témája, minthogy egy pár összejön (vagy nem), szóval nem nyomozós-akciós fantasyk. És javarészt ifjúsági regények, mert én is nagy részben azt olvasok. Nem, nem fogok külön csak magyar listát csinálni, mert őszintén 300 olvasott könyvemből, örülök, ha van 10, ami bekerülhetett ebbe a kategóriába. Szóval kezdjük:

10. Stephenie Meyer: A burok
Igen, felkerült Meyer is a listára, mert a végét eltekintve nagyon jó könyv. Meg valljuk be túl sok ilyen "véletlen" dolog van benne, ami csak a könyv olvasása után esetleg, ha eszünkbe jut. Nem sci-fi, mint sokan gondolják, talán disztópiás regény lenne, de egyszerűen Meyer hozza a formáját és elsöpör minden műfaji elemet és a romantika kerül előtérbe. Persze Meyer hozzáállása a kapcsolatokhoz itt sem változott, vagyis a nőknek alárendelt szerepük van, de olvasás közben nem zavart. Amiért kiemelkedő az a szerelmi sokszög, amit Meyer felvázol, és nem is annyira nyálas. Az alapfelállás, hogy megszállják az embereket a tökéletességre törekvő kis lelkek, vagyis földönkívüliek, és Melanie-ba hiába kerül bele egy ilyen lény, küzd és él, ha már a testét nem irányíthatja, így Vanda, a lelkünk és Melanie összebarátkozik kénytelen kelletlen. Igen ám, de Melanie emlékei miatt Vanda is ugyanabba szerelmes, bár aztán talál magának másik férfit is, de a helyzetek, amikbe így keverednek egy nagyon ízléses szerelmi bonyodalmat alkotnak.
Sorozat: Nem, bár az írónő ígérget két részt még.
Sírós: Igen. Habár nem a szerelmi részén sírtam.
Happy end: Igen.
Kiadó: Agave
Tartalmi címkék: invázió, megszállás, szerelmi háromszög, árulás
KRITIKA ITT

9. Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala
No igen, erre se számítanának sokan, mint romantikus regény. Az Éhezők Viadala disztópiás regény (ez már a 2. a listán figyeljük? :D), és a szegény körzetekből a lázadás megtorlása miatt a Kapitólium, az irányítószerv, minden évben két-két jelöltet kér egy brutális gyilkolászós tévéműsorra. Természetesen inkább a társadalom kritika és a gyilkolászás van előtérben, de nem annyira sötét hangulatú, mint amilyennek hangzik, bár nem is rózsaszín dolog. A 12-es körzetből a két jelölt között alakul valami, és igenis ábrázolja olyan jól Collins, hogy idekerüljön.
Sorozat: Igen, trilógia, megjelent magyarul két rész. Őszre ígérték a 3-at.
Sírós: Igen. Habár nem a szerelmi részén sírtam.
Happy end: Igen. Mondhatjuk.
Kiadó: Agave
Tartalmi címkék: disztópia, romantikus, tévéműsoros, túlélés, versenyes
KRITIKA ITT

8. Beth Fantaskey: Jessica's Guide to Dating on the Dark SideJessica egy átlagos lány, akit a gimi szőke dívája piszkál, akit a fiúk csúfolnak és visszahúzódóan magában éldegél, legjobb barátnője is van, meg egy kedves pasi, akivel talán alakulóban van valami. De megérkezik a román cserediák, a rejtélyes, és igen szexi, és udvarias Lucius, aki kijelenti, mind ő, mind Jessica vámpír, és el vannak születésük óta jegyezve. Majd kezdődik az udvarlás meg az ellenállás. Nagyon elcsépeltnek hangzik meg sablonosnak és valamilyen szinten klisés, de Fantaskey nem akar nagyot írni, nem akarja annak álcázni, hogy ez valami epikus harcba torkolló szerelem. Egyszerűen egy kikapcsolódó, humoros, könnyed regényt írt. És nagyon jól bemutatja, hogy milyen az, amikor először valakit nem igazán csípünk, de megismerjük és talán meg is szeretjük. A könyvben nagyon ügyesen válogatja meg, mely jeleneteket kell bemutatnia a romantika részéről, és imádtam, mert minden benne van, ami kell egy átlagos, könnyed romantikához. Mégis van benne karakterizálás, egy csipetnyi történet, humor, no meg hihető romantika.
Sorozat: Igen, eredetileg 1 részes lett volna, de a sikerre való tekintettel folytatják. Ősszel jön a 2. része, és az már nagyon akciódús résznek tűnik fülszövegből.
Sírós: Nem.
Happy end: Igen.
Kiadó: Harcourt Children's Books
Tartalmi címkék: előre elrendezett házasság, identitás, királyi vérvonal, középiskola, romantikus, vámpíros
KRITIKA ITT

6. Lauren Oliver: DeliriumDisztópiás regény (a 3. a listán), ahol a szerelmet betegségnek tekintik, ezért mindenki a 18. születésnapját követően (mert akkor alakul ki nagyjából az agy, és lehet minden következmény nélkül végrehajtani a beavatkozást) megkapja azt a kezelést, amivel kiirtják belőle a szerelmet. Igen ám, de ezzel kb. minden szenvedélyes érzelmet is kiölnek. Ebben a világban él Lena, aki nagyon várja, hogy megkapja a kezelést, de sajnos/nem sajnos még előtte szerelmes lesz. És most már inkább meghalna, minthogy ne szeressen. A könyv nagyon jól ábrázolja, hogy a szeretet/szerelem mennyire fontos, és miket szül az ember életébe: pl. szenvedélyt, kreativitást, de fájdalmat is. A történet maga nem nagy, de a gondolatok és a két szerelmes reményvesztett útkeresése egymáshoz nagyon jó.
Sorozat: Igen, trilógia. Megjelent belőle egy rész.
Sírós: Nem.
Happy end: Nem. (Legalábbis az első rész végén nem, több még nem jelent meg.)
Kiadó: HarperCollins
Tartalmi címkék: család, disztópia, lázadás, romantikus, árva
KRITIKA ITT

6. Dia Reeves: Slice of CherryVan Portero, az ajtók városa, ahol láthatatlan ajtók nyílnak minden világba, és ezért a város lakosai az ajtók őrzői. Ez annyit tesz, hogy itt minden szörny valós (nem, nem az átlag szörnyek, hanem Dia Reeves saját agyából előpattant rémálmok), és hogy itt túlélj egy évet, az külön kitüntetés. Két testvér Kit és Fancy itt él, és hát, az édesapjuk nem éppen közkedvelt, mivel sorozatgyilkos volt és épp most ül halálsoron. A két lány teljesen maga alatt van, mert szerették apjukat, és túl kell élniük, hogy utálják őket a városban. Emellett azzal is küzdenek, hogy örökölték apjuk nem éppen kellemes hobbiját és nagyon érdekli őket az emberek szétvagdosása. De persze Kit az örök álmodozó (igen, sorozatgyilkos és álmodozó) minden vágya, hogy szerelmes legyen. A Cherry Parkban tartott összejövetelen, egy régi lakos szelleme, Cherry mindenki kívánságát teljesíti 15 év felett évente egyszer. Innen kezdődnek a bonyodalmak, ugyanis míg Kit élete szerelmét kívánja, Fancy azt, hogy ne kapják el őket, és ezért kapnak egy kulcsot, egy átjárót Fancy álomvilágába. Kezdődhet a gyilkolászás! De eközben a történetben van romantika, hiszen a két főhős mindkettő szerelmes lesz. Van itt énkeresés is, és hogy a két testvér, hogyan dolgozza fel, hogy a pasik bejöttek a kapcsolatukba. Nagyon sok mögöttes tartalma van a belezések és a morbid humor közepette. Sokan panaszkodtak, hogy Ian nagyon brutális pasi, és ki szeretné? Nos, élethű ugyanis Ilannek van múltja *SPOILER* megerőszakolta az apja *SPOILER VÉGE* Csak erős gyomorral ajánlom, de nagyon szépen és sokrétűen bánik a szeretet/szerelem kérdésével.
Sorozat: Nem. Dia Reeves szigorúan csak önálló regényeket ír.
Sírós: Nem.
Happy end: Igen.
Kiadó: Simon Pulse
Tartalmi címkék: gyilkolászós, romantikus, testvérek
KRITIKA ITT

5. Neil Gaiman: CsillagporTristran Thorn átlagos fiú, aki a Fal nevű faluban él, a Fal választja el a valós világot Tündeföldétől. (Khm, Vertigo utalás, khm.) Tristran szerelmes a falu legszebb lányába, (ugyan ki nem?) Victoriába, akiért bármire képes, hiába van a lánynak másik udvarlója is, ezért elindul, hogy elhozzon egy hullócsillagot, ami a Falon kívül esett le. Ami azt jelenti, hogy a csillag az, ami a mágikus világban lenne, egy lány. Sokaknak nem fog tetszeni, de én imádtam a REÁLIS több hónapos utazást, kalandozást Tristrannal és a lassan kibontakozó szerelmet. (Mert ugye filmben az egész egy hét alatt zajlik le. A film teljesen más, de mindkettőt önállóan imádom.) Ez egy kedves, felnőtt mese, szóval nincs benne nagy karakterkidolgozás meg cirkalmas mondatok, viszont annál több meseelem. A vége, főleg az epilógus kifejezetten tetszett, mert keserédes, ellenben a filmmel, ahol minden jó és minden szép.
Sorozat: Nem.
Sírós: Igen.
Happy end: Igen. Végül is az epilógus keserédes.
Kiadó: Agave
Tartalmi címkék: romantikus
KRITIKA ITT

4. Ally Condie: MatchedDisztópiás regény (a 4. a listán, hejj, úgy látszik a disztópiások jók romantikában), és itt az alapvilág olyan, hogy mindent a Társadalom szab meg: mi a munkád, ki a férjed/feleséged, és mikor halsz meg. Mindenkinek van egy Összepárosító bankettje 17 évesen, egy számítógépes program segítségével kiválasztják, hogy kivel illenél a legjobban össze. Általában sosem ismerőssel, de a főhőssel megesik az, hogy pont a legjobb barátját kapja, aki mellesleg a városka leghelyesebb embere, meg kedves is. Ám mikor hazamegy Cassia, az adatkártyán, amit kapott egy teljesen másik fiú adatai vannak, aki Számkivetett, mert bűnöző szülei voltak. (Bűnöző = Lázadó). De Cassia nem tud mit tenni, gondolkozik, hogy most Ky, akit szintén ismer, persze csak látásból, ő lenne az eredeti párja, hiszen a Számkivetettek büntetése, hogy nem kapnak párt. És Cassia nem tehet róla, megismerkedik Ky-jal... és beleszeret. Miközben Xanderrel, a legjobb barátjával kéne járnia. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon szép romantikus regény, ugyanis akár egy csókot is már tilt a törvény, és az a tépelődés, ahogy megpróbálják ezt elfogadni, nagyon szép. Ally Condie ért a lassan felépülő, kidolgozott romantikához, és habár az első részben nagyon nem történik semmi, a világ, a halál kérdése, a romantika kérdése teljesen leköt minket. Minden mellékszereplő, és a főhős szülei is lázadnak a társadalom ellen a maguk módján, és ettől lesz iszonyat elsöprő, hogy nem csak a főhős, aki 17 éves lány mer szembeszállni egy disztópiás regény hatalmi rendszerével.
Sorozat: Igen, trilógia, csak az első rész jelent meg.
Sírós: Nem.
Happy end: Nem. Az első résznek nincs happy endje.
Kiadó: Dutton Juvenile, DE VALAMELYIK MAGYAR KIADÓ MEGVETTE A JOGOKAT! NEM TUDOM, KIK ŐK, DE TÁVOLBÓL IMÁDOM ŐKET! KÖSZÖNJÜK! :D
Tartalmi címkék: disztópia, házasság, párválasztás, szerelmi háromszög, énkeresés
KRITIKA ITT

3. Nina Malkin: SwoonDice kénytelen új városba költözni, Swoonba, ami unalmas kis porfészek, és az elkényeztetett unokatestvére az egyetlen barátnője. Ám egy napon, eme említett rokon leesik egy fáról, beveri a fejét, és amíg nincs magánál egy szellem beleköltözik. Egy fiú szelleme, Sinclair-é, akit azon a fán akasztottak fel igazságtalanul Swoon polgárai. Ezért nincs más célja Sinnek, mint a bosszú, és mivel különleges képességei voltak a fiúnak, ezért nekilát rendet tenni a városban, értsd mindenkit bűnre csábít. Nagyon szexuális regény (persze csak ifjúsági szinten), mert Sin képessége, hogy mindenkit szexre csábít. Kifejezhetetlenül jó, ahogyan a főhős beleszeret Sinbe, mert csak Dice látja Sint, ő tudja előhozni unokatestvére testéből. Aztán Dice látja, hogy Sin rosszat tesz, ezért el akarja űzni a szellemét, békét akar neki adni, és véletlenül (mert Sin becsapta) új testet ad a fiúnak és onnantól nincs megállás bűn terén. Nagyon tetszett, hogy Dice nem hülye, tudja, hogy Sin rossz, hogy Sin kihasználja, de ugyanakkor bele van esve, és hát egy kicsit talán Sin szexuális mágiájának hatása alatt is van. Tipikusan reménytelen szerelem dolog, az a vonzódás, ami már rossz és pusztító. Másfelől ott a kérdés, hogy mi van akkor, ha egy pasinak csak a második vagyunk, mivel Sin a szerelme halálát is meg akarja bosszulni. Sötét hangulatú, szexuális és nagyon szép tépelődős regény.
Sorozat: Igen, lesz második része, pedig önálló regénynek indult, szóval befejezett hatást kelt.
Sírós: Igen. Bár nem a romantika részén sírtam.
Happy end: Nem. Az első résznek nincs happy endje.
Kiadó: Simon Pulse
Tartalmi címkék: megszállás, romantikus, természetfeletti erők, unokatestvérek, életvitel
KRITIKA ITT


2. Tabitha Suzuma: ForbiddenVérfertőzéses romantikus regény. Igen, testvér/testvér szerelem. Nincs nagy cselekmény, Suzuma csak azt mutatja be, hogyan lehet az, hogy két megtört ember egymásba szeret, az más kérdés, hogy éppen testvéreknek születtek. Olyan testvérekről van szó, akik egymás mellett nőttek fel és tudnak is rokoni kapcsolatukról. Egy nagyon rossz (hiszen mind a társadalom, mind a törvény elítéli), tiltott szerelemről szól, ami már az elején reményvesztett, de gyönyörűen bánik a szavakkal és az érzésekkel Suzuma.
Sorozat: Nem.
Sírós: Igen. Nem is kicsit.
Happy end: Nem.
Kiadó: Simon Pulse
Tartalmi címkék: alkoholizmus, családi problémák, testvérek, vérfertőzés
KRITIKA ITT

1. Ellen Hopkins: ImpulseEllen Hopkinsos versregény. Nos, kérdezhetnétek, mit keres itt, pont a romantikus regények élén egy nyíltan kemény problémákkal foglalkozó könyv? Ellen Hopkins mindegyik regényében a szerelem és a szeretet mint egy megváltó erő van. A kiút a nehéz helyzetekből és itt sincs másként, de mivel itt annyira gyönyörűen van leírva, ezért lett az első helyezett. Az alaptéma: az öngyilkosság. Három tinédzser: a bipoláris Vanessa, aki vagdossa magát, Conner, a jóképű, nagymenő gazdag fiú, aki a tanárával kavart, és Toby, aki börtönben is járt márt és meleg fiú, történetét követjük végig visszaemlékezésekben. Rájövünk miért akartak mindhárman öngyilkosok lenni és járunk velük együtt pszichológusokhoz, de igazából nem ez segít az élet nehéz problémáinak feldolgozásában, hanem egy társ, egy barát, egy szerelem. És pont ez adatik meg mindhármójuknak. Vanessa vonzódik Connerhez és Tobyhoz, Conner vonzódik Tobyhoz és Vanessához, Toby pedig Vanessához és Connerhez. Na? Igen, ez egy gyönyörűen szép szerelmi háromszög. Nem, nem orgiáznak, hiszen egy terápiás otthonban vannak, viszont ez nem szimpla barátság, ami hármuk között van, ez segíti át őket a komoly problémájukon. Szurkoltam, hogy mindenkinek szép vége legyen...
Sorozat: Nem. De lesz kiegészítő könyve, ami csak annyiban kapcsolódik ehhez, hogy Connor testvére lesz a főhős.
Sírós: Igen. Nem is kicsit. Úristen, de mennyire nem kicsit.
Happy end: Nem. Nagyon nem. Aztán végül is lehet keserédesnek mondani, de úgy bőgtem rajta, hogy ez nekem nem happy end.
Kiadó: Simon Pulse
Tartalmi címkék: mentális betegség, pszichológiai intézet, romantikus, versregény, öngyilkosság
KRITIKA ITT

Kim Harrison: Something Deadly This Way Comes (Halott kell, hogy közelgjen)

Hogy akadtam rá: A Pokoli Báléjszakákbeli Madison Avery és a Nagy Kaszás folytatása ez a regénysorozat.

Úgy általában az egészről: Madison Avery tizenhét éves és halott. Köszöni szépen jól el van, csak a testét akarja visszakapni, és akkor majd lemond arról, hogy a Mennyország bérgyilkosait vezesse. Mert ugye tényleg erre vágyik Madison? Hogy visszakapja a testét, újra tudjon enni, aludni, és hogy a pasijával Joshsal legyen. De hiszen Madison már látta, mire megy a tét, hogy lelkeket menthet meg és igenis a Mennyország játékszabályait meg kell változtatni, mert több ezer év után nagyon is elavultak és igazságtalanok, megölni valakit azelőtt, hogy elkövetné a bűnét. Mellesleg ott van két barátja, Nakita, a lélekkel küzdő angyal és Barnabas, aki egy lány miatt lett bukott angyal. Ők nem csak hogy Madison barátai, annál sokkal, de sokkal többek, hiszen Nakitával egy lelken osztoznak. Hogy hagyhatná őket maga mögött Madison úgy, hogy még az emlékeit is törölnék? Főhősünk még egy esélyt kap, hogy bebizonyítsa a szeráfoknak, hogy tényleg rátermett a feladatra, de több mindennel kell szembenéznie, mint gondolta volna.

A történettel az a baj, hogy rövid, összesen 250 oldal és ez nekem baromi kevés volt, mert szomjaztam még a történetre, nem akartam, hogy vége legyen. Ennek a kötetnek az alaptörténete nem valami nagy durranás, nem csavaros, nem meglepő. Egyszerűen csak mindenki gondolkozik, és mindenkinek meg kell küzdenie saját magával, és mindenkinek DÖNTENIE KELL A SAJÁT SORSÁRÓL.

A regény nagyon nagy húzó ereje a már eddig is megismert kidolgozott világ. Egyszerűen annyira jól mutatja be az angyalok és bukott angyalok harcát Harrison, hogy nem érdekel minket, hogy nem szó szerint mitológiahű. És pont ezért nem zavar minket, mert nem dobálózik Bibliai idézetekkel meg Istennel meg hittel. Sokkal mélyebb dologról van itt szó: az emberi élet értékéről. Megéri-e a rossz dolgokat is átélni a jó emlékekért? Hogyan tekintsünk az életre? Nem szabad, hogy bármi rossz letörjön minket, mert menni kell tovább, mert van értelme élni mindig. Tetszett az a metafora, hogy a lelkileg bajokkal küszködő embereknek „meghalt” a lelke, és most nem egy leendő bűnözőt kellett megtérítenie a főhőseinknek, hanem egy átlagos reményvesztett tinédzserrel kellett elbeszélgetniük. (Sokkal akciódúsabb ám a könyv ennél.)

Ugyanakkor van még nekünk a Harrison féle humor, és bár nem paródia regény, nem lesz komor sem. A humorral lesz az egész emészthető és teljesen kikapcsoló. Mivel sajnos/nem sajnos ebben a részben mindenkinek rossz és mindenki egy picit szenved: Josh a féltékenységével (noha nem látványosan, csak reálisan), Barnabas saját magával és a múltjával, Nakita a lelkével, és új rálátást nyerünk az őrangyalok életére is, hogy ők mivel küzdenek. Eközben ott van Paul, aki mindent akar, csak fényőrző lenni nem, és ott van Madison, aki meg sötétőrző nem akar lenni, de mindketten látják, hogy bizony a mostani rendszer nem működik, de ez azzal jár, hogy már 17 évesen le kell mondani az életükről, hazudniuk kell a családjuknak, stb. És ebben rejlik a kulcs: nagy témáról akar szólni és el is éri, hogy komolyan átérezzünk mindent, mert nem minden csak úgy véletlen jön össze a hősöknek, hanem igenis szenvednek érte.

Amiért jár még a piros pont, az a nagyon jó karakter kidolgozás. Josh egy kicsit limonádé volt, én kifejezetten nem kedveltem a befejező kötetre sem a karakterét, viszont beleszerettem Barnabasba. (Innen közlöm, hogy szeretnék egy elősorozatot olvasni Barnabas szerelméről, mert az tényleg ütős és normális angyalos ifjúsági fantasy lenne.) Annyira jól kinőtte magát Barnabas a novellabeli arrogáns bukott angyal szerepéből, és végre megláttuk, hogy mi rejtőzik a kemény külseje mögött. Nakita pedig szintén a szívemhez nőtt, ahogy rövid szereplési ideje alatt Paul is.

Az egyetlen hiba, amit fel tudok róni, hogy ugye átlagos ifjúsági fantasyban kövezzetek meg, de nincs vonzalom a szereplők között. Egyszerűen a legtöbb ifjúsági fantasy író, mivel alapból pornót nem írhat, ezért valami olvadozós maszlag szöveget tesz oda és jéé instant szerelem. Vagy talán néha beszélgetnek is, de teszek rá, hogy összejönnek-e vagy sem. Nagyon ritka, ahol megvan az a karakterdinamika, amikor már a vonzalmukat én is kiérzem a lapok közül és falnak megyek, hogy nem omlanak már egymás karjaiba a szereplők. Nos itt megvan a vonzalom, NEM IS EGY KARAKTERREL! De Harrison ne játssza ki. Nem, a főhős nem szerelmes senkibe Joshon kívül, és nem is vonzódik semelyik másik pasihoz, DE VAN KÖZTÜK VONZALOM! EGYSZERŰEN KIUGRIK A LAPOKRÓL! Annyira kézzelfogható az érzésük, (legyen subtext akkor) amivel Harrison biztosan direkt, de csak apró tollvonásokkal játszik, hergelve az olvasót. Én bevallom két pasinak is szurkoltam Joshon kívül, hogy valahogyan jöjjön össze velük Madison, de sajnos EZ NEM ROMANTIKUS REGÉNY. Ez az egy, amit nagyon sajnálok.

Másfelől pedig hiába utolsó rész és teljesen jól megírt annak és jó lezárás, de hiányolni fogom a sorozatot a listámról. Annyira jó a világ, hogy szeretnék még itt regényt látni, akár felőlem felnőtt regényt is. AKAROM EZT A VILÁGOT! ANGYALOKAT NEKEM!

Könnyes búcsút vettem ezzel a Madison Avery sorozattól. Jó volt ez a három év együtt, és több ilyen ifjúsági fantasy kéne.



Kedvenc karakter: Madison, Barnabas, Nakita, Paul

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a karakterek, a humor

Ami nem tetszett: nincs benne több romantika, pedig nagyon jó chemistry van

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból - Végre újracsinálták az egész sorozat borítóit. :D Szépek.

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2011. május 24.

Oldalszám:
256 oldal

Lauren Kate: Fallen - Kitaszítva

2011. május 30., hétfő

Hogy akadtam rá: A borítója isteni.

Úgy általában az egészről: Lucinda Price kénytelen új iskolába költözni, azaz nem éppen iskolába, mivel javítóintézetbe küldik. Gyanítják, hogy ő a felelős a régi pasija, Trevor halála miatt, ezért piromániával és némi skizofréniával elzsuppolják őt a Swords & Cross intézménybe. A bibi? Itt is vannak szőke lányok, akik szeretik Luce fejére rakni a kaját, és végül is mindenki okkal került ide. Vajon ki miért? Kinek milyen sötét dolgok rejtőznek a múltjában? És hát ott van Cam, az iszonyat szexi pasi, aki egyből flörtöl Luce-szel, de Luce-nek csak a helyi nagyon rosszfiúra van szeme, Danielre, aki úgy fejezi ki nem tetszését, hogy felmutatja kecsesen a középső ujját. Mit tehet szegény Luce? Minél többet ki akar deríteni Danielről és egyáltalán csak haza akar menni.

Ám eközben a kiskorában látott árnyak, amiket Luce feltehetőleg csak hallucinál, egyre többször jelennek meg, és mi köze van mindennek ahhoz, hogy Luce állandóan Danielről álmodik?

Nos, ez a könyv nagyon-nagyon meg fogja osztani az embereket. Ez a vagy utálom vagy szeretem kategória, nekem pedig a „guilty pleasure.” Jó könyv? Nem. Rossz könyv? Nem. Ez egy nagy limonádé, ami ha egy kis alkoholt adunk hozzá, még le is csúszik. Bónusz, hogy a borítóját órákig el lehet nézni.

Kezdjük a fogalmazással: Lauren Kate fogalmazásgátló tablettát szed, ergo nagyon nem tud rendesen írni. Idegesítő tőmondatok tömkelege, és istenem, ezek a hasonlatok: „savzöld fa,” „szilva lila ég,” „jégkrém narancssárga ég,” „a széken lévő párnahuzatból úgy jött elő a szivacs, mint a pattogatott kukorica.” Csak én látott itt, hogy nagyon éhes volt az írónő? (Hát jó, savat nem lehet enni, de a Goddess Testes Carter tudna tiltakozni.) Ezzel nem is lenne baj ugye, mert valljuk be, néha teszünk a fogalmazásra, és azért valakiknek pl. ez nem is fontos. Nekem az a bajom, hogy itt nincs cselekmény, és a potenciálisan jó ötletét pont, hogy a fogalmazással kellett volna kompenzálnia. Nem nekem kellett volna beleerőltetnem magam a könyvbe, hanem Kate-nek kellett volna kézen ragadnia, és körbevezetnie. Hát Kate valószínűleg otthon maradt sósavas csokit enni. (Milyen véletlen, hogy a Goddess Test főhősét is Kate-nek hívják és ezt az írónőt is.)

Ha ezen túllépünk, akkor ott van az, hogy a fiúkat se tudja leírni. Sajnálom, de nem heteroszexuális pasik jutottak eszembe a két főszereplőről, mert Kate így írja: „rózsás ajkak.” És ezt nagyon sokszor hangoztatja, egyszerűen annyira nevetségesen hatott a fiúk „meseszép” leírása, hogy szinte láttam, ahogy belassul a kameramozgás és lebeg a lágy szellőben mindenegyes hajtincse, mint egy ócska reklámban. A másik olyasmi, ami az íráshoz tartozik az az, hogy Kate-nek nem tudom, milyen fétise van, de mindenki fojtogat mindenkit. Komolyan, ez van leírva, hogy baráti gesztusként egymás NYAKÁRA tették a kezüket, majd MEGSZORÍTOTTÁK barátságosan. Nekem annyira szürreális és komikus volt az egész, hogy ha megláttam azt a szót, hogy „megszorította,” már sírva röhögtem.

Ha már sírva röhögés, akkor jézusom azok a nevek, amiket Kate választ. Nem szólt neki senki, hogy ez egy Mary-Sue fanfictionre hasonlít? LUCINDA Price, GABBE GIVENS, Pennyweather Van Syckle-Lockwood (MI VAN?), Swords and Cross, LULLWATER HOSPITAL, THUNDERBOLT. Végül, de nem utolsó sorban Daniel Grigori. Sokaknak ez nem mond semmit, de Kate-nek igen, mert Kate okos volt, magyarázom. DÁNIEL KÖNYVÉBEN a GRIGORIKról szóló részt kell megkeresni, az az őrző angyalokról, akik figyeltek az emberekre. Hmm… ez aztán a körmönfont utalás. És ezzel játszik Kate, ezzel néz minket teljesen hülyének, hogy a Grigorikat tudósoknak állítja be, mikor ha beírja az ember google-be, hogy Daniel Grigori, kidobja, hogy bukott angyalok. (Amit a főhős megtesz, de nem talál semmit… Bumm egy baki.) Végül, de nem utolsó sorban, hadd soroljam nevek közé Camet, a világ egyik legidiótább fiúnevét szerintem, akit mi csak Web Camnak becéztünk. (Ez még viccesebb, mivel a főhős szülei tiltják a webcamot.)

Karakterizálás nincsen, egy fikarcnyi se. Annyit tudunk, hogy Luce vegetáriánus, egy csomó undorító kaját megeszik (savanyított gombó – ez a kedvence), hogy szeret úszni, és hogy tördeli a kezét… Na ez aztán a karakterizálás. Ha adsz neki hobbit, meg kedvenc kaját, az nem karakter. Bár előnye a dolognak, hogy annyira nem sötét Luce, mint amilyennek számítanánk rá. Nem, nem is okos, de legalább nem idegesítő. Egy teljesen semleges folt, semmit nem lehet vele kezdeni, ahogy a többiekkel sem. Daniel a tipikus ifjúsági fantasy klisé szenvedő alakja, akitől a falra mászom. Cam (WEB CAM) és Miss Sophie pedig akkora sablonok, hogy sírva fakadtam.

Innen jön az, hogy bármi párbeszéd van, életszerűtlen, és csak derülni lehet rajta. Amikor a fent említett karakterek megszólalnak mind a jól megszokott klisés soraikat darálják, és egy percig se lehet elhinni, hogy ezek hús-vér emberek lennének. És senkinek nincs egy darab humoros sora sem, ami miért is gond? Ha ez egy nagy gótikus misztikus regény?

Mert ez nem az. Ez egy átlagos, nagyon egyszerű, mesedélutános, instant szerelmes ifjúsági fantasy. A prológus tetszett, de szerintem túl sok mindent lelőtt. Elmondja az olvasónak, hogy a férfi, Daniel éli világát, örökkön örökké és mindig megtalálja Luce-t, aki amint szerelmet vallanak egymásnak, meghal. (Nem, nem spoiler, ez a prológus, a prológus nem spoiler.) És ugye hadd ne mondjam, hogy az Angyal Dániel elnevezésből rájövünk, hogy Danikának angyal volt a jele az oviban/a Teremtéskor. És nekünk meg kell várni, míg ez a főhősnek leesik. Ami nem történik meg igazából, mert az egész történet arról szól, hogy egy javítóintézetben téblábolnak. A 220. oldalig egy átlagos iskolás regény, nulla fantasy vonulattal. Aztán onnantól öt oldalon át felcsillan a remény, hogy lesz valami cselekmény, csakhogy megint belassuljon. Az utolsó 40 oldal, na az valami, és az epilógus, óh istenem, az epilógus, jobb volt, mint a savas csoki.

Tehát mi a felhúzó erő a könyvben? (Csak, hogy tisztázzuk, mielőtt felsorakoztatom a logikai bakikat.) Az alaptörténetnek nagyon nagy potenciálja van: reinkarnálódós szerelem, ráadásul angyalokkal. Az epilógus számomra nagyot szólt, és tényleg várom a második részt. És az egész javítóintézetes dolog is elnyerte a tetszésemet.

Ami ront a dolgon: A főhős hallucinál kis kora óta, lehet, emiatt halt meg a pasija. Azért ezt jobban ki kellett volna dolgoznia, még ha a főhős hisz is az árnyak létezésében. Egyszerűen nem éreztem, hogy tényleg egy skizofrénnek titulált lányról lenne szó, hiányzott a karakter ezen mélysége. (Őszintén az egész karakterizálás sántított…) Így egy nagyon jó alapvonulatot baltázott el Kate.

A másik a rettenetes vágások, amitől fojtogattam magam. A főhős nem gondolkozik koherensen és hiába E/3 a dolog, iszonyatosan zavaró. Eleve olyan dolgokat ír le Kate, amit nem kéne (felkel, felöltözik, eszik) és ezeket visszaemlékezésben órán ülve/komoly helyzet közepette. Kérdem én, ha éppen komoly helyzet van, és szomorú a főhős, mi a fenének emlékezik rá vissza, hogy hogyan kelt fel. Nem, semmi lényeges érzelem információforrás nincs benne, egyszerűen logikátlan a történet vonalvezetése.

Aztán Luce-nek meghalt a pasija, akibe én értem, hogy nem volt szerelmes, de elvileg bűntudata van, mert lehet, ő a hibás. Nos, ez a bűntudat nem látszik, ugyanis – Luce számolta – 45 perc alatt két pasiba esik bele, és olvadozik rajtuk. Ami nagyon idegesítő.

Itt megjegyezném, hogy a könyv azon részét, miszerint instant szerelem van, meg szeretném védeni. Ugyanis jogosnak találom itt az instant szerelmet, mert hát inkarnációkról van szó. És a főhős sem érti, hogy miért vonzódik a pasihoz, miért gondol rá állandóan. Viszont ez átcsap gyorsan életemet-adom-érted szerelemmé, amit szintén még le tudok nyelni, az előbb említett dolog miatt. De azért ha már beírtuk szegény Trevort hullának a múltba, többet aggódhatott volna azon a főhős, nem pedig azon, hogy nem öltözött fel szépen gereblyézéshez. Mert ez így minden, csak nem reális.

Vannak olyan dolgok, amiknél ültem és néztem előre, hogy minek a hatása alatt állt az írónő, miközben írta? Rájöttem, mi a gond. A szerkesztő is aludt ám. Van egy lány, az a hosszú nevű, aki úgy maradt a javítóban, hogy az apja miután meghalt, az igazgató lett a gyámja. Ezt nem tudom, melyik államban csinálnák így. Lehet, van ilyen, de nekem fura volt. Ugyanígy, amikor van egy másik lány, aki épp „beteg” és nem tud járkálni, elsétál a főhőshöz és bedob egy levelet, hogy nem tud járkálni. Vagy vegyük az ominózus tóparton ülünk jelenetet, ahol kavicson ülnek, megpöccinti viccből a főhős a pasit, és mindketten egymásra esnek (KŐRE!), de nem verik be a fejüket. (Pedig akkor de szerettem volna, ha ez megtörténik…) A főhős órán ül, és azon szenved, hogy ő nem telefonálhat. Nem tudom, Magyarországon egész normális, hogy szimpla gimiben sem mehetek ki telefonálni, ahogy kedvem szottyan, nemhogy javítóintézetben. Danielt nagyon-nagyon-nagyon szereti a főhős, de amikor megszólal csak akkor ismeri fel a hangját, ha éppen a cselekmény megköveteli (értsd ha épp félre kell érteni egy beszélgetés Daniel és egy lány között). Aztán egyszer csókolózás közben még homok is kerül a főhős szájába, amiről végképp nem tudom, hogy került oda. Majd, amikor leírja a főhős, hogy mennyire egymásnak rendeltettek, kiemeli, hogy azért, mert a pasinak jó illata van, meg szép szeme. Jó hát, nekem általában nem ez a legfontosabb.

A mitológiát hagytam utoljára. Az valami borzalmas rossz, bár Angyalcsillagnál nem rosszabb. Hmm… Az onnan jól megismert lámpa-a-pasim-ezért-jó-lesz-majd-a-hálószobába-nem-kell-az-Ikeában-vásárolnom fantasy elem itt is megvan. És el kell, keserítsem az embereket, az angyaloknak szárnyon kívül a világítás az egyetlen képessége. Természetesen Danielnek szürke alapon lila pöttyös szeme van és ha dühös lilán világít. Vagy csak ha túl sötét van és haza kell vinni a főhőst.

Az egyik legrosszabb mégis az, hogy fogja Kate a légkalapácsot és azt mondja nekünk, ez BIBLIAI SZTORI. APOKALIPSZIS, GRIGORIK, BUKOTT ANGYALOK. ISTEN RENDELETE. Szóval röviden: csak a keresztény mitológia valós és igaz ebben az univerzumban. Kérlek szépen, Kate, a reinkarnáció hol keresztény? (Most nem beszélünk Jézus feltámadásáról, mert az sem reinkarnáció. Az más tészta.) A reinkarnációban ezer más vallás hisz, és ha egy picit tágabb értelmezést adott volna az írónő, sokkal elfogadhatóbb lenne a nagyon-nagyon-nagyon (nem) meglepő vége magyarázat. (Áh, és mit tanulnak? Elveszett paradicsomot a gyerekek, mert az annyira tananyag.)

Angyalos téma? Persze. Mitológiahű? Cseppet sem. Aki szerette a Csitt, Csittet, azoknak ajánlom, mert ugyanolyan angyalos-rejtélyes-pasis. Aki szerette az Evermore – Mindörökké első részét azoknak ajánlom, mert ugyanaz az alapelképzelés. Aki szerette az Alkonyatot, annak azért ajánlom, mert itt is van bunkó pasi, aki megmenti a csajt egy szobortól. Nem, nem összeollózott történet, de nem is eredeti. Nem a világ legrosszabb könyve, de valahogy én sokkal többet vártam.

Borítómagyarázat: A főhős rövid hajú, és nem hord ilyen ruhát. ELLENBEN előző életéből van fényképe. Azon pont ilyen ruhát hord.



Kedvenc karakter: Web Cam (xD)

Ami kifejezetten tetszett: az alapötlet, az EPILÓGUS

Ami nem tetszett: a karakterizálás, a fogalmazás, a mitológia

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011. június 02.

Oldalszám:
450 oldal

Nem kaptam semmiféle recenziópéldányt, csak azért írtam a magyar adatokat, hogy ne zavarjak össze senkit, hogy ez tényleg magyarul is meg fog jelenni hamarosan.

Olvasási szokások - Az eredmény

2011. május 29., vasárnap

Emlékeztek még biztosan, hogy mivel érdekelt egy-két kérdés az olvasási szokásokról, készítettem egy kérdőívet. És íme a végeredmény 887 válaszadó véleménye alapján. Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte.

1. Olvasnál/olvastál magyar helyszínen, magyar szereplőkkel játszódó történetet?

Igen - 66%
Nem - 34%

Őszintén ez meglepett, mert javarészt, akiket látok neten vagy ismerek, azok mind megvetik a magyarokat. :D De ez pozitív csalódás!

2. Ha valamilyen mitológiát alapul vesznek történetben:

Bármennyit változtathatnak rajta, nem zavar. (Pl. Alkonyat) - 42%
Amíg néhány elemet változtatnak meg rajta, nem zavar. - 46%
Szeretem, ha teljesen mitológiahű. - 10%

Lehet, hogy csak az Alkonyat említése miatt ilyen magas az A) verzió. :D Vagy nem tudom... Személy szerint azért szeretem ha azért valamilyen mitológia alapra fektetik és rendesen meg van magyarázva a világ.

3. Mindig felkelti az érdeklődésemet a történet, amiben vannak:

Vámpírok - 21%
Vérfarkasok - 3%
Angyalok - 11%
Tündérek - 4%
Boszorkányok/Varázslók - 12%
Ha minél több lény van benne - 49%

Ezen is meglepődtem. Valamiért azt hittem, most a vámpírok vagy az angyalok lesznek a menők. :D

4. Jobban szeretem, ha a történet:

E/1-ben íródott. - 66%
E/3-ban íródott. - 34%

5. Mi a véleményed a váltott nézőpontos történetekről?

Szeretem -72%
Nem szeretem - 28%

6. Mi a fontosabb a történetben?

A kidolgozott karakterek - 39%
A meglepő, csavaros történet - 61%

Ez engem meglepett. Én inkább úgy vagyok vele, hogy legyenek a karakterek kidolgozva és nem zavar, ha kiszámítható a dolog.

7. Mit nézel meg először egy könyvben?

A borítóját - 67%
A fülszövegét - 23%

Ajánlom a figyelmébe annak, aki azt írta nekem, hogy nevetséges, hogy nem olvassák el a fülszöveget. :D IGENIS VAN ILYEN!

8. Az a történet érdekel inkább, ahol a főhős:

16 éves vagy annál fiatalabb - 18%
17 éves vagy annál idősebb - 82%

Abszolút meglepő válasz. Azt hittem, hogy mostanában a 15-16 a menő, mert minden könyvben kb. amit olvasok ennyi a főszereplő. :D

9. Sorozat vagy önálló regény?

Önálló regény - 16%
Sorozat, bármilyen hosszú is legyen - 53%
Csak olyan sorozat, amiről tudom, hogy hány kötetes lesz - 31%

Ez meg végképp meglepett. :D Sokan ugyanis, akiket én ismerek, pont arról panaszkodnak, hogy "már megint sorozat" vagy "ennek mikor lesz vége." Én is szeretem a sorozatokat, de a végtelenítettekkel az a bajom, hogy félek, hogy az írók nem igazán tudják mit akarnak. :D

Kezdő Író Kerestetik

2011. május 28., szombat

Valljuk be, manapság egyre többen írnak regényt, ha nem is a fióknak, akkor blogregénynek. Nos, mivel az utóbbi időben ez is egy felkapott téma, és piszkálja a csőrömet, itt van egy kezdeményezés a részemről.

Mit ajánlok? Teljes kritikát, nem a nyelvtani helyességről, csakis a fogalmazásról, és a tartalomról, mint ahogy bármelyik könyvhöz írnék. VÉGIGOLVASOM azokat, akik bekerülnek a kalapba, akármilyenek is legyenek. Ha úgy érzed elég bátor vagy, és szeretnél nyílt kritikát látni az oldalamon, akkor jelentkezz.

Mivel most a nyaram húzós lesz, lehet eleve el is tűnök egy időre, ezért a kritikákat őszre/télre ígérem. Akkor fogok majd sorozatban kipakolni hetente a kritikákat. Őszinte véleményt fogok írni, és nem sértő hangnemben, és ajánlom, tényleg csak akkor jelentkezz, ha nem sértődsz meg a negatív kritikán ÉS szerinted TÉNYLEG kiadásra termett a regényed. MINDEN KRITIKA KI FOG KERÜLNI, ÉS AZ ÍRÓK IS ITT LÁTJÁK MEG ELŐSZÖR, MIKOR BLOGON PUBLIKÁLOM!

FIGYELEM! IDŐPONTVÁLTOZÁS! SOKAK KÉRÉSÉRE HOSSZABBÍTOTT LESZ A HATÁRIDŐ!


Feltételek:
- Regénynek kell lennie (azaz minimum 50.000 szó).
- Csakis kizárólag fantasy lehet. Egyetlen kivétel véresen komoly regény, aminek mondanivalója van (ha nem tudod, mire gondolok, nézd meg az Ellen Hopkins kritikáim.)
- Lehet ifjúsági és felnőtt regény is. Lehet erotikus fantasy regény is.
- Csakis kizárólag modern korban játszódó regény lehet. Sajnálom, a történelmi regényeket nem szeretem. Lehet időutazós, de akkor kezdődjön a jelenben, mert a mostani felfogású szereplőkkel tudok azonosulni.
- Kész kell lennie a TELJES regénynek szeptember 1-ig. Tehát nevezhetsz még félkész, vagy most elkezdett regénnyel, ha biztosan kész leszel szeptember 1-re.
- Értelemszerűen csak SAJÁT regény lehet, fanfiction nem játszik.

CSAK ADOTT SZÁMÚ MŰVET FOGOK ELOLVASNI, ezért előválogatást tartok. A nevezési határidő augusztus 31.

Nevezéshez ezeket küldd el e-mailben a gyiag@freemail.hu címre:
- Az e-mail tárgyában szerepeljen, hogy "Nevezés kritikára."
- Írd le a rövid ajánlóját a könyvednek, ami pl. regényként a hátoldalán lenne.
- Csatold az első fejezetet.
- Írd meg milyen korhatáros a történet, ezt mindenkinek a saját belátásra bízom, hogyan dönti el, a 16-osban vannak részletes véres jelenetek, a 18-asban erotika.
- Írd meg az írós oldalad címét. (Már ha van, ez nem szükséges.)

Akinek a művét bekérem elolvasásra, az kapni fog szeptember elsején e-mailt.

Emellett persze, randalírozni fogok interneten, és különböző blogregényeket kiszemelek. Mivel eleve nyilvánosak azok, oda is lehetne kritikát írni. Így nem találom nem szabályosnak, hogy róluk is fogok. (Természetesen minden kritikánál ott lesz az író neve, és oldala.)

Amanda Marrone: Revealers (Leleplezők)

Hogy akadtam rá: Amanda Marrone megvett kilóra az első könyvével és Simon Pulse-os könyveket kerestem.

Úgy általában az egészről: Jules, Dani, Margo, Zahara és Sacha nem azok az átlagos maguknak való lányok, akiknek nappal tűnnek. Persze, küszködnek az irodalom házival, a kémia dolgozattal, és pl. Daninek nagyon tetszik Evans, és nem tudja, hogyan jelezze ezt a fiúnak. De este az öt lány nem más, mint vadász, azaz olyan boszorkányok, akiknek képességük közé tartozik a Leleplez varázsige, vagyis minden lény eredeti alakját elő tudják hozni. Így a kovenük (édesanyjuk plusz a főnöknő) vezetésével az öt lány éjjelente vérfarkasokat, vámpírokat, démonokat és szellemeket öl. Ha ez nem lenne elég a kovennek elég szigorú szabályaik vannak: mindig köpenyt kell hordaniuk vadászatra, de nem csak ám ilyen piti kikötések vannak, például nem is pasizhatnak, ami azért zavaró egy 17 éves lánynak. Főleg, hogy Jules a főszereplőnk odavan az egyik barátjáért Connorért. Bonyolítja csak a helyzetet, hogy Connor a koven vezető fia, bár a fiúknak nincs képességük, ezért ők csak a hullákat pakolják el a lányok után.

Amint betöltik a lányok a 18. életévüket, elvileg bekerülnek a koven belső köreibe, rájönnek, hogy mi a céljuk a kovennel. De Jules nem akar a kovenhez tartozni, először is nem biztos benne, hogy minden vérfarkas/vámpír/etc. gonosz, hiszen ők is csak emberek nem? No meg, mi az a nagy titok, amit majd 18 évesen megtudnak, és annyira fontos lesz az életükben?

A fülszövegből azt hittem, hogy átlagos tini fantasy lesz. Akkorát tévedtem! Marrone hozza az előző regényben megszokott formáját, bár ez már egy jóval tágabb rétegnek élvezhető regény, mint az előző. Olyan ez a könyv, mint egy jó régi Odaát rész, de tini lányokkal a főszerepben.

A történet valamennyire sötét hangulatú és ezért jár neki a nagyon-nagyon-nagyon piros pont, hogy elhitette velem, hogy ez tényleg vérre menő könyv. A legtöbb ifjúsági fantasynál az a baj, hogy valami nagyot, valami veszélyeset akar bemutatni (ÚÚÚÚ, meg kell ölnöm a szerelmemet, hogy megváltsam a lelkét – de igazából mégse kell, ÚÚÚ, a világ sorsáról kell döntenem – de igazából mégse kell, ÚÚÚ a szerelmem olyan tiltott dolog, hogy sosem jöhetünk össze, mert elválaszt a világ (és az oktagram) rendje – DE IGAZÁBÓL MÉGSE). Nos itt tényleg sikerül elővennie azt a véresen komoly dolgot Marronénak, és gyönyörűen mutatja be, hogy nem tudják a főhősök biztosan, hogy tényleg minden lény, akit megölnek gonosz? Segítek, kiderül, hogy nem az. Nos, akkor szembe kell nézni a ténnyel, hogy hány embert öltek meg hidegvérrel? És ezt, ahogyan megkérdőjelezik a kovent (akik a szüleik, szóval még nehezebb kétségbe vonni) teljesen reálisan van leírva.

Emellett persze van egy pörgős cselekményünk is, amibe néha van vadászat, vannak rejtélyek, és az alkalmi tini pasi probléma. Utóbbi nem csöpögősen, hanem reálisan, viccesen. Nem mondom, hogy nagyon meglepő a fordulat, de igenis kell rajta gondolkozni, és lassan adagolja a morzsákat Marrone, és a főhősök nem buták (!), van, ami előbb eszükbe jutott, mint nekem.

Mellesleg minden karakter ki is dolgozott, meg tudtam különböztetni az öt lányt. Sok írónő ott rontja el, hogy ötfős csoportot hoz be, hogy csak néhány jelzőt vág hozzájuk és gyakorlatilag mind egy adag gyurma. Itt Marrone csodálatosan mindegyik szereplőnek más és más beszédstílust ír, és mindegyik lányt a szívembe tudtam zárni, még az alkohol problémákkal küzdő boszit is.

Van némi alkohol és szex utalás, de nem annyira, hogy valaki szívrohamot kapjon. Egyszerűen átlag tinédzser dolgokat mutat be, nem is túlzottan. Amitől még féltem a fülszöveg miatt, hogy Connor/Jules szál lesz középpontban és hogy nyálas lesz, hát nem! Hála az égnek ez csak egy mellékszál, ami kellett a főcselekményhez is, szóval csak gratulálni tudok Marronénak a kivitelezésért.

A mitológiát nem nagyon részletezni Marrone, viszont teljesen korrekt dolgokat ír a vámpírokhoz, vérfarkasokhoz és a többi. Sőt még van egy enyhe Alkonyat és Vámpírnaplók paródia szöveg a könyvben. Tehát Marrone tudja, hogy mit nem szabad írni, amivel elrózsaszínezné a mitológiát.

A vége megoldás és az epilógus külön öröm. Befejezett, lezárt, kielégítő vége van, de… de nem minden 10000%-osan boldog. Csak mutatja, hogy igen a boldog befejezésig még dolgozni kell.

Azoknak ajánlom, akik egy picit komolyabb, nem átlag tini lényvadászós könyvre vágynak. Garantált kikapcsolódás!

Kedvenc karakter: Jules, Dani, Finn

Ami kifejezetten tetszett: a sztori

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2008. szeptember 30.

Oldalszám:
268 oldal

Neil Gaiman: Farkasok a Falban

2011. május 27., péntek

Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Lucy szentül hiszi, hogy farkasok élnek a falban, ám a családja nem hisz neki. Aztán egy napon a farkasok előjönnek a falból és mindennek vége, vagy talán mégsem?

Nem lesz egy egetverően hosszú kritika ez, mert valljuk be, a könyv is csak 50 oldalas, és javarészt ezt is a képek teszik ki. Amit tudni kell hozzá, hogy én már az első lapokon ujjongtam, mert Neil Gaiman rajongó vagyok nagymértékben, és nem kisebb részben Dave McKean fanatikus.

A történet igazi Gaimanes rémmese, ahogy már megszokhattuk az írótól a sztori valahogy sötét hangulatú. Ugyanakkor itt is előjönnek a már Gaimantől megszokott csavarok, és a humor is. Tényleg jóízűeket kacagtam, pedig nem is én vagyok a célközönség. Röviden: vicces, jópofa, ötletes.

Nem, nincs karakter kidolgozás, nincsenek cirkalmas mondatok, de őszintén melyik mesében vannak? Ez pedig nem más, mint egy gyerekmese, és az a szép benne, hogy megvan benne minden, ami a régi fajtársaiban, de kellemesen modernizálva, így ez vérbeli mai korbeli esti mese.

Az illusztrációk McKeanesek, mert milyen másmilyen is lenne? Az első laptól már magába szippant ebbe a szürreális világba. Szemet gyönyörködtető mindenegyes lap, el lehet nézegetni egy darabig. Valamiért azt hittem, hogy ez is csak úgy illusztrált, mint a Coraline, azaz egy-egy lapon vannak rajzok, de nem. A könyv olyan, mint egy képregény, még betűszedésileg is, ahogy a tipográfiával játszanak.

Akik szeretik a rémmeséket, azoknak ajánlom. Akik bonyolult sztorira számítanak, azok ne meséket olvassanak. :D

ÉS KÖSZÖNÖM EZT A SZÜLINAPI AJÁNDÉKOT NANCYTŐL! :)

Kedvenc karakter: Lucy, babamalac, farkasok

Ami kifejezetten tetszett: DAVE MCKEAN ILLUSZTRÁCIÓ, a humor, a csavar a végén

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011. május 16.

Oldalszám:
56 oldal

Amanda Marrone: Uninvited (Hívatlan)

2011. május 26., csütörtök

Hogy akadtam rá: Simon Pulse-os könyveket kerestem.

Úgy általában az egészről: Jordan több problémával is küzd: először is az édesanyja a válás óta eléggé csak magával és a ruhákkal törődik. Ami talán még nem is lenne gond, ha lennének Jordannek igazi barátai, de a lány úgy érzi, hogy csak azért tart össze a kis csapatunk, mert mind szeretnek füvezni és nincs más, akivel lóghatnának, magányosnak lenni pedig a gimiben nem éppen jó buli. Ha ez nem lenne elég Jordan első szerelme, és exe öngyilkos lett, főhősünk pedig szeretne ezen túllépni és az osztálybeli helyes fiú, Danny talán még segíthetne is neki ebben. Ha…

Ha Jordan exe, Michael nem tért volna vissza halottaiból vámpírként, és nem kísértené mindenegyes éjjelen, ami nem éppen kellemes dolog. Mivel Jordan még mindig érez valamit Michael iránt, a fiú pedig állítólag szereti és nem érti, miért is szakítottak, viszont nem akar mást, csak hogy a lány behívja, mert anélkül nem jöhet be. Jordan, aki amúgy sem tökéletes az életével járó fájdalmat és zavarodottságot alkoholba fojtja, és néha az öngyilkosság is az eszébe jut. Ennyi erővel be is engedhetné Michaelt, nem?

Nagyon sok negatív kritikát láttam, főleg arról, hogy kidolgozatlan meg unalmas, meg hogy nem élethű. Pluszban ott van az is, hogy olyan átlagos vámpírosnak tűnik a fülszövegből, de a kiadó miatt gondoltam bepróbálkozok ezzel. ÉS NAGYON POZITÍVAN CSALÓDTAM! (Nagyjából el is felejtettem aludni a könyv miatt, de azért reggel 5-kor kénytelen voltam letenni, mert kifolytak a szemeim.)

Először is nincs nagy cselekmény, (szóval a nem történik semmi kritikák jogosak), ugyanakkor van egy halom flashbackünk és teljesen magába szippantott az egész történet. Nem kellett ide extra semmi, mert ez lelkizős, tépelődős regény. Nagyon sokat fektet Marrone a gondolatokra, érzelmekre, és ez pontosan így jó, hiszen nehéz témákkal foglalkozik, és REÁLISAN.

Ezért is jár neki a csillagos ötös, mert drog- és alkoholfüggőséggel foglalkozik, no meg az öngyilkosság gondolatával, és mindezt teljesen hihetően és átérezhetően adja vissza. Sok szex van a könyvben? Utalás van rá, hogy a főhős, mivel nem tudta hogyan feldolgozni az exével történteket és távol érzi magát az emberiségtől, csak egy ölelést akarna, egy csókot, ami automatikusan több lesz. És egy-két ilyen hibából, ami a főhős lelki sérüléseiből származik, már egyből mindenki elkönyveli ribancnak, pedig teljesen annak az ellentéte. Egyszerűen csak függő: szex, drog, alkohol. Mindegy, csak el tudja nyomni a fájdalmat, a zavartságot és a gondokat.

Nagyon sok mindenről szól a regény és mindezt 224 oldalon csomagolja össze nekünk Marrone, de olyan precizitással, hogy ütős, magával ragad, nem enged el, és nem hagy maga után hiányérzetet.

Ott van témának az alkoholizmus, a drogfüggőség, hogy segítséggel van kiút. De igaz ez minden helyzetre, ami reménytelennek tűnik. Hogy bármilyen hibát is követünk el, túl kell rajta lépnünk, és el kell saját magunkat fogadni, hiszen senki sem tökéletes. Ebből következik, hogy másokat sem ítélhetünk el egy-egy hibáért és támogatnunk kell egymást.

Nagyon jól bánik ezzel a témával Marrone, hiszen az elején látjuk mennyire különböző a négy lány, akik együtt lógnak. Majd azért megmutatkozik, hogy talán van mégis ott igazi barátság, ami minden próbát kiáll. És ez a lényeg a barátságban, ahogy a közmondás is mondja, „Bajban mutatkozik meg az igaz barát.” És ez itt és a való életben is teljesen igaz.

Ugyanakkor Michaellel nagyon jól bemutatja Marrone az első szerelem csapdáját, hogy talán mégsem annyira tökéletes, mint hisszük, és hogy milyen is összezavaró és bonyolult tud lenni az, amikor az exünkkel találkozunk. Még mindig érezzük a régi emlékeket, régi érzelmeket, de vajon ebből mennyi volt igaz? Milyen is feldolgozni azt, hogy egy kapcsolatnak mi volt a hibája, hogy véget ért? És hogy milyen is feldolgozni teljesen a szakítást.

És mivel elhangzott a kritika elején, hogy kritizálták a karaktereket is, annyit hozzáteszek: Eleve komoly regény, az ilyenekben mindig jó a karakterizálás. Aki ezt szidta, valószínűleg nem olvasott még jó könyvet, csak sablont. Ugyanis minden szereplő összetett itt, a maga hibáival és jó tulajdonságaival.

A vámpírság itt igazából csak egy mellékszál, egy metafora, ha úgy tetszik. Ha arra vágyik valaki, hogy romantikus vámpíros regényt olvasson, akkor ne ezt a könyvet válassza. Nem a romantika itt a lényeg, hanem hogyan is tudjuk feldolgozni azt, hogy mi is hibázhatunk, és hogyan éljünk ezzel tovább. Hogy van értelme küzdeni, nem feltétlen megoldás az öngyilkosság, bármennyire is kilátástalan a helyzet. Csak azoknak ajánlom, akik elgondolkozós történetre vágynak.

Kedvenc karakter: Jordan, Rachael, Lisa

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2007. október 23.

Oldalszám:
224 oldal

Aimée Carter: The Goddess Test (Istennő Próbatétel)

2011. május 25., szerda

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Kate Wintersnek nincs könnyű élete. Édesanyja rákos, és nem lehet tudni, hány napja van hátra, szinte bármelyik pillanatban meghalhat. Anyja utolsó kívánsága, hogy menjenek vissza Édenbe, a szülővárosába. Ennek Kate eleget is tesz, és csak édesanyja unszolására megy el a középiskolába, ahol meglehetősen hamar szerez barátokat (a helyi geek srác) és ellenségeket (a helyi menő csávó és barátnője) személyében. Miközben a tini gyerekek kegyetlen viccet űznek Kate-tel, egyikük meghal, és ekkor lép színre az Éden Kúria titokzatos lakója Henry, aki egy nem várt alkut ajánl Kate-nek.

Óh, ha azt írnám, hogy szörnyű, borzalmas ez a könyv, az nem kifejezés. A kritika nem lesz összefüggő, mert annyira rossz a sztori, hogy nagyon dühös vagyok ilyenkor, hogy ilyeneket is kiadnak.

Kezdjük azzal, hogy görög mitológia, mindenki ezért bukik rá erre a könyvre, meg a fülszöveg is isteni, meg hát a borító sem utolsó. Nos Carter fogta a görög mitológiát lekötözte, kibelezte, megerőszakolta, felgyújtotta, és még a hamvait is molesztálta. Értem én, hogy szabad joga van mitológiát módosítani, de miért kell lenézni a tinédzser lányokat? Miért kell annyira leegyszerűsíteni, hogy óvódásnak érezzük magunkat? Én pl. általános iskola alsó osztályában nyertem olyan könyvet, ami mitológiáról szólt és igen, a vérfertőzés abban is benne van. MERT AKKORIBAN EZ VOLT ÉS KÉSZ! Miért kell TESTVÉREKNEK nevezni őket, de kiemelni hatszor, hogy NEM VÉRSZERINTI TESTVÉREK? A legátlagosabb fantasy felfogásban is, ha egy teremtő csinálja tegyük fel az angyalokat, azokat is testvéreknek mondják, vérszerintinek. Itt csak azt mondják minden istent közös teremtő alkotott, felmerül a kérdés, hogy ki. NA, CARTER, TUDSZ VÁLASZOLNI? Vagy csak a túl morbid szálakat akartad kiírni?

Mert Carter nem csinál mást, csak rózsaszín cukormázba márt egy véres/kegyetlen sztorit és megszórja egyszarvúkkal meg szivárvánnyal, hogy még a Hello Kittys táskás lányok is elviseljék, más meg keresse a hányós zacskót. (Ami szintén csak rózsaszín van.) Akkor választott volna valami esti mesét, vagy Grimm sztorit átírásra, ne ezt… ne…

Mi a bajom alapjában véve? Hádész a Mennyországot vezérli itt, illetve Alvilágnak hívják, de minő véletlen, csak a jók kerülnek hozzá, és senkit nem büntet meg, mindenkinek vattacukrot nyom a kezébe odaát, meg egy kis teddy macit, hogy ne sírj, hogy meghaltál, minden jó lesz ezentúl. Ráadásul Hádész egy sírós, tutyi-mutyi, emós pasi, aki SZŰZ TÖBB EZER ÉVE MÉG MINDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIG! Őszintén, főleg ha a görög isteneket vesszük, ne írjunk ilyen hülyeséget már bele, a görög istenek nem a szüzességről és a bűntelen életről voltak híresek, azok a keresztények. De mindjárt eljutunk oda is, mivel annak érdekében, hogy Kate megkapja a halhatatlanságot 7 AZAZ HÉT DARAB próbán kell átesnie (lásd a cím), és mi az a HÉT, NA KI TALÁLJA KI? IGEEEEN! A hét főbűn…

Na már most eleve tudjuk, hogy Héra, Zeusz, etc, etc, nem éppen arról voltak híresek, hogy nem féltékenyek, nem állnak bosszút, nem bujálkodnak (jézusom, hát még állat formában is szexeltek!), mi a jó büdös fenéért adnának a halhatatlanságot oda annak, aki a hét főbűntől tiszta? Ráadásul, basszus, istenek! Nem köti őket az emberi morális vonal, EZ A LÉNYEGE AZ EGÉSZNEK! (És igen, még karácsonyt is ünnepeltek a görög istenek, de ez csak bónusz kép.) Másfelől meg, ha Kate-ben keresik a nagy elveszett Alvilág királynőjét, akkor miért nem olyan dolgokat tesztelnek, ami ahhoz szükséges, hogy mások lelki üdvéről döntsön, mert most lelövök pár próbatételt, de az, hogy a barátnőjének adja a használt ruháit, vagy hogy nem nassol, meg megír egy történelem dolgozatot, az nálam minden, csak nem éppen a jó vezető ismérve.
Akkor térjünk át a karakterizálásra: nem létező. Egyszerűen senkiről semmit nem tudunk meg. Amúgy csalóka az egész, mert az első száz oldalon egy átlagos Alkonyat másolat érzést kapunk, némi normális humorral, ami még élvezhető is volt. Először még érdekelt, mi lesz Kate-tel, meg az édesanyjával, aztán ahogy megérkezett az iskolába és előrevetült egy Bella/Jacob szerű szál (főleg, hogy a pasit Jamesnek hívják, ez se sokat segített rajta), elkezdtem gondolkozni, hogy egy újabb sablon sztorit kapok-e. De ez rosszabb. A nevetséges mellett, ami Henry, az emo Hádész, ott van a hihetetlen romantika is. Nincs egyetlen egy darab jelenet sem kifejtve, ami romantikus lenne, hanem snittekkel mutatja az egészet, ami nem rossz, ha azt mutatná be vele Carter, hogyan szokták meg egymást. De így nem lehetett átérezni, hogy vonzódnak egymáshoz, igazából nem. Ezért nagy ívben tettem Henryre és Kate-re, és meglepődtem, amikor közelebb kerültek egymáshoz, mivel hogy semmi utalás addig nem volt rá, hogy bármiféle gyengéd érzelmet táplálnának egymás iránt. (Csak annyi, hogy HENRY ÚÚÚ DE HELYES.)

Ha sablonos lenne, oké, aláírom, megérdemelné a három pontot, de sajnos a történet úgy szétfolyik, hogy csak egy pöttyöt kap. Annyira logikátlan, hogy én ezen őszintén csodálkozom, hogy szerkesztőn átment. Hát vegyük sorra azokat a bakikat:

A főhősünk halálosan retteg a víztől, és a gimi szőke lánya ezt használja ki, hogy megviccelje. Öhm, de erről a szőke lány nem is tudott? Akkor hogyan készült fel fürdőruhával? Másfelől ki az a barom, aki sziklás folyóba fejest ugrik éjjel? (Persze, kellett egy halott gyerek, értem én, de azért itt már furán néztem a könyvre.)

A főhősünk nem akarja elhinni, hogy létezik természetfeletti, oké, először aláírom, rendben. De mivel előtte hoztak vissza az életbe egy hullát, azért az mégis elég meggyőző, nem? Ezek szerint nem. Aztán elmeséli az egészet a legjobb barátainak, akik egyből elhiszik, hogy létezik természetfeletti. Majd a főhős megint azt hiszi, hogy nincs. Majd azt elhiszi, hogy a halottak visszajöhetnek, de nincsenek görög istenek. Majd elhiszi, hogy vannak görög istenek, de AZ EPILÓGUSBAN MEGINT LEESIK NEKI, HOGY EZEK GÖRÖG ISTENEK. Carter egyszerűen elfelejtette átnézni a kéziratát, hogy mire jött rá a főhős.

Mellesleg a főhős igazán buta. Az első 100 oldalon meg nem mondtam volna róla, hiszen egy szarkasztikus, kemény, visszahúzódó lány álarcát viseli. Aztán ahogy bekerül az Éden Kúriába, átmegy az átlag IQ 70, „Túl Hülye, Hogy Éljen” kategóriába. Miért is? Van talán két meglepetés a könyvben, amire akkora utalások vannak, mint a ház. Tényleg, rémesen suták. Pl. van egy isten, akivel vitatkozik Hádész, de nem látjuk az arcát, de a főhősnek ismerős a hangja, és férfi az illető. Csak egy férfit ismer a főhős az egész könyvben Henryn kívül. Mégis meglepődik, mikor rájön, ki az. SŐT UTÁNA SE ESIK LE NEKI, HOGY AZ GÖRÖG ISTEN! PEDIG ELMONDJÁK NEKI HATSZOR! De legyen mentségére, hetedjére (a mágikus szám), már meglepődik! Ugyanide tartozik, hogy megmondják neki, hogy „bocsi, szivi, téged meg akarnak ölni,” ezen nem is aggódik, majd 100 oldal elteltével esik le neki, amikor sósavas csokival akarják megölni. (Megvárom, míg ezen mindenki kiröhögi magát.)

Az írónő próbálja valakire terelni a gyanút, hogy ki a gyilkos, kétszer is, de emellett az igazi gyilkos nagyon kitűnik. Tudjátok miért? Mert szó szerint ezt kb. ezt mondja „ÉN VAGYOK A GYILKOS” ezek után a főhős, hogy ne érezze magát rosszul a gyilkos, elmegy vele piknikezni. Tudjátok mit? Ezek után meg is érdemelné, hogy meghaljon. Ha ez nem lenne elég, akkor amikor igen komoly sebet szerez, ami minimum azzal járna, hogy elveszítse az eszméletét, vagy meghaljon, a főhős még eltöri a gyilkos orrát, meg rambózik egy sort. Okéééé. Biztos.
Tele van az egész könyv hihetetlen dolgokkal. Például hogy smárolunk le valakit úgy szenvedélyesen, hogy a másik nem nyitja ki a száját, és egyéb ilyesmik. A legjobb pedig, hogy megkérik a csajt, hogy ne egyen, mert Édenben nem feltétlen szükséges, erre még neki áll feljebb, hogy ugyan miért, amikor 1) már halt meg lány, mert megpróbálták megmérgezni, 2) hahóóó hét főbűn, próbatétel, kisanyám. És a vicces, hogy oké megígéri, DE MÉG eszik előtte vacsorát, meg ugyan a forró csoki nem számít, ugye? (Mindezt a Méreg című fejezetben, úúúú micsoda izgalom.)

Amiért haragszom Carterre, hogy keveri a nemi erőszak drogot az afrodiziákummal, és oké, legyen nemi erőszak drogolják a csajt, ebből mi következik? HOGY AZ NEMI ERŐSZAK! MERT Ő NEM AKARTA! És mit csinál a főhős? Hát jó volt, akkor az nem az… Az ilyenért verném fejbe légkalapáccsal a buta, amerikai írónőket.

És a főhősnek a végén leesik, hogy Éden Kúria lakói istenek… AZ ELEJÉN EZT ELMONDTÁK NEKI! És ahhoz képest úgy állítják be, hogy Kate nagyon penge mitológiából. Mikor nem ismered fel a sántító testőrt, hogy az melyik görög isten, nem lehetsz pengébb Hádésznál mitológiából. (Amiért egy új ruhatárat kapott ám Kate ajándékba, mert az szupcsi!)

Ráadásul, egyetlen egy dolog történik kb. a 300 oldalon, és azt a végén röhögve visszavonja Carter, és így gyakorlatilag SEMMI NEM TÖRTÉNT. Nem értem, ez valami amerikai divat? A Lenyűgöző Teremtményekben is ezt játszották el, és ott sem tetszett… Ez nem cseles húzás, ez ÍRÓI HIBA!

A vége, az epilógus, ami elrontja az egészet, de annyira, hogy az életkedvem is elment tőle. Kate mosolyogva fogadja azt, hogy XY hazudott neki, és nagyon komoly dologról. Sőt, aki az ellensége volt, azt is karon fogja, és elsétál vele a naplementébe. Nos, ebből azt következik, hogy kérek abból a szerből, amit Kate és Carter együtt szívott, mert biztosan nagyon jó lehet. És ezután a regény után szükségem is van valami nagyon erősre.

Csak idegnyugtatóval ajánlom ezt a regényt, vagy nagyon erős alkohollal. És újabb Mazochista sorozatot köszönthetünk sorainkban.

Utólagos megjegyzés: a fülszövegben az áll. „Ha sikerül a próba, halhatatlan lesz, ha nem, akkor…” Azt hiszed, hogy akkor meghal, mi? HÁT NEM! EZ IS CSAK REKLÁMFOGÁS! Akkor kap egy rózsaszín tarisznyát és mehet haza nyalókát enni. MERT EZ RÓZSASZÍN ORSZÁG! *Gigi agyhalott állapotban kivonul*

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a mitológia kiforgatása, a történetvezetés, a romantika, a karakterizálás

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Harlequin

Kiadás dátuma: 2011. április 19.

Oldalszám:
304 oldal

Tabitha Suzuma: Forbidden - Kimondhatatlan

2011. május 24., kedd

Hogy akadtam rá: Beírtam Google-be, hogy "incest in YA fiction." :D
Úgy általában az egészről: Lochan és Maya Whitley nem élnek valami fényesen. Édesapjuk otthagyta a családjukat egy másik nőért, és azóta anyjuk alkoholba fojtja a bánatát. Nem mellesleg pedig próbálja visszanyerni a fiatalságát azzal, hogy nála jóval fiatalabb férfival kezd viszonyt, és közben azon van, hogy elfeledkezzen arról, hogy bizony öt gyermeke várja otthon. A két legidősebb testvérnek így át kell venniük az anya és az apa szerepét, ők vezetik a háztartást, és vigyáznak az öccseikre és húgukra. Igen ám, de Lochan és Maya sosem csak testvérek voltak, hanem legjobb barátok is, és ez a nehéz időszak még közelebb hozta őket egymáshoz. Túl közel.

Szinte lehetetlen erről a könyvről kritikát írni, jelenleg annyira a hatása alatt vagyok. Ugye a fülszövegből látjuk, hogy vérfertőző történet, a két testvér szerelméről szól. Aki ismer/olvasott már tőlem pár bejegyzést, tudja, hogy engem ez a téma nem zavar, sőt kedvenceim közé tartozik. (Csak a közös megegyezésen alapuló testvér/testvér dologról van szó, a szülői vérfertőzésen én is kiakadok.) Miért szeretem ezt a témát? Mert teljesen tabu szerelemről van szó, mert ez TÉNYLEG tiltott dolog, nem úgy, mint a mostani felkapott ifjúsági regények nagyja, ahol felvázolják, hogy szegény vámpír/angyal/tündér nem szerethet embert, aztán végül is a sorozat első részében megoldják a dolgot minden komolyabb gond nélkül. Szeretem a szenvedős, tépelődős romantikus történeteket, és ez pontosan az.

A regény könnyen olvastatja magát, és nem használ Suzuma túl bonyolult mondatokat, mégis rendkívülien elkapja az érzéseket. Főleg ez annak is köszönhető, hogy E/1-ben, jelen időben látjuk mindkét főhősünket (váltakozó nézőponttal), így mindkét szereplőt megértjük. Nem épít arra, mint az átlag szerelmes regények, hogy „jajj, a pasi most csúnyát mondott” és a főhősnőnk azt hiszi, hogy tényleg benne van a hiba, miközben az ügyeletes szívtipró csak így akarja távol tartani magától a lányt. Itt tudjuk, hogy távol akarják magukat tartani egymástól, hiszen amit egymás iránt éreznek nem csak erkölcsileg rossz, de társadalmilag sem elfogadott, sőt törvénybeütköző. (Erre majd kitérek, hogy mit találtam a könyv egyetlen bakijának.*)

Mivel tudjuk, hogy mire számítsunk, hogy a két testvér össze fog jönni, ezért a könyv elejét én picit vontatottnak találtam, de nem is ez a jó szó rá. Az első 100 oldalon felvázolja az átlagos családi életet, ami még nem is tűnik olyan rossznak. Aztán ahogy egyre jobban eldurvul az édesanyjuk alkohol és egyéb problémája, már nem húzogattam tovább a szemöldököm a könyvön, hanem tudtam, hogy igen, Suzuma tud írni, és magával is ragadott utána a sztori.

Nagy csavaros cselekmény persze nincs, egyszerűen csak egy család küzdelmét írja le, hogyan próbálnak kétségbeesetten egymásba kapaszkodni, hogy átvészeljenek egy rossz és depresszív időszakot. És csillagos ötös jár Suzumának, mert ő nem csak bedobta a kemény témákat, hogy menő legyen (utalok itt Jenna Blackre), hanem fogta és utánanézett mindennek. A 200. oldaltól már rendíthetetlenül szurkoltam a család mindenegyes tagjának (kivéve persze az anyát), hiszen annyira a szívemhez nőtt mindegyik, tényleg rendesen kidolgozott karakterekről van itt szó, és ez nagy kulcs. Mivel a vérfertőző téma alapja szerintem (ha ugye együtt nőttek fel a gyerekek) az, hogy kell valami kiváltó oknak lennie, amitől többnek tekintenek egymásra, mint testvérek, és ez pont a karakterizálásban rejlik, és ezt Suzuma úgy elővezette és elmagyarázta, hogy teljesen meg lehetett érteni, sőt át lehetett érezni az egészet. És bár én nem vagyok egy romantikus párnak szurkoló típus, Mayáért és Lochanért megszakadt a szívem, és vártam a happy endet.

Ami persze nincs. A fülszöveg is utal rá, szóval ez nem spoiler. Mert ez olyan szerelem, aminek nincs jövője, ami romboló, ami tényleg rossz. Ezt is feszegeti a könyv? Hogy ha elnézik a nagy korkülönbséges tanár/diák kapcsolatokat, a házasságtörést, akkor a közös megegyezésen alapuló vérfertőzést miért nem? Kivel ártanak ennek? Nagyon szépen le van vezetve az egész gondolatmenet pro és kontra, ahogy a főhősök is tépelődnek ezen.

Aztán miről szól ez még? Ott van az alkoholizmus problémája. Plusz az, hogy dühünkben képesek vagyunk olyan dolgokat mondani/tenni, aminek nagy következménye van, és hogyan éljünk ezekkel, hogyan próbáljuk meg jóvátenni. Avagy mennyit vagyunk képesek feláldozni azért, akit szeretünk?

Nagyon halk háttértémának felvetődik még a szexuális bűntények kérdése, mivel a vérfertőzést is van, aki idesorolja. Hogy a női elkövetők mennyire ritkák (női nemi erőszaktevő vagy női pedofil – jelentem, ilyenek vannak) és hogy mennyire szexistán nézik ezeket, hogy általában mindig a férfit hibáztatják elsőre. Plusz ha már jogi kérdések, a fent említett miért is baj a vérfertőzés dolgot is feszegeti.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy szívszorító, sírós, komor ifjúsági romantikus könyvet olvasni, és nem lesz rosszul a testvér/testvér szerelem gondolatától. Remekül megírt könyv, és bánom, hogy többen nem mernek foglalkozni a témával.

*Lochan azt állítja a könyvben, hogy ahol megnézte, minden országban tiltják a vérfertőzést, ez nem igaz, van ahol legálisan is házasodhatnak. Persze, Lochan nem nézett utána minden országnak, én értem ezt, és pont Angliában játszódik a történet, ahol a törvény ténylegesen tiltja, de Suzuma legalább belerakhatta volna reményfoltnak, hogy van ahol nincs ellene törvény.

Kedvenc karakter: Lochan, Maya

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a vége, a karakter- és érzelemábrázolás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. június 28. (Igen, papírformátumban ekkor fog megjelenni, amúgy e-bookban adták ki előbb.)

Oldalszám:
464 oldal

Mike Carey: The Devil You Know (Az ismert rossz)

2011. május 21., szombat

Hogy akadtam rá: Egyik kedvenc íróm/példaképem Mike Carey.

Úgy általában az egészről: Felix Castor világéletében látta a szellemeket, és hamar megtanulta, hogy el tudja űzni őket, mivel a húga autóbalesetben meghalt és véletlenül elűzte a szellemét. Ám az évezred fordulón, 2000-ben a halottak elkezdtek tömegesen felkelni, így már az egész világ nyíltan tud a természetfeletti létezéséről. Sokan úgy látják, hogy ez a Biblia által leírt Apokalipszis, hogy közeleg a világvége, de öt évvel később sem jutottak előre és egyre több szellem és zombi van mindenhol.

Mivel már tudja hasznosítani a szelleműző képességét, ezért Felix szabadúszó ördögűző, azaz szellemeket űz el és néha még vérfarkasokra is vadászik (vagy bármilyen vérállatra), ám pár évvel ezelőtt kiszállt a szakmából, mert a legjobb barátja, Rafi, akit miután elbűvölt az okkultizmus, megidézett egy démont, és Felix véletlenül sikeresen hozzákötötte a pokolbeli lényt a barátja lelkéhez. Ám Asmodeus, aki beköltözött Rafiba, hiába is van bezárva egy elmegyógyintézet démonbiztos cellájába, attól még kegyetlenül elszórakozik főhősünkkel, és óva inti attól, hogy elvállaljon egy munkát, mert bizony akkor könnyen fűbe haraphat. Így hát Felix még inkább csak elutasítja az egyszerűnek látszó szelleműző munkát… csakhogy felettébb szüksége van a pénzre, ha lakni akar valahol. A dolgok pedig innentől csak egyre bonyolultabbak lesznek, és valamiért mindenki Castort akarja megölni.

Azért kaptam fel ezt a kötetet, mert meguntam a sok ifjúsági sablont és az erotikus felnőtt fantasy regényeket. Szóval úgy gondoltam, ha férfi írótól választok fantasy nyomozós könyvet, abban nem lesz szerelem mindörökké, sőt erotikus jelenet sem. Arra vágytam, hogy kikapcsoljon, hogy kihozzon az olvasói krízisemből (amikor nem megy semmilyen könyv se, mert túl sok átlagosat és/vagy rosszat olvastam).

Nos a könyv túllőtt a célján, az már biztos. Először is az egész egy gyönyörűen megírt urban fantasy. Azaz London utcáit adja vissza, de nagyon kidolgozott leírással (egyik oldalon ezt úgy hirdetik, hogy tájleírás pornó, azaz kiemelik a környezetet, hosszú leírásokkal). De valahogy olyan hangulatot áraszt magából, ami azonnal magába szippantott, teljesen látszik, hogy a mostani világból, környezetből merített az író, és olyan jól beledolgozta a fantasy elemeket, hogy bármikor elhinném, hogy ez így létezik, és van természetfeletti odakint. A világ, a mitológia olyan szépen felépített, hogy sírtam örömömben.

Aztán ott van a történet: nekem egy film noir sztori jutott eszembe. Az a régi igazi, Humphrey Bogart film. Számomra ez a tipikus pasi nyomozós történet: a főhős nem éppen izmos, nem gyűri le a kidolgozott testőröket, hanem inkább túljár az eszükön, nem mellesleg pedig szorult helyzetben is inkább szarkasztikusan visszabeszél hiába is verik péppé érte. Természetesen, ha már pasis regény, feltűnnek a szép nők is, és főhősünk persze, hogy mindegyikre valamilyen (általában) pozitív hatással van, de őszintén, engem ez nem zavart. (Igen, vannak benne szex jelenetek, de meglepően nem olyan részletes, mint a női írók által írt fantasykban, így egyáltalán nem zavart.)

A karakterek pedig teljesen kidolgozottak a legutolsó zombiig. Egyszerűen minden mellékszereplő, akit látunk teljesen élő, és szinte kinyúlnak a lapok közül. Mindenkinek megvan a maga háttértörténete és motivációja, és ettől lesz mindenegyes karakter emberi, mert ám, mint a való világban, senkinek sincs száz százalékig boldog cukros nyalóka élete. Minden mellékszál ugyanolyan szívbemarkolóan keserédes, mint tegyük fel, az a való világban is lenne, és pont ezért jár a nagyon nagy piros pont Carey-nek. Mert hiába a sok flashback rész, hiába a sok mellékszál, amik felépülnek és összefonódnak, mind teljesen leköti az olvasót.

Emellett pedig még az egészet megfejeli szarkasztikus humorral, és hát az Unwrittenből is utalgat erre a könyvre, szóval, aki azt olvasta, mosolyogni fog egy-két dolgon. Ha ez nem lenne elég, még van kerettörténetünk és nagy kérdésünk is, ami előre vetíti, hogy hiába nyomozós dolog ez és mindegyik kötet különálló sztori, egy-egy ügy, de azért a háttérben mozgó szálakra is fény fog derülni. Már alig várom, hogy olvashassam a 2. részt, eddig ez az idei év legjobbja!


Kedvenc karakter: Felix, Juliet

Ami kifejezetten tetszett: a világfelépítés, a humor, a szereplők kidolgozottsága, a történet

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Book Group

Kiadás dátuma: 2008. június 1.

Oldalszám:
528 oldal

Ifjúsági könyvek, azaz nincs szex, pia, meg rock and roll

2011. május 15., vasárnap

Sokan úgy vannak vele, hogy az ifjúsági könyveket cenzúrázni kell. Főleg külföldön van ez a dolog, amikor kitiltják a könyveket iskolákból, könyvtárakból, vagy pedig negatív kritikát kapnak, pusztán az őszinteség miatt. Ez engem felettébb zavar, szóval jöjjön egy Gigi-féle monológ, hogy én hogy látom az ifjúsági irodalmat.

Először is tisztázzuk, hogy én a „fiatal felnőtteknek szóló,” azaz „young adult” könyvekre gondolok, ami 14-20 éves kortartományt céloz meg, elsősorban azokról az irományokról beszélnék, ami szórakoztató irodalom és azon belül is az átlag sztori, tehát nem akar minket tanítani semmire, az elsődleges célja, hogy kikapcsoljon.

DROG, ALKOHOL, AVAGY A NAGY NEM-NEM

Néhány amerikai könyv úgy vázolja fel, hogy mindenki drogozik, vagy egyszer legalább kipróbálta azt. Gyakorta ábrázolják, hogy a tinik minden héten mennek partizni és atom részegre isszák magukat. Tekintsünk el attól, hogy vannak rosszul megírt könyvek, és hadd kelljek annak a védelmére, hogy a drog- és alkoholfogyasztás szerintem miért jogos egy-egy YA könyvben. Először is én a hazai körülményeket tudom, és itt is elég átlagos az, hogy a tinik alkoholt isznak vagy legalábbis kipróbálják. Ugyan már, én nagyon nem bírom az alkoholt mégis voltam csiccsentettem már be, jóval 18 éves korom előtt. És ha nem számítjuk az egy-két korty sört és pezsgőt, amit gyerekként alkalmakkor „loptam.” Akkor az első komoly „ivászatom” pont a 8-os osztálykiránduláson volt. Én a magam részéről sosem azért ittam, mert jajj de vicces hányni, vagy jajj de menő vagyok, csak az íze miatt kizárólag. Az, hogy a főhősök esetleg berúgnak, nem tartom rossz dolognak. Hiszen érezzük, hogy az rossz, hogy elvetette a főhős a sulykot, és ebből (annyit kéne minimum megtanulnunk/megállapítanunk), hogy az ital nem fogja megoldani a problémánkat, még ha tompítja is átmenetileg a fájdalmat (vagy inkább a gondolkozó képességet.) Az megint más tészta, hogy ha úgy van leírva, hogy jajj berúgott és ezt kell csinálni. De mint említettem, most csak a jól megírt könyvekkel foglalkozom és a témával általában.

A drog megint más kérdés. Azt biztos, hogy nem mindenki próbálja ki, és bárki bármit mond egyszeri kipróbálás (legyen az füves cigi) is kemény hatásokkal jár. Mondjuk úgy, hogy van tapasztalatom ilyen téren, nem, nem én voltam drogos, de láttam, hogy mire képes ez egy emberrel. És nem tetszett. Épp ezért, hogy ha negatívan és felelőtlenségnek van bemutatva a drogfogyasztás (lásd Nina Malkin: Swoon, Dia Reeves: Bleeding Violet, Slice of Cherry), akkor engem nem zavar. Mert nem rágja a szánkba, hogy az rossz, de tudjuk, hogy nem minden, amit egy főhős tesz, az példamutató. Pont ezért főhősök, mert karakterfejlődéssel gyűrik le a hibáikat.

A SZŰZ SZERELEM, AVAGY TINI SZEX NEM LÉTEZIK

A még nagyobb visszhangot keltő dolog ifjúsági könyvekben a szex. Ezért tiltják odakint a könyveket, pl. a Vámpírakadémiát, ha minden igaz, ezért fekete listázták, pedig aki olvasta, az tudja, hogy aztán szinte semmi szex nem volt.

A szex része az életnek és értem én, hogy bizonyos fokig tabu téma, de azért már annyira nem. A szerelemhez hozzátartozik a testi vonzódás is, és a kapcsolat beteljesüléshez pedig a szex is. És azért 15 éves korban teljesen normálisnak tartom a szexuális élet iránt való kíváncsiságot.

Ismételten kiemelném, hogy a jól megírt dolgokról van itt szó, szerintem pl. Claudia Gray és P. C. Cast meg Kristin Cast rosszul bánik a szex témával, szóval őket hagyjuk ki.

A legtöbben úgy vannak vele, hogy jajj, mikor szexelnek már a hősök? Én ezt sosem tartottam fontosnak, nem vártam azt se, hogy Jace és Clary mikor fekszik le, egyszerűen nem érdekelt. Viszont tükrözi a szex a romantikus kapcsolat egy bizonyos lépcsőjét, hogy meddig jutottak már el bizalom szinten. (Jobb esetben legalábbis ezt jelképezné.)

Úgy állok a szex témához is felnőtt könyvekben, hogy akkor lenne teljesen lényeges leírni, hogy ha a cselekményhez hozzátartozik és fontos eleme. Mert erről is szólnak a regények, hogy a nem fontos dolgokat ki kell vágni, minek nézzük például a főhőst órákon át leckét írni, enni, főzni, ha nem történik közben semmi lényeges még gondolati szinten sem. (Erre elrettentő példa Jessica Verday The Hollow-ja.) Szóval ha a szex nem fontos a cselekmény szempontjából, legyen az akár szex mágia (Anita Blake, bár ott ez igen gyenge kifogás a pornósításra), vagy például egy megerőszakolt lány hozzáállása a szexualitáshoz (Ellen Hopkins: Identical), akkor eleve nem látom teljesen értelmét leírni egy könyvbe. Ettől függetlenül olvasom ugyanúgy az erotikus felnőtt könyveket, mert nem zavarnak a jelenetek, de nem is tartom szükségesnek.

Nos ez hogy jön az ifjúsági könyvekhez? Nyilván sokszor akad az ifjúsági témában az első együttlét kérdése, ami karakterizálás szempontjából lehet fontos, de (!) ezek sosem részletesek. YA-ban nem is nagyon írhatnak részletes szex jelenetet, ezért engem nem szoktak zavarni. A legszexuálisabb könyv tini témában eddig a fent említett Swoon volt, ahol erre a szexuális feszültségre és szexuális vágyakra építették az alaptörténetet, és sokan ezért tiltakoztak. De miért? Az iskolában, a közösségben egy átlagos 15 éves ennél sokkal rosszabbal találkozik, és amíg nincs elpornósítva, addig szerintem ifjúsági témában nincs ezzel baj, hiszen nem ábrázolhatják vágy nélküli üres báboknak a tiniket, attól nem lesz hiteles, és nem fognak magukra ismerni.

Be kell látnia a felnőtteknek, hogy internet ide vagy oda, aki mindenáron meg akarja találni a szex témát, az meg is fogja, és főleg a szórakoztató irodalom nem is erre megy, hogy ötleteket adjon a tiniknek, nem ebből fognak tanulni „okos” dolgokat, arra megmaradnak a pornó filmet/fanfictionök/könyvek.

A SZIVÁRVÁNY TÚLOLDALÁN, AVAGY A MELEG TÉMA

Ezzel fel lehet idegesíteni, de nagyon nagyon nagyon. Sokan úgy vannak vele, hogy ne írjanak ifjúsági könyvekbe meleg mellék-, se főszereplőket, mert ne. Nem tudom felfogni, hogy mert miért ne? Szeretném, ha valaki a meleg ellenes dolog oldalán van, leírná nekem, hogy miért zavarja őket YA könyvekben a melegek.

Értem én, hogy sokan nem akarnak melegekről olvasni, mert mondjuk nem bírja a gyomruk, még ha tolerálja is való életben a homoszexuálisokat. Megoldás? Ne olvasson olyan könyvet, aminek a központi témája a homoszexualitás, ergo a főszereplő meleg és/vagy biszexuális. Ezt fülszövegből, besorolásból ki lehet találni, hogy ez bizony nem nekünk való, mert arról szól, amiről.

Ez így rendben van, de sokan kifogásolják, hogy mellékszereplők is melegek/biszexuálisok/stb. Ezt nem tudom felfogni miért gond. Ez így reális, az emberek nem egyformák, ahogy a hajszínünk, bőrszínünk úgy a szexuális beállítottságunk is más. És mivel mellékszereplőkről van szó, ezért biztos nem fognak full totálban szexelni, ami esetleg zavarná azokat, akik nem bírják az egyneműek szerelmét részletesen. És kérdem én, ha ilyen nincs, akkor mi a baj?

Sokan állítják, hogy nem zavarja őket a homoszexualitás a való életben, de könyvekbe ez nem való. És miért nem? Hát nem így mutatjuk meg nekik, hogy egyenlők vagyunk? Ez még inkább egy gesztus feléjük, hogy igenis elfogadjuk őket, igenis a társadalom részei, miért ne jelenhetnének meg az irodalomban. Ha kicenzúrázzuk őket, az aztán biztos szeretetteljesen hat feléjük, ugye? Élhetsz, lehetsz olyan beállítottságú, amilyen, csak nem szerepelhetsz nyilvánosság előtt…

Szóval amondó vagyok, hogy ha valaki a mellékszereplők szexualitását nem képes elfogadni, az a mellette elsétáló emberét se tudná, nem igazán. És bárki bármit mond, én teljesen támogatom a leszbikusokat/melegeket/biszexuálisokat/transzszexuálisokat/aszexuálisokat, mert csak. Mert így érzem helyesnek. Nekem az olvasókám/a gyomrom teljesen bírja, hogy ha egyneműekről szól a történet, mert számomra a szerelem nem nemhez kötött. (Nem, nem vagyok se meleg, se biszexuális, se etc., és ha az lennék, se azért látnám így a dolgokat.)

Tudom ám, hogy ez kényes téma, mert nagyon sok vallás tiltja ezt. De… ha már nem csak keresztény/Jehova Tanúi/etc. főhőseink vannak, és regényeink, akkor igazán lehetnek szabadon melegek a mellékszereplőink minden gond nélkül.

A NAGY MORÁLIS LÉGKAPÁCS, AVAGY A NEHÉZ TÉMÁK

Vannak olyan könyvek, amik nem tipikus YA dolgok, de fiataloknak szólnak. Ilyen például Ellen Hopkins, aki kemény, valós témákról ír, mindezt fiktív történetekkel. Legyen szó drog-, alkohol-, szerencsejáték függőségről, öngyilkosságról, nemi erőszakról, családon belüli erőszakról, az ilyenek léteznek, és írni kell róluk. Ez nem mindenkinek fog feküdni, és nem is mindenkinek szól, de nem érdemes ezért tiltani, sem panaszkodni a szülőknek. Úgymond jobb, ha a „gyerek” ebből tudja meg, hogy a jóképű úriember, aki fotózásra hív, lehet, hogy bedrogoz és prostituáltat csinál belőled, mintha való életben megtörténne. Ezek a történetek nyomasztóak, intő jellegűek, ugyanakkor reményt adnak azoknak, akiknek szüksége van rá, és ilyen a való világ, ha becsukjuk a szemünket, ha tiltjuk az ifjúsági könyvekben, attól még nem lesz kevésbé valóságos.

P. C. Cast & Kristin Cast: A Vad

2011. május 14., szombat

Hogy akadtam rá: Csak úgy böngészgettem bookline-on és mintha előtte is láttam volna valahol amazon.com-on. Végül ez a sorozat nyert a szavazáson. Erre voltak a legtöbben kíváncsiak. Az első részt nem tartottam nagy számnak, de hát van, amikor a sorozat későbbi részekben indul be, így adtam neki esélyt.

EZ A HATODIK KÖNYV, AMIT A LOBO ÁLTAL MEGHIRDETETT CSÖKKENTSD A VÁRÓLISTÁDAT JÁTÉKRA OLVASTAM!

Úgy általában az egészről: Miután Stevie Rae sikeresen visszaváltozott halott-élőhalottból vámpírrá (bár nem akármilyenné, hanem vörös vámpírrá), Aphrodite ember lett, és mindketten felszívódtak. Ha ez nem lenne elég Zoey-nak a barátai szóba se állnak vele, mert hazudott nekik sok mindenről. Eközben pedig rejtélyes lények támadják meg főhősünket, és egy új fiú is jön az Éjszaka Házába, Stark, aki híres, no meg szexi.

Mindig mindenki azt kérdezi, miért olvasom, ha rossznak találom. Először is, ez várólista csökkentős könyv volt, így feltétlen el kellett olvasnom (más tészta, hogy a listát is én állítottam össze.) Szóval szeretek a sorozatoknak esélyt adni, főleg ha kezdő íróról van szó (hát mondjuk itt pont nem az áll fent.) Ez a kötet volt a fordulópont a sorozatban, kap hideget is meg meleget is, hát kezdjünk neki. Összességében pozitív pontozást kapott, de a gyenge szívű Éjszaka Háza rajongók ne olvassák el a kritikát, mert rendesen vesézem.

A fogalmazás a megszokott gyatra színvonalat hozta: zárójeles, felesleges tördelések, káromkodás, szleng, és a hülye popkultúra utalások. („Ez olyan jóslat, mint a Gyűrűk Urában?” vagy „Olyan mű volt a mosolya, mint Pamela Anderson cickói.” – Semmi bajom a Gyűrűk Urával, sőt ha néha-néha megemlítik az egyéb könyveket/filmeket, de itt erőltetve van bedobva, a Pamela Andersonos hasonlatról meg inkább nem mondok semmit.)

Aztán ott van az is, hogy nem csak a főhőseit nézi hülyének a két írónő, hanem minket is, ugyanis ez már a negyedik kötet, de zárójelben még mindig elmagyarázza, hogy a vámpírok este vannak ébren, ráadásul szájbarágósan. Ezt egyik sorozatnál sem tolerálom, lásd Vámpírakadémia, hát itt még úgy se.

A karakterizálás az, ami sokat lehúz a kötetből, és nem is értem Castékat. Látszik, hogy tudnának egész karaktereket írni, hiszen pillantsunk csak Aphrioditéra, aki a legkidolgozottabb és összetettebb karakter. Noha Zoey idegesítő és nem annyira komplex, mégis, mégis, lehet karakternek nevezni. DE A TÖBBIEK? Semmi a nevükön kívül. A meleg karakterek szimplán a sztereotípiákra épülnek, és szerintem inkább sírni kéne ezen, hogy homoszexuálisokat írt bele ilyen formában a két Cast, mert ebből látszik, hogy ezzel csak fejbe akarnak minket kólintani és nevelni, hogy a homoszexualitás nem bűn. (Ami nem is, tök LGBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális) aktivista vagyok, csak pont ezzel nem lehet elérni, amit ők akarnak.)

Jöjjenek a könyv buktatói, aztán majd a végén a pozitívumok. Tudjuk, hogy Neferet gonosz, Zoey is tudja, senki más nem, mégis az egész iskola előtt jópifiznak egymással, ami persze érthető, de (!) hogy nem veszi észre senki az ég adta világon, hogy Neferet és Zoey úgy néznek egymásra, akik mindjárt megfojtják egymást? Annyira komikusan hat, mint kb. a Merlin kalandjai sorozatban Morgana, aki mindig gonoszan vigyorog. Megjegyzés: ott azért filmről van szó, és kell valahogy mutatni, hogy gonosz a karakter, de ITT? ÍGY?

Az egyik cselekményszál, hogy Aphrodite ember lett, és csak egy (VÉLETLENÜL ÉPP OLYAN SZÍNŰ SZEMCERUZÁVAL) áltetoválást rajzol a homlokára, és ennyivel átveri a vámpírokat. Kérdem én, a vámpírok nem érzik, hogy valaki ember? Főleg, hogy emberből kéne táplálkozniuk. Ez itt szintén megdönti, hogy ez egy vámpíros könyv lenne, sokkal jobban elmenne boszorkányosnak, főleg a Wicca szertartásokkal, én még mindig ezt mondom.

A történetben sok konfliktushelyzet adódik, amit öröm nézni, de (!) Zoey mindegyik konfliktust megússza, mert amit Zoey tesz az jó és szép. Ez egészen a kötet végéig elhúzódik, hála az égnek a végén szakítanak ezzel a hagyománnyal az írónők.
Ami vicces és sekélyessé teszi a könyvet, hogy hiába halt meg Loren, az Ikrek a részleteket akarják hallani. Nos, ha a halott pasimról kérdeznének a legjobb barátnőim így, én megütném őket egy kalapáccsal. (Hugi, remélem érted az utalást. :D) Értem én, hogy Shaunee és Erin ennyire sekélyes, de ne, ezt ne írjuk már így le, ha az ikreket pont pozitívnak akarjuk festeni.

Az állat téma mindig is nagyon nagy volt az Éjszaka Házában. Az előző két részben valamennyire a háttérbe szorult, hála az égnek, de most visszahozták, és az állatokat annyira lehetetlen módon mozgatják, sőt még cselekményelemek is lesznek, hogy azon csak sírtam.

Még ilyen hajat tépős jelenet, amit az új gyerekkel művelnek. Zoey-nak így is három pasija volt/van, most már jött egy negyedik is, akivel annyira mű mondataik voltak, hogy szerintem Casték szappanoperát néztek közben. És itt borul az egész kötet, ez a legnegatívabb része. Ugyanis a butus dialógus mellett, Zoey nagy vérszomja, amivel bizonyítanák, hogy vámpíros kötet, az kikapcsol hirtelen. Majd a stresszes jelenet után, mit írnak fel Zoey-nak? EGY ZUHANYZÓT! Ahogy előadják… az teljesen… felszínes. És Starkhoz kötethető még egy logikai baki is, mivel Zoey elmond neki valami baromi fontosat… két perc múlva Zoey már nem emlékszik maga se rá, meg arra se, hogy elmondta a fiúnak. Értem én, hogy zavarodott volt Zoey, csak a fogalmazás miatt, nem ez jött le.

Az utolsó buktató az, hogy van egy jóslat, amit még a hülye is megfejt annyira átlátszó. A főhősök… nem jutnak vele sokra. Legalább, ha már jóslatot hozunk be, és nagyon cselekmény lenne a megfejtése, akkor próbáljunk TÉNYLEG rébuszokban írni. Ha mást nem, béreljünk fel valakit, aki tud. És ha már az átlátszóságról van szó, Zoey csak sejti azt a könyv felénél, amit én a harmadik kötet végén tudtam… Hát eléggé idegesítő.

Viszont jöjjenek a pozitív oldalak. Nem tudom, hogy Casték miért vártak három részt arra, hogy elkezdjenek történetet is írni. Olyan hatása van az egésznek, mintha a Casték csak most mertek volna csak belegondolni, hogy tudnak epikus nagy dolgokat írni, semmi előreutalás nincs, legalábbis nem sok, amiből konkrétan le lehetne szűrni, hogy tényleg ezt tervezték, nem csak útközben jutott ez eszükbe. Behozták az angyalokat is a mitológiai repertoárba, és ez is sántított, mert ez így nem lesz vámpíros könyv… soha.

Ennek ellenére a nagy történet vonal tetszett és a könyv egy részén sem unatkoztam, csak a „romantikus” részeken akartam magam megfojtani, ami már egy jó jel. A vége meg különösen tetszett a történetnek és végre úgy írták meg, hogy engem is érdekel, mi lesz Zoey-val és csapatával.

Emellett még amit kiemelnék, az a humor, mivel Aphrodite szövegei tényleg jók, és elszórakoztattak, ezért is járt a kötetnek a négy pont. Meg hát azért, mert ami Zoey és Aphrodite között van, az az egyetlen kidolgozott kapcsolat, és pár sután fogalmazott mondat miatt, én azt várom, hogy a két lány jöjjön össze, ezért minden Aphoridte/Zoey jelenetet imádtam. :D









Kedvenc karakter: Aphrodite

Ami kifejezetten tetszett: a történet

Ami nem tetszett: a vámpír ráerőltetés, a fogalmazás, Mary-Sue főhős, nulla karakterizálás

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Kelly kiadó

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 314 oldal
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.