Ugrás a fő tartalomra

Richard A. Knaak: Szellemföldek

Hogy akadtam rá: Egy szó: Warcraft. :D

Úgy általában az egészről: Mivel Dar’khan elrabolta Anveenát és ki tudja, mit akar vele tenni, így Kalec és a többiek követik a kis szárnyas kígyót, Raacot, aki mintha tudná, merre van az emberlány. Jored váltig állítja, hogy a megmentője, Borel, a rejtélyes ember áll Raac képessége mögött, és hogy a paladint is ez a különös háttérszálakat mozgató személy segítette Kalechez.

Eközben Dar’khan eléri a vértündék földjét Quel’Thalast, ahol az Élőholtak Hadserege még mindig aktív és a vértündék próbálják őket visszaverni. Emellett nem örülnek neki cseppet sem, hogy az otthonuk lerombolója, a népük egyetlen árulója vissza mert jönni a földjükre, és mindenáron meg akarják torolni, amit eddig tett velük. És persze a rejtélyes Borel is színre lép, aki lehet, hogy nem is ember.

Nos ez a kötet volt a legizgalmasabb a trilógiából, és egyszerűen imádtam. Bár lehet valami köze ahhoz, hogy imádom Ezüsthold város (igen, bénán magyarosítok, amit tudok) közelét, főleg a Szellemföldeket, mert ez a kedvenc helyszínem Azerothon. (Igen, tudom, hogy tele van zombikkal, nem, nem zavar.)

Ugyanúgy van itt nézőpontváltásos izgalmas történetvezetés, ami erőteljesen jelen volt a második részben. Látunk itt démonokat, sok-sok-sok-sok zombit, és ezzel együtt jó sok akciójelentet, amit kifejezetten szerettem, mivel a gyönyörű rajzolás élvezhetővé teszi az egészet.

A nagy rejtélyes Borel az volt, akire gondoltam, ezért engem nem ért meglepetés, de ez köszönhető annak, hogy már olvastam Warcraft könyvet és gondoltam, hogy csak ő lehet ennyire manipulatív és a fehér-fekete morális csík között mászkáló. Végül is pont ezért lesz az egész történet vége szerintem egy kicsit keserédes, legalábbis számomra valamiért nem hatott „mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt” befejezésnek.

Megjelenik még a borítón is látható sikító szellem (banshee), élőhalott Sylvanas Úrnő is, akinek röviden elmesélik a történetét, és nagyon megszerettem, remélem, még előtűnik sokszor a Warcraft történetekben (ha nem, ne tessék lelombozni, akarok reménykedni.)

Összességében imádtam az egészet, teljesen megállja a helyét a történet szerintem Warcraft tudás nélkül is, és szomorúan láttam, hogy nagyon leértékelt kis manga ez. Nekem nagyon tetszett, hogy több szálon fut, több nagyobb esemény alakítja a történetet, és bár persze, akadtak klisék, mégis kikapcsolt, együtt izgultam a szereplőkkel, és hát, sárkány ölelgethenékem is támadt közben. Nem mellesleg pedig már csak a rajzolás miatt is megéri beszerezni. :D


Kedvenc karakter: Dar'khan, Sylvannas

Ami kifejezetten tetszett: A fajok közötti viszonyok bemutatása, VÉRELFEK, QUEL'THALAS, SZELLEMFÖLDEK

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Delta Vision

Kiadás dátuma: 2008

Oldalszám:
176 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö