Úgy gondoltam, ha felsoroltam már 10+2 nagyon rossz sorozatot, és ezzel talán elvettem valaki kedvét az olvasásuktól, hát legyen pozitív reklám is. Mi az a 10 sorozat, amitől szerény személyem sikítva rohangál fel-alá a szobában, ha megjelenik egy része? Mi az, amitől előbújik belőlem a fangirl, és akár képes vagyok habzó szájjal, örömkönnyek közepette olvasni. (Nem, nem egy szép látvány, de édesanyám már megszokta. :D) Az az alapfeltétel a listához feljutáshoz, hogy 1) kidolgozott világa legyen, ahol én is szívesen élnék 2) sikítsak, ha meglátom.
Szóval ez az a 10 sorozat, amit kezébe nyomnék mindenkinek (már ha a téma az ő asztaluk.) Kommentben megírhatjátok nektek mi a top 10 kedvenc sorozat, és miért. És ha van ötletetek, milyen könyvhöz kapcsolódó top 10 listát látnátok szívesen, azt is várom.
10. Warcraft sorozat (több író): Sokat gondolkoztam, mi legyen a 10. helyen. Sok sorozat eszembe jutott (Cammie, a kaméleon, disztópiás sorozatok, Tündérvilág, ezeket a könyveket imádom, de... de mégis ott van az, hogy tudnék nélkülük élni. Nem vagyok annyira fanatikus, ha azokról van szó.) Igen, ez a sorozat, a Warcraft világa ki fog lógni, mert valószínű csak a Warcraft vagy a World of Warcraft rajongók a célközönség, valljuk be, többségben ezek a fiúk/férfiak. Szóval eleve nem is tini lányoknak, lányoknak készült, hiszen minden női karakter elég lengén öltözött, férfiaknak tökéletes ideál. De ettől még, imádom a világ összetettségét, a fajok, a kasztok, a történelem sokasága mind úgy magával ragad, hogy ha felveszek egy kötetet, ott akarok lenni. Ott akarok élni. Szóval középkoris fantasy, ami nem is az én asztalom, de mégis mindig sikerül magába szippantania a sztoriknak. Nem, nem olvastam még közel sem mindet.
9. Anita Blake (Laurell K. Hamilton): Igen, már hallom innen a kelletlen nyögéseket, de azért hadd mondjam el, hogy jutott ez a sorozat fel a listára. Először is, ez volt a Harry Potter után az első dolog, amit olvastam. (NAGY VÁLTÁS, TUDOM) Szóval ennek köszönhetem, hogy a kis 14 éves Gigi olvasni kezdett, és eljutottam idáig, hogy falom a könyveket. Imádtam és most is imádom, amilyen egyszerűséggel és bravúrral használja Hamilton a mitológiai elemeket és épít fel belőle tökéletes nyílt mágiás univerzumot. Emellett pedig izgalmas, nyomozós, horroros, úgy kb. a 10. részig, utána vérbeli pornó. :D Ezen a könyvön edződtem meg pornó szinten, ha lehet ilyet mondani. Persze, sajnos a 10-14 rész között az egész történet elsüllyedt az orgiákban, de mostanában már látom, hogy van még remény. Az első 5 kötetet teljesen szexmentes, azt még ajánlom nyugodt szívvel bárkinek.
8. Curse Workers (Holly Black): Magam is meglepődtem, hogy ezt a sorozatot ennyire megszerettem. Imádtam Holly Black Modern Tündérmese sorozatát, de mégis az volt az első, amit tiniknek írt és meglátszott rajta, legalábbis az első részén. Jól kidolgozott volt a tündérek világa, de mégiscsak Cassandra Clare-rel egy univerzumot írtak... Aztán jött az Átokmunkások világa és mindent elsöpört. Cassel a legjobb férfi szereplőt, akit valaha is olvastam E/1-ben, teljesen tényleg fiú, és emellett a világ annyira jó, hogy én is néha átokmunkás bérgyilkos akarok lenni. Lehet, hogy csak azért vagyok oda ennyire érte, mert a maffiáról szól, de hát ízlések és pofonok.
7. Szellemlány (Tonya Hurley): Tudom, morbid, hiszen leginkább a túlvilágról van benne szó, de imádtam, hogyan dolgozta fel az utóélet problémáját. Ha ilyen lenne a halál, talán nem is bánnánk annyira. Az a legnagyobb baj ezzel a sorozattal, hogy azt mondják rá, gagyi tini, mindenféle nagy fordulat nélkül. Nos, finoman kifejezve (mert ezen mindig fel tudom magam idegesíteni) ez nem szó szerinti történet, ezt nem úgy kell venni, hogy úúú a főhős meghalt, úúú milyen szar már a sztori. Ez szatíra, eleve csak gúnyolódik az átlag ifjúsági témákkal (BÁL), és mellesleg az életről magáról szól, hogy milyen a veszteség, a halál, a barátság, a kapcsolatok. Milyen az, amikor az ember változik, mert elkerülhetetlen, milyen az, amikor FEL KELL ADNI VALAMIT, mert nem tudsz semmit tenni. (Ebben az esetben erre használja a halál hasonlatot.) Nem mondom, hogy tetsszen mindenkinek, de nagyon be tudok pöccenni, mikor valaki abba köt bele, ami direkt van benne. Szóval eleve csak olyanoknak ajánlom, akik a TÖRTÉNET MÖGÉ tudnak nézni.
6. Darkest Powers/Darkness Rising (Kelley Armstrong): Bárki bármit mond, a tini romantikus fantasy piacon szerintem ez a legjobb. (Most jelenleg haragszom Cassandra Clare-re a City of Fallen Angels miatt, azért jött fel Armstrong.) Az egész világ Kelley Armstrong felnőtt fantasy sorozatából van (amit még nem olvastam), de teljesen élvezhető a két sorozat egymás nélkül. A Darkest Powers nem azoknak készült, akik egy átlagos, rózsaszín sztorira vágynak. Ez humoros, logikusan felépülő, tele rejtélyekkel sorozat. A három rész teljesen egybefüggő, ezért falhoz csapja az ember mindig a függővégeknél a könyvet. Armstrong sajátságos írásmódja, hogy a romantikát, az akciót és a humort valami isteni keverékben adagolja nekünk, és ettől lesz olyan baromi jó. Azoknak is ajánlom, akik már nem bírják a sablon YA-t, mert szerintem egyáltalán nem az. Főleg, hogy Chloe, a Darkest Powers főhőse nagyon is jól tudja, hogy mi a sablon egy sztoriban és állandóan kommenteli. Ennek a társsorozata, amit utána kell majd olvasni a Darkness Rising, ugyanaz a világ, más szereplők, ugyanaz a nagy főgonosz. ÉS INNEN IS KÖSZÖNÖM A KÖNYVMOLYKÉPZŐNEK, HOGY VÉGRE MAGYARUL IS MEG FOG JELENNI!
5. Végzet Ereklyéi (Cassandra Clare): 9 éve olvasok Cassandra Clare-t, miatta tanultam meg rendesen angolul. Igen, a kis 12 éves Gigi már Clare-t olvasott tátott szájjal és imádta.(És egyre gyakrabban beszélek magamról E/3-ban, kezdek aggódni.) Nos, Clare-ben az a szép, hogy összetett világot képes alkotni, erős karakterekkel, és iszonyatosan jó párbeszédekkel és humorral. Ezek az erősségei. A hátránya, hogy néhol igazán kiszámítható, de hát ez legyen a legkisebb gond. A Végzet Ereklyéi volt az, ami ismét elérte nálam azt a fanatizmust először, amit a Harry Potternél éreztem, hogy mennyire jó is ez a mágikus világ, mennyire úgy festi fel, mintha kinyújtanám a kezemet és itt lenne. Clare-nek imádom a gonosz karaktereit, mindegyik elbűvölő egytől egyig, (és mindegyik szexi) és főleg azt szeretem, hogy a gonoszoknak is van "jó" oldala, mindegyiknek hihető a motivációja, és el tudjuk képzelni, hogy nem csak azért vannak ott, mert kell a főhősnek valami random ellenfél. Habár nagyon sok minden cselekményelemet és szöveget kiemelt a Draco Trilógia című fanfictionjéből, attól még teljesen élvezhető. Maximum, aki olvasta a ficet, előre tudja mi lesz. :D
4. Sandman - Az Álmok Fejedelme (Neil Gaiman): Igen, csalok, képregény, de ez ám nem akármilyen képregény. (Amellett, hogy Gaiman fan vagyok, nem csak ez beszél belőlem.) Irodalmi díjas is, szóval azért mégiscsak jelent valamit. Az elején nem értettem, miért olyan nagy szám ez, bár a világot imádtam, no meg Halál karakterét. Aztán ahogy haladtak előre a kötetek rájöttem, hogy minden apró szál összefut és ez ebben a szép. Ez egy különleges képessége a képregényeknek, hogy apró szálakat mutat be, így megtudjuk milyenek a kis mellékkarakterek, akik majd egy ponton kritikus jelentőséggel bírnak a sztoriban. Kicsit horroros, kicsit elvont néha, de attól függetlenül nagyon szórakoztató kis sztori. Főleg az Álomföldjén élő karaktereket imádtam, és a világfelépítést. Ugyan kit ne vidítana fel, hogy Káin állandóan megöli Ábelt, és akkor még Marvint nem is említettük vagy Matthewt, a hollót. A hét istenféle alak története teljesen magával ragadott a végére, és velük együtt sírtam, nevettem.
3. The Unwritten (Mike Carey): Ha a kedvenc íróm és a kedvenc rajzolóm összeül, mi lesz belőle? Valami kifejezhetetlenül jó dolog, amitől mindig sikítok, ha szóba kerül/meglátom. Egyfelől imádom, hogy végre konstans rajzoló van, ráadásul nem más, mint Peter Gross, másfelől pedig a sztori se kutya. Röviden az irodalom, az írott szavak hatásáról szól, hogy milyen hisztériát képes kialakítani egy-egy könyv, avagy hogyan formálták a történelem menetét. Ezt megfejeli jó sok szarkasztikus szereplővel és persze a háttérben minden szálat mozgató, nem éppen morális fő jó szereplővel és mágiával, és kész is az Unwritten. Kifejezetten frusztráló tud lenni, hogy annyira szövevényes a sztori, hogy minden apró részletre figyelni kell, és valahogy az a havi 25-30 oldal sosem tűnik elégnek.
2. Lucifer (Mike Carey): Ez a Sandman spin-off sorozata, azaz Gaiman Lucifer karakterét viszi tovább, és Mike Carey nem akármilyen munkát végzett ezzel. Alapvetően arról szól, hogy Lucifer otthagyta a Poklot (lásd Sandman 4.) és hagyta, hogy más irányítson helyette, ő csak egy csendes kis életet akar, és ezt meg is kapja a Lux nevű bárjában, ahol ő a zongorista. Nos igen ám, kérdezhetitek miért jó ez neki is meg nektek is? Lucifer igazából ki akar szabadulni Isten megteremtett világából, meg a nagy tervéből, hiszen Isten mindent előre megtervezett, talán még Lucifer lázadását is? (Segítség, aki olvasta a Tükör és Füstöt, tudja a választ.) Így hát Lucifer neki indul, hogy kiszabaduljon ebből a Teremtésből és megalkossa a saját világát. Eközben végig olyan csavaros gondolkozással kell megoldania a problémákat, hogy öröm nézni, leginkább csak embereket manipulál és az eszét használja, nem mellesleg néha még szarkasztikus is. A történetben van halom-halom mellékszereplő, úgy mint Elaine Belloc, aki egy fiatal iskolás lány, akinek annyi a bűne, hogy a legjobb barátnőjének a gyilkosságát akarja kinyomozni, és végül valahogyan Luciferrel kereszteződik eközben az útja. Ott van még egy pár bukott angyal, akik az igazi humorforrásai a sorozatnak, mert végig azon tanakodnak, hogyan lettek Team Luciferek a lázadásnál. (Az ő szóhasználatuk, nem az enyém.) A történet miről szól mögöttesen? Arról, hogy ha valaki képes szeretni, megérteni másokat, akkor végül megkapja a jutalmát. (Lásd, csak azok élik túl a sorozatot, illetve, csak azokat élesztik fel a végén, akik képesek voltak emberi érzelmeket mutatni, és megbocsátani, törődni másokkal.) Nem olyan nyálas, mint amilyennek hangzik. Szívszorító, vicces, szórakoztató, fordulatos, izgalmas (HISZEN VAN BENNE EPIKUS CSATA IS!), minden, amire szükségem van egy történetben.
1. Books of Magic/Children's Crusade/The Books of Magic/Names of Magic/Age of Magic (Neil Gaiman, John Ney Rieber, Peter Gross, Dylan Horrocks): Meglepő, mi? :D Kétlem. Megvenni lehetetlen, szóval sajnos vagy antikváriumokban lehet összeszedni, vagy sehogy. (Legalábbis legálisan sehogy.) 1989-től futó sorozat, és a legjobb történet, amit olvastam életemben. Az egész egy minisorozattal kezdődik, amit Neil Gaiman írt, azért, hogy bemutassa a DC univerzum mágiáját, igen ám, de GAIMANNEK VOLT EGY ÁLMA! HOGY ÍR EGY VARÁZSLÓFIÚS VARÁZSISKOLÁS SZTORIT! Ergo kérem szépen, aki azt állítja, hogy a Harry Potter volt előbb, annak nincs igaza. :D Szóval ez a kis karakter, miután megnyúzta őt Gaiman bácsi, más írók kezébe került... és milyen jól tette! John Ney Rieber fogta magát és elkezdte írni a havonta megjelenő The Books of Magicet, ami követte Tim Hunter, az ifjú varázsló életét. Amit tudni kell róla? Potenciálja van rá, hogy a legnagyobb erő legyen a földön, és nagyon úgy fest, hogy eladta a lelkét egy démonnak a távoli jövőben, hogy leigázza a földet. De hát szerencsétlen Tim, aki még csak 13 éves, leginkább azon agyal, hogy legjobb barátnőjével Mollyval, hogyan rendezze a kapcsolatát, és hogy rájöjjön kik is az igazi szülei. Eközben pedig démonok, angyalok, tündérek, mindenféle lények követik a nyomát, hogy megnyerjék maguknak Timet, vagy éppen megöljék. Az a szép benne, hogy Tim Hunter esetlen, ügyetlen, egy átlagos kissrác, akivel bárki tud azonosulni, ki akar törni a szürkeségből. Erre megkapja a mágia ajándékát, hogy ő lehet a Nagy Varázsló, ami szépen hangzik. Itt várnánk, hogy jöjjön az, mint a Harry Potterben, hogy milyen jó is lett neki, bár epikus nagy küzdelem árán. Hát nem! Tim, ha lehet minden (értsd MINDEN) barátját elveszti, vagy a saját karakterhibái miatt, vagy mert mind meghalnak (vagy sokkal rosszabb történik velük, pl. más dimenzióba zárják őket). Annyi mindent kell feláldoznia szerencsétlen Timnek azért mert ő a Kiválasztott, hogy az hihetetlen. Először az olvasó még azt hiszi, hiszen 13 éves karakterről van szó (aki szépen felnő az évek során) az istenért csak lesz itt happy end, csak minden szirupos lesz és jó. Aztán az olvasó ráeszmél, hogy ez egy 18 karikás fantasy történet, és brutálisan meg tudja ríkatni. Persze szól arról, hogyan keresik önmagukat az emberek, főleg mikor felnőnek, van itt epikus csata angyalok és démonok között, van itt világmentő hős, de közben nagyon sok angst is (lelki szenvedés) és sírós jelenet. Egy vérbeli történet arról, hogy a hősöknek mennyi mindent kell feláldozni, és milyen következménye lehet akár egyetlen döntésünknek is. De persze nem annyira sötét hangulatú, mint felvázoltam, csak nem vidám. Szívszorító, humoros, fantasztikus. (Amúgy tudok róla, hogy újra kezdték a sorozatot később, Life during Wartime címmel, de nem tudom itt mit szívott az író, ugyanis ez egy alternatív univerzumról szól, ahol Tim Hunter Isten, és hadd ne mondjam... csúnyán befürdött a sorozat, hiába van benne vérfertőzés, még nekem sem tetszett.)
Szóval ez az a 10 sorozat, amit kezébe nyomnék mindenkinek (már ha a téma az ő asztaluk.) Kommentben megírhatjátok nektek mi a top 10 kedvenc sorozat, és miért. És ha van ötletetek, milyen könyvhöz kapcsolódó top 10 listát látnátok szívesen, azt is várom.
10. Warcraft sorozat (több író): Sokat gondolkoztam, mi legyen a 10. helyen. Sok sorozat eszembe jutott (Cammie, a kaméleon, disztópiás sorozatok, Tündérvilág, ezeket a könyveket imádom, de... de mégis ott van az, hogy tudnék nélkülük élni. Nem vagyok annyira fanatikus, ha azokról van szó.) Igen, ez a sorozat, a Warcraft világa ki fog lógni, mert valószínű csak a Warcraft vagy a World of Warcraft rajongók a célközönség, valljuk be, többségben ezek a fiúk/férfiak. Szóval eleve nem is tini lányoknak, lányoknak készült, hiszen minden női karakter elég lengén öltözött, férfiaknak tökéletes ideál. De ettől még, imádom a világ összetettségét, a fajok, a kasztok, a történelem sokasága mind úgy magával ragad, hogy ha felveszek egy kötetet, ott akarok lenni. Ott akarok élni. Szóval középkoris fantasy, ami nem is az én asztalom, de mégis mindig sikerül magába szippantania a sztoriknak. Nem, nem olvastam még közel sem mindet.
9. Anita Blake (Laurell K. Hamilton): Igen, már hallom innen a kelletlen nyögéseket, de azért hadd mondjam el, hogy jutott ez a sorozat fel a listára. Először is, ez volt a Harry Potter után az első dolog, amit olvastam. (NAGY VÁLTÁS, TUDOM) Szóval ennek köszönhetem, hogy a kis 14 éves Gigi olvasni kezdett, és eljutottam idáig, hogy falom a könyveket. Imádtam és most is imádom, amilyen egyszerűséggel és bravúrral használja Hamilton a mitológiai elemeket és épít fel belőle tökéletes nyílt mágiás univerzumot. Emellett pedig izgalmas, nyomozós, horroros, úgy kb. a 10. részig, utána vérbeli pornó. :D Ezen a könyvön edződtem meg pornó szinten, ha lehet ilyet mondani. Persze, sajnos a 10-14 rész között az egész történet elsüllyedt az orgiákban, de mostanában már látom, hogy van még remény. Az első 5 kötetet teljesen szexmentes, azt még ajánlom nyugodt szívvel bárkinek.
8. Curse Workers (Holly Black): Magam is meglepődtem, hogy ezt a sorozatot ennyire megszerettem. Imádtam Holly Black Modern Tündérmese sorozatát, de mégis az volt az első, amit tiniknek írt és meglátszott rajta, legalábbis az első részén. Jól kidolgozott volt a tündérek világa, de mégiscsak Cassandra Clare-rel egy univerzumot írtak... Aztán jött az Átokmunkások világa és mindent elsöpört. Cassel a legjobb férfi szereplőt, akit valaha is olvastam E/1-ben, teljesen tényleg fiú, és emellett a világ annyira jó, hogy én is néha átokmunkás bérgyilkos akarok lenni. Lehet, hogy csak azért vagyok oda ennyire érte, mert a maffiáról szól, de hát ízlések és pofonok.
7. Szellemlány (Tonya Hurley): Tudom, morbid, hiszen leginkább a túlvilágról van benne szó, de imádtam, hogyan dolgozta fel az utóélet problémáját. Ha ilyen lenne a halál, talán nem is bánnánk annyira. Az a legnagyobb baj ezzel a sorozattal, hogy azt mondják rá, gagyi tini, mindenféle nagy fordulat nélkül. Nos, finoman kifejezve (mert ezen mindig fel tudom magam idegesíteni) ez nem szó szerinti történet, ezt nem úgy kell venni, hogy úúú a főhős meghalt, úúú milyen szar már a sztori. Ez szatíra, eleve csak gúnyolódik az átlag ifjúsági témákkal (BÁL), és mellesleg az életről magáról szól, hogy milyen a veszteség, a halál, a barátság, a kapcsolatok. Milyen az, amikor az ember változik, mert elkerülhetetlen, milyen az, amikor FEL KELL ADNI VALAMIT, mert nem tudsz semmit tenni. (Ebben az esetben erre használja a halál hasonlatot.) Nem mondom, hogy tetsszen mindenkinek, de nagyon be tudok pöccenni, mikor valaki abba köt bele, ami direkt van benne. Szóval eleve csak olyanoknak ajánlom, akik a TÖRTÉNET MÖGÉ tudnak nézni.
6. Darkest Powers/Darkness Rising (Kelley Armstrong): Bárki bármit mond, a tini romantikus fantasy piacon szerintem ez a legjobb. (Most jelenleg haragszom Cassandra Clare-re a City of Fallen Angels miatt, azért jött fel Armstrong.) Az egész világ Kelley Armstrong felnőtt fantasy sorozatából van (amit még nem olvastam), de teljesen élvezhető a két sorozat egymás nélkül. A Darkest Powers nem azoknak készült, akik egy átlagos, rózsaszín sztorira vágynak. Ez humoros, logikusan felépülő, tele rejtélyekkel sorozat. A három rész teljesen egybefüggő, ezért falhoz csapja az ember mindig a függővégeknél a könyvet. Armstrong sajátságos írásmódja, hogy a romantikát, az akciót és a humort valami isteni keverékben adagolja nekünk, és ettől lesz olyan baromi jó. Azoknak is ajánlom, akik már nem bírják a sablon YA-t, mert szerintem egyáltalán nem az. Főleg, hogy Chloe, a Darkest Powers főhőse nagyon is jól tudja, hogy mi a sablon egy sztoriban és állandóan kommenteli. Ennek a társsorozata, amit utána kell majd olvasni a Darkness Rising, ugyanaz a világ, más szereplők, ugyanaz a nagy főgonosz. ÉS INNEN IS KÖSZÖNÖM A KÖNYVMOLYKÉPZŐNEK, HOGY VÉGRE MAGYARUL IS MEG FOG JELENNI!
5. Végzet Ereklyéi (Cassandra Clare): 9 éve olvasok Cassandra Clare-t, miatta tanultam meg rendesen angolul. Igen, a kis 12 éves Gigi már Clare-t olvasott tátott szájjal és imádta.
4. Sandman - Az Álmok Fejedelme (Neil Gaiman): Igen, csalok, képregény, de ez ám nem akármilyen képregény. (Amellett, hogy Gaiman fan vagyok, nem csak ez beszél belőlem.) Irodalmi díjas is, szóval azért mégiscsak jelent valamit. Az elején nem értettem, miért olyan nagy szám ez, bár a világot imádtam, no meg Halál karakterét. Aztán ahogy haladtak előre a kötetek rájöttem, hogy minden apró szál összefut és ez ebben a szép. Ez egy különleges képessége a képregényeknek, hogy apró szálakat mutat be, így megtudjuk milyenek a kis mellékkarakterek, akik majd egy ponton kritikus jelentőséggel bírnak a sztoriban. Kicsit horroros, kicsit elvont néha, de attól függetlenül nagyon szórakoztató kis sztori. Főleg az Álomföldjén élő karaktereket imádtam, és a világfelépítést. Ugyan kit ne vidítana fel, hogy Káin állandóan megöli Ábelt, és akkor még Marvint nem is említettük vagy Matthewt, a hollót. A hét istenféle alak története teljesen magával ragadott a végére, és velük együtt sírtam, nevettem.
3. The Unwritten (Mike Carey): Ha a kedvenc íróm és a kedvenc rajzolóm összeül, mi lesz belőle? Valami kifejezhetetlenül jó dolog, amitől mindig sikítok, ha szóba kerül/meglátom. Egyfelől imádom, hogy végre konstans rajzoló van, ráadásul nem más, mint Peter Gross, másfelől pedig a sztori se kutya. Röviden az irodalom, az írott szavak hatásáról szól, hogy milyen hisztériát képes kialakítani egy-egy könyv, avagy hogyan formálták a történelem menetét. Ezt megfejeli jó sok szarkasztikus szereplővel és persze a háttérben minden szálat mozgató, nem éppen morális fő jó szereplővel és mágiával, és kész is az Unwritten. Kifejezetten frusztráló tud lenni, hogy annyira szövevényes a sztori, hogy minden apró részletre figyelni kell, és valahogy az a havi 25-30 oldal sosem tűnik elégnek.
2. Lucifer (Mike Carey): Ez a Sandman spin-off sorozata, azaz Gaiman Lucifer karakterét viszi tovább, és Mike Carey nem akármilyen munkát végzett ezzel. Alapvetően arról szól, hogy Lucifer otthagyta a Poklot (lásd Sandman 4.) és hagyta, hogy más irányítson helyette, ő csak egy csendes kis életet akar, és ezt meg is kapja a Lux nevű bárjában, ahol ő a zongorista. Nos igen ám, kérdezhetitek miért jó ez neki is meg nektek is? Lucifer igazából ki akar szabadulni Isten megteremtett világából, meg a nagy tervéből, hiszen Isten mindent előre megtervezett, talán még Lucifer lázadását is? (Segítség, aki olvasta a Tükör és Füstöt, tudja a választ.) Így hát Lucifer neki indul, hogy kiszabaduljon ebből a Teremtésből és megalkossa a saját világát. Eközben végig olyan csavaros gondolkozással kell megoldania a problémákat, hogy öröm nézni, leginkább csak embereket manipulál és az eszét használja, nem mellesleg néha még szarkasztikus is. A történetben van halom-halom mellékszereplő, úgy mint Elaine Belloc, aki egy fiatal iskolás lány, akinek annyi a bűne, hogy a legjobb barátnőjének a gyilkosságát akarja kinyomozni, és végül valahogyan Luciferrel kereszteződik eközben az útja. Ott van még egy pár bukott angyal, akik az igazi humorforrásai a sorozatnak, mert végig azon tanakodnak, hogyan lettek Team Luciferek a lázadásnál. (Az ő szóhasználatuk, nem az enyém.) A történet miről szól mögöttesen? Arról, hogy ha valaki képes szeretni, megérteni másokat, akkor végül megkapja a jutalmát. (Lásd, csak azok élik túl a sorozatot, illetve, csak azokat élesztik fel a végén, akik képesek voltak emberi érzelmeket mutatni, és megbocsátani, törődni másokkal.) Nem olyan nyálas, mint amilyennek hangzik. Szívszorító, vicces, szórakoztató, fordulatos, izgalmas (HISZEN VAN BENNE EPIKUS CSATA IS!), minden, amire szükségem van egy történetben.
1. Books of Magic/Children's Crusade/The Books of Magic/Names of Magic/Age of Magic (Neil Gaiman, John Ney Rieber, Peter Gross, Dylan Horrocks): Meglepő, mi? :D Kétlem. Megvenni lehetetlen, szóval sajnos vagy antikváriumokban lehet összeszedni, vagy sehogy. (Legalábbis legálisan sehogy.) 1989-től futó sorozat, és a legjobb történet, amit olvastam életemben. Az egész egy minisorozattal kezdődik, amit Neil Gaiman írt, azért, hogy bemutassa a DC univerzum mágiáját, igen ám, de GAIMANNEK VOLT EGY ÁLMA! HOGY ÍR EGY VARÁZSLÓFIÚS VARÁZSISKOLÁS SZTORIT! Ergo kérem szépen, aki azt állítja, hogy a Harry Potter volt előbb, annak nincs igaza. :D Szóval ez a kis karakter, miután megnyúzta őt Gaiman bácsi, más írók kezébe került... és milyen jól tette! John Ney Rieber fogta magát és elkezdte írni a havonta megjelenő The Books of Magicet, ami követte Tim Hunter, az ifjú varázsló életét. Amit tudni kell róla? Potenciálja van rá, hogy a legnagyobb erő legyen a földön, és nagyon úgy fest, hogy eladta a lelkét egy démonnak a távoli jövőben, hogy leigázza a földet. De hát szerencsétlen Tim, aki még csak 13 éves, leginkább azon agyal, hogy legjobb barátnőjével Mollyval, hogyan rendezze a kapcsolatát, és hogy rájöjjön kik is az igazi szülei. Eközben pedig démonok, angyalok, tündérek, mindenféle lények követik a nyomát, hogy megnyerjék maguknak Timet, vagy éppen megöljék. Az a szép benne, hogy Tim Hunter esetlen, ügyetlen, egy átlagos kissrác, akivel bárki tud azonosulni, ki akar törni a szürkeségből. Erre megkapja a mágia ajándékát, hogy ő lehet a Nagy Varázsló, ami szépen hangzik. Itt várnánk, hogy jöjjön az, mint a Harry Potterben, hogy milyen jó is lett neki, bár epikus nagy küzdelem árán. Hát nem! Tim, ha lehet minden (értsd MINDEN) barátját elveszti, vagy a saját karakterhibái miatt, vagy mert mind meghalnak (vagy sokkal rosszabb történik velük, pl. más dimenzióba zárják őket). Annyi mindent kell feláldoznia szerencsétlen Timnek azért mert ő a Kiválasztott, hogy az hihetetlen. Először az olvasó még azt hiszi, hiszen 13 éves karakterről van szó (aki szépen felnő az évek során) az istenért csak lesz itt happy end, csak minden szirupos lesz és jó. Aztán az olvasó ráeszmél, hogy ez egy 18 karikás fantasy történet, és brutálisan meg tudja ríkatni. Persze szól arról, hogyan keresik önmagukat az emberek, főleg mikor felnőnek, van itt epikus csata angyalok és démonok között, van itt világmentő hős, de közben nagyon sok angst is (lelki szenvedés) és sírós jelenet. Egy vérbeli történet arról, hogy a hősöknek mennyi mindent kell feláldozni, és milyen következménye lehet akár egyetlen döntésünknek is. De persze nem annyira sötét hangulatú, mint felvázoltam, csak nem vidám. Szívszorító, humoros, fantasztikus. (Amúgy tudok róla, hogy újra kezdték a sorozatot később, Life during Wartime címmel, de nem tudom itt mit szívott az író, ugyanis ez egy alternatív univerzumról szól, ahol Tim Hunter Isten, és hadd ne mondjam... csúnyán befürdött a sorozat, hiába van benne vérfertőzés, még nekem sem tetszett.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése