Ugrás a fő tartalomra

Mike Carey: The Devil You Know (Az ismert rossz)

Hogy akadtam rá: Egyik kedvenc íróm/példaképem Mike Carey.

Úgy általában az egészről: Felix Castor világéletében látta a szellemeket, és hamar megtanulta, hogy el tudja űzni őket, mivel a húga autóbalesetben meghalt és véletlenül elűzte a szellemét. Ám az évezred fordulón, 2000-ben a halottak elkezdtek tömegesen felkelni, így már az egész világ nyíltan tud a természetfeletti létezéséről. Sokan úgy látják, hogy ez a Biblia által leírt Apokalipszis, hogy közeleg a világvége, de öt évvel később sem jutottak előre és egyre több szellem és zombi van mindenhol.

Mivel már tudja hasznosítani a szelleműző képességét, ezért Felix szabadúszó ördögűző, azaz szellemeket űz el és néha még vérfarkasokra is vadászik (vagy bármilyen vérállatra), ám pár évvel ezelőtt kiszállt a szakmából, mert a legjobb barátja, Rafi, akit miután elbűvölt az okkultizmus, megidézett egy démont, és Felix véletlenül sikeresen hozzákötötte a pokolbeli lényt a barátja lelkéhez. Ám Asmodeus, aki beköltözött Rafiba, hiába is van bezárva egy elmegyógyintézet démonbiztos cellájába, attól még kegyetlenül elszórakozik főhősünkkel, és óva inti attól, hogy elvállaljon egy munkát, mert bizony akkor könnyen fűbe haraphat. Így hát Felix még inkább csak elutasítja az egyszerűnek látszó szelleműző munkát… csakhogy felettébb szüksége van a pénzre, ha lakni akar valahol. A dolgok pedig innentől csak egyre bonyolultabbak lesznek, és valamiért mindenki Castort akarja megölni.

Azért kaptam fel ezt a kötetet, mert meguntam a sok ifjúsági sablont és az erotikus felnőtt fantasy regényeket. Szóval úgy gondoltam, ha férfi írótól választok fantasy nyomozós könyvet, abban nem lesz szerelem mindörökké, sőt erotikus jelenet sem. Arra vágytam, hogy kikapcsoljon, hogy kihozzon az olvasói krízisemből (amikor nem megy semmilyen könyv se, mert túl sok átlagosat és/vagy rosszat olvastam).

Nos a könyv túllőtt a célján, az már biztos. Először is az egész egy gyönyörűen megírt urban fantasy. Azaz London utcáit adja vissza, de nagyon kidolgozott leírással (egyik oldalon ezt úgy hirdetik, hogy tájleírás pornó, azaz kiemelik a környezetet, hosszú leírásokkal). De valahogy olyan hangulatot áraszt magából, ami azonnal magába szippantott, teljesen látszik, hogy a mostani világból, környezetből merített az író, és olyan jól beledolgozta a fantasy elemeket, hogy bármikor elhinném, hogy ez így létezik, és van természetfeletti odakint. A világ, a mitológia olyan szépen felépített, hogy sírtam örömömben.

Aztán ott van a történet: nekem egy film noir sztori jutott eszembe. Az a régi igazi, Humphrey Bogart film. Számomra ez a tipikus pasi nyomozós történet: a főhős nem éppen izmos, nem gyűri le a kidolgozott testőröket, hanem inkább túljár az eszükön, nem mellesleg pedig szorult helyzetben is inkább szarkasztikusan visszabeszél hiába is verik péppé érte. Természetesen, ha már pasis regény, feltűnnek a szép nők is, és főhősünk persze, hogy mindegyikre valamilyen (általában) pozitív hatással van, de őszintén, engem ez nem zavart. (Igen, vannak benne szex jelenetek, de meglepően nem olyan részletes, mint a női írók által írt fantasykban, így egyáltalán nem zavart.)

A karakterek pedig teljesen kidolgozottak a legutolsó zombiig. Egyszerűen minden mellékszereplő, akit látunk teljesen élő, és szinte kinyúlnak a lapok közül. Mindenkinek megvan a maga háttértörténete és motivációja, és ettől lesz mindenegyes karakter emberi, mert ám, mint a való világban, senkinek sincs száz százalékig boldog cukros nyalóka élete. Minden mellékszál ugyanolyan szívbemarkolóan keserédes, mint tegyük fel, az a való világban is lenne, és pont ezért jár a nagyon nagy piros pont Carey-nek. Mert hiába a sok flashback rész, hiába a sok mellékszál, amik felépülnek és összefonódnak, mind teljesen leköti az olvasót.

Emellett pedig még az egészet megfejeli szarkasztikus humorral, és hát az Unwrittenből is utalgat erre a könyvre, szóval, aki azt olvasta, mosolyogni fog egy-két dolgon. Ha ez nem lenne elég, még van kerettörténetünk és nagy kérdésünk is, ami előre vetíti, hogy hiába nyomozós dolog ez és mindegyik kötet különálló sztori, egy-egy ügy, de azért a háttérben mozgó szálakra is fény fog derülni. Már alig várom, hogy olvashassam a 2. részt, eddig ez az idei év legjobbja!


Kedvenc karakter: Felix, Juliet

Ami kifejezetten tetszett: a világfelépítés, a humor, a szereplők kidolgozottsága, a történet

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Book Group

Kiadás dátuma: 2008. június 1.

Oldalszám:
528 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö