Amanda Marrone: Revealers (Leleplezők)

2011. május 28., szombat

Hogy akadtam rá: Amanda Marrone megvett kilóra az első könyvével és Simon Pulse-os könyveket kerestem.

Úgy általában az egészről: Jules, Dani, Margo, Zahara és Sacha nem azok az átlagos maguknak való lányok, akiknek nappal tűnnek. Persze, küszködnek az irodalom házival, a kémia dolgozattal, és pl. Daninek nagyon tetszik Evans, és nem tudja, hogyan jelezze ezt a fiúnak. De este az öt lány nem más, mint vadász, azaz olyan boszorkányok, akiknek képességük közé tartozik a Leleplez varázsige, vagyis minden lény eredeti alakját elő tudják hozni. Így a kovenük (édesanyjuk plusz a főnöknő) vezetésével az öt lány éjjelente vérfarkasokat, vámpírokat, démonokat és szellemeket öl. Ha ez nem lenne elég a kovennek elég szigorú szabályaik vannak: mindig köpenyt kell hordaniuk vadászatra, de nem csak ám ilyen piti kikötések vannak, például nem is pasizhatnak, ami azért zavaró egy 17 éves lánynak. Főleg, hogy Jules a főszereplőnk odavan az egyik barátjáért Connorért. Bonyolítja csak a helyzetet, hogy Connor a koven vezető fia, bár a fiúknak nincs képességük, ezért ők csak a hullákat pakolják el a lányok után.

Amint betöltik a lányok a 18. életévüket, elvileg bekerülnek a koven belső köreibe, rájönnek, hogy mi a céljuk a kovennel. De Jules nem akar a kovenhez tartozni, először is nem biztos benne, hogy minden vérfarkas/vámpír/etc. gonosz, hiszen ők is csak emberek nem? No meg, mi az a nagy titok, amit majd 18 évesen megtudnak, és annyira fontos lesz az életükben?

A fülszövegből azt hittem, hogy átlagos tini fantasy lesz. Akkorát tévedtem! Marrone hozza az előző regényben megszokott formáját, bár ez már egy jóval tágabb rétegnek élvezhető regény, mint az előző. Olyan ez a könyv, mint egy jó régi Odaát rész, de tini lányokkal a főszerepben.

A történet valamennyire sötét hangulatú és ezért jár neki a nagyon-nagyon-nagyon piros pont, hogy elhitette velem, hogy ez tényleg vérre menő könyv. A legtöbb ifjúsági fantasynál az a baj, hogy valami nagyot, valami veszélyeset akar bemutatni (ÚÚÚÚ, meg kell ölnöm a szerelmemet, hogy megváltsam a lelkét – de igazából mégse kell, ÚÚÚ, a világ sorsáról kell döntenem – de igazából mégse kell, ÚÚÚ a szerelmem olyan tiltott dolog, hogy sosem jöhetünk össze, mert elválaszt a világ (és az oktagram) rendje – DE IGAZÁBÓL MÉGSE). Nos itt tényleg sikerül elővennie azt a véresen komoly dolgot Marronénak, és gyönyörűen mutatja be, hogy nem tudják a főhősök biztosan, hogy tényleg minden lény, akit megölnek gonosz? Segítek, kiderül, hogy nem az. Nos, akkor szembe kell nézni a ténnyel, hogy hány embert öltek meg hidegvérrel? És ezt, ahogyan megkérdőjelezik a kovent (akik a szüleik, szóval még nehezebb kétségbe vonni) teljesen reálisan van leírva.

Emellett persze van egy pörgős cselekményünk is, amibe néha van vadászat, vannak rejtélyek, és az alkalmi tini pasi probléma. Utóbbi nem csöpögősen, hanem reálisan, viccesen. Nem mondom, hogy nagyon meglepő a fordulat, de igenis kell rajta gondolkozni, és lassan adagolja a morzsákat Marrone, és a főhősök nem buták (!), van, ami előbb eszükbe jutott, mint nekem.

Mellesleg minden karakter ki is dolgozott, meg tudtam különböztetni az öt lányt. Sok írónő ott rontja el, hogy ötfős csoportot hoz be, hogy csak néhány jelzőt vág hozzájuk és gyakorlatilag mind egy adag gyurma. Itt Marrone csodálatosan mindegyik szereplőnek más és más beszédstílust ír, és mindegyik lányt a szívembe tudtam zárni, még az alkohol problémákkal küzdő boszit is.

Van némi alkohol és szex utalás, de nem annyira, hogy valaki szívrohamot kapjon. Egyszerűen átlag tinédzser dolgokat mutat be, nem is túlzottan. Amitől még féltem a fülszöveg miatt, hogy Connor/Jules szál lesz középpontban és hogy nyálas lesz, hát nem! Hála az égnek ez csak egy mellékszál, ami kellett a főcselekményhez is, szóval csak gratulálni tudok Marronénak a kivitelezésért.

A mitológiát nem nagyon részletezni Marrone, viszont teljesen korrekt dolgokat ír a vámpírokhoz, vérfarkasokhoz és a többi. Sőt még van egy enyhe Alkonyat és Vámpírnaplók paródia szöveg a könyvben. Tehát Marrone tudja, hogy mit nem szabad írni, amivel elrózsaszínezné a mitológiát.

A vége megoldás és az epilógus külön öröm. Befejezett, lezárt, kielégítő vége van, de… de nem minden 10000%-osan boldog. Csak mutatja, hogy igen a boldog befejezésig még dolgozni kell.

Azoknak ajánlom, akik egy picit komolyabb, nem átlag tini lényvadászós könyvre vágynak. Garantált kikapcsolódás!

Kedvenc karakter: Jules, Dani, Finn

Ami kifejezetten tetszett: a sztori

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2008. szeptember 30.

Oldalszám:
268 oldal

2 megjegyzés:

Raven írta...

Szia!
Nagyon felkeltette az érdeklődésemet a történet, de most van két angol könyvem is ami olvasásra vár. Nem tudod véletlenül, hogy ki fogják-e adni itthon is és ha igen, akkor mikor?
Előre is köszi!

Raven

Gigi írta...

Sajnos ugyanazt tudom mondani, mint eddig. Két éve már megjelent odakint, és Marrone nem egy nagyon neves írónő, főleg mert vitás dolgokat is beleír a könyveibe.

Mivel nem állok kapcsolatban kiadókkal, ezért persze 100%-osra nem mondhatom, hogy nem vették meg a jogokat, de nyilvánosan erről nincs semmi hír.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.