Ugrás a fő tartalomra

Melissa Marr: Törékeny Örökkévalóság

Hogy akadtam rá: Amazon.com-on megtetszett a borítója :D

EZ AZ ÖTÖDIK KÖNYV, AMIT A LOBO ÁLTAL MEGHIRDETETT CSÖKKENTSD A VÁRÓLISTÁDAT JÁTÉKRA OLVASTAM!

Úgy általában az egészről: Miután Aislinne-ből Nyárkirálynő lett, a dolgok nem alakulnak teljesen jól. Hiszen rendben van, hogy a Nyárudvar ereje végre felszabadult, és szabadon tevékenykedhetnek a világban, persze csak Donia, a Télkirálynő engedélyével, de hát ott van az a nagy probléma, hogy Seth, Ash szerelme halandó. Így nem elég, hogy szegény fiúra mindig tündér őrök vigyáznak, de azt is néznie kell, hogy a nyár közeledtével Ash és Keenan akaratlanul is egyre jobban vonzódni kezdenek egymáshoz. Ez másnak sem jó, hiszen Donia, végre évszázadok után, felszabadult a Tél Lány kötelességei alól, és végre együtt lehetne Keenannal, akit már szinte egy örökkévalóság óta szeret. Eközben pedig Bananach, a hollótündér, aki nem más, mint Háború megszemélyesítése, duruzsolni kezd minden Udvar uralkodójának, köztük testvérének is, Sorchának, aki a Magas Udvar és egyben a Rend és az Ésszerűség Királynője.

Nos, először is tisztázzuk, hogy a magyar fülszöveg nem tetszik, sajnálom. Sorchát egy vén, kiéhezett nőszemélyként festi fel, és kb. az egész történetet lelövi. Persze önmagában sem történik valami sok, de hát akkor is. Ez a regény egy átvezető sztori csak az első és az ötödik rész között (a páros számú részekben más szereplők a főhősök), ez csak építi a feszültséget, ami gondolom az ötödik részben fog teljes mértékbe kibontakozni, szóval nagy eseményeket ne várjunk. Részben ez is volt a bajom, hogy az első két részben valamiféle nagyobb csata volt, és vártam, hogy itt is legyen, legalább egy kisebb összetűzés, ha már az Udvarok közötti nézeteltérésről szól, hát ez elmaradt, így a végén nincs valami nagy katartikus élmény, egyszerűen nem találtam a tetőpontot a sztori felépítésében.

Viszont ettől eltekintve könnyen olvastatja magát a történet, és egyáltalán nem unalmas a hosszú elgondolkozós és leírások részek között sem. Melissa Marr igazából arra épít, hogy a karakterek közti viszony milyen, így azt ábrázolja részletességgel, ezért lesz inkább érzelmekre összpontosító regény, és ezzel nagyon szépen bánt. Imádtam, hogy Donia, Niall és a többiek, hogyan szenvednek, mert a szerelem nem csak valami romantikus máz. Furcsa módon az első részben ezt kifogásoltam, hogy ott minden cukor volt és nyalóka, Marr pedig fogja magát és minden szépet és jót szétzúzott, amit én teljes elégtétellel nyugtáztam. Olyan szépen írja le ezeket a lehetetlen szerelmes helyzeteket, hogy imádtam olvasni.

Ezzel szemben van egy apró probléma, ami szerintem még annak a maradványa, hogy ez az első komolyabb sorozata Marrnak, ez nem más, mint a főhős. Az első kötetben Sethet irracionális, hihetetlen karakternek tartottam, hiszen bármit elhitt, és semmivel nem lehetett kiborítani és maga volt a türelem mintaképe. Tündéreket látsz? Nem gond, elhiszem. A Nyárkirály meg akar hágni? Nem baj, szeretlek, és nem vagyok féltékeny. Nos Seth a könyv első felében szintén ugyanezt adja elő, és nem zavarja szinte semmi, amíg Ash közelében maradhat, persze, létezik ilyen, HA meg lenne normálisan írva. A könyv végén viszont Seth karakterfejlődik (!), ami nagy szó, és végre átsétált a hihető karakterek kategóriába. Emellett azért sikerült Marrnak Gary-Stue-t csinálnia belőle (a Mary-Sue, tökéletes karakter, férfi párja). Majd meglátjuk, ebből mit hoz ki az ötös kötetben. Ash viszont ugyanúgy maradt a kötet gyenge része, és főleg miatta van az az egy pont levonás az értékelésnél. Nem az a baj, hogy buta és naiv, és Mary-Sue, hanem néha teljesen nem úgy viselkedik, mintha a könyv élő karaktere lenne, kilátszik a lapok közül, hogy ez csak egy fiktív valami. Még mindig az a bajom, főleg, hogy nem képes valósághűen reagálni az anyja halálára, amiről azt hittem, az első részben leesett neki, hogy Keenan okozta, hát nem… És itt szintén semmilyen reakciót vált ki belőle, mintha Marr félne, hogy túl nagy fába vágná a fejszéjét, ha ezzel kéne foglalkoznia rendesen. Hát remélem, hogy kijavítja.

Összességében Marr hozta a formáját és a tündérek világát, a politikai manőverezéseket izgalmas olvasni, és szerettem az alaphelyzetet, és ajánlom mindenkinek, mert jó kis kapcsolódás, a kis hibái ellenére is.



Kedvenc karakter: Niall, Sorcha

Ami kifejezetten tetszett: a világfelépítés, a politika, az alaphelyzet

Ami nem tetszett: Ash karaktere

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2011. május 4.

Oldalszám: 318
oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige