Ugrás a fő tartalomra

Melissa Marr: Törékeny Örökkévalóság

Hogy akadtam rá: Amazon.com-on megtetszett a borítója :D

EZ AZ ÖTÖDIK KÖNYV, AMIT A LOBO ÁLTAL MEGHIRDETETT CSÖKKENTSD A VÁRÓLISTÁDAT JÁTÉKRA OLVASTAM!

Úgy általában az egészről: Miután Aislinne-ből Nyárkirálynő lett, a dolgok nem alakulnak teljesen jól. Hiszen rendben van, hogy a Nyárudvar ereje végre felszabadult, és szabadon tevékenykedhetnek a világban, persze csak Donia, a Télkirálynő engedélyével, de hát ott van az a nagy probléma, hogy Seth, Ash szerelme halandó. Így nem elég, hogy szegény fiúra mindig tündér őrök vigyáznak, de azt is néznie kell, hogy a nyár közeledtével Ash és Keenan akaratlanul is egyre jobban vonzódni kezdenek egymáshoz. Ez másnak sem jó, hiszen Donia, végre évszázadok után, felszabadult a Tél Lány kötelességei alól, és végre együtt lehetne Keenannal, akit már szinte egy örökkévalóság óta szeret. Eközben pedig Bananach, a hollótündér, aki nem más, mint Háború megszemélyesítése, duruzsolni kezd minden Udvar uralkodójának, köztük testvérének is, Sorchának, aki a Magas Udvar és egyben a Rend és az Ésszerűség Királynője.

Nos, először is tisztázzuk, hogy a magyar fülszöveg nem tetszik, sajnálom. Sorchát egy vén, kiéhezett nőszemélyként festi fel, és kb. az egész történetet lelövi. Persze önmagában sem történik valami sok, de hát akkor is. Ez a regény egy átvezető sztori csak az első és az ötödik rész között (a páros számú részekben más szereplők a főhősök), ez csak építi a feszültséget, ami gondolom az ötödik részben fog teljes mértékbe kibontakozni, szóval nagy eseményeket ne várjunk. Részben ez is volt a bajom, hogy az első két részben valamiféle nagyobb csata volt, és vártam, hogy itt is legyen, legalább egy kisebb összetűzés, ha már az Udvarok közötti nézeteltérésről szól, hát ez elmaradt, így a végén nincs valami nagy katartikus élmény, egyszerűen nem találtam a tetőpontot a sztori felépítésében.

Viszont ettől eltekintve könnyen olvastatja magát a történet, és egyáltalán nem unalmas a hosszú elgondolkozós és leírások részek között sem. Melissa Marr igazából arra épít, hogy a karakterek közti viszony milyen, így azt ábrázolja részletességgel, ezért lesz inkább érzelmekre összpontosító regény, és ezzel nagyon szépen bánt. Imádtam, hogy Donia, Niall és a többiek, hogyan szenvednek, mert a szerelem nem csak valami romantikus máz. Furcsa módon az első részben ezt kifogásoltam, hogy ott minden cukor volt és nyalóka, Marr pedig fogja magát és minden szépet és jót szétzúzott, amit én teljes elégtétellel nyugtáztam. Olyan szépen írja le ezeket a lehetetlen szerelmes helyzeteket, hogy imádtam olvasni.

Ezzel szemben van egy apró probléma, ami szerintem még annak a maradványa, hogy ez az első komolyabb sorozata Marrnak, ez nem más, mint a főhős. Az első kötetben Sethet irracionális, hihetetlen karakternek tartottam, hiszen bármit elhitt, és semmivel nem lehetett kiborítani és maga volt a türelem mintaképe. Tündéreket látsz? Nem gond, elhiszem. A Nyárkirály meg akar hágni? Nem baj, szeretlek, és nem vagyok féltékeny. Nos Seth a könyv első felében szintén ugyanezt adja elő, és nem zavarja szinte semmi, amíg Ash közelében maradhat, persze, létezik ilyen, HA meg lenne normálisan írva. A könyv végén viszont Seth karakterfejlődik (!), ami nagy szó, és végre átsétált a hihető karakterek kategóriába. Emellett azért sikerült Marrnak Gary-Stue-t csinálnia belőle (a Mary-Sue, tökéletes karakter, férfi párja). Majd meglátjuk, ebből mit hoz ki az ötös kötetben. Ash viszont ugyanúgy maradt a kötet gyenge része, és főleg miatta van az az egy pont levonás az értékelésnél. Nem az a baj, hogy buta és naiv, és Mary-Sue, hanem néha teljesen nem úgy viselkedik, mintha a könyv élő karaktere lenne, kilátszik a lapok közül, hogy ez csak egy fiktív valami. Még mindig az a bajom, főleg, hogy nem képes valósághűen reagálni az anyja halálára, amiről azt hittem, az első részben leesett neki, hogy Keenan okozta, hát nem… És itt szintén semmilyen reakciót vált ki belőle, mintha Marr félne, hogy túl nagy fába vágná a fejszéjét, ha ezzel kéne foglalkoznia rendesen. Hát remélem, hogy kijavítja.

Összességében Marr hozta a formáját és a tündérek világát, a politikai manőverezéseket izgalmas olvasni, és szerettem az alaphelyzetet, és ajánlom mindenkinek, mert jó kis kapcsolódás, a kis hibái ellenére is.



Kedvenc karakter: Niall, Sorcha

Ami kifejezetten tetszett: a világfelépítés, a politika, az alaphelyzet

Ami nem tetszett: Ash karaktere

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2011. május 4.

Oldalszám: 318
oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d