Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok

Hogy akadtam rá: Először Timi, kedves előolvasóm próbált rábeszélni, de megláttam a borítót és becsuktam az oldalt. :D Aztán a molyon Vivienne meglepően jó kritikát írt, és muszáj voltam elolvasni.

Úgy általában az egészről: Cammie Morgan a téli szünet után ismét visszatér a Gallagher lányok akadémiájába. Ám mielőtt ezt megtehetné kénytelen részt venni egy CIA-s hazugságvizsgálós kikérdezésen, mivel tavaly félévben elég sokszor kiszökött az iskolából, hogy egy fiúval randizhasson. És ugye ez elég nagy kihágás. Bár aggodalomra semmi ok, hiszen Josh emlékezeteit módosították, de azért Cammie mégsem tudja őt kiverni a fejéből olyan könnyedén, ahogy ezt elvárnák tőle. De Cammie kemény kém, legalábbis annak tanul, és ez a félév sem csak a tanulás izgalmait rejti, ami azért valljuk be egy kém suliban már önmagában is elég lenne. Viszont ott van még az is, hogy édesanyja, az iskola igazgatónője és a kedvenc tanára, Mr. Solomon valamiféle Csipkebokorról (vagy Csipke bokorról) kezdenek beszélni, és hát a lányok nem kémek lennének, ha nem akarnák kideríteni, hogy mi köze van valami rejtélyes névnek ahhoz, hogy miért van lezárva az épület Keleti szárnya.

Félek minden sorozat második részétől, mert az embernek van egy elvárása, és általában koppan. Ally Carter viszont bizonyította, hogy nincs mitől tartanom, igenis jól ír, és jól bánik a sorozat alapelvével. Ami ugye az lenne, hogy vannak ezek a tini lányok, akiket kémeknek képeznek ki. Az első részben sikerült megoldania, hogy tizenöt évesen nem akarják megváltani a világot, és egy nagyszerű iskolás ifjúsági könyvet kanyarított, ezért főleg attól tartottam, hogy most nagyobb babérokra tör és elkezd valami hihetetlen sztorit írni. DE NEM! Carter még mindig a földön marad és hihető keretek között ügyködik a kémek világában, és ismét nincs világmegváltó, terrorista csoportot leverő cselekmény, de pont ettől is lesz jó.

Ugyanakkor a humora valami isteni, talán még jobb is, mint az első kötetben, bár nem hittem, hogy lehet fokozni. Szinte minden mondaton mosolyogtam és nevettem, annyira jól eltalálta a hangsúlyt Cartert. Vicces nézni, ahogy Cammie és a többi lány, akik kizárólagosan lányiskolába jártak, hogyan viszonyulnak a fiúkhoz, hiszen bárkit képesek megölni több száz féle módon (elviekben legalábbis), és mégis az egész emberi szociális dolgokkal ugyanúgy állnak, mint a többi tinédzser, néha kínos helyzetekbe kerülnek, ami még viccesebben hat, hogy milyen profi kémeknek készülnek.

Emellett az egésznek van egy komolyabb csengése is, no semmi erőltetett, de nagyon szépen felvázolja Cammie és az anyja között a kapcsolatot, hogy milyen is lehet egy családnak, ahol tényleg kémek vannak, és hát alapjáraton ez az élet hazugságokkal jár, és hogy ez hogyan hat a családra, vagy egyéb emberi kapcsolatokra. És előrevetít egy nem éppen fenékig tejfel életet Cammie-nek, hiszen hogy lehet majd így normális romantikus kapcsolata bárkivel?

Külön imádtam, hogy Josh szálát nem tüntették el, ahogy azt vártam, hanem továbbra is ott van, noha semmi erőltetett, „jajj-de-hiányzol-úgy-szeretlek-meghalok-nélküled” típusú mondatokra kell gondolni. Teljesen reális volt a romantika része, már amennyi volt benne, nem nevezném igazán romantikának, csak remélem, hogy az lesz belőle valamelyik következő részben.

Kellemes, szórakoztató kis könyv ez, a gond az, hogy annyira rövid, és hamar ki lehet végezni.


Kedvenc karakter: Cammie, Zach

Ami kifejezetten tetszett: a humor, KÉMEK!

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2011. május 4.

Oldalszám: 228 oldal