Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: The Awakening - Az ébredés

Hogy akadtam rá: Találtam egy cikket, ami az élet a Twilight után címet viselte, valami ilyesmi. Ahol fel volt sorolva négy sorozat, amit elolvashatsz, most, hogy vége a Twilightnak. A négy sorozat: Mortal Instruments (akkor már rég kivégeztem), Wicked Lovely (szintén), Evernight (terveztem olvasni, most épp olvasom) és ez a sorozat. Gondoltam, megnézem hát ezt.

Úgy általában az egészről: Végre megérkezett a Darkest Powers sorozat második része. Ott tartunk, hogy Lizt idézte meg főhősünk, hogy kijusson a fogságából, de Liz nem hiszi, hogy ő szellem. Így tovább folytatódik az idézgetés, és Chloe megidéz valamit... De a lényeg, hogy sikerül kijutniuk, persze, miért ne? Viszont Rae, aki eredetileg a jó barát lenne, de nekem sosem volt szimpi, azt mondja, kísérletezzenek csak rajta, ő marad, itt neki jó.

Mert ugyanis kiderül, hogy őket genetikai kísérleteknek vetették alá, nem csak őket, sok-sok nekromantát, varázslót, boszorkányt, stb. És ők az Edison csoport (igen, azután az Edison után, mert elvileg a túlvilágba telefonáló készüléket akart tervezni), akik a Lyle Házba vitették az összes génmanipulált egyedet, hogy normálisra neveljék őket. De akit túl veszélyesnek ítélnek (és így jártak nagyon sokan), azokat megölik, mondván ők rontották el, nekik kell felelősséget vállalni.

Aztán Derek, Simon és Tori (Victoria) együtt menekülnek, járják az utcákat. A történet izgalmas, fordulatokban gazdag, élvezet olvasni, egyszerűen nem tudod letenni, csak lapozol és olvasol még, még, még.

De most Rae helyett (hál isten) itt van nekünk Tori, akit végre jobban megismerhetük, mert teljesen más, mint aminek képzeltük, Chloe-t azért nem szereti, mert szőke, és a testvére is az, (szőke és fekete hajú testvér, látszik, hogy nem vérrokonok) és az a tipikus pom-pom lány az a bizonyos nővér, mindenki meg akarja menteni. Chloe-t nem kell megmenteni, de mégis ott van Simon és Derek, akik szinte versengenek ezért. És ismét előkerül az a romantikus szál leírás. Vagyunk Derekkel is meg Simonnal is, de én mégis Dereknek szurkolok. Apróbb utalások itt is vannak, Simon folyamatosan el akar valamit mondani Chloe-nak, Derek közbeszól. Derek pedig küzködik a vérfarkasságával...

A vég itt nem annyira függővég. Örülünk is neki, bár a vége egy kicsit gyors, hogy csak úgy hopp, elmenekülnek, de várjuk a következő részt, ami a befejező epizód Chloe Saunders történetében, és aztán meglátjuk, mit hoz nekünk a Darkest Powers 4, teljesen új szereplőkkel.

Kedvenc karakter: Derek

Ami kifejezetten tetszett: a démon szövege, a romantikus szálak, humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból, bár a csaj még mindig nem hasonlít a főhősre, de legalább a kövünk színe változik, gondolom, ez itt a lényeg.

Megjegyzések

  1. szia
    te egyszer msn-en keresztül elküldted az idézés-t nekem magyarul (amit te fordítottál), és mondtad, hogy a 2. részét is fordítod... de aztán valahogy eltüntél (vagyis az msn-emről tüntél el...) és csak azt szeretném megkérdezni, hogy a 2. rész fordítását csinálod-e még, vagy esetleg félbehagytad/befejezted (ez esetben el tudnád-e nekem küldeni, ha igen, nagyon megköszönném)

    előre is köszi az infót....

    üdv: Laura

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nem tudom, hogy tűnhettem el msn-ről, mostanában nekem is akadnak ilyesféle gondjaim vele. Nem mondom, hogy abbahagytam, de nem is volt rá időm mostanában. Nem tudok semmi konkrétat ígérni.

    Üdv

    Gigi

    VálaszTörlés
  3. nem tudom, mi van ezzel az msn-nel... msn címed még mindig ugyan az?

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Én most fejeztem be az első részt és azt szeretném kérdezni, h áttudnád-e küldeni nekem a 2-őt. Vagy egy linket ahol meg tudnám keresni. Ha angol az se lenne nekem baj, de nagyon érdekel a második rész. Előre is köszi!
    Bogi :D

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Anno, amíg ez nem volt lefordítva, foglalkoztam ennek a fordításával, de ismétlem, hogy mivel már megjelent nem fordítom tovább. És angolul papírkönyvben van meg, amit nem küldözgetek el.

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Köszi szépen azért. De hát így jártam, de sajnos én a kettőt csak úgy találtam meg még, hogy csak előjegyeztetve. De azért köszi. Majd tovább keresem :D
    Bogi

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Nem tudom, mert nekem angolul van meg a könyv, de elvileg van puha és keményborítós változatban is, lehet, hogy azért látod csak előjegyzésben. A bookline-on elvileg kapható már.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú