Ugrás a fő tartalomra

Cassandra Clare: City of Fallen Angels - Bukott Angyalok Városa

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare fanatikus vagyok a fanficjei óta.

Úgy általában az egészről: Hat hét telt el a Végzet Háborúja, az epikus csata óta, ami az Üvegvárosban lezajlott. Mindenki éli az életét: Clary Árnyvadásznak tanul Jace segítségével, Magnus és Alec romantikus vakáción vannak, Simon pedig Maiával és Isabelle-lel is randizik. Minden szép és jó. Vagy mégsem? Jocelyn Jace ellen van, hiszen rossz emlékeket idéz benne, hogy Valentine nevelte fel a fiút. De ha ez nem lenne elég, Jace valamiért furcsán viselkedik Claryvel, mondhatjuk úgy, hogy távolságtartó lesz, és senki nem tudja miért. Simon pedig a vámpírságával küzd, hiszen szembe kell néznie nemcsak az öröklét rideg gondolatával, de azzal is, hogy bizony Káin bélyegét viseli a homlokán, és olyan ereje van, amit sokan szeretnének maguk mellett tudni, köztük a már említett, ősi vámpír, Camille Belcourt is.


Nos, öt pontos a könyv ezt nem tagadom, de… De a történet nemcsak, hogy egyszerű, kilométerekről lehet tudni, ki a főgonosz, hiszen mondták, hogy az előző kötetekben szerepelt, és ha ez nem is, az az egy-két nyom biztosan segít, amit Clare úgy tesz elénk, hogy kiböki a szemünket. Ezzel nem is lenne gond, de a történet nagyon lassan mozog, a gyilkosságok, amit említenek a fülszövegben, hogy valaki az Árnyvadászokat öli úgy, hogy Alvilági munkának akarja láttatni, nos, fel sem veszi a Klávé, hogy tényleg Alvilágiak csinálnák, sőt, nem is foglalkoznak az egész könyvben szinte az egésszel.

A fele történet Simonnal foglalkozik és a vámpírságával, és hogy két lánnyal is egyszerre randizik, azaz megcsalja mindkettőt. Az Isabelle és a Maia rajongók örülhetnek, mert a két lány erőteljesen jelen van a kötetben, és megtudhatunk még többet a múltjukról. Ha nem vesszük figyelembe, hogy Simon egy átlag bunkó pasi, mert megcsalja a barátnőjét, akkor talán együtt tudunk vele érezni, ahogyan a vámpírsággal küzd, hiszen vérszomja van és nem akar ölni, és be kell látnia, hogy Magnuson kívül a többiek előbb-utóbb meghalnak, és egyedül fog maradni.

A másik fele a történetnek a híres Jace/Clary szál, ami mozgatja előre azt a kis történetet, ami van, mivel Clary miatt alakul ki minden. Egyetlen döntésének következményét követi végig a könyv. Cassandra Clare felrakta a hírhedt Dirty Sexy Alley Scene-t, ahol Jace és Clary vizesen egymásnak esnek egy fal mellett, nos ez kb. az egyetlen romantikus dolog benne. A Jace/Clary rajongók kifejezetten nem fognak örülni a rész tartalmának. Engem ez annyira nem zavart.

A harmadik szál, ami nagyon-nagyon mikroszkopikusan kicsi, az a Magnus/Alec. Eddig nem nagyon figyeltem rájuk, nem volt velük semmi bajom, de nem érintett meg. Most ez viszont megváltozott. Clare mintha igazán az ő romantikájukra figyelt volna, a többiek ehhez képest semmi. Egyszerűen megszakad a szívem Magnusért és Alecért…

Tehát kipipáltuk a szerelmi részt, és a nagy új gonoszt. Mit is mondott még a reklám? ÁRULÁS! Nos ezt írták „Kit csábít el a sötétség?” Ez nem csábítás… a nézőpont váltások miatt tudunk mindent, semmi nem marad előttünk rejtély, ezért nagyon hamar rájövünk, hogy itt nincs semmiféle „csábítás,” inkább „fogták, fejbe verték egy fadarabbal, és elrángatták a sötét oldalra.”
A karakterek kidolgozottsága marad, bár nekem már Clary idegesítő volt, pedig eddig sosem. Nyavalyog egy ideig, hogy Jace-hez ő nem ér fel, hogy most akkor szeretik vagy sem. Egyik pillanatban teljesen tudja, hogy Jace szereti, ez a legegyértelműbb, majd mégsem… És hogy senki nem hibáztatja semmiért, (csak Luke egy kicsit), az igazán felidegesített. Nem szent Clary.
Van két beígért új szereplőnk: Maureen és Kyle. Maureen nem olyan idegesítő, mint a videó reklámban, és aranyos kis üde folt. Kyle pedig hozzávetődik a Simon és Jace közötti homoszexuális poénokhoz, és igen jó kis slash hármas alakul ki. Egyedül az ő viccelődésük tudta elvonni a figyelmem a könyv gyengeségeiről.

És nem csak a történetvezetésben vannak hibák, vannak olyan dolgok, amik ködösek, sejtem, hogy valamit majd megmagyaráz Cassandra Clare, de van, amit nem hiszem, hogy megfog. Például egy nagy démonnal szemben állnak, nagyon naggyal, milyen kard van Jace-nél VÉLETLENÜL? Mihály… Nem valami kis alsóbb rendű szeráfpenge, dehogy… Ezt nem értettem, és remélem, hogy meglesz magyarázva. Ugyanakkor Clarynek is volt egy olyan mozdulata a végső csatában, ami számomra lehetetlen, és hihetetlen és nem, semmi köze Clary erejéhez… Egyszerűen nevetségesen egyszerű és kivitelezhetetlen volt az ő helyzetében. ÉS MÉGIS HOPSZ MEGTETTE! A legvégén van egy olyan dolog, amit Jace sem ért, hogyan történt, erre gondolom, hogy meglesz magyarázva, ezt elfogadom.

Miért érdemli meg az öt pontot mégis? Mert a vége… a vége iszonyatosan nagy függővég és brutálisan jó. És mert az egész történet egy kicsit sötét hangulatú, önmarcangolós téma. Vannak itt hibák bőven, többet vártam ettől a kötettől, de ha azt vesszük, hogy egy trilógia kezdő darabja, nagyobb történettel, és kellett egy bevezető rész, akkor el tudom fogadni. Volt, ami kárpótoljon a lassú történetvezetésért.

UDATE: Időközben, javítottam, és nem kap öt pontot, mert nem.








Kedvenc karakter: a főgonosz, Sebastian, Kyle talán

Ami kifejezetten tetszett: a vége, hogy szenvednek azok, akiket utálok :D

Ami nem tetszett: a lassú történetvezetés, a pici bakik vagy még magyarázatlan dolgok

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó:
Margaret K. McElderry

Kiadás dátuma: 2011. április 5.

Oldalszám:
432 oldal

Megjegyzések

  1. ááh de gyors vagy.:)
    még csak 5. fejezetnél járok, de vhogy nem rántott be úgy, mint az első 3, amiket egy hét alatt kiolvastam. plusz vhogy olyan furák a karakterek. mintha nem azok lennének, akiket eddig megismertünk, egyszerűen furcsa. Ezt eddig leginkább Jace-en érzem, bár Clary is kicsit OOC számomra. És hiányzik Magnus és Alec :(

    Remélem nem fogom azt kíváni a végén bár abba hagytam vna a CoG-el és nagyon remélem h nem fogom a végén megutálni Jace-t :S

    csak egy kérdés: spoileres a kritika? mert ha nem akkor nagyon elolvasnám, csak így nem mertem... már ígyis bele botlottam egy-két spoilerbe:S khm sebastian/jonathan mégis él khm

    VálaszTörlés
  2. jennyspring: Gigi technikai gondok miatt nem tud válaszolni, ezért én közvetítek. Szóval Gigi válasza:

    "Szia! Spoilermentesen írtam, csak ami a fülszövegben is benne van, meg amit felrakott Clare sütiket esetleg arra utaltam, ami úgymond nyíltan tudott dolog. (Én is pont ugyanabba a spoilerbe belefutottam, amibe te.)
    Szerintem nem fogod Jace-t megutálni, én mondjuk eleve nem nagyon szerettem már a City of Glassben, így lehet csak ezért nem változott róla a véleményem. Az elején nekem is nagyon hiányzott Magnus és Alec, pedig nem is voltam annyira a rajongójuk. :) Amúgy Claryt én is furábbnak éreztem... mintha másabb lenne, mint az első három könyvben."

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Hmmm... az én példányom (remélem) már útban van. Amint kivégeztem, elolvasom ezt a bejegyzést. :)) Oké, hogy nem spoileres de attól még lehet benne... érzelmi spoiler. :)

    VálaszTörlés
  5. szia!
    ez már megjelent magyarul? És az Üvegváros?

    VálaszTörlés
  6. viki:
    Gigi válasza:
    "Szia!
    Ez nem jelent meg magyarul, hiszen még csak két hete jelent meg külföldön. Ennyi idő alatt nem lehet valamit lefordítani. Mellesleg ez a sorozat negyedik része, előbb az Üvegvárost olvasd el, ami igen, megjelent magyarul."

    VálaszTörlés
  7. én kíváncsi lennék pár spoileres részre is :$ ugye Clary és Jace, együtt maradnak? *-*

    VálaszTörlés
  8. Gigi üzeni:
    "Kedves névtelen, nem fogok spoilerezni, mert kommentben nem szoktam, ezért, ha feletébb érdekel, írj e-mailt a gyiag@freemail.hu-ra."
    :)

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Tegnap este fejeztem be az Üvegvárost, egyszerűen letehetetlen volt, egy nap alatt kiolvastam... Mielőtt elkezdtem volna olvasni már beterveztem, mi lesz a következő, de még vannak jelenetek, amiket emésztek, és nem bírtam más könyvre sem nézni..:) Gondoltam, utánaolvasgatok kicsit a következő résznek, és egy kicsit elbizonytalanított, amit eddig írtál/írtatok páran. Persze, el fogom olvasni, de remélem, nem veszi el a kedvem, hogy más lesz valahogy Clary :D és én a Jace/Clary szálat imádtam a sorozatban... Az ő száluknak köszönhető első sorban, hogy nem bírtam letenni. :)

    VálaszTörlés
  10. Üdv, nem tudja valamki mikor fog megjelenni magyarul a 4. rész? Köszi a választ elöre is:D

    VálaszTörlés
  11. Gigi üzeni:
    :)
    "A könyvmolyképző füzetében november van írva."

    VálaszTörlés
  12. Szia Gigi!

    nem egészen értem. akkor most ez is egy trilógia lesz? és tulajdonképpen ez lesz a Végzet ereklyéinek a folytatása?
    előre is köszi a választ.:)

    VálaszTörlés
  13. Szia Gigi :)

    Tudom, hogy ez egy kicsit spoileres, de lenne egy kérdésem. Irtad, hogy az egyik kedvenced ebben a könyvben is Sebastian volt (akit én alapból ki nem állhatok -> semilyen gonoszt sem szeretek bármennyire legyen is jó a karaktere). Szóval akkor Sebastian nem halt meg igaz? Jaj, tényleg muszály leszek elolvasni vagy angolul vagy németül :))

    VálaszTörlés
  14. Cassidy Cleanwood:
    Gigi válasza:
    "Sebastiant sokat emlegetik a könyvben, azért írtam kedvenc szereplőnek, mert igazából csak azok a részek kötöttek le és nosztalgiáztam rajtuk."

    VálaszTörlés
  15. :) Köszi a választ :DD

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Nem akarok értetlenkedni, csak kéne egy kis segítség, hogy hogy van ez. Akkor volt a három része a Végzet Ereklyéinek, és akkor most megint lesz 3? Mert van az a másik ami még az ősökkel játszódik. De akkor ehhez a Bukott Angyaloshoz még jön másik kettő, ami jelen időben van? Mert ugye már azt írták az Üvegváros végén h ez a lezáró könyv. Meg ez az új trilógia, ha az, akkor ez ugye szorosan kapcsolódik az előzőhöz? :/ Remélem érted, mit szeretnék és itt is észre veszed a komit :D

    Előre is köszi, ha tudsz segíteni :D

    linsi

    VálaszTörlés
  17. Kedves Névtelen, Gigi üzent velem:
    "Szia! Észreveszem persze itt is a kommentet, de nem tudok ide önerőből válaszolni. Legközelebb, ha kérdésed van írj a gyiag@freemail.hu-ra vagy a fent linkelt formspring oldalamra.

    Először is van az előtrilógia, ami az 1800-as években játszódik, ez az Infernal Devices, és a Végzet Ereklyéi ősei vannak benne, plusz Magnus, meg Church a macska. (Igen, Church halhatatlan.) Ez nem szerves része az első három kötetnek.

    Azért van még három rész a Végzet Ereklyéihez, mert az Üvegváros megírása után felkérték Clare-t egy képregény megírására, ami Simon sztorija lett volna tovább, de úgy érezte Clare, hogy képregény ehhez kevés, ezért ír még három könyvet. Tehát ugyanazok a szereplők, ugyanaz a világ, de nyilván új sztorivonal, mert az Üvegváros lett volna a befejező rész.

    A helyes olvasási sorrend a következő:
    Csontváros
    Hamuváros
    Üvegváros
    Clockwork Angel
    City of Fallen Angels
    Clockwork Prince
    City of Lost Souls
    Clockwork Princess
    City of Heavenly Fire

    Az új Végzet Ereklyéi trilógia mindig utal az előtte megjelent Infernal Devices kötetre, nem feltétlen kell olvasni így."

    VálaszTörlés
  18. köszönöm szépen :D

    VálaszTörlés
  19. Szia!!
    Én is nagy TMI-s vagyok.:D Az előbb olvastam az utóbbi hozzászólásod, hogy mi lenne a helyes sorrend és mi hogy van. A sorozatokkal és azzal, hogy mi hanyadik és miért, tisztában voltam, de az a sorrend jól jött, köszi. ^^
    Egyébként a kritikát érzelmi spoilerek miatt nem olvastam még el, de a könyv után az is meglesz. :)

    VálaszTörlés
  20. mikor lesz magyar?????????????

    VálaszTörlés
  21. Névtelen:
    Gigi válasza: "Már válaszoltam erre a kérdésre, fentebb megtalálod."

    VálaszTörlés
  22. Mikor jelenik meg magyarul?

    VálaszTörlés
  23. A kiadó őszre ígérte, valami miatt késnek (tőlük kell megkérdezni), feltehetőleg idén már nem jelenik meg.

    VálaszTörlés
  24. http://www.libri.hu/konyv/bukott-angyalok-varosa.html
    Megjelent a könyv!!!!!!! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú