Cat Patrick: Forgotten (Úgyis elfelejtem)

Hogy akadtam rá: Nézelődtem az új megjelenések között.

Úgy általában az egészről: London Lane nem egy átlagos lány. Minden hajnalban, pontosan 4:33-kor az emlékei törlődnek és nem emlékszik semmire a múltjából hat éves kora óta. Viszont annál érdekesebb, hogy a jövő emlékei vannak, nem tudja pontosan mindig megmondani a jövőt, mert úgy látja, mint mi az emlékeinket, néha beugrik neki egy adott személyről valami, vagy csak a kifejezetten jó vagy rossz pillanatokra „emlékszik,” nem éppen kristály tiszta pontossággal. Ez még annyira nem is zavarja, próbálja London élni a minél normálisabb életét a jegyzetei, édesanyja és a legjobb barátnője segítségével, ám egy napon megjelenik Luke, a jóképű újfiú, aki nincs London jövőjébe, se a múltjában, csak a jelenében.

Mivel a fülszöveg eléggé komolynak állítja be a könyvet, azt hittem, valami nagy sírós sztori lesz. De nem. Másfelől a fülszövegnek van még egy nagy hibája, de azt hagyjuk a végére. Tehát kinyitottam a könyvet és egy átlagos, laza fogalmazású, könnyed tinédzser könyvvel találtam magam szemben. London az a tipikus esetlen lány, akit kinevetnek, aki mindig hátsó a sorban, akit csak akkor vesznek észre, ha éppenséggel valami ciki fotót lehet róla csinálni, és egyből megszerettem ezért, és vele együtt nevettem és hát ki is nevettem a csetlés-botlásait, ahogy magamra ismertem benne.

Viszont aztán elkezdtek jönni ezek a jövő emlékképek, amik egy nem éppen boldog jövőt vázolnak fel: London legjobb barátnőjének komoly problémája lesz, és Londonnak el kell temetnie valakit, akiről nem tudja, hogy kicsoda. Emellett pedig egy-két mellékszereplő keserű, vagy éppen átlagos sorsába is betekintést nyerhetünk. És igazából ez ilyen, egy könnyed, vidám tini regény, az első igazi szerelemről, a barátság fontosságáról, és mintegy hasonlatként kerülnek csak be ezek a jövő emlékek, ami a felnőtt életet jelképezi. Milyen is az elfogadni tinédzserként, hogy majd szembe kell néznünk a való élettel, ami nem mindig szép és rózsaszín, van benne halál és veszteség is. Be is vallom, sok helyen megríkatott.

Aztán ott van maga a történt, amire azt írták azt hiszem, hogy thriller. Hát, idáig azért nem szaladnék. Van egy kis nyomozás benne, de ez végig tényleg izgalmas is. Hol az átlagos tini életet éljük az apró-cseprő gondokkal, hol pedig a jövőt akarjuk megváltoztatni, pedig fennáll az a probléma, hogy egyáltalán lehet-e, vagy minden eleve el van rendeltetve. Nagyon jól ábrázolta Patrick, hogy milyen, mikor a főhős nem emlékszik valamire, amit csinált, mert mi sem emlékszünk. Vagy éppen mi emlékszünk rá, de a főhős nem, és ettől lesz bájos vagy szívszorító a jelenet. De sosem unalmas, és ezért jár a dicséret az írónőnek. Szinte alig tudtam letenni a könyvet, muszáj volt megtudnom, hogy végül is mi lesz, mert…

Teljesen meglepő is egy-két fordulat, és ennek külön örültem. Habár a vége nem éppen meglepő, de erre majd külön kitérek. Öröm volt olvasni egy nem klisékkel tele tömött ifjúsági könyvet, ahol a karakterek is normálisak.

Ugyanis hiába adódik az, hogy a pasi iszonyatosan szexi, az nem kifogás rá, hogy hazudott és/vagy megbántott a főhősünket. Szóval ismételten megint olyan könyvre bukkantam, ahol a reakció teljesen reális egy kapcsolatban, és azért is szól egy kicsit az első kapcsolatokról. Emellett szól a felnőtté válásról, hogy megérik-e a rossz emlékek a jókat? Mit is jelentenek egy ember életében az emlékek? Emellett pedig gyönyörűen felvázolja milyen egy széttört család, milyen is az igazi barátság, ahol hiába veszünk össze, mindig is ott leszünk egymás mellett.

Viszont a könyv hátuljára az van írva, hogy „MINDENKI ERRŐL FOG BESZÉLNI!” Nos, akkor minimum az ember vérfertőzést vár, vagy valami epikus sztorit, és így ezen csúszott el ez a könyv. Nagyon jól megírt könnyed, néhol komoly, kicsit az életről szóló egyszeri regény ez. De… De van két dolog, ami levonja egy kicsit a színvonalat, ezért nem tudtam rá hat pontot adni.

Először is, ez nem fantasy, hiába lát a jövőbe a főhős, ezt teljesen mással magyarázza meg. Először azt hittem, nem is fogja megmagyarázni, hiszen el bírtam volna viselni, ha nem ez a főszála, és valahol nem is ez. Mégis a könyv fele után valamivel elkezdi magyarázni és nem fantasyval, de kihagy egy nagyon lényeges dolgot: Hogyan is lát a főhős a jövőbe? Az emléktörlődést és a többi elmagyarázza, ez meg kimarad.

Második nagy „hiba” a történet befejezése. Sokan panaszkodtak rá és valahol igazuk is volt. Az egész történet alatt én katartikus állapotban ültem a széken/ágyon, és nem bírtam letenni, az egész valahol egy picit keserédes volt, és bevezetett a végére egy nagy főszálat, és várni lehetett egy egetverően érzelmes jelenetet. ERRE! Lapozok egyet és epilógus, ami teljesen nem illik oda, mert kihagyja azt a jelenetet, amihez kellően felépítette a feszültséget és annyira nem illően rózsaszín a vége, hogy nem hittem el. Sajnos a vége levont egy pontot, mert elcsapta az egész könyv hangulatát.

Attól függetlenül a kedvenc romantikus történeteim közé kerül, mert igenis végre egy könyv, ami szépen felépíti a tini szerelmet, és jól bánik a témával. Élvezetes kis könyv és ajánlom mindenkinek, de nem egy egetverő thriller, sem dráma, ahogy a fülszöveg mondja.

Kedvenc karakter: London, Luke

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, az elmélkedés, az alapötlet, a reális romantika ábrázolás

Ami nem tetszett: A VÉGE!

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont Books

Kiadás dátuma: 2011. június 6.

Oldalszám: 288 oldal