Veronica Roth: Divergent (A Beavatott)

Hogy akadtam rá: Ez lenni híres disztópiás regény odakint, lesz belőle film is.


Mivel még magyar megjelenésről szó sem volt, ezért angolból én fordítottam magamnak a kifejezéseket, amik a könyvben szerepelnek. Ezek nem egyeznek meg a magyar kiadással.

Úgy általában az egészről: Beatrice Prior disztópikus Chicagójában öt fajta ember él: az Őszinték (csak igazat mondanak), az Önfeláldozók (mindenkin segítenek), a Rettenthetetlenek (ők a katonák, de minek, ha nincs külső veszély?), a Barátságosok (ő róluk kb. semmit sem tudok, csak hogy szeretnek énekelni) és az Okosak (minden létező információ érdekli őket). Mikor eléri az ember a tizenhat éves kort, akkor egy hajlandósági teszten kell részt vennie, ahol megtudja, melyik fajtába is tartozik ő végül is. DE EZ NEM SZÁMÍT! Mert azt választják, amit akarnak… (Kb. itt széthullott a történet, sajnálom, én ezt komolyan nem tudom összefoglalni.) Kiderül a főhősünkről, hogy ő Képlékeny, ami veszélyes, az életére akarnak miatta törni és választania is kell, hogy hova kerüljön. Vajon a családját és a számára nagyon is unalmas Önfeláldozó életet választja? Vagy az Okosok vagy a Rettenthetetlenek közé áll be?

Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon. nagyon sokat vártam ettől a regénytől, mert mindenki fényezi, ez odakint a top új kedvenc disztópiás történet és már meg is vették a filmesítési jogát. Akkor még nem néztem, hogy Veronica Roth bizony 22 éves, (nem, tényleg nem számít a kor, de szeretném ennek a számlájára írni a bakikat), és hogy ez szintén első könyves író műve, sem azt, hogy miket is olvasott Roth.

Összességében a regény filmnek megállná a helyét, hiszen látványos akciójelenetek vannak benne. Csak éppenséggel ez nem egy WB filmnek menne el, hanem egy Asylumosnak. (Bárki ismeri a Titanic 2-t? Nézzétek meg, garantált röhögés!) Nos, ez a baj, ez a tipikus olyan „film,” ahol annyi baki van, hogy sírva röhögsz már, és nem tudod komolyan venni. Márpedig egy disztópiás történetnek részben komolynak, elgondolkodtatónak és kikapcsolónak kéne lennie, ez pedig egyik sem, hanem az a tipikus szenvedős regény, amin egy sokat olvasott ember csak nevetni tud.

Félreértés ne essék, sokan élvezni fogják, rajongani fognak érte, én viszont ki fogok lógni a sorból, mert ez nekem regénynek kevés, és sajnálom, ha ezt kiadnák itthon, mert millió ezer jobb könyv van ennél, amire érdemes lenne tőkét/figyelmet fordítani. De vágjunk bele abba a nagy elemzésbe:

A történet… óh, a történet… a fejemet fogom tőle, annyira a hatása alatt vagyok még. Az eleje teljesen izgalmasnak indul, hiszen olyan, mint a Matched, adott egy ceremónia, ahol a főhősnek és társainak el kell döntenie, hogy milyen életet is fog élni. Ugye ez lenne a disztópiás regények egyik ismertetőjele, hogy korlátozott szabadság van… Nos itt ugye van ez a hajlamossági teszt, ami CSAK AZÉRT KERÜLT BELE A ROHADT TÖRTÉNETBE, hogy a főhős megtudja, hogy ő nem ez, nem az, hanem KÉPLÉKENY! Iszonyatosan nagy nem-szabad-ezt-használni-féle cselekményelem ez. Milyen már, hogy lényegében semmi köze nincs az egész teszteredménynek ahhoz, hogy mit csinálnak, mert VÁLASZTHATNAK! TÉNYLEG VÁLASZTHATNAK! Gondolhatnátok, de hát ez is egy limitált lehetőség, hogy lehet barátságos vagy okos… Persze, persze… ez még a kisebbik gond. A másik ott kezdődik, hogy miért is van ez a világ? Miért ilyen? Általában a mai társadalomból fejlődik ki a disztópiás regények világa és valami érdekes, megrendítő csavarral rukkolnak elő, hogy elhiggyük, hogy ilyen is lehet a jövőnk, amolyan intő példaként. ITT EZ NINCS! Azzal magyarázza az öt fajta létezését… készüljetek… hogy EGYséget akartak teremteni. ÖT FAJTÁVAL! EGYSÉGET! És az a gond, hogy tesz rá Roth, hogy megmagyarázza, mi se hisszük el, a karakterek se hiszik el, csak mozognak bábokként az írói erőltetés határain belül. És mivel ez egy disztópiás regény lenne, ezért a nagy része a világfelépítésnek kéne lennie, ez viszont nincs, maradna tehát a többi történetelem nekünk, ami sajnos szintén leszerepel…

A fogalmazásra külön kitérek és a karakterizálásra, utána összeömlesztem a csodálatos bakijainkat. A fogalmazás gyerekes, és tele van tőmondatokkal, ilyen és ehhez hasonló frappáns dolgaink vannak: „Fájdalom hasított a tüdejébe. Fájdalmas volt a fulladás.” ÉS VÉGIG ILYEN! Legszívesebben megfojtanám Roth-t egy barokk összetett mondattal, mert így teljesen átélhetetlenek a leírásai. A vicc az, hogy nemcsak, hogy nincs érzelem leírás, de semmi más se. Tehát a helyszíneket úgy írja le, hogy az olvasó nem tudja, mi a jó életről beszél az írónő, csak hevesen bólogatunk, hogy igen, értem, persze, menjünk tovább. Van egy földalatti barlangrendszer, ahol él a főhős választott faja (sajnos, úgy is kitaláljátok a kritikából, hogy mit választott, és nem meglepő, mint ahogy azt a trailer és a fülszöveg állítja), és ott a Gödör nevezetű helynél van egy szakadék, amiben néha van folyó, néha nincs. Felettük van egy üvegtető, ami néha épület, néha nem. És a legjobb, hogy a nagy akciójeleneteit, mivel ez lenne az a nagy erősség, amire mindenki hivatkozik, annyira sután írja le, hogy se átélni nem lehet, se izgulni rajta, csak szintén jön a bólogatós effektus, jól van, lapozzunk, oké, ez meghalt, ez szerzett egy sebet. Röviden: Veronica Roth fogalmazásán és szerkesztésén nagyon látszik, hogy kezdő és SEMMIVEL nem tudja kompenzálni, mert…

Igaz, hogy egy-két humoros beszólása van, és az első 100 oldalon néhol derültem, de utána ez kiíródik, és az a karakter (Négyes), akit érdekesnek találtam, lesüllyed egy olyan igazi Edward Cullen papucs szintre, annak is egy olyan kartonból kivágott, mozi előtt álló változatára. És amellett, hogy a főhős önző, sötét, és roppant idegesítő, és sötét, ha nem mondtam volna már, a többi karakter pedig papírmasé figura. Jön a jól megszokott „van hobbim, akkor van biztos karakterem is” hozzáállás, amit én szívből gyűlölök.

Viszont maga a történet eleinte becsapós, mert lekötött az első 150 oldalig, hiszen akartam én ezt szeretni, és tetszett még úgy ahogy a világ (amíg el nem kezdte gagyin magyarázni Roth), de végül is hamar rájöttem, hogy ez nem más, mint egy bentlakásos iskolás regény, és nem disztópikus történet. Mert nem szól másról, minthogy a hálókörletben ülnek, versengenek (noha Éhezők Viadalásan – ez már a második disztópiás regény, amiből csenünk), és néha shoppingolnak. Habár utóbbi nem nagyon van jelen, de piszkosul kilóg, „Úúúú meghalhatunk, megverhetnek, gyerünk shoppingolni cukkancs ruhácskát meg ki is sminkellek, mer’ az tutkó szexi lesz.” Na, ez az, ami nem kellett volna bele, mert ez két jelenet erejéig él vagy három, de úgy elüt, hogy szétrombolja az eddig felépített képet. Vagyis Roth szeretné elérni, hogy komolyan vegyük, de túlságosan meg akar felelni egy másik fajta tini rétegnek… a nagyon lányos lányoknak.

És itt jön be a másik regényhez való hasonlóság, ami nem más, mint *dobpergés* az Éjszaka Háza. Zoey és Tris vagy Beatrice, attól függ épp, hogy akarja, hogy hívják, teljesen egyformák. Egy hét alatt három pasi szeret bele Trisbe, minden különleges ereje csak Trisnek van, ha hazudik a barátainak nyilván azért teszi, mert magát akarja védeni, vagy talán őket, de a barátai persze totálba irigyek rá, mert olyan jó, szép, csodás, a nemzet kincse. Ismerősen cseng, ugye? Beatrice hagy bárkit meghalni, miközben beképzelt és önző, de nem mellesleg, hogy a könyv szállóigéjét hangoztassam BÁTOR. Hol bátor az, kérdem én, aki ilyen nagy büdös Rambó, egyedül meg tud ölni szerintem egy egész univerzumot is, mégis ül és nézi, ahogy az egyik ismerősét megölik. És nem azért, mert nem tud mit tenni, hanem, mert ő BÁTOR!

Muszáj vagyok megjegyezni, hogy mekkora ház nagyságú, suta, béna előreutalások vannak a könyvben, amiből mi kb. 200 oldallal előbb tudjuk, hogy mi lesz, de ami SZUPER GOD-MODE MARY-SUE (olyan tökéletes karakter, aki mindent megold) főhősnőnk nem vesz észre. Felvázolom:
Mellékszereplő, aki egyértelműen csak azért van ott, hogy elmondjon egy fontos infót: „KERESD XY-T”
Tris: „Okééééé.”
*egy oldallal később*
Random szereplő: „Itt van XY”
Tris: „ÚÚÚ, de szép lepke”
*50 oldallal később*
Random szereplő: „Itt van XY”
Tris gondolatban: „Hmm… meg kéne kérdeznem egy nagyon fontos dolgot Random szereplőtől.”
Gigi: „LEESIK MÁR NEKI, HOGY AZ OTT XY?”
Tris: „Mi a véleményed a nyíltan főgonosz csajról?”
Gigi: *lefejeli az asztalt*
*300 oldallal és sok fejeléssel később*
*Tris és Négyes smárolnak*
Tris: „ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ EZ XY! AMIT KERESEK! MILYEN OKOS VAGYOK!
Gigi nagy puklival a fején: „Ez most, hogy jött ide? És te? OKOS?!”

Veronica Roth most vagy az olvasóit nézi le, vagy nem tudja a rejtett utalásokat jól megszerkeszteni, de elvárja, hogy hasra essünk a nagy leleplezésektől… Kb. olyan csavarokat játszik be, hogy: az elején megemlítenek egy botrányos alakot és annak az elveszett fiát… Na, akkor vajon ki fog előkerülni könyv közben? És mindezt 300. oldalon nagy csattanónak vezeti be. De azért ilyen utalások vannak benne: „Te olyan ismerős vagy, de honnan?” NA VAJON?!

Vannak olyan dolgok, amik apró bakik. Felvázolnak egy falat, ami sok disztópiás regény eleme, ami kint tart lázadókat vagy bármilyen ellenséget, itt nem fontos tudni mit, oké? Van ott egy fal! Tök menő vagyok miatta! Kb. ezt tudom elképzelni Roth gondolatmenetének, mert a kinti világot megemlíti, a főhős ügyesen, még agymosott állapotában azt gondolja, hogy „biztos minket akarnak bent tartani és kint nincs semmi káros,” de utána ez az egész cselekményszál ki van dobva a kukába, vagy ki tudja, még van két részünk, ugye? Halkan hozzáteszem, akkor sem így kellett volna ezt bejátszani.

A főhős annyi sebet szerez, sőt ki nem, ami hihetetlen és lehetetlen és leginkább ezért lesz nagyon béna paródia az egész. Vállon lövik, tocsog szó szerint a vérben, még vízbe is rakják, és ő meg fut, fut, fut, megállítja az apokalipszist, megváltja a világot, mindeközben szexi, csak picit véres ugye… Milliónyi ekkora fizikai képtelenség van benne, amitől leginkább sírógörcsöt kaptam, hogy senki nem szólt neki, hogy ezt így ne.

Ráadásul nem csak emiatt tűnik úgy, mintha szerkesztő nem látta volna, de van benne halom helyszínváltás minden átmenet nélkül, hol itt állnak, hol ott, szinte követhetetlen. A rozsdás óriáskeréknek nincs hangja, ha bekapcsolják, a főhős lát sötétben, de csak akkor, ha a cselekmény megköveteli, persze színeket is lát(!). Elmondanak a főhősnek egy fontos információt a saját életéről kapcsolatban, később meglepődik rajta, ugyan miért, ha olyan okos, ahogy ő állítja? Ráadásul a főcselekményben van akkora baki, hogy csak nevetni tudtam rajta, van XY fegyver, ami tök jó, használják, DE A FŐHŐSÖN NEM FOG (micsoda meglepetés), nem baj, kifejlesztettek olyat is, ami mindenkin működik.. Kérdem én, akkor miért nem az utóbbit használják? Túl logikus lenne, hogy nem a hibás fegyvert használjuk, csakhogy a világsztár főhősünk megmenthessen minket?

A romantikát is említsük meg, mert valaki azt mondta, ez epikusan romantikus regény, nos míg az Éhezők Viadala jól játszik a témával és míg a Delirium, a Wither, a Matched CSAK romantikus, addig itt ez egy mellékszál lenne, és annak is siralmas. A csaj épp mászik magasra és elkezd szédülni, de ő nem fél a magastól, ja, kérem ő szerelmes! És a vége jelenetnél, ha nem lenne elég, hogy egy sci-fis cselekményelemet a szeretet erejével játszott ki az írónő, még a nagy gyászt is elcukrozza egy oda nem illő, szinte Alkonyatos szerelmi vallomással. És az egész romantika olyan, mint egy vázlatos Alkonyat valami, míg ott lekötöttek az érzelmek, itt nincsenek kifejtve, viszont ugyanazokat a suta mozzanatokat eljátssza. „Maradj távol tőlem, mert különben bajod esik, úúú, most félreértesz, és ezért azt hiszed, hogy szakítottunk.” Ezek szimplán unalmasak voltak, és semmi szerelmet nem éreztem itt…

Az egész regény próbál komoly lenni, próbál meghökkenteni minket, mint egy disztópiás történettől az várható, de Roth nagyon le van maradva a sablon ifjúsági fantasyknál és látszik rajta, hogy még nem nagyon van írásban gyakorlata. Mint említettem sok kezdő író írt jobbat, ez nem lehet kifogás, csak gyakorolni kellett volna még. Néhol leköt a könyv, néhol gyorsan olvasható, ha valaki nem szőrösszívű, és nem vágyik egyedi, logikus regényre, csak egy kis random vérontásra, arra jó. De nem érdemli meg azt a hírnevet, amit ez szerzett magának.

Utószó: I AM NUMBER FOUR akarom mondani SIX. (Igen, képes volt mind Number Four és mind Number Six nevet felhasználni.) *Gigi szembenéz a saját félelmeivel és rájön, hogy a legjobb, ha fejbe lövi magát* (Leginkább ezt azok fogják érteni, akik majd beleolvasnak.)

És végül, de nem utolsó sorban, a molyos kritikámhoz megírt, Divergent/Képlékeny szórólapomat ide beszúrom:

"MEG AKAROD MENTENI A VILÁGOT? JELENTKEZZ A DIVERGENT PROGRAMUNKRA!
Amit elvárunk:
LEGYÉL! BÁTOR!
Legyél sötét, ha háromszor eléd tesznek valamit, fel ne fogd, csak akkor, mikor már túl késő.
Ölesd meg az összes barátodat és ismerősödet, mert TE BÁTOR VAGY!
Legyél mindenkinél szebb, okosabb, ügyesebb. (Nem baj, ha gyerekesnek tartod az alakod, garantáltan csatoljuk az akciós három pasit a programhoz, akik habzó szájjal ugranak a golyók elé.)
NEM MELLESLEG! LEGYÉL! BÁTOR!
Ha fegyveres embert látsz, legyen a reakciód az, hogy feléjük szaladsz és megöleled és/vagy orrba vered őket ÚGYHOGY NEM LŐNEK MEG!
Ha meglőnek, akkor még fuss három órán keresztül és rambózz le mindenkit!
ÉS LEGYÉL BÁTOR!
Amit mi nyújtunk:
Kiképző programunkból egy hét alatt garantáltan megtanulsz minden létező fegyverrel bánni és mindenből fekete öves leszel.
Olyan proteinben, nutreinben és szeretetben gazdag kaját adunk, amitől egy hét alatt olyan izmos leszel, hogy nem férsz bele a régi ruháidba.
A második és harmadik héten a kiképzés keretei között szexi ruhákat, fájdalommentes tetoválásokat és sminket is biztosítunk.
FIGYELEM! Felelősséget nem vállalunk véletlen szemkiszúrásért és nemi erőszak próbálkozásért, ezeken amúgy is túl kell tenni magad, HA BÁTOR VAGY! És azért egy süti mindig segít, vagy egy szemceruza.
Tanoncainknak bármikor rendelkezésére áll a permetuum mobile vonat, amit a SZERETET HAJT! (Ezt az üzemanyag ötletet Nancytől loptam.)
Jelige: Disztópiás regényt akarok írni, sok regényből összeollózva, de nem ment.
Határidő: A zombi apokalipszis vége
NE FELEDJÉTEK! BE! BRAVE!"



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: HOGY VÉGE LETT!

Ami nem tetszett: a világmagyarázat (inkább maradtál volna csendben Roth), a Mary-Sue főhős, a szeretet ereje, a romantikus szál, a hülye logikai bakik

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Katherine Tegen Books

Kiadás dátuma: 2011. május 3.

Oldalszám: 496 oldal