Megkésve bár, de törve nem, itt a következő top lista. Gondolkoztam, hogy mi legyen a téma, de amire jutottam az kicsit csalás, mert a posztírás előtt váltottam témát. Eredetileg a kedvenc karaktereimet akartam bemutatni, de rájöttem, hogy az majd jobb külön, nemek szerint, és ígérem, az lesz a közeljövőben, valamikor… :D Amint összeszedem magam annyira, hogy átnézzem az összes kedvenceimet.
Szóval most ismét két listával fogok előállni, mert Gigi mindig csal. Az eheti témánk nem más lett végül, mint a „10 olyan könyv, amit nem hiszem el, hogy még nem olvastam.” Az első listám tíz klasszikus könyvet mutat be, amiről már sokat hallottam, de eddig nem került a kezembe, és a második lista pedig tíz mostani könyvet. Mindegyikben az a közös, hogy régóta porosodik a listámon, de egyszerűen sosem jutok el odáig, mert nehéz a moly élete, és szinte végtelen számú könyv van.
TOP 10 KLASSZIKUS LISTA:
1. Emily Brontë: Üvöltő szelek – Túlságosan sokat hallottam róla, és rengeteg könyvben utalgatnak rá, amitől annyira műveletlennek érzem magam, hogy még nem olvastam. Régen még a filmet is elkezdtem, de bevallom, elaludtam rajta, de csakis azért, mert későn volt. A lényeg: nagyon kíváncsi vagyok már rá, hogy mennyire is nekem való ez. Amúgy pedig várólista csökkentős könyv is.
2. George Orwell: 1984 – Már vagy öt éve kezdtem el olvasni, és imádtam, ameddig jutottam benne, de nem fejeztem be, csak úgy… mert néha van ilyen. Nos, ideje pótolnom.
3. Jane Austen: Értelem és érzelem – Igazából úgy hiányosságnak érzem, hogy nem olvastam el még az összes Austen regényt.
4. George Orwell: Állatfarm – Szintén annyi helyen utalnak rá, no meg Orwell.
5. William Golding: A legyek ura – Úgy rémlik, volt olyan, akinek kötelező olvasmány volt. Hát nálunk nem, úgyhogy ez kimaradt az életemből, pedig sokan ajánlották.
7. Mary Shelley: Frankenstein – Mert ki ne hallotta volna a történetet? Annyi helyen említik meg, és tényleg beépült már teljesen a köztudatba, de én balga még nem olvastam. (Mellesleg The Unwritten óta még jobban akarom. :D)
8. Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű – Ezt szintén túl sok amerikai műben megemlítik, hogy ne olvassam el.
9. Charles Dickens: Két város regénye – Mert régóta akarok Dickenst olvasni, és ha jól emlékszem, ez az egyik sokat emlegetett regény Cassandra Clare újabb sorozatában. (Sekélyes vagyok, kövezzetek meg. :D)
10. Bram Stoker: Drakula – Ehhez szerintem nem kell semmit hozzátenni. :D
TOP 10-ES MOSTANÁBAN MEGJELENT KÖNYVEK:
1. Leiner Laura: Együtt – Mert valahogy elmaradt nálam az extázis, amit kellett volna éreznem az első résznél, és olyan fura, hogy még nem kezdtem neki a 2. résznek.
2. Becca Fitzpatrick: Csitt, Csitt – Hallom ám idáig a nevetéseteket, főleg a barátaimét (ugye, Nancy? :D Absztrakt?) Ugyanis ez az a könyv, amit talán a leghosszabb ideje olvasok… Igen, azóta nem végeztem vele, hogy megjelent, és itt porosodik a polcomon.
3. Keri Arthur: Full Moon Rising – Ez az a sorozat, aminek a spin-offját olvasom, és imádom. Elég nagy csodaszámba megy, hogy ezt még nem kaptam le a polcról.
4. Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai – Se a tévésorozatot nem nézem, se a könyvet nem olvasom, de mindenki meg van róla győződve, hogy ez nekem való. Nincs mit tenni, mint belevágni.
5. J. R. Ward: Éjsötét szerető – Mert imádom a vámpírokat, a felnőtt fantasyt sem vetem meg, mégis ez a sorozat teljesen elment mellettem. Rengeteg barátnőm szereti, és mindig győzködnek, hogy ez jó lesz. És akarom is olvasni, de az időtényező. :D
6. Charlaine Harris: Inni és élni hagyni – Ebből sem nézem a sorozatot, de annyira híres-neves, igazán meglepő, hogy még nem jutottam el idáig.
7. George R. R. Martin: Trónok harca – Igazából már elkezdtem, és olvastam 100 oldalt, vagy akörül, de még nem fejeztem be, és ki tudja, mikor jutok el odáig. Azt sajnálom, hogy maga ez a fajta fantasy nem az én műfajom, és ezért felettébb lassan haladok vele, de akarom már tudni, mitől lett ez ekkora kultusz.
8. Christie Golden: Lord of the Clan – Mert nagyon WarCraft mániás vagyok, és eldöntöttem, hogy mindent elolvasok, és biztosan imádnám. :D De még mindig csak az első regényen vagyok túl.
9. C. S. Lewis: A varázsló unokaöccse – A Narnia krónikáit a filmek óta akarom olvasni. Tényleg. Igazán. Már be is szereztem az első részt.
10. Kelley Armstrong: Bitten – Elkezdtem olvasni, jutottam 3 oldalig, ami aztán nem meghatározó, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy rendesen leüljek és végigolvassam, pedig ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Sötét erő trilógia, és a kedvenc íróm, tehát csakis jó könyv lehet!
A posztot ihlette többek között: a magyar könyves blogger rovat esemény molyon, a listákat innen merítem majd. Hasonló lista található Grettynél, a kedvenc pasi karakterjeiről!
Szuper kis lista :) Én imádom Jane Austent meg az üvöltő szeleket is, szerintem bizonyosan fog neked tetszeni valamelyikük :)
VálaszTörlésÓ, ez nagyon jó kis lista!
VálaszTörlésOrwell nálam is lazán bekerülne ugyanebbe a kategóriába.
És Ward? Még te se olvastad? Én tologatom már vagy ezer éve. :))
@Anaria Matthews: Remélem. :) Austentől eddig csak a Büszkeség és balítéletet olvastam, de az nagy kedvenc lett, szóval bizakodom.
VálaszTörlés@Gretty: :D Én is már tologatom egy ideje Wardot, talán ha jól rémlik, 4 éve tolták az orrom alá. De idén már bele akarok vágni.
Igazán jó könyvek vannak a listában :) Én már egy jó ideje el akarom olvasni Jeff Lindsay-től Dexter dühödt démonai-t, de egyszerűen képtelenség, mert sehol sem lehet már megvenni a könyvet, mindenhol elfogyott még magától a kiadótól is... az antikváriumokban nézem talán feltűnik, de ha te elolvasod akkor a véleményedre igazán kíváncsi leszek :)
VálaszTörlésWow! sok sikert a legyek urához! (úgy hallottam borzalmas... :S) hajrá, kíváncsi vagyok, hogy milyennek találod majd!
VálaszTörlésJenna, A legyek ura egyáltalán nem borzalmas. Nekem nagyon tetszett. :)
VálaszTörlésNekem ebből a húszasból a rövid időn belül olvasandó könyvek listáján az 1984 meg az Értelem és érzelem szerepel, de a többivel is szemezek, amit nem olvastam. A Narnia-sorozat nekem annyira nem volt nagy durranás, néha kifejezetten idegesítettek a könyvek, bár a felépített világ nagyon jó.
A büszkeség és balítélet mellett nekem még nagy kedvencem a Mansfield Park, vagy a Meggyőző érvek, meg persze az értelem és érzelem is. Ha egy kis nyugalomra vágyok, mindig előkapom Austint, mert néha üdítő hogy nincs semmi fakszni, meg modernkori ez meg az hanem van udvarlás meg vizit meg évekigvágyódás a nagyszerelemre :)
VálaszTörlésSzia! Nekem a Dexter az egyik kedvenc sorozatom, nagyon tudom ajánlani! :) viszont a könyv számomra sajnos csalódás volt, szerintem a sorozatban jobban ki vannak dolgozva a karakterek. Kíváncsi vagyok, Neked hogy fog tetszeni.
VálaszTörlésÜdv: Zizi
GIgi, most találtam a blogodat, olvastam a listádat...
VálaszTörlésSzerintem Ward alap a vámpíros-sorozat kategóriában. Nekem annyira tetszett, hogy a Bukott angyalok sorozatát is olvasom, ami szintéz szuper. Sőt, mivel a helyszínek gyakran közösek, a két sorozatban vannak közös karakterek. Nagyon ajánlom Neked mindkét sorozatot. Illet egyetlen előnye van, hogy még nem olvastad: így még több rész fog elkészülni belőle. Gondolom Te is így érzel, de nincs annál rosszabb, mint mikor egy sorozatot olvasol, és várni kell a következő részre...
Olvastam a TrueBlood sorozatot is, szintén nagy kedvenc - filmet ne nézd meg, semmi köze a könyvhöz és csak csökkenti az élményt... max olvasás után :-)
A Trónok harca meg a nyári sláger volt nálam. De annyira rákattantam, hogy inkább azt ajánlom Neked, hogy várd ki, amíg mind a 7 rész elkészül, aztán kezdj bele :-)
Ezek a könyvek egyébként mind megvannak, szóval ha valamit szeretnél, szívesen odaadom :-)
Jó olvasást, szép napot!