Úgy gondoltam, hogy újabb rovattal bővül a blog (természetesen a Magyar Könyves Blogger Rovatok miatt). (Hurrá!) Ha minden jól megy, minden kedden a heti megjelenéseket fogom bemutatni, persze, csak azokat, amik felkeltették a figyelmem, mert én már csak ilyen vagyok. (Figyelem: angol és magyar megjelenések vegyesen lesznek, de erre a hétre csak angolok jutottak.) Tehát:
Gemma Halliday: Social Suicide (Deadly Cool 2.) - megjelenés: április 24.
A Deadly Coolig se jutottam, máris itt a második része, elméletileg csak ilyen egy rész/egy nyomozás felállással rendelkező, humoros, tinédzser könyv, szóval itt a fülszövege:
Twittergyilkosság: Egy emberi lény megölése, amíg az áldozat éppen tweetel.
Tartsatok hülyének, de úgy gondoltam, hogy Herbert Hoover Gimnázium suliújságának írni tök jó meló lesz. Jól mutat majd az egyetemi felvételi jelentkezésen, belekukkanthatok a pletykarovatba, és bámulhatom az állandóan elmélkedő, rossz fiús újságszerkesztőt, Chase Eriksont. De az első sztorimon dolgozva a dolgok kicsit... rosszul sültek el. Egy egyszerű interjú helyett Sydney Sandersszel, holtan találtam a reménybeli iskolabál királynőt a saját medencéjében. Kivégezték miközben tweetelt. Nem elég, hogy így már a HH gimi legtöbb holtestet megtalálója címéért is pályázhatok, de be kell bizonyítanom, hogy Sydney halála nem öngyilkosság volt.
Visszasírom a napokat, amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy pizza vagy taco lesz ebédre...
Gondolatok: Sok jót hallottam az első részről, miszerint amolyan Nancy Drews, nagyon humoros dolog ez. Szóval bökdösöm magam, hogy minél hamarabb eljussak idáig. Rám férne már egy jó, kis, könnyed tini könyv.
Jennifer Shaw Wolf: Breaking Beautiful - megjelenés: április 24.
Allie mindent elvesztett aznap este, amikor a szerelme, Trip meghalt egy borzalmas autóbalesetben - és ebbe a történtekről való emlékei is beletartoznak. Ahogy a kisvárosuk a fiú halálát gyászolja, Allie fél emlékezni, mert az azt jelentené, hogy arra is gondolna, amit olyan régóta titokban tartott: az abuzív kapcsolatuk borzalmas igazságát.
Amikor a rendőrség újra elkezd nyomozni, Allie és a legjobb barátja, Blake is gyanúba keveredik, főleg mert a bimbózó szerelmüket nem nézik jó szemmel a városban. Allie tudja, hogy el kell mondani az igazat. Elég mélyre tud nyúlni, hogy emlékezzen arra az estére, hogy végre felszabadulhasson? Az újonnan debütáló író, Jennifer Shaw Wolf az olvasóit egy érzelmes útra hívja a szerelem, szégyen és megbocsátás zavaros berkeibe.
Gondolatok: Élek-halok az abuzív kapcsolatokat bemutató (rendesen bemutató) könyvekért, mert kell ilyen is. Szóval azt remélem, hogy ez is egy gyönyörűen megírt, komoly könyv lesz, csakúgy, mint a Where it began vagy a But I Love Him.
Kiera Cass: The Selection (The Selection 1.) - megjelenés: április 24.
Harmincöt lány számára a Kiválasztás az életük nagy lehetősége. Az alkalom arra, hogy megszökhessenek a születésük óta előre megtervezett életükből. Hogy elragadhassa őket a csillogó ruhák és felbecsülhetetlen értékű ékszerek világa. Hogy egy kastélyban élhessenek, és a lélegzetelállítóan gyönyörű Maxon herceg szívéért versenyezhessenek.
De America Singernek a Kiválasztás maga a rémálom. Számára azt jelenti, hogy le kell mondnia a titkos szerelmi kapcsolatáról Aspennel, aki egy kaszttal alatta van. Hogy otthagyja az otthonát, és részt vegyen egy ádáz versenyen, amin nem is akar. Hogy egy olyan palotába éljen, ahol mindig veszélyes lázadók támadása fenyegeti.
Aztán America találkozik Maxon herceggel. Végül megkérdőjelezi az összes tervét - és rájön, hogy az élet, amiről mindig álmodott lehet fel sem ér a jövőjéhez, amit el sem tudott képzelni.
Gondolatok: Ez egy nagyon-nagyon-nagyon beharangozott könyv odakint. A CW tévés csatorna már meg is vette a filmesítési jogokat, és állítólag, aki látta a már a Pilot scriptjét, azt mondja, hogy sok potenciál van benne. De a bökkenő ott kezdődik, hogy hiába romantikus, ifjúsági disztópia, engem kicsit eltántorított a lélegzetelállítóan gyönyörű Maxon herceg leírása... No meg az írónő nagy botrányt kavart odakint. Leribancozott pár barátnőjével egy bloggert, és hadjáratot indított ellenük. Hm... :D Még mindig nem tudom, mit kezdjek ezzel.
Megan McCafferty: Thumped (Bumped 2.) - megjelenés: április 24.
A TAVALYI ÉV LEGVITATOTTABB KÖNYVÉNEK BEFEJEZŐ RÉSZE
Harmincöt hét telt el, mióta Harmony és Melody, az ikertestvérpár útjai elváltak. A történetük viszont ellenállhatatlan: ikrek, akiket születésükkor elválasztottak, most viszont mindkettő ikreknek készül életet adni... egy azon napon!
Harmony, aki hozzáment Ramhoz és Jóoldalon él, azzal tölti idejét, hogy megpróbál visszailleszkedni abba a társaságba, amiben egyszer hitt. De nem tudja elfelejteni Jondoe-t, a fiút, akibe a legfurcsább körülmények között szeretett bele.
Melody rajongói szerint, a lány elért mindent: egy nagyszabású szerződést és egy éjszakát a legszexibb donorral. De ez az imázs abba a fiúba kerül, akire igazán vágyik.
A lányok minden mozdulatát milliónyi lelkes rajongó elemzi, akik már számolnak vissza a "Dupla Dupla Szülési Napig." Ők ketten a leghatalmasabb tinédzserlányok a bolygón, és egy dolgot tehetnek csak, ami még híresebbé teheti őket:
Elmondhatják az igazat.
Gondolatok: Még ha külföldön nem is lett osztatlan sikere, engem nagyon elvarázsolt az első rész, és türelmetlenül várom, hogy elkezdhessem olvasni. Ha szerencsém van, már a héten elkezdhetem. :D Első részről itt az írásom.
Mariah Frederick: The Girl in the Park - megjelenés: április 24.
Elizabeth Norris debütál ezzel a megrázó regénnyel egy lányról, akinek küzdenie kell, hogy megmentse magát, a világát, és a fiút, akire nem is számított.

Amikor Wendy Geller holttestét megtalálják a Central Parkban
egy esti buli után, az újságok címszalagján ez olvasható: „Halál a parkban: A
bulizó lányt megfojtották.” De a félénk Rain, Wendy régi legjobb barátnője,
tudja, hogy Wendy nem csak egy „bulizó lány volt.” Ahogy azzal küszködik, hogy
szétválassza azt, amit tudott a barátjáról a pletykák és szalagcímek által
felfestett képtől, Rain elhatározza, hogy rájön, mi is áll a gyilkosság mögött.
Közvetlen, magával ragadó és teljesen meggyőző hangon írva Mariah Frederick krimije
zseniálisan mutatja be az exkluzív new yorki élet bukkanóit és a tinédzsereket,
akik itt laknak.
Gondolatok: Egy egyszerű tinikrimi. Nem várok nagyon sokat tőle, de rájöttem, hogy a tinikrimiket is szeretem, mindennemű fantasy nélkül.
Elizabeth Norris: Unraveling - megjelenés: árprilis 24.
Két nappal a tizenegyedikes éve kezdete után, a tizenhét
éves Janelle Tennert elüti egy kisteherautó és meghal – vagyis vakító fehér
fény, a szeme előtt lepergő életének képei, és aztán a nagy semmi. Kivéve, hogy
a következő dolog, amire ráeszmél, hogy kinyitja a szemét, és ott találja Ben
Michaelst, a magányos farkast a gimijéből, akivel Janelle sosem beszélt, amint
éppen felé hajol. És hiába lehetetlen, a lány tudja – minden porcikájával –,
hogy Ben valahogy visszahozta az élők közé.
De az újjáéledése és Ben lehetséges szerepe benne, csak az
első darabja egy kirakósnak, amit Janelle-nek meg kell oldania. Míg az FBI
ügynök édesapja aktái között kutakodik nyomok után a balesetéről, talál egy
órát, ami visszaszámol – de mégis mihez? És amikor valakit, aki közel áll
Janelle-hez, meggyilkolnak, nem tudja tovább tagadni, ami teljesen nyilvánvaló:
Minden, ami történt – a baleset, a gyilkosság, a visszaszámláló óra, Ben
hirtelen felbukkanása az életében – minden élő végére mutat. És ahogy az óra
visszaszámol, rájön, hogy ha meg akarja állítani a világ végét, ki kell
derítenie Ben titkát – és nem szabad beleszeretnie közben.
Elizabeth Norris debütál ezzel a megrázó regénnyel egy lányról, akinek küzdenie kell, hogy megmentse magát, a világát, és a fiút, akire nem is számított.
Gondolatok: Igazság szerint először nagyon-nagyon vártam ezt a könyvet, instant megvétel listára is raktam, majd megláttam az előzetesét, és annyi maradt meg, hogy megijedtem tőle. (Azóta törölte az agyam, hogy miért.) Fantasy, tinikrimi, romantika? Talán egy könnyed regénynek jó lesz, de "megrázónak" biztos nem mondanám, de azért várós.
Joëlle Anthony: The Right & The Real - megjelenés: április 26.
Mivel kirúgták otthonról, mert nem akart egy szektához
csatlakozni, a tizenhét éves Jamie-nek muszáj túlélnie egyedül.
Jamie tudhatta volna, hogy valami nincs rendben az Igaz és
Valós templommal már a kezdetektől fogva, főleg, hogy a Tanár azt állította
magáról, hogy ő nem holmi lelkipásztor, hanem maga Jézus Krisztus. De a lányt
túlságosan is elbűvölte Josh, a templom egyik vezetőjének legidősebb fia, és a
jóképű külseje. Josh a legnépszerűbb fiú az iskolában is, és az első olyan
srác, akinek feltűnik Jamie, a drámaszakkörösökön kívül. De amikor elkezdett
Josh-sal randizni az nem volt a tervben, hogy az apját belerángatja egy szektába.
Sem az, hogy az apja hozzáment egy fanatikushoz, Mirához, vagy az, hogy
kirúgják otthonról, vagy hogy titokban találkozhat csak Josh-sal, mert a
templom szerint ő már nem kívánatos személy.
Jamie élete teljesen szétesett. Hogy visszataláljon a régi
kerékvágáshoz, az nem lesz egyszerű, de amikor az apja súlyos bajba keveredik, Jamie
készen áll majd rá, hogy megmentse, és hogy talán megbocsásson neki?
Gondolatok: Elvileg komoly könyv lenne, és a vallási fanatizmus egy olyan téma, amiről szívesen olvasok, már ha jól van megírva. Nagy reményekkel fogok majd ennek nekiállni.
Mennyi érdekes téma egy hónapra! Ha csak a feléből lesz jó könyv, akkor is elég lenne egy időre, főleg nekem most, hogy alig van időm olvasni. :D
VálaszTörlésÉs ez csak egy hét. Borzalmas, hogy odakint mennyi jónak tűnő könyv jelenik meg. :D
VálaszTörlésAnnyira érdekes a The Selection, kíváncsi vagyok rá. De Kiera Cass halálra idegesít. Nemtudom, láttad-e YouTubeon a videóit, Gigi, de teljesen műveletlen, és hatalmas az arca, nem győzi ajnározni az ő 'beautiful novel'ját. Szerintem végül megvárom a CW által készített sorozatot (ó, persze, hogy lecsapnak rá). Biztosra veszem, hogy ez a nő kismillió dolgot írt bele a könyvébe más disztópikus regényekből.
VálaszTörlésEgyébként mi volt ez a ribancozás? Tán valaki rosszat írt a könyvről?
Nem láttam a videóit még, de majd ránézek. Az volt, hogy egy blogger megjelenés előtti példányról írt negatív kritikát, és nagyon rossznak tartotta a regényt. Erre az írónő és az ügynöke twitteren, nyilvánosan kezdték "ribancozni" a bloggert, és megbeszélték, hogy minden ismerőse regisztráljon goodreadsre, hogy leszavazzák azt a kritikát a főoldalról.
VálaszTörlésÉn sem hiszem, hogy most állok neki a könyvnek. :D Főleg, hogy egyik ismerősöm elkezdte olvasni, és még nincs oda érte.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem nagyon bízok benne, hogy valaki jó író lehet, aki magánemberként ennyire kulturálatlan. :S Ráadásul ez a téma pont olyannak tűnik, amit könnyű klisékbe fullasztani.
VálaszTörlés@WildWorld: Igen, ez is a bajom, hogy nem tűnik annyira jónak a leírásból sem, csak azért csaptam fel egyből listára, mert disztópiás, és abból minden felkerül nálam, de ideje lenne szűrnöm. :D Ha tv sorozat lesz, akkor biztos nekiállok, ha előbb nem is, de ott fog lebegni a szemem előtt, hogy az írónő mennyire negatívan tud viselkedni.
VálaszTörlésGigi, végül is nem baj, hogy minden disztópiáson végigrágod magad, legalább az egyre növekvő mennyiségű szemétből kikerül az a pár, ami tényleg jó. :D
VálaszTörlés