Ugrás a fő tartalomra

Kim Harrison: Once Dead, Twice Shy - Egyszer halott, másszor félénk


Hogy akadtam rá: A Pokoli Báléjszakákban lévő Madison Avery és a Nagy Kaszás című novella folytatása. Illetve mondhatjuk, hogy a novella afféle előzmény egy regény sorozatnak. Mindenesetre annyira megtetszett ez az írás, hogy muszáj voltam belekezdeni a regénybe, és őszintén szólva, nem bántam meg.

Úgy általában az egészről: Szóval, mivel nem hiszem, hogy a novellát mindenki olvasta volna, kezdjük ott. Főszereplőnk, Madison Avery (ahogy a sorozat címe is mutatja) halott már a könyv legelején, és neeem, nem fogunk visszautazni az időben, és nem az a történet, hogy megtudjuk, hogyan halt meg. Madison halál utáni életfélesége a történet.

A Pokoli Báléjszakák antológiában Madison a címből adódóan egyértelműen bálba megy. Josh viszi el, akit az apja szervezett be neki, és össze is vesznek ezen. Majd megjelenik egy nagyon szexi fiú, Seth, aki megtáncoltatja Madisonunkat, és meg is csókolja. És Madison boldog, mert legalább nem fognak róla pletykálni. Igen, ez az, ami bántja a szemem, hogy Madison be akar illeszkedni az általa is Barbie babáknak titulált csajok közé. De hál' isten Madison karakterfejlődik, és kinövi ezt. De vissza a sztorihoz: Seth elviszi kocsikázni Madisont, majd megöli, mert "így jut magasabb körökbe." Ugyanis Seth fekete kaszás, akik idő előtt megölik az embereket, legalábbis először ezt hiszik róla. És jönnek a fehér kaszások, hogy bocsánatot kérjenek Madisontól, hogy meghalt, de hát pont a szülinapja volt, és a két ügyeletes kaszás, nem tudta eldönteni kinek a felelőssége is a lány. Ugyanis Lucy (az egyik kaszás) 16 évesekkel foglalkozik, Barnabas pedig 17-tel. Végül megjelenik Seth a hullaházban, és elviszi Madison testét, Madison pedig Seth kaszás kövét, amivel test illúzióját megtarthatja, így visszamegy apucihoz. Aki meglepődik, hogy a halott lánya él. Megjelenik a fehér kaszások főnöke, Ron, amúgy Cronus (talán Kronosz akart lenni? Hisz az időben babrál) és átmossa apuci fejét, visszaadja úgy ahogy Madisonnak az életét (egy évig), és Barnabast kinevezi őrangyalának.

ITT KEZDŐDIK A SZTORI! Madison sehogy sem tudja megtanulni a gondolat olvasást, így Barnabas nem tudja biztonságban elvégezni a fehér kaszási kötelességeit. Végül beletörődik és elviszi Madisont egy küldetésre magával. Ahol persze Madison látványosan (belszúródik egy kard és semmi baja sem lesz) megmenti az áldozatot. De felismeri őket az egyik fekete kaszás, vagyis Madison kövét, ami állítása szerint Kairosé, a főfekete kaszásé. Hoppá!

Aztán jön Ron, segít nekik kavics rezonanciát váltani, hogy ne tudják lenyomozni őket, és elviszi Barnabast, hogy menjenek beszélni az égiekkel Madison ügyében. Madisonra pedig egy őrangyalt hagy, aki elég idegesítő az elején (leengedi Madison biciklijének kerekét), de egész megszerethető karakter, és vicces is.

Aztán jön a képbe Josh, akire abszolút nem számítottunk volna. Komolyan én előbb néztem volna ki a történetből, hogy a csaj Barnabasszal jön össze. Josh segít neki, kedves vele, Madison pedig rázúdítja, hogy ő bizony halott, mert kiderül, hogy Josh gyakorta rémálmodik arról a balesetről, ahol Madison meghalt, pedig nem is szabadna emlékeznie rá. Aztán nyomozgatnak, Madison önfejűen megpróbálja használni a kavicsát, lesznek itt még angyalok, meg egy csavar a sztoriban.

Igen, össz-vissz kb. 200 oldalas a könyv, és nagyon kicsi. Jó történet, de nem annyira izgalmas, szerettem volna látni Barnabast, vagy valami, de a nagy részében nincs is benne. A történetben pozitívum, hogy Madison tettre kész, nem adja fel. Egyetlen egy csavar van a könyvben, ami tökéletes megfelel, mert nem gondoltam volna rá, viszont elég nyugis könyv, ezért kapott történetre csak 4 pontot. Attól függetlenül nagy kedvenc, és várom az újabb részt.


Kedvenc karakter: Kairos

Ami kifejezetten tetszett: az a csavar, ami van a könyvben, abszolút nem gondoltam volna rá, és az egész világ felépítése

Ami nem tetszett: Madison be akar illeszkedni a népszerűek közé, és kicsit kevés a történet

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 4/5 kicsit nekem fura.

Megjegyzések

  1. ugye angolul olvastad?

    VálaszTörlés
  2. am és hol lehet kapni?
    vagy
    te hol vetted?
    (amugy a nevem berni és én is olvastam a pokoli báléjszakákat és nagyon tetszett.)

    VálaszTörlés
  3. A bookline.hu-n lehet kapni. Általában onnan szoktam idegennyelvű könyveket vadászni, vagy pedig innen: http://www.prospero.hu/katalogus/

    VálaszTörlés
  4. Szia, nem tudod, biztosan nem lehet megkapni magyarul, mert az angol tudásom nem a legjobb, viszont nagyon érdekelne?
    Nagyon tetszik a Pokoli Báléjszakák novellás gyűjtemény és bármeik benne szereplő novelláról szívesen olvasnék. :)
    előre is köszönöm,
    Tündi

    VálaszTörlés
  5. Magyarul Kim Harrisontól csak egy másik sorozatának első részét (Boszorkányfutam) lehet magyarul tudni. Még nem érdeklődtem utána annál a kiadónál, hogy miért nem adják ki Kim többi könyvét is. De nagy valószínűséggel Magyarországon megbukott. :( Talán, ha jó páran elszeretnék olvasni, és látják, hogy van rá igény, kiadják, de még eddig nem láttam sehol semmi fejleményt.

    VálaszTörlés
  6. :) Hát azért köszönöm. Ez egy jó ötlet. a könyvajánlást pedig köszönöm utána fogok nézni. :D, Tündi

    VálaszTörlés
  7. Hát igen. Én már azt is igencsak nehezményezem, hogy a Boszorkányfutamnak nem adták ki a folytatását, pedig szerettem azt a könyvet.
    Ráadásul nagyon örülök, hogy van folytatása a novellának. A Pokoli Báléjszakákban ez a történet tetszett a legjobben :)
    Bár sajnos fene se tudja, nálunk kiadják-e... pedig jó lenne, mert személy szerint az angol tudásom elég gyér...

    VálaszTörlés
  8. nem írunk a könyvmolynak h adják ki? én is szivesen megvenném. és azért nekik mert ugye a pokoli báléjszakákat ők adták ki.

    VálaszTörlés
  9. "Gigi írta... nagy valószínűséggel Magyarországon megbukott."

    Úgy tudom, nem a könyv bukott meg, hanem általában a kiadó könykiadási üzletága ment csődbe, egyszerűen nem érte meg már nekik könyvet kiadnia a jelenlegi gazdasági környezetben. Azóta semmilyen könyv sem jelent meg tőlük, pedig régebben voltak nagyon jó sorozataik...

    VálaszTörlés
  10. Én csak tippeltem, de akkor elnézést. Köszönöm, hogy kijavítottál. :)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Azt szeretném kérdezni hogy nem-e tudod hogy a Pokoli báléjszakákban,a Földi pokol c. novella megvan e valahol könyvben?Előre is köszi:
    Dia

    VálaszTörlés
  12. Szia!

    Lehet, hogy bennem van a hiba, de mit értesz azalatt, hogy könyvben? A Pokoli Báléjszakákban adták ki a novellát, szóval abban a könyvben benne van, külön nem jelent meg. Ha arra gondolsz, hogy annak van-e folytatása, mármint regény, nem, nincs. De ha másra gondoltál, akkor fejtsd ki, mert így tényleg nem tudok másra asszociálni.

    Gigi

    VálaszTörlés
  13. szia Eszter vagyok. lehet hogy 2013 vagy 2014 ben lehet hogy kiadják. de addig is sovárogva nézem az angol könyvet mert nem nagyon tudok angolul. bár tudok forditani. figyu le tudod fordditani a könyvet nemem és elküldenéd az e mailemen? vincseszter15@freemail.hu. meghűlálnám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Névtelen: Szia! Kétlem, hogy lenne annyi pénzed, amit egy rendes fordítónak adnak, és mivel három hónapos munkáról beszélsz, sajnálom, de ilyet nem vállalok. Sőt, jogsértés is lenne nekem ez...

      Törlés
  14. hol vetted a könyvet?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú